Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)
1948-07-01 / 43. szám
SZABAD SZÓ 11 Himler Márton: A HÁBORÚS BŰNÖSÖK UTOLSÓ ÚTJA Himler Márton, az ismert amerikai magyar újságíró a világháboru alatt az amerikai hadsereg tisztjeként vett részt a nácik elleni harcban és a győzelem után hivatalos küldetésben vett részt a magyar háborús bűnösök letartóztatásában. Mikor az oroszok közeledtére a magyar urak menekülni kezdtek, nem üres kezekkel indultak. A gyárakkal együtt kiparancsolt munkásoknak csak azt engedték meg, hogy a legszükségesebb ruhadarabokat vigyék magukkal, de ök maguk megrakott autókkal mentek Ausztriába, Németországba, sokan nem is egy vagy két autóval. Az ember meglepetve látta, hogy a háború vége felé, mikor már minden élelem adagolva volt Magyarországon, miképen tudtak hatalmas bödön zsirt, tömérdek kannás holmit, tucatszám sonkákat hozni magukkal, de úgy látszik az adagolás csak a szegény emberekre volt kötelező, akiket üres kezekkel hajszoltak ki az országból. Szöllösy miniszter urnái annyi magyar szalámit és kannázott libamáj pástétomot találtunk, hogy a végén unitunk minden Gl-a unta a pástétomot, s azokat a Salzburgban nyomorgó magyarok közt osztogattuk. Mikor Hellebront miniszter urat elfogták, vele együtt kétszázezer magyar cigarettát is behoztak. Ilyen stílusban készültek a magyar urak, hogy Hitler vendégszerető országában bele kóstoljanak a száműzetés állítólag keserű kenyerébe. Hogy honnan vették azt a tömérdek aranyat és jó valutát, amit Magyarországon a közönséges halandónak réges régen be kellett szolgáltatni, azt kevesen tudták bevallani; ha ebben a tekintetben kérdést intéztünk hozzájuk. A magyar kormány, nak ebben az ügyben kiadott rendeletéit elsőknek a magyar kormány tagjai szegték meg. S ha például Hain Péter, a Gestapo magyar hiénája valakinél aranypénzt talált egész biztosan félholtra verette és internáltatta, de ö maga Napoleon aranyakkal volt megrakva. Minden idők legbecstelenebb magyarja, a magyar történelem örök szégyene Endre László csak a fegyverszünet után vagy négy hónappal került a kezünkbe. Salzburgtól nem messze egy kunyhóban húzódott meg, természetesen álnéven, hamis papírokkal felszerelve, s az juttatta a kezünkre, hogy hónapokon át nem mozdult ki a lakásából, ami feltűnt az osztrákoknak. Kiváncsi voltam erre az emberre. Kiváncsi voltam rá, hogy annyi gonoszság, anynyi gyűlölködés hogyan fér valakibe, s hogy miképen tud önmagával békében élni olyan ember, aki hatszázezer ártatlan egyént küldött a halálba. Aki nemcsak ghettoba gyűjtötte a zsidókat, hanem mikor az első ghettóban Kassán szemlét tartott, megparancsolta, hogy a barakok födelét le kell venni, mert egy kis eső nem árt a zsidóknak. Aki olyan brutalitással üttette verette á deportálásra Ítélt szerencsétlen embereket, hogy (akármilyen hihetetlen) a németek két jegyzékben tiltakoztak a vadállatias bánásmód miatt a magyar kormánynál. Kevesen tudják magyarok, hogy Endre László rendeletére a magyar csendőrök úgy verték-rugdalták a bewagonirozás alatt a halálgyárakba küldött zsidókat, hogy a németek végül mozgó fényképeket vettek fel a brutalitásokról és azokat a Svájcban tartózkodott idegen diplomatáknak be. mutatták azzal a megjegyzéssel, hogy nem ök, de a magyarok bántak brutalitásán a magyar zsidókkal. Azt vártam, hogy egy fanatikus, erős és erőszakos embert hoznak elém, aki nem fogja letagadni a bűneit, hanem önérzettel, a brigantik önérzetével fogja majd mondani, hogy a meggyőződését követte. Természetesen csalódtam. Egy meggörnyedt, alacsony, torzonborz, degenerált emberroncsot hoztak elém, aki ha lehetséges, még gyávább volt, mint a többi magvar tömeggyilkos. Úgy reszketett, mint aki kábító szereket használ és azt tőle megvonták, vagy mint a .nagyon erős alkoholista, akin a delirium tremens tünetei mutatkoznak. És — természetesen — tagadott. Nem számított rá, hogy könyvei, hírlapi cikkei, rendeletéi a kezeim közt voltak, és első sorban azt próbálta tagadni, hogy neki egyáltalán hatalma volt a deportálások körül. Mikor azután a saját kezűleg alá irt rendeletéit eléje tettem, azt vinnyogta, hogy azokat a rendeleteket a melléje kirendelt német tiszt Íratta, s neki olvasatlanul kellett mindegyiket alá Írni. Mikor a hírlapokban közölt beszédeit tettem az asztalra, akkor azzal mentegetödzött, hogy a lapok nem jól közölték a beszédét. S mikor végül az általa irt könyvet tetoem eléje, amelyben jóval a háború előtt követelte, hogy ghettóba zárják a zsidókat, s amelyben több francia, angol és amerikai urra hivatkozott, hogy azokkal tárgyalt ebben az ügyben, beismerte, hogy hazudott a könyvében. Ahogy egy-egy mondatot felolvastattam vele a saját könyvéből, anynyiszor ismételte, hogy: “Hazudtam kérem”. És ez a gyáva pimasz volt ura életnek-halálnak, en\
