Szabad Földműves Újság, 1991. március (1. évfolyam, 11-36. szám)
1991-03-15 / 23. szám
2 Ezúttal Paton Menedzserképzés külföldi előadókkal Hétfőn 1991. március 18-án a Gazda, Magyar Lap- és Könyvkiadó kereskedelmi társulás harmadik vezetőképző tanfolyama kezdődik a páti fürdőben. Az előzőek tapasztalataira építve a bennlakásos forma látszik leginkább megfelelőnek. így sok zavaró körülmény kizárható, a résztvevők számára több lehetőség nyílik az elmélyült vitákra. A rendezvény iránt egyre nagyobb a szakemberek érdeklődése, annak ellenére, hogy a tavaszi munkák megkezdődtek már. Érzik, van pótolnivaló. A mezőgazdaság fejlődése rátermett embereket kíván. A termelés specifikumát az alig befolyásolható természet, a fogyasztás és a termelés korlátozott volta határozza meg. Nem ésszerű e kereteken túl gondolkodni. A menedzserképzés célja ezúttal sem módosul — John I. Teleki, kaliforniai szakember szavaival élve — “a siker a jó ötletek megvalósításában rejlik.” A képzés nem puszta elméletből áll, csupán a gyakorlat valóságával együtt alkothat önmagában is hasznot jelentő egészet. A napi szembesülés a gondokkal még nem jelenti azok megoldását is. A vezetői reflexek kialakulása hosszú folyamat eredménye, nem a pillanatnyi hangulat tükre. Hajagos Antal, a Magyar Országos Gazdaszövetség elnöke szerint katasztrófális lehet a mezőgazdaság számára a szabadpiaci rendszer, ráadásul a monopolhelyzetet élvező tej- és húsipari vállalatok szétrobbantása sem szerencsés. Az ilyen vállalatok előnyét a felvásárlás, a feldogozás és az értékesítés területén versenyhelyzetben kell csökkenteni, a folyamatos átmenetet biztosítva. Nem megoldott a termelők érdekképviselete sem. Az időszerű kérdésekre előadásaikban is készek válaszolni többek közt olyan neves szakemberek — a megszólaltatott Hajagos Antalt, John I. Telekit is beleértve —, mint dr. Nemes Ferenc, az Országos Vezetőképző Intézet igazgatója, dr. Jur%j Durkovic, a Privatizációs Minisztérium Jogi főosztályvezetője, dr. Kárpáti László, a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetemről, dr. Dusán Kozlík, a SZK Pénzügyminisztériumának főmunkatársa és dr. Gémyi Gábor, a Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője.-SZGAzSZFPésazFM Kerettörvényt vár (Munkatársunktól) — Közös sajtótájékoztatót tartott tegnap Pavol Delinga, a Szlovákiai Földművesek Pártjának elnöke és Jurgj Nóta, a Földművesek Mozgalmának titkára. Leszögezték, hogy az SZFP és az FM egyértelműen a kormány földtörvénytervezetét támogatja. Hangsúlyozták azonban, hogy a Szövetségi Gyűlésnek az eredeti, kiegészítések nélküli tervezetet kellene megvitatnia. A kiegészítések ugyanis a Tyiféle tervezethez közelítik a kormányét. Javasolták továbbá, hogy a Szövetségi Gyűlés csupán kerettörvényt fogadjon el, amelyet aztán az SZNT és a CSNT a helyi viszonyoknak megfelelően kiegészítene és pontosítaná. . Az SZFP tagjai támogatják a nemzeti szuverenitás elvét, ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy nem szabad teljes mértékben az emóciókra hagyatkozni. Hiányolják, hogy eddig egyetlen függetlenségért harcoló párt, illetve mozgalom sem tett átfogó javaslatot az esetleges önálló szlovák állam működésére vonatkozólag. A jelenlegi belpolitikai eseményekkel kapcsolatban Pavol Delinga kifejtette: a politikai erők polarizációja előrelátható volt, egyelőre azonban még nem játszik mindegyik fél nyílt kártyákkal. Az SZFP és az FM képviselői továbbá elmondták, hogy mezőgazdasági program kidolgozásán fáradoznak, tartalmáról azonban még nem árultak el részleteket. -nica Az FMK Politikai Testületének nyilatkozata Népek Tavasza 1848. március 15. után a szabadság eszméje megállíthatatlanul rombolta szét a privilégiumok igazságát hirdetők korábbi hatalmát. A “Népek Távasza” megrázta Európát: törvény előtti egyenlőséget, népképviseletet, a sajtó, a kultúra és a vállalkozás szabadságát, magántulajdont és nemzeti függetlenséget kívánt ezentúl a születő polgár. Ma, 1991. március 15-én, mi, csehszlovákiai magyar liberálisok a reformkor és 1848 liberálisaira, Kossuth Lajosra, Klauzál Gáborra, Szemere Bertalanra, Deák Ferencre és a többiekre emlékezünk. Nemzetünk 1848. március 15-én belépett a polgári Európa kapuján. A nagyhatalmak ereje és saját politikusainak hibái többször fordítottak szembe bennünket, magyarokat az Európában elterjedő szabadelvű demokrácia eszméivel. Ám levert szabadságküzdelmeink és kényszerpályáink alatt mindig voltak olyanok, akik összekapcsolták a polgári demokráciát és a nemzeti egyenlőséget. 1848 hősein kívül ezért Mocsáry Lajosra, Jászi Oszkárra, Károlyi Mihályra, Nagy Imrére, Donáth Ferencre és Bibó Istvánra is emlékezünk, s valamennyiüket elődünknek tartjuk. Kötelességünk ismét megpróbálkozni azzal, ami nekik nem sikerülhetett. A szabadság eszméje megállíthatatlanul fogja szétrombolni a privilégiumok igazságát hirdetők hatalmát. Az Együttélés Politikai Mozgalom Kassai Ügyvivői Testületé és a Kassai Magyarok Baráti Társasága tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, barátait és szomszédait AZ 1848/49-ES FORRADALOM ÜNNEPSÉGSOROZATÁRA. Március 15-én, pénteken 17 órakora kassai Thália Színházban tartunk ünnepi megemlékezést a Csengettyű énekkar, a Csámborgó zenekar, valamint a színház művészeinek közreműködésével. A műsor után a résztvevők gyertyát gyújtanak az eltávolított 1848/49-es emlékmű helyén. Március 16-án, szombaton kerül sor Maiéter Vilmos sírjának megkoszorúzására, akit a szabadságharc után több kassai társával együtt Krakkóba deportáltak a forradalom ideje alatt tanúsított magatartása miatt. A résztvevőket a köztemető bejáratához váljuk 15 órára. Március 17-én, vasárnap 14 órakor Magyarbődön tartanak ünnepi istentiszteletet, amelyen Mikó Jenő püspök szolgál. Ezután ünnepélyes kopjafaállításra kerül sor azoknak a honvédeknek a sírjánál, akik az első kassai csatában estek el 1848 decemberében, és nem engedélyezték kassai temetésüket. Találkozunk a Homonnára induló autóbusznál a pályaudvaron, 12.40-kor. A Csemadok Tőketerebesi Járási Választmánya a királyhelmeci alapszervezettel közösen idén is ünnepség keretében emlékezik meg az 1848-as forradalomról. Az ünnepség ma 13.30 órakor Királyhelmecen a művelődési ház előtt, a Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával kezdődik. Ezt követően a művelődési ház ban ünnepi estet tartanak. A műsorban fellépő középiskolások és Csemadok-tagok Petőfi-verseket és prózai műveket adnak elő. A Csemadok nagykaposi alapszervezete ma délután 15 órakor a városi művelődési ház előtti téren rendezendő nagygyűlésen emlékezik meg a március 15-i esemányekről. I( ÚJSÁG- )l 1991. március 15. Érdekegyeztetéssel Többen többre vállalkozhatunk Járási küldöttközgyűlést tart a dunaszerdahelyi Jednota fogyasztási szövetkezet. Tízezer tag és 2300 alkalmazott képviseletében kétszázan tanácskoznak. Az utóbbi hetekben megtartott tagsági gyűlések, a létszám és nyilvántartás ellenőrzése után már nem kétséges: aki az alapszabály módosításának jóváhagyása utáni pillanatban tag, az egyben résztulajdonosa is a szövetkezetnek. Figyelnek is minden szóra a küldöttek. S persze, hiteles, ellenőrzött számadatokat jegyeznek fel: a fogyasztási szövetkezet több mint fél milliárd koronás vagyonáról, az előző évi nagy- és kiskereskedelmi forgalomról. Az utóbbi 1,6 milliárd koronás tétel. Feljegyzik a legfontosabbat is: 22 millió korona volt a tiszta nyereség. A számadatok és a múlt év gazdasági történéseinek elemzése, értelmezése korántsem szokványos. Kulcsár Lajos igazgató, Jozef Sekác igazgatóhelyettes és Bankó Gyula, az ellenőrző bizottság elnöke azonban olyan beszámolót terjesztenek a küldöttek elé, melyből nyilvánvaló, hogy a tisztségviselők mindent megtettek az igazi szövetkezeti elvek és a hasznosság gyakorlatibb céljainak egyidejű megvalósítása érdekében. Régebben 6 százalékos kamatra kapott pénzt a fogyasztási szövetkezet az állami pénzforrásokból az üzemeltetésre, tavaly már csak 22-26 százalékos kamatra, de ez nem okozott kivédhetetlen csapást, mert gyors áruforgalmazással csökkentette a raktárkészleteket. Még arra is jutott ereje, hogy a kisprivatizálásban is résztvegyen több, kisebb kereskedelmi, vendéglátóipari egység bérbeadásával. Elvégre a bérleti díjak tervezhető bevételi forrást jelentenek a fogyasztási szövetkezet számára, a bérbeadás ténye pedig az alkalmazottak, a tagok Jogi kar érdekeinek védelmét. A bérbeadás során az alkalmazottakat, a tagokat természetesen előnyben részesítik. Ami az alapszabály módosítását, a szövetkezeti vagyon rendezését illeti — bár az utóbbi elveit 9 fejezet 63 pontjában javasolja elfogadásra az , előkészítő bizottság — nincs teljes egyetértés. Akad néhány megjegyzés. Az egyiket, Bauer Edit indítványát — hogy a tisztviselők választásakor ne tegyenek különbséget az alkalmazott és az egyszerű tag között, ne írják elő megválasztásuk számszerinti arányát, mindjárt el is fogadják. A többit azonban, mert azok inkább csak észrevételek és nem indítványok, a választmány elé utalják. Szavazáskor egy ellenszavazattal, két tartózkodással tehát mindenkit meggyőző többséggel fogadják el az alapszabály módosítását, a fogyasztási szövetkezet vagyonának nevesítését. Mindenki megnyugvással veszi tudomásul, hogy a monopolellenes törvény korlátozó intézkedéseit nem járásonként, hanem nagyobb területenként, régiók szerint fogják érvényesíteni. Nincs tehát szükség arra, hogy kisebb részekre és egysegekre osszák fel a fogyasztási szövetkezetét. Nagyobb jelentőségű kérdés a szabadárazás. Nagyobb, amelyre úgy válaszol a fogyasztási szövetkezet, hogy árpilis 1-től az élelmiszerüzletek számára kockázati alapokat létesítenek. S ez több mint szándék, mert működtetésük részleteinek kidolgozásával külön bizottság foglalkozik. Aki csak szót kér, különféle formában, erélyesen, gyengéden, tanácsként vagy éppen felszólító módon, de mindenki Kulcsár Lajos szavait ismétli: többen többre vállalkozhatunk. Megfontolandó, mert az alapszabály módosítását követően nincs már felvételi tilalom a fogyasztási szövetkezetben, miként nincs már olyan tag se, aki csak formálisan egy a létszámban. A fogyasztási szövetkezet tagjai társtulajdonosok. Részjegyük, részvényük, letéti jegyük kamatozó, örökölhető értékpapír. (HA) Szabad munkahelyek Vállalat beosztás a szabad helyek száma a Nagymihályi járásban Bombariadód Bombariadó volt tegnap a déli órákban a pozsonyi Komensky Egyetem Jogtudományi Karán. Félbeszakadtak az előadások, a helyszínre érkező rendőrök kiürítették és egész nap zárva tartották az épületet. Lapzártáig robbanószert nem találtak. Az eset világosnak tűnik. A bombariadót minden bizonnyal a tegnap délutáni — a Szlovák Állam kikiáltásának évfordulója alkalmából rendezett — nagygyűlés “előhangjának” szánták. Ráadásul a riadalomkeltés céljából kiválóan időzítették: délelőtt fél tizenkettőre, amikor az egyetem sok száz hallgatója és oktatója ebédelni indult az épület alagsorában levő étkezdébe. Hogy ki szórakozik ilyen primitív, ostoba játékkal — nehéz kitalálni. Lehet, csak egy kiskölyök csínytevéséről van szó, mint ahogy az is megtörténhet: a bombariadó egy “hadicsel” az ide-oda hullámzó szlovák belpolitikai “fegyvervillogtatásban”. Vagyis aljas politikai hangulatkeltés. Mert a zavaros célok elérésére kiválóan alkalmas a nyugtalanság, a félelem... a bombariadó.-dadás-A Dunaszerdahelyi Járási Privatizációs Bizottság értesíti az érdeklődőket, hogy 1991. március 16-án (szombaton) 9 órától a Perfects nyelviskola épületében (a Duna Szállóval szemben) árverésre bocsát több üzemegységet. FÚP-34 ZEKON varroda munkásnő 10 JAS szobránci részlege munkásnő a Lévai járásban 30 HYDROSTAV ács 30 kőműves 50 betonozószakmunkás 20 Kőcsiszoló üzem operátor 1 programozó 1 Nyugat-szlovákiai Energetikai Vállalatvillanyszerelő 2 szerelő 1 telefonközpont-kezelő 2 művezető 1 raktáros 1 Magnemesítő Vállalat munkás 2 Levitex szövőnő 3 fonónő 3 takarítónő 3 segédmunkás 1 GRUND-szerviz magántakarító vállalat takarítő(nő) 70 Kórház kisegítő munkás 1 Devicanyi gyermekszanatórium szakácsnő 1 Közterület-fenntartó Vállalat szemétgyűjtő 10 kertészeti munkás (áprilistól augusztusig) 10 r “S Rimaszombatban Tejárleszállítás A rimaszombati tejüzem március 1-jén átlagosan 25 százalékkal csökkentette a tej és tejtermékek eladási árát. Értesülésünk szerint az üzem még március elején az eddigi állami dotációhoz még 4 millió koronát kapott, ezért március 16-ától újabb árleszállítást tervez. Az új árakat a Jednota csak a jövő hét elején tudja bevezetni. Értesültünk továbbá arról is, hogy a tejüzem által megszabott árhoz az üzletekben csak legfeljebb 11 és fél százalékos árrést számol hatnak. A tejüzemhez tartozó elárusítóhelyeken az árrés 5 százalék. C Devizapiaci árfolyamok J r Érvényben: 1991.március 15-én Deviza-(Pénz-)nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 52,36 53,42 52,89 51,06 54,20 52,63 Ausztrál dollár 21,65 22,09 21,87 20,70 22,40 21,55 Belga frank (100) 86,90 88,66 87,78 84,70 89,98 87,34 Dán korona 4,66 4,76 4,71 4,53 4,83 4,68 Finn márka 7,47 7,63 7,55 7,26 7,74 7,50 Francia frank 5,26 5,36 5,31 5,12 5,44 5,28 Görög drachma(100) 16,61 16,95 16,78 15,57 17,11 16,34 Holland forint 15,89 16,21 16,05 15,49 16,45 15,97 ír font 47,69 48,65 48,17 46,01 49,37 47,69 Japán jen (100) 20,79 21,21 21,00 20,20 21,52 20,86 Kanadai dollár 24,44 24,94 24,69 23,74 25,30 24,52 Luxemburgi frank (100) 86,90 88,66 87,78 83,84 89,96 86,90 Német márka 17,92 18,28 18,10 17,64 18,56 18,10 Norvég korona 4,58 4,68 4,63 4,45 4,75 4,60 Olasz líra (1000) 23,99 24,47 24,23 23,39 24,83 24,11 Osztrák schilling 2,54 2,60 2,57 2,51 2,63 2,57 Portugál escudo (100) 20,63 21,05 20,84 -19,72 21,34 20,53 Spanyol pesetái 100) 28,76 29,34 29,05 28,00 29,70 28,85 Svájci frank 20,70 21,12 20,91 20,38 21,44 20,91 Svéd korona 4,86 4,96 4,91 4,72 5,04 4,88 USA-dollár 28,18 28,74 28,64 27,76 29,16 28,46 v________________ __)