Szabad Szó - Libre Palabra, 1949 (5. évfolyam, 49-52. szám)
1949-01-01 / 49. szám
2 SZABAD SZÓ RÁGALOMHADJÁRAT Az uj Magyarország ellenségei az utóbbi négy év alatt mindég mán jelszó alatt, de ugyanazon központi irányítással' és azonos célzattal indították meg a nemzetközi sajtóban támadásaikat a felszabadult magyar nép uralma ellen. Rangjukat vesztett arisztokraták, latifundiumoktól megfosztott föurak, a parlamentből kiűzött korrupt politikusok, a vesztett háborúért és hasztalanul kiontott vérért felelős tábornokok, Horthy és Szálasi terror-uralma alatt elkövetett büntettek külföldre szökött tettesei mozgósítják a világ minden táján megtelepedett sajtóügynökeiket és elárasztják a világot az újjáépülő Magyarország elleni rágalmaikkal. Most Mindszenty hercegprímás letartóztatását használják fel ürügyül arra, hogy a keresztényüldözésről terjesszenek hátborzongató rémhíreket. A hírverők ezúttal elsiették a dolgot. Rövidesen kiderült, — és ez a világsajtó sokezer szavas távirataiból is megállapítható — hogy Magyarországon sem a templomokat nem zárták be. sein a hivöket. nem kergették ki a templomokból, sem a napokat nem akadályozzák meg az egyházi szertartások celebrálásában. Karácsony hetében zsúfolva voltak a templomok és úgy a fővárosban, mint a falvakban, úgy a gyárakban, mint a mezpgazdasági telepeken zavartalanul ünnepelte mindenki Karácsony ünnepét. A Magyarországról érkező lapokból kitűnik, hogy az üzletek kirakatai már hetekkel az ünnep előtt karácsonyi ajándékokkal voltak telve és a népi demokrácia kormánya karácsonyi segélyek kiosztását rendelte el. A katolikus papság nagy része hálás a felszabadult Magyarország kormányának azért, hogy a náci- és nyilas uralom alatt megrongált templomokat felépítették, és hogy a földosztás során az alsó papságot is részesítették a földreform jótéteményeiben. A nép igaz érdekeit szivén viselő papok helytelenítik a reakciós, népellenes főpapok politikai aknamunkáját. A Mindszenty-ügy nem vallási kérdés, hanem politikum. A magyar kormányhatóságok már hónapokkal ezelőtt rámutattak arra, hogy Mindszenty hercegprímás magas egyházi méltóságát arra használta fel, hogy úgy az országban bent, mint külföldön a demokratikus kormányzati rendszer megdöntésére szervezze meg a reakció erőit. Nyíltan lázitott a földreform ellen és a Habsburgtrón helyreállítására irányuló akciót szervezett külföldi összeköttetései utján. Kétségtelen, hogy Európa és Amerika egyetlen állama sem tűrné, hogy bármely egyház főpapja a fennálló kormányrendszer megbuktatására konspiráljon. A templomi szószéket nem szabad politikai agitáció céljaira felhasználni és a pásztorlevelekben nem szabad a fennálló kormányrendszer ellen lázitani sehol. Magyarország lakosságának tekintélyes része református, protestáns és más keresztény felekezet hive és ezen egyházak papja* és hivei távol állnak Mindszenty hercegprímás reakciós politikájától. Bizonyos, hogy a katolikus papság is rátér arra az útra, amely az állam és az egyház közti megértést biztosítja és végre beilleszkedik a népi demokrácia társadalmi rendjébe. Dr. SZÉKELY JÓZSEF CASA Friedmann magyar ékszerész és órás A legkényesebb ízlést is kiél* gitö ékszereket készit rajzok után ízlés — Művészet — Érték Javít — Átalakít Vesz, elad, becserél ékszereket aranyat, platinát, gyöngyöket, brilliánsokat és ékszereket. MAIPU428 U. T. 31 - 0293 Dr. Klein László gyomor- és máj-specialista Onda corta Rendel: hétfőn, szerdán és pénteken d. n. 4-7 óra között SANTA PE 1391 T. A. 44-9493 Egyetlen magyar szaküzlet írógépek számológépek szakszerű karbantartása javítása és újjáalakítása ELAD — VESZ — BECSERÉL “LA PRECISA” Szalai Jenő Av. R. S. Peña 1129 U. T. 35 - 5727 A „Szabad Szó“ legközelebbi száma a szerkesztőség és a nyomdai munkatársak nyári szabadsága miatt március elsején jelenik meg.