Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)
1948-01-01 / 38. szám
16 ÚJABB ADATOK A „TUNGSRAM-ARGENTÍNA“ ÉS AZ „EGYESÜLI IZZÓ“ PANAMA-ÜGYÉBEN A bűnügyi vizsgálat eddigi eredményei A "Tungsram-Argentina’’ és az "Egyesült Tzzó” megkárosítására irányuló bűnös manipulációk, amelyekről ez első leleplezések a "Szabad Szó’’-ban jelentek meg, hetek óta foglalkoztatják t magyar hatóságokat és a magyarországi sajtót. Mi már múlt év júliusában rámutattunk gróf Jan_ kovieh Dénes és gróf Semsey Andor volt követségi ügyvivő gyanús tárgyalására a Bunge-Born tégnél, majd novemberben hirt adtunk a "Tungsram-Argentina”-nál végrehajtott puccsról, amellyel kezükbe akarták kapni a vállalat három milliós vagyonát. A budapesti lapok részletesen foglalkoztak a "Szabad Szó’’ közlései alapján az üggyel, amelynek újabb ¡fejleményei vannak. A budapesti ‘‘Szabadság’’ december 19. száma a következőket írja: A gazdasági rendőrség, mint ismeretes, letartóztatta Jankovich Dénest, az Egyesült Izzó fasiszta vezérigazgatóját, aki a vállalat külföldi érdekeltségeit idegen kézre akarta játszani. A megindult nyomozás kiderítette, hogy a világszerte ismert vállalat vezetése körül súlyos hibák és szabálytalanságok történtek és az Egyesült Izzó különféle tartozások fejében hatvankilencmillió forinttal maradt adós az államkincstárnak. Most tisztázzák, kit terhel a felelősség az ellenőrzés elmulasztásáért és hogy a külföldi részvényesek megbizottainak milyen szerepük Volt a fantasztikus összegű adóssághalmozás körül. ♦ A "Világosság’’ december 18. száma pedig a következőket közli: A 3550 munkással dolgozó magyar villamossági vállalat ma egyike a legnagyobb exportáló ipartelepnek. A felszabadulás óta 19 millió értékű valutát hozott be a vállalat, amely most olyan nehéz gazdasági helyzetbe került, hogy állami támogatás. nélkül nem tudja kifizetni a munkások karácsonyi segélyét sem. A vállalatot alaposan megkárosították a nagyértékű részvények idegen kézbe való átjátszása révén. Egyes értesülések szerint az elkallódott részvények jórészét sikerült visszaszerezni. Jankovich Dénest részletes kihallgatás céljából nyolc nappal ezelőtt őrizetbe vették. Most folyik az ügy teljes tisztázása és ettől függ, hogy Jankovich Dénes, az Egyesült Izzó kereskedelmi vezérigazgatója szabadlábra kerüj-e vagy sem? Argentina EGYETLEN törvényesen bejegyzett MAGYAR szabadalmi ügyvivő irodája Találmányok kidolgozása, bejelentése és eljárás az állami szabadalmi hivatalnál. -— Szabadalmak megszerzése a világ bármely államában. Műszaki tanácsok kétes szabadalmi ügyekben. —Védjegyek bejegyzése. Műszaki fordítások JAKAB LAJOS oki gépészmérnök. Hites szabadalmi ügyvüvö. Av. K. S. Peña 760, 6-ik em. 34, Defensa 4619 “SZABAD SZÓ” Szíveskedjék megújítani lejárt előfizetését Küldjön szereUtcsomagot Magyarországon, Erdélyben, Bánátban vagy Európa bármely országában lakó rokonainak és barátainak Paneth & Cía., DIAG. NORTE 5 01, of. 810, telef. 50-6013 Tucumán 313 BUENOS AI B*E S Kérjen részletes árjegyzéket! Imprenta CHILE - Perú 565 . Buenos Aires