Szabad Földműves Újság, 1991. március (1. évfolyam, 11-36. szám)
1991-03-02 / 12. szám
1991. március 2. í ( ÚJSÁG ) I Kató Vladimír: önarckép Kató Vladimír Csíkszeredái grafikus és festőművész karikatúráival a Nap hasábjain is találkozhattak már olvasóink. Ki ez az ember, aki oly bámulatos ügyességgel kezeli tollát, minden figurájának karaktere van, s egykét vonásból kiderül egyénisége? Fiatal ember, de ült már Ceausescu börtönében is. Hogy miért, arról így vall:- Mert én akkor is röhögtem a kondukátoron, amikor más még pisszegni sem mert. Úgy éreztem, hogy szétvet a visszafogott indulat, ha nem tehetek valamit a hatalmi mániában szenvedő zsarnok és embert nyomorító politikája ellen. Sorozatban gyártottam a karikatúrákat, megmutattam a barátaimnak, a közeli ismerőseimnek, később kiküldtem külföldre, Austriába, Nyugat-Németországba, Magyarországra, Lengyelországba, meg is jelentek rendre.- Nem féltél, hogy baj lesz belőle?- Eleinte nem féltem, nem is gondoltam arra, hogy valami bajom lehet belőle. Aztán egyszercsak egyik napról a másikra kezdtek hívogatni a szekura. Kihallgatások követték egymást. Belém verték a félelmet. Ezután csendben rajzoltam és féltem.- Hogyan jöttek rá, hogy politikai karikatúrákat rajzolsz?- Úgy történt, hogy elfelejtettem jelezni, hogy külföldön közölt munkáimért ne küldjék Romániába a honoráriumot. így aztán amikor a bankszámlámon megjelent a valutaösszeg, azon nyomban felfigyeltek rám a szem- és fülszövetkezet vércséi, s rám csaptak, így jött, aminek jönnie kellett. Beráncigáltak, faggattak, meggyőződési akciókat hajtottak végre. Majd taktikát változtattak, a telkemre beszéltek, apámat sem kímélték, s látva, hogy semmiképp sem akarok szót fogadni, rács mögé dugtak. Itt kezdődött a második felvonás. Nagyméretű képeket keltett festenem, a földszinttől a második emeletig. A 3x4 méteres festményeken meg kellett örökíteni a „dicső történelmet“. Megfestettem. Éjjel-nappal dolgoztam, mintha nem is a börtönben tettem volna. Csakhát géppisztoly csöve előtt nehéz békéről elmélkedni...- A pribékek elégedettek voltak a munkáddal?- Elégedettek voltak, főleg ha csóré nőt rajzoltam nekik: akkor hoztak sört, bécsi szeletet, szalmapityókát. így aztán hat hét alatt tizenöt kilót híztam, nem tudtam a szíjon már a likakot kíjebb ereszteni. Volt egy sorozat, amely a dákoktól kedzve az „aranykorig“ bemutatta a börtöntöltelékeknek a román történelmet. Mikor elértem napjainkig, megfestettem Ceausescut és körülötte mindenfélét. Egy éjjel lefestették tiszta fehérre, levakarták az öreg pofalemezét, s helyette Napot keltett festeni.- Miért nem rajzolhattad a börtön falára Ceausescut?- Ezt a kérdést feltettem én is nekik. Azt mondták, azért, mert ott kezdte, és nem tehet ott befejezni. Én pedig azt válaszoltam: hát ha itt kezdte, akkor itt is fogja végezni a román börtönben. Mert úgy kezdte, mint csirketolvaj, nem mint politikai bűnös. Mihelyt kijöttem a börtönből, nekikezdtem a falurombolás témáinak. Alig egynéhány házat döntöttek te a csíki zónában, az emberek máris úgy vitték a képeket, mint héják a csürkéket. Mindenki falurombolás témájú képet vásárolt. A falra persze senki nem tette fel... A 88-as év vége felé rátértem a Székelyföld-sorozatra, kezdtem kiküldeni a képeimet Ausztriába. Nagy sikerem volt.- Ez a korszak, a Ceausescuéra hál’istennek lezárult. Mi újat hozott életedbe a forradalom utáni idő?- Szerencsére azt, amire évek óta vágytam, hogy a „szakmámban“ dolgozhatok. Tavaly alapítottam egy szatirikus hetilapot, a Tromfot, annak vagyok a grafikai szerkesztője, de több lapnak is munkatársa vagyok.- Befejezésül rövid leltárt kérek eddigi munkásságodról.- 1974-től kb. 34 kiállításon szerepeltem, ebből 17 volt egyéni tárlat. Több mint ezer munka szerepel nyilvántartásomban, ebből alig három lóg lakásom falán. Mégsem vagyok gazdag. De azért nem panaszkodom. b. f. a. A könyvtáralapítás és annak tudománya nagyon régi időkbe nyúlik vissza. Már az ókor kultúrnépei is létrehoztak híres könyvtárakat, ám a könyvnyomtatás beindulása után szaporodtak el igazán a könyvgyűjtemények. Nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk, ha a régi, nagy könyvtárak kerülnek szóba. A maga korában igen híres volt a Mái tyás király által Budán felállított Corvina, amely állítólag 50 ezer kötetből állott. A kolostorok műhelyeiben íródtak a legrégibb magyar nyelvű írott emlékeink, könyvtárak alakultak. Gondoljunk a Nyitrán megtalált Ehrenfeld-, vagy ahogy most nevezik, Jókai-kódexre, de értékes a Czech-kódex, valamint a ferenciek klastromában megtalált Érsekújvári-kódex. A Jordánszkykódex, amelyet Nagyszombatikódexnek is neveznek, valószínüteg a felsőelefánti pálosok kolostorából került Nagyszombatba. Akadnak kutatók, akik Báthory László pálosrendi szerzetest tartják írójának. A minap kezembe került a nagyszombati érseki főgimnázium könyvtárának leltára, amelyet vaskos könyv formájában adtak ki 1879-ben. A bevezető sze-Alakulóban a Bibliotheca rint közrebocsátásának egyik szempontja és célja volt, hogy „az ekkép föltüntetendő »duplumok« netaláni kicserélése által a mi szükségletünknek nem kevésbé mint mások igényeinek is a lehető legkönnyebben megfelelhessünk.“ Most azonban a mi könyvtárunkról, az alakuló Bibliotheca Hungaricáról, a Magyar Könyvtárról szeretnék szólni. Zalabai Zsigmond és Presinszky Lajos felhívással fordultak az olvasókhoz a Bibliotheca Hungarica megalapításának ügyében. Arra kértek, hogy járuljunk hozzá egy-egy téglával, azaz könyvvel a könyvtár létrehozásához, amely Somorján, egyelőre a honismereti ház mellett rakja te alapjait. A könyvtáralapítás fő célja a csehszlovákiai magyarság írott emlékeinek, könyvkiadásának, kiadványainak egybegyűjtése és megőrzése, mivel sokszor a szemünk láttára pusztulnak el s válnak semmivé kultúremlékeink. Ma már fogalmunk sincs arról, hogy milyenek voltak a régi tankönyvek, milyenek voltak a valláskultúra írott hagyományai, miből merített a népi színjátszás és hol tartott a könyvkiadás, újságírás vagy lapterjesztés. Nem könnyű feladatra vállalkoztak a szervezők, de annak tudatában láttak munkához, hogy a felhívás megértő olvasókra talál, akik a nélkülözhető könyveiket, nagyobb vagy kisebb küldeményeiket eljuttatják a Bibliotheca Hungarica címére. Presinszky Lajostól tudom, hogy megérkeztek az első küldemények, amelyek feldolgozása, rendszerezése folyamatban van. De továbbra is számítanak az írók, újságírók, pedagógusok, a magyar papok, lelkipásztorok támogatására. Talán még soha nem voltak annyira aktuálisak és fontosak a nyitrai író, Dallos István sorai, amelyeket a két háború közti időben vetett papírra: „A hosszú alvás megdermeszti a magyar szellemet és a dermedtség után az elmúlás következne, mely nem válna dicsőségére sem az egyetemes magyar szellemiségnek, sem pedig kisebbségi magyar sorsunk irányítóinak.“ MOTESÍKY ÁRPÁD
