Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)
1948-06-01 / 42. szám
PARIS - BUENOS AIRES Látogatás a párisi magyar nyilas-házban az Argentínába készülő nyugatosok közt Páris egyik Ieglegendásabb negyedében, a Rue de l’Université 167. szám alatt pazarul berendezett magánvillában különös „családi pensió“ működik. A cimét jól ismerik Bécsben, Linzben és a nyugateurópai fasiszták más találkozóhelyein. Itt van a párisi magyar fasiszták bünbarlangja, innen irányítják tovább Dél-Amerika felé a menekülő nyilasokat, itt tartják hadi tanácskozásaikat éjszakánként a fasiszta emigráció párisi főkolomposai: Binder volt fökonzul, a disszidens Szalai páter, a rablott Doxa-óráiból élő Mocsáry volt képviselő és társaik. Éjszakánként tucatnyi német és spanyol rendszámú autó áll a villa előtt hajnal felé — régi nyilas szokás szerint — vad tivornyázás zaja veri fel a csöndes utcát. SZALASI RENDŐRTÁBORNOKA Miután beküldtem e célra készített címeres névjegyemet, a tulajdonos Faragó, Szálas! rendőrtábornoka (vagy csak ezredes?) fogad. Bizalmatlanul kérdezi: — Honnan kapta a cimet? — Mező Álmos, volt, volt kulturattasé küldött — felelem határozottan. Úgy látszik, ezzel megnyertem bizalmát, mert már az iránt érdeklődik, meddig akarok a penzióban maradni? — Amig Argentinéba nem kerülök! — Ez láthatólag megnyugtatja. — Forduljon Gácsér atyához, ö több délamerikai állam megbízottja, a mi emberünk. Ha Gácsér leigazolja, minden további nélkül beengedik Argentínába és talán pénzt is kaphat tőle. A tábornok most már aggodalom nélkül beszél: — Sajnos, most már nem megy olyan jól, mint amikor megindultunk. Tul jól működik a magyar határrendörség. Aztán, mint akiben újból felülkerekedett a bizalmatlanság — kijavítja: — Vagyis tul nehéz odahaza útlevelet kapni. Kevesen érnek pénzzel Párisig... Felérünk a második emeletre, a szobákból magyar beszéd zaja halatszik ki a folyosóra. A szoba 550 frank naponta. • VITÉZ ENDRE LASZLÓNÉ NEM HOZ PÉNZT Bátortalanul sokallom az árát. A tábornok becsmérlően néz végig rajtam. — Miért lenne sok? Biztos magánál is vannak értékek, amiket hazulról hozott. Mi jó áron eladjuk az aranyat, ékszereket. Megbízhat bennünk. Mi adjuk el Vaszaryék, Págerék ékszereit is, sőt Auer Pál volt párisi követünk is nem egyszer általunk ad el valutát. Miközben beszélgetünk, megérkezik Maróth de Maróthy, magyarul Maróthy Marót, a hírhedt nyilas börkabátkereskedö, az orgoványi tömeggyilkos fia, aki most hamis papírokkal mint az emi. gráns albán király konzulja szerepel. Bosszankodva mesélik, hogy Chanel hercegnő, eredeti nevén vitéz Endre Lászlóné, aki most a francia jobboldali körökben „mártir férje“ emlékével tarhál, ismét pénz nélkül tért haza. Szól a telefon, Bakach-Bessenyei, a disszidens követ egy friss menekültet protezsál be a pensióba. Amint az elegáns, szőnyeggel borított lépcsőkön lefelé megyek, a „csövesekére gondolok. így hívják azokat a megtévesztett, nyomorgó magyar fiatalokat, akik száz számra szöknek át Párisba Németország amerikai zónájából és télen-nyáron kint alusznak a boulognei erdőben, mindaddig, mig a rendőrség nem gondoskodik fedett szállásról számukra! Azokra gondolok, akiket másodszor is eladtak a fasiszták, mint például Németh Ferenc fötisztelendö és társai, akik jó pénzért a francia bányáknak adják el a kiszolgáltatott magyar fiatalokat. Azokra a leventékre gondolok, akikkel Párisban már nem akart szóbaállni oktatójuk, hanem az Idegenlégióba utasította őket és azokra, akik a fasiszták jóljövedelmezö toborzása következtében Indokína földjén estek el az idegenlégió haláltáboraiban. Rájuk gondolok és a felrobbantott hidakra, házakra, üzemekre és futva hagyom el ez a gyűlöletes, vérszagu párisi magyar fasiszta „családi pensiót“. GYERTYÁN ERVIN („Magyar Nap“) • A párisi tudósításban említett Chanel hercegnő, a tömeggyilkosságok miatt halálra Ítélt és kivégzett Endre László, volt nyilas-belügyminiszter özvegye a múlt héten a „Campana“ nevű francia hajón megérkezett Buenos Airesbe. Páris, 1948, május.
