Szabad Földműves Újság, 1991. március (1. évfolyam, 11-36. szám)
1991-03-19 / 26. szám
(7= 1991. március 19. IC ÚJSÁG ) I Savas esők nyomában A Föld élő szervezet! Mintegy hatszáz olajkút ég Kuvaitban. Két esztendő is beletelik, mire az égő fáklyákat eloltják. A sűrű, fekete füst sötétté változtatja a letiport ország eleddig napfényes égboltját. Szaddam Huszszein sátáni tetteivel veszélybe sodorta a térség élővilágának egyensúlyát. Még Kínában és Indiában is tartanak a széláramlatok hátán vándorló, hatalmas kiterjedésű olajfelhökből hulló savas esők kártételétől. Nagy területeken pusztíthatják el a rizstermést, és éhínséget okozhatnak. A szakmai leírások szerint a légtérbe jutó nitrogén- és kéndioxidok savakká alakulnak, s vagy a csapadékkal, vagy a száraz leülepedés során a földfelszínre kerülnek. Ott megtámadják a vizek és az erdők élővilágát, az épületeket, a vízvezetékeket és az acélszerkezeteket, s fokozatosan megváltoztatják a termőtalaj ásványi összetételét. A savas esők ártalmai több tényezőtől függenek: például attól, hogy milyen légáramlat uralkodik a szennyező forrás környékén, mekkora a lehulló csapadék mennyisége, képes-e a talaj, a kőzet és a növényzet közömbösíteni a lehulló savas csapadékot. Vajon az Ember, e legmagasabb rendű (kultúr) lény képes-e megváltoztatni eddigi hibás gondolkodásmódját? Az ökológia ugyanis sokak szemében a környezetvédelem egyszerű szinonimájává vált. Rossz közérzetünket nem szabadna egyetlen, a tudománytól kölcsönzött címkébe gyűjteni. így. eshetett meg, hogy sokak számára van Vaján, Jósva, Bős-Nagymaros és öbölbeli olajkatasztrófa, de nem ismerik a természet rejtelmeit. Olvastam valahol, hogy az ember - a közösség és az egyén - élete eszményi esetben ingamozgást végez, s a kilengések nem lehetnek túlságosan nagyok. Az arány, a mérték, a határok betartása minden nagy kultúra, vallási rendszer első parancsolatai közé tartozott. Ahol ezt - gőgből vagy tudatlanságból - megszegték, ott nemcsak az ökológiai rendszer pusztult el, hanem az egész civilizáció is. A mai racionális ember hajlamos megmosolyogni az ókori görögök vagy pogány őseink világképét, akik négy őselemre vezették vissza a világ működését. Jószerével csak a művész esztétikai érzékenysége tiltakozott - már a múlt század óta - a víz, a föld és a levegő szennyezése ellen; mert szentnek érezte ezeket az erőket. Ma pedig ott tartunk, hogy a racionális ember fennhéjázása, az a tévhit, hogy a természetet, a bioszférát kizsákmányolhatjuk saját kielégíthetetlen kényelmünkre, odáig züllesztette körülöttünk mindenütt a vizet, a termőföldet és a levegőt, hogy megtörténhet: egész civilizációnk a negyedik őselem, a tűz által pusztul el egy napon... A természet kizsákmányolásának, egy ökológiai világkatasztrófa eljövetelének csak olyan szemléleti és magatartási fordulat vethet gátat, amely ezt a dialektikus viszonyt visszaállítja. Ez az ökológiai szemlélet az elmúlt néhány évtizedben újjászületett, s az utóbbi hónapokban azzal a szenzációs felismeréssel egészült ki, hogy a Föld egy élő szervezet. Ezen a bolygón az emberi szervezethez nagyon hasonló önszabályozó mechanizmus működik. A bioszféra - akárcsak az élő organizmus - automatikusan összehangolja létfontosságú rendszereit. ellensúlyozva a környezeti változásokat és veszélyeket. A darwini teória semmiféle kapcsolatot nem lát a környezet és az élő organizmusok evolúciója között. A Gaia-elmélet viszont egy összetett folyamatot észlel, amelyben az élőlények törzsfejlődése, illetve a kövek, az óceánok s a légkör evolúciója olyan szorosan egybefonódik, hogy valójában egyetlen egységes rendszeri alkot. Arról van szó tehát, hogy természetes kiválasztódás nem mehet végbe közömbös környezetben. Mivel azonban ez az elméletfelismerés egyelőre kisebbségi szemlélet a technikában, a tudományban és a politikában egyaránt, funkcióját nem tudja betölteni. Az ökológiai válság mindanynyiunk számára erkölcsi kérdés. Bármelyikünk okozhat, egyetlen mozdulattal - akár több milliós - kárt az ökológiai rendszerben, és a hibás döntések nem hozhatók helyre a környezetvédelemre költött milliárdokkal. Mindnyájunknak van tennivalója. Semmi kétség, önkorlátozásra, mértékletességre volna szükség a fogyasztásban; szelíd vagy környezetkímélő technikára az energiatermelésben, az iparban és a mezőgazdaságban; s arra, hogy az élet minden területén a kis méretekhez térjünk vissza. E kívánságokat ma még talán a széplelkek jámbor óhajaként félresöpörhetjük, de holnap már a szükség parancsai lehetnek. Mi következik ökológiai múveletlenségünkből, általános felvilágosítatlanságunkból? Elsősorban az, hogy az állam és a zöldek pártja magukra maradnak tengernyi ökológiai gondjaikkal. Nem nyerhetik meg a környezetvédelem számára azt, aki nincs felvilágosítva a veszélyekről. Az ilyen ember még ott sem követi a környezetkímélő technológiát, ahol módja volna rá. Az ökológiai felvilágosításra azért is szükség van, mert a tudatlanság következtében a súlyos helyzetre pánikkal vagy kétkedő közönnyel reagálhatunk. A rendszeres felvilágosítás és a bizalom érleli az embert teljes felelősségű állampolgárrá. Csak a válság teljes felismerése válthatja ki belőlünk azt a katartikus döbbenetét, amely hatására átalakulnak önpusztító szokásaink. Ne feledjük: a Föld élő bolygó, minden szoros összefüggésben áll egymással. Ha eltűnnek az állatok, az emberi faj is kipusztul, ha másért nem, nagy lelki magányossága miatt. (korcsmáros) A tavaszi kezdés már csak napok kérdése Nem kell a korai burgonya A tavalyi évhez viszonyítva az idei tavasz egy kissé késlelteti a mezőgazdászokat, akik már türelmetlenül várják a kivonulásra alkalmas pillanatot. A Tőketerebesi járás déli részén a szövetkezetek és állami gazdaságok többségében szinte azonnal mozgósítani tudják a nem kis nehézségek árán megjavított talajművelő és vetőgépeket. A Labore menti vajáni mezőgazdasági szövetkezetben - ahol a talaj nagyobb része laza, homokos szerkezetű - a tavaszi munkák megkezdése már csak napok kérdése.- Csupán néhány nap, és vethetjük a tavasziakat - vélekedett a minap a határszemléröl visszatérő Dőry Dénes szövetkezeti elnök. - Ha a kedvezően alakuló, fokozatosan melegebbre forduló időjárás továbbra is kegyes marad hozzánk, legkésőbb március 17-én megkezdhetjük a korai burgonya, a tavaszi árpa és búza vetését. Igyekeznünk kell, mert őszei a búza vetésterületéből mintegy 100 hektár kimaradt, ezt is most kell pótolnunk. Árpát 50 hektáron vetünk, amit majd sörárpaként kívánunk értékesíteni. Burgonyát ezúttal csak 30 hektáron termesztünk. • Évek óta szinte rendszeresen elsőként jelentek meg korai burgonyával a piacon, ami következésképpen nem kis jövedelmet jelenthetett a gazdaságnak. Az utóbbi két évben viszont már értékesítési gondjaik voltak. Az idén mégis tovább próbálkoznak?- Nem riadtunk vissza. Azt tartjuk, hogy a kenyér mellé burgonya is kell. Az az igazság, hogy tavalyi termésünket a betakarítás kezdetén még sikerült kilónként 10 koronán felüli áron eladni. Amikor azonban a piacokon a külföldről behozott burgonya is megjelent, rohamosan csökkenni kezdett a hazai ára. Ráadásul rekordtermésünk volt, hektáronként 169 mázsa. A szerződő felek pedig egy kilóval sem vittek többet, mint amennyiben megállapodtunk, és egyre kevesebbet fizettek. Mivel senki sem érdeklődik a korai burgonya iránt a tavalyi 40 hektárral szemben az idén csupán 30 hektáron termesztünk. Ebből 10 hektáron szerződéses alapon a tagokkal közösen. • Felvásárlási kötelezettségek hiányában hogyan értékesítik majd a burgonyát?- Mi magunk adjuk el - a szövetkezetét és a tagságét is - annak, aki többet fizet érte. Ha közvetlenül a fogyasztóknak - mert ezzel is számolunk -, akkor pénztárcájukhoz mért árakat szabunk. • A deregnyöi gazdaság szövetkezettől való szétválása és önállósulása nem okozott fennakadást a munkákat illetőleg?- Egyáltalán nem. Korrekt megegyezés alapján osztozkodtunk. A válás nem befolyásolta a munkák menetét. Maradt elég munkaerő és gépi berendezés ahhoz, hogy a már említett növényfajták elvetése után mihamarabb hozzáláthassunk a kukorica, valamint a többi növény magágykészítéséhez, és folyamatosan végezhessük a soron lévő többi munkákat. Egyébként fóliasátrainkban már elvetettük a korai káposztát, és többszáz négyzetméter alapterületen jó ütemben halad a tavasszal kiültetésre szánt palánták nevelése. (Katócs) 5 Val lomás a szülőföldről Elmondja Csóka Ede a Nagylégi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanítója Keszölcés alig háromszáz lakosának sorsát jelentősen meghatározta az a tény, hogy községünk évszázadokon át Dunavajkával és Doborgazzal együtt az Esztergomi Érsekséghez tartozott. Mindhárom települést nemesek lakták. Nagyapám 1826-ban Nagylúcson született, s hogy mentesüljön a kötelező - tíz esztendei - katonai szolgálat alól, cselédnek szegődött Keszölcésre. Páratlan kézügyességgel bírt: a lovasszekeret és a mezei munkához szükséges eszközöket is maga készítette. Egy tehetős özvegyasszonyt vett feleségül, akinek három elmebeteg lánya volt. Második felesége, aki kereken harminc esztendővel volt fiatalabb, még négy gyereket szült neki. Apám nem örökölt szülei földjéből, bár vérbeli parasztember volt. Hat esztendeig katonáskodott az első világháború idején, majd Pozsonyban dolgozott. 1918-ban belépett az illegálisan működő kommunista pártba. A földreformot követően az agrárpártot választotta. Ismeretes, hogy az 500 holdon felüli földterületeket elvették a nagybirtokosoktól, s az így szerzett földeket a nincstelen parasztoknak osztották ki. Apám - a helyi párt vezetője - öt kataszteri hold jó minőségű és másfél holdnyi vizenyős, rossz minőtakarítása során a négy gazda összefogott. Egy-egy gazda terményének házhoz szállítása két napig tartott. A parasztemberek - köztük apám is - telente a dunavajkai közbirtokossági erdőkben fát vágtak. így jutottak tűzifához. A második világháborút követő kitelepítés Felső-Csallóköz lakóit is érintette. Falunkból körülbelül tíz családnak kellett távoznia. Ez a lakosságnak mintegy 20 százalékát tette ki. Helyükre romániai szlovákok települtek, akik roppant elmaradott emberek voltak. Egy Kovalik nevezetű analfabéta lett közülük a jegyző. Ilyenek határozták meg a falvak sorsát. Hamarosan elherdálták mindazt, amit mások kemény munkával, nehéz évtizedek alatt szereztek. Csikorgó novemberi hideg volt. Az éjszakát Úszoron, a vasútállomáson töltöttük, de reggelre kiderült, hogy valamilyen bőrbetegségem van... Ez mentette meg családunkat a kitelepítéstől. Visszamentünk a házunkba, de gtt már új lakó volt. Egy favágó, övé lett a konyha, miénk a szoba. Később a családját is idehozta... Egy vasárnap apám átment Dunavajkára, nagymisére. Nem ment be a templomba, csak megállt és nézte az érkező embereket... Közben arra gondolt: „Templomba men-Farkas Ottó illusztrációs felvétele ségű vetőterületet kapott. Ehhez ugyanennyi szántóföldet bérelt. Keszölcésen a módosabb családoknak a munkálatokhoz szükséges valamennyi gépük megvolt. A szegényebbek kisközösségeket alkottak. Apám negyedmagával használt egy vetőgépet, s falujuknak egyetlen cséplőgépre tellett. Nyilvánvaló volt a közösségben élők egymásrautaltsága. Szüleim szívós munkával is csak szerényen tudtak megélni. Volt olyan esztendő, mikor csupán annyi termett a földeken, hogy csak a bérleti díjra futotta. Aratáskor a kévék bének. De vajon miért? Van-e Isten, ha mindezt az igazságtalanságot eltűri'. Apám istenhívő volt, az első világháború után azonban már nem gyónt meg. A fronton volt egy igen jó katonatársa, akit a szükség lopásra kényszerített. Keresték a tettest. Apámon kívül senki sem tudott róla, egy napon mégis letartóztatták. A kivégzés előtti napon apám még bement hozzá. „Valakinek csak elmondtad...?“ - nézett rá szemrehányóan. Mire ő: „A tábori papnak gyóntam meg...! “ A gyónás egy ember életébe került. -vajkai-
