Szabad Földműves Újság, 1991. február (1. évfolyam, 1-10. szám)

1991-02-26 / 8. szám

6 f Közlemény J Még mindig elfogadják az érdeklő­dők benyújtott kérvényét a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Kémiai Karán. A jelentkezések határidejét március végéig meghosszabbították. A kar vezetői február 1 -je után teljesen lecserélődtek. Szemléletvál­tás állt be a tanterv kialakításának koncepciójával kapcsolatban is. Fon­tos szerepet, ennek érdekében pedig megfelelően tág teret szánnak a bioló­giai szemléletmód kialakításának, a természet- és környezetkímélő gyártási eljárások oktatásának. SZG-----------------------------------------------. JÓN A FIDESZ A Pozsonyi Magyar Kulturá­lis Központ, a Független Ma­gyar Kezdeményezés, a Cse­­madok Városi Választmánya, a JAIK és a Magyar Diákszö­vetség 1991. február 27-én 18 órakor „FIDESZ VAGYOK“ címen rendez találkozót a Fiatal Demokraták Szövetsé­gének vezetőivel. Az esten Deutsch Tamás, Hegedűs Ist­ván és Tóth István, a FIDESZ parlamenti frakciójának tagjai és a Magyar Narancs című lap két munkatársa, Bojár Iván András és Vágvölgyi András vesznek részt. A beszélgetést Tóth Károly, a Független Magyar Kezde­ményezés elnöke vezeti. Helyszín: Pozsony, a Cse­­madok nagyterme. A beléftés díjtalan. S______________________________é-----------------------------------------------N A GUKOM Kft. borjúk, bá­rányok és más állat felnevelé­séhez a következő eszközöket kínálja:- M2 jelű szürke gumiszo­póka- szeleppel ellátott gumiszo­póka- báránynevelésre szolgáló gumiszopóka- vödörből szívásra szolgáló gumicső Az árut megrendelés alapján postán küldjük. Cím: Gukom spol. s r.o. Nad ovcírnou 1034 Zlín 760 00 FÚP-12 V ----------------------------­I í ÚJSÁGÉ 1991. február 26. Mai rádió- és tévéműsorok J C POZSONY - MAGYAR ADÁSJ 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, riport, műsoraján­lat. 12.00: Hírek. 12.10: Útinapló (ism). 12.50: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és mu­zsika (ism.). 16.00: Napi krónika. c KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Nap­közben. 11.09: Postabontás. 11.35: Zsákutcák hősei. XV/2. rész. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Nemzetközi sajtószemle. 13.05: Klasszikusok délidében. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Hermész experiens. Hangjá­ték. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Királyi hétköznapok. 16.35: Színi-ta­noda. 17.05: Olvastam valahol. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 20.08: Ugrás a sötétbe. Riport. 20.35: Barangolás régi hanglemezek között. 21.05: A futár. Regény. 1. rész. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Hangverseny. 23.45: Mozart: Kis semmiségek. Részlet. 0.15-4.20: Éj­fél után. c PETŐFI RÁDIÓ 3 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sport. 8.05: Ri­valdafényben. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelőknek. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.33: Fúvós polkák. 11.44: Óvodások műsora. 12.00: Asz­tali muzsika. 13.03: Popzene sztereó­ban. 14.00: Sokféle. 15.05: Csúcsfor­galom. 17.00: RádióMa. 19.03: Talpa­­lávaló. 19.30: Pop-regiszter. 20.00: Utólagos tisztelgés Kondor Bélának. 20.40: Veszélyben. 21.03: Zazie a metrón. X/3. rész. 21.24: Nóta-só. 22.20: Zarándokúton. 23.03: Sporthír­­adó. 23.10: Zeneközeiben a hallgató. 0.15-4.20: Éjfél után. Zenés műsor. c BARTÓK RÁDIÓ 3 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Gaglia­­no: Dafne. Opera. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Petőfi Sándor­­ka. Novella. 10.50: Zenekari muzsika. 12.05: Interartfesztivál 1990. 13.00: Szilvesztertől szilveszterig. 13.53: Ze­nei tükör. 14.31: Mozart: Thamos. 15.15: Bolgár művészek operafelvéte­­leiból. 16.05: Kamarazene. 16.43: Bé­csi Fesztivál 1990.18.00: Nemzetisé­gi műsorok. 19.35: Kortársunk, Mo­zart. 3. rész. 21.40: Népszerű dalla­mok. 22.00: Három nyitány. 22.30: Dzsesszarchívum. 23.07: A halál kilo­vagolt Perzsiából. Regény. 0.10: Év­századok muzsikájából. c MAGYAR TELEVÍZIÓ ) Tv1 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.00: Megrázó baleset. Angol rövid­film. 9.25: Brosecska. Szovjet, szöveg nélküli rövidfilm. 9.45: Mozgató. 9.50: Képújság. 9.55: Parlamenti napló. 16.50: Képújság. 17.00: Pannon kró­nika. 17.10: Hírek német nyelven. 17.15: Német nyelvű nemzetiségi ma­gazin (magyarul feliratozva). 17.45: A durva bivaly és a pásztorfiú. Kinai rajzfilm. 17.55: Szám-adás. 18.15: Tájkép. Környezetvédelmi magazin. 19.05: Esti mese. 19.15: Angol nyelv­lecke kicsinyeknek. XX/8. rész. 19.30: Humor Híradó. 20.00: Kérem a következőt! 20.20: A klinika. NSZK tévéfilmsoro­zat. XII/8. rész. 21.10: Stúdió '91. 22.10: Parlamenti napló. 22.40: Trico­­tex Kupa nemzetközi atlétikai verseny, felv. 23.30: Híradó 3. 23.45: BBC híradó. Tv2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gá­borral 17.00: Képújság. 17.15: Tv2 - Ripor­tok, időjárás, zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Edwin. Angol tévéfilm. 20.19: A magyar zene követei. A Rádiózenekar Olaszor­szágban. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.25: Adó-tanács-adó. 21.35: Nulla­dik típusú találkozások. Sci-fi maga­zin. 22.10: Kamaraerdei Jazz Feszti­vál. 22.45: Tv2 - Napzárta. ( CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ ) F 1 8.10: Iskolatévé. 8.30: Német nyelv­lecke. 20. rész (ism.). 9.00: Esemé­nyek, kommentárok. 9.30: Hirek. 9.35: Fiatalok estje (ism.). 11.05: Sporttükör (ism.). 12.05: Hirek. 15.50: Hirek. 15.55: Terminus technicus. 16.05: Fú­vószene. 16.45: Piac, üzlet, pénz­ügyek. 17.45: Hírek. 17.55: Riporterek stúdiója. 18.45: Népszámlálás 1991. 18.50: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.15: Piac, üzlet, pénzügyek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Társasjáték. Tévé­játék. 20.55: A találkozás helye: Novy Bor. 21.30: Események, kommentá­rok. 22.00: Párbeszéd-stúdió. 22.45: Zenei magazin. 23.30: Hírek. S 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 13.00: Hugó, a víziló. Magyar rajzfilm. 14.25: Könnyűzenei összeállítás. 14.50: Po­csolyakirályság. Tévéjáték. 16.50: Kontaktus-stúdió. 18.00: Esti mese. 18.10: Pa és Pi. 18.20: Német nyelv­lecke. 22. rész. 18.35: Hírmagazin. 19.00: Nemzetiségi magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.00: CHZ Litvinov - Slo­van Bratislava bajnoki jégkorongmér­kőzés; Az 1. és a 2. szünetben: Időszerű események. 22.20: Sporthí­rek. 22.25: Dzsesszpódium. gerek zenéje. 1. rész. 22.00: A TV 5 hírei. 22.35: Esküvő. Balettműsor. 23.05: Screensport. 23.50: Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Amerikai horrorfilm. 1.50: Aerobik. 1.55: CNN hírek. ( OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ) FS1 9.00: Hírek, Szeretni kell. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Ambrosie felügyelő napjai. Olasz bűn­ügyi film. 11.50: Az állatok paradicso­mai. 12.10: Hétfői sport (ism.). 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Akkoriban. 13.45: A Noé bárkája-vállalkozás. 14.15: Csodálatos Jeannie. 14.40: Teltház. 15.30: Te meg én. 15.35: A tévézés örömei. 16.00: An-tan-té­­nusz. 16.20: Tanácsok telefonon. 16.30: Mini műterem. 16.55: Mini tv­­híradó. 17.05: Degrassi Junior High. 17.30: Mini tudósítás. 17.55: Yakari. 18.00: Mi. 18.30: Tőrvetó John, az orvostudor. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum. 21.07: Dallas. 22.00: Nagy-Britannia. Angol film. 23.35: Hammer. 0.00: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 16.50: Mü­­vészlexikon. 16.55: Akkoriban. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Szeretni kell. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí­rek. 20.15: Izé. Kvízmüsor. 21.07: Külpolitikai magazin adó. 22.25: Klub 2 c 22.00: TV-hír- Hírek. SKY-EUROSPORT 3 6.00: Nemzetközi üzleti hírek. 6.30: Európai üzleti híradó. 7.00: D. J. Kat­­show. 8.30: Eurobik. 9.00: Jégkorong. 10.00: Gyorskorcsolya. 10.30: Nem­zetközi motorsport. 11.30: Eurobik. 12.00: Biliárd. 14.00: Golf. 15.00: Te­nisz. 16.30: Hegymászás kötelek nél­kül. 17.30: Sírepülés. 18.00: Spanyol labdarúgás. 18.30: Sporthíradó. 19.00: Atlétika. 20.00: Kerékpár. 21.00: Pankráció. 22.00: Síakrobati­ka. 22.30: Si. 23.00: Vízilabda. 0.00: Eurosport. 0.30: Biliárd. c OK 3 3 c SUPER CHANNEL 3 6.00: CNN hírek. 9.00: MCM zenés műsor. 9.45: CNN - Newsroom. I0.00: MCM zenés műsor. 11.00: Screensport. 12.00: CNN hirek. 14.30: MCM zenés műsor. 13.53: Az RTL hírei. 15.50: Francia nyelv gyer­mekeknek. 9. rész. 16.20: A kék ház. 21. rész. 16.30: Angol nyelvlecke. 17.30: A győzelem útján. 38. rész. 18.00: Screensport. 19.00: Szovjet tv­­híradó. 19.45: Kulturális magazin. 20.00: Műsorismertetés.20.05: Tha­­lassa. Tengeri magazin. 21.00: A né-7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti hirek.13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő video­­show. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultrasport, köz­ben 22.00: Hírek. 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. c TV 5 3 16.05: Hírek. 16.15: Helyzetkép. 17.15: Női szemmel. 17.45: Fözölec­­ke. 18.00: Ifjúsági műsor. 18.20: Ka­nada két keréken. 19.00: Hírek. 19.15: Pillantás. 19.30: Híradó. 20.00: Rend­kívüli kiküldött. 21.00: Híradó. 21.35: Kulturális eróleves. 23.00: Hírek. 23.15: Varietéműsor. c SAT 1 3 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok. 9.05: Köz­kórház. 9.50: Tévébolt. 10.10: Bingo. 10.35: Üdv és csók a Tegernseeröl. Német film. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Tévétózsde. 14.00: Szomszé­dok. 14.25: Közkórház. 15.10: Rendőrakadémia. 15.35: Tévébolt. 15.50: Bonanza. 16.45: Matt Houston. 17.50: Mr. Belvedere. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencseke­rék. 20.00: MacGyver. 21.00: A Maj­mok bolygójának meghódítása. Ame­rikai sci-fi. 22.30: A nap hírei, sport. 22.45: Spiegel tv-riport. 23.15: Sport. 0.15: MacGyver. c RTL PLUS 6.00: Halló, Európa! 8.35: Vásárlók magazinja. 9.25: Vigyázat, pénzhami­sítók! NSZK film. 11.00: Rizikó. 11.30: Vásárlók magazinja. 12.00: Játék­­show. 12.35: Az M. ügyosztály. 13.00: Holmes és Yoyo. 13.20: Kaliforniai klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: A vad rózsa. 15.50: Buck Ro­gers. 16.40: Rizikó. 17.10: Játékshow. 17.45: Csillagtallér. 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Ha itt vagy nálam. NSZK film. 21.55: Vigyázat, robban! 22.45: L. A. Law. 23.50: Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Amerikai horrorfilm. 1.50: Aerobik. c PRO 7 3 6.25: Szerelem, hazugság. 7.10: Ras­cal, a mosómedve. 7.35: Flipper. 8.00: Richmond Hill. 8.45: A virginiai. 9.45: O Harry. 10.35: Családi kapcsolatok. 11.00: Murphy Brown. 11.30: „Colt“ a biztonság kedvéért. 12.20: Az utolsó háború. 13.35: A virginiai. 14.40: Ras­cal, a mosómedve. 15.05: Kövér disz­nócska. 15.40: Flipper. 16.00: Tarzan és az emberrablók. 16.55: Család minden mennyiségben. 17.25: Hara­pós borharapó. 18.05: Diamonds. 18.55: Kövér disznócska. 19.25: „Colt“ a biztonság kedvéért. 20.15: A jövő zsaruja. Amerikai akciófilm. 21.35: Kabaré Thomas Freitaggal. 22.20: Catherine és társai. Francia -olasz film. 0.00: A szupercsoport. 1.00: FBI. 1.50: Algírtól délre. Angol kalandfilm. 3.2: Élve vagy halva. 3.45: Huligán-birodalom. Amerikai krimi. 5.15: Nakia. Filmsorozat. 6.00: A kék cseppek titka. Sorozat. ( SZÍNHÁZAK MŰSORA ) • JÓKAI SZÍNHÁZ (Ógyalla): Csó­­kos asszony (19) (Műsorváltozás lehetséges!) OK 3 (RTL PLUS) Dr. Jekyll és Mr. Hyde AMERIKAI HORRORFILM A film 1941-ben készült Stevenson regé­nyéből. A XIX. századvégi Londonban egy fiatal orvos, Dr. Jekyll szerint minden em­berben jó és gonosz erők működnek. Ó a középutat akarja „előállítani". Orvossá­got készít, melyet saját magán próbál ki, s a rettenetes eredmény: Mr. Hyde, a go­nosz. Főszereplők: Spencer Tracy és Ingrid Bergman (képünkön). Rendezte: Victor Fle­ming. 23.50 A zsúfolt buszon Jánost egy fiatal lányhoz préselik, keze rászorul a lány derekára.-Tegye máshová a kezét! - for­med rá a lány.- Kedves öntől, de még nem ismer­jük egymást olyan régen. A férj késő éjjel ér haza. A sötétben vetkőzik le. Akkor a hálószobából ki­szól a felesége:- Fáj a fejem, hozz aszpirint a pati­kából! A férj felöltözik és leszalad a gyógy­szertárba.- ön az, Kovács úr? - csodálkozik a patikus. - Alig ismertem meg ebben a postásegyenruhában. Állást változ­tatott? Egy házaspár sétál az állatkertben. Megállnak a majmok ketrecénél. Amint a hatalmas orangután észreve­szi a nőt, szétfeszíti a rácsot, a hajánál fogva berántja a ketrecbe, és azonnal elkezdi róla szaggatni a ruhát. A nő kétségbeesetten kiabál:- Jenő, az istenért, mit csináljak?- Amit szoktál, drágám. Mondd ne­ki azt, hogy fáj a fejed.- Tűzoltóság? Jöjjenek azonnal a Citrom utca harmincas házhoz!- No, no... csak nem ég a ház?- Tudod, fél lábbal már a házasság­ban állok.- Gratulálok!- Sajnos nem a sajátomban. Keddről keddre II. Kezdődik második „hatnapos“ rejtvényes pályáza­tunk. A rejtvény megfejtői ez alkalommal a hét egyes napjain közölt megszámozott keresztrejtvényekben elrejtett szólásokat, afo­rizmákat küldhetik be - a megfejtéseket (egyszerre) jövő csütörtökig - március 8-áig — kell postára adniuk. A levelező­lapra vagy borítékra rá kell ragasztani a keresztrejtvények sorszámait (11/1-töl ll/6-ig). Ezenkívül a megfejtők a levelező­lapra, levélborítékra írják rá: Keddről keddre II. A helyes megfejtés beküldői között értékes jutalmakat sorso­lunk ki. Jó szórakozást!

Next

/
Thumbnails
Contents