Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)

1948-06-01 / 42. szám

6 SZABAD SZÓ És ahogy a földművelők, úgy az ipari és szellemi munkások is. A „Histadruth“ (Általános zsidó munkás-szövetség) nem egy szokványos szervezet. Magába foglalja az állam valamennyi munkafajá­nak dolgozóit. Ipari téren hatalmas eredményeket értek el. Kilencven százaléka a befektetett tökének zsidó tulajdon és a munkaerőknek nyolcvan százaléka zsidókból áll. Már a háborúban, ruhaneműktől tábori felsze­relésig, gép- és fegyveralkatrészektöl lekvárig és burgonyáig sok mindennel segítette a nagyha­talmakat a kis zsidólakta Palesztina. Ugyanakkor a héber egyetem és a „Dániel Sieff“ intézet la­boratóriumaiban nagyfontosságu speciális mun­kálatokat végeztek zsidó tudósok a szövetségesek érdekében. Még nem alakulhatott ki egészen, — hiszen létét most is fegyverekkel támadják, — a zsidó köztársaság társadalmi rendje. Egy azonban már bizonyos: a kizsákmányolás, a trösztök kényuralma, a kapitalista monopólium és a nemzeti imperializmus nem fogják megnyo­morítani népének életét. Vitathatatlan, hogy az angol birodalom urai és az arab országok nagybirtoklói gazdasági érde­keiket is megelőzve, elsősorban azért ellenzik a zsidó államot, mert ez a szociális irányzatú, magas kulturszinvonalon álló, szilárd gazdasági struktú­rájú és modern ipari felkészültséggel rendelkező ország zavarja úgy az angol imperializmus, mint az arab feudalizmus köreit. Ezért üdvözli minden haladó ember a függet­len, demokratikus zsidó köztársaságnak oly sok verejték és vér árán szerzett megvalósulását. Világosan látja, hogy a Palesztinái kérdés nem csak „zsidókérdés“. Hanem az általános emberi haladásnak döntő tényezője. Jól Olcsón Gyorsan! segit hozzátartozóin, ha csomagjainkból küld. 150 összeállítás egész Európába. Budapesti raktárból kb. két hét alatt 5 kg cukor .......... 5 kg rizs .. ., 5 kg. liszt ................. . $ 13.50 . „ 16.50 • ■ „ 14.— 3 kg kakaó .. .. 2 kg csokoládé . . 10 d. tejkonzerv . . . . $ 25.— ■ „ 24.— • „ 19.— 1 kg kávé, 1 kg váj, 2 kg cukor, 1 d. tejkonzerv . . „ 30.— Romániába, Jugoszláviába és Csehszlovákiába ajánlott csomagokban kb. 4 hét alatt 10 font nyerskávé . $ 29.— 20 font nyerskávé . . $ 48.— 10 font cukor . . . • „ 18.— 20 font cukor . . . ■ „ 32.— 10 font rizs .... • „ 22.— 20 font rizs .... ■ „ 40.— 10 font liszt .... • „ 22.— 20 font liszt .... . „ 36.— 6 font kakaó . . . • „ 25.— 6 font csokoládé . . • „ 32.— 6 font szinszappan . • „ 18.— 2 font Ceylon tea . • „ 24.— Fentieken kívül számos másfajta összeállítás. Harmincféle kiscsomag (500 g) Montevideoból Az összes árakhoz 10 % felárat számítunk Csomagjaink teljes és részleges veszteség ellen biztosítva vannak. Kérje részletes árjegyzékünket. ESTEBAN ÁNYOS & Cía. Paraguay 3265, II. E. — T. A. 79-7091 Rendelés felvétel: Mokrány, Lavalle 370. Librería Suiza, Lavalle 414. Carpatica, Av. de Mayo 1370, VII. 168. Casa Elisa, Mendoza 2382 (Cabildo 2200 magasság). MONTEVIDEO: Walter Hahn, Bartolito Mitre 2814, T. 41-0200. SANTIAGO DE CHILE: “Humanitás” - Augustinas 972. Librería Delta, Corrientes 1919. ITT A TÉL! WEINER és - langesfeld magyar szücsmesterek készítik a legfinomabb bel- és külföldi szőrmék­ből a legdivatosabb női bundákat, gallérokat. PIELES COLON S. R. L. CHARCAS 1362, 1. em. T. A. 41-9138 Marchis János adás-vételi irodája A magyar kolónia legrégibb, megbízható tanácsadója minden adás-vételi ügyben. MAIPU 370 T. A. 31-3555 BUENOS AIRES

Next

/
Thumbnails
Contents