Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-01-01 / 26. szám
SZABAD SZÓ 7 Márai Sándor: N A P LÓ a magyar náciuralom utolsó napjairól A világirodalom legizgalmasabb olvasmányai az írók naplói és emlékiratai. Az iró többet lát, mint az egyszerű kqrtárs, elfogulatlanabb, mint a politikus s amellett nemcsak krónikás, hanem magasabb és átfogóbb távlatot is ad a történelemnek. Mórái Sándor miivé is a döntő nagy vallomások sorába tartozik. A végzetes esztendők naplója, egy megbomlott agya és idegrendszerü ország és Európa döbbenetes kórképe, biztos ut keresése az útvesztőben és megidézése azoknak az örök eszményeknek, amelyek nélkül az emelkedett szellem el sem tudná viselni ezt az otromba apokalipsziszt. A kiváló Írónak a budapesti Révai kiadásában megjelent “ Napló”-jából közöljük az alábbi részletet: 1944. Hideg május. Didergek a napfényben. Az emberekkel nincs mit beszélni. Mintahogy részeggel vagy őrültekkel nem lehet vitatkozni: a magyar középosztály megőrült és berúgott a zsidókérdéstől. Az oroszok Kőrösmezőnél, az angolok és amerikaiak Pest fölött s ez a társadalom eszelősen és tajtékozva nem akar n,em tud másról beszélni, csak a zsidókról. # Mindez csakugyan túlnő az egyéni sorson. Tömegszerencsétlenség szemtanúja vagyok, melyet tömegőrület idéz föl. — A nagy “hecc” természetesen nem torpanhat meg a zsidóknál. És azután, ha mindent ftiegkaptak? Ha mód van rá, elvenni emberek szabadságát, emberi méltóságát, esetleg életét, miért hőköljön meg ez a kancsi, eszelős, dühben romboló és fosztogató tömeg bárki vagyona, személye előtt? A lángnak mindegy, mit éget, csak legyen mit hamvasztani. * Az emberek soha nem olyan veszedelmesek, mint amikor boszszut állanak a bűnökért, amelyeket ők maguk követtek el. * Mindennek, ami most borzalom és iszonyat, vége lesz egyszer s elkövetkezik sokak számára — mert sokan túlélik az iszonyatot is — a “félelem nélküli élet” és a “szabadság időszaka”, ,Ez az időszak is borzalmas lesz, tele bosszúval, vérrel, igazságtalan számonkérésekkel. És mégis igy lesz jó minden. “Az újonnan szerzett szabadság baja ellen csak egy gyógyszer van és e gyógyszer a szabadság” —1 mondja Macaulay. — “Mikor a fogoly először hagyja el a celláját, nem tűrheti a napvilágot, képtelen megkülönböztetni a színeket és felismerni az arcokat. De az orvosság: nem visszaküldeni a börtönbe, hanem hozzászoktatni a nap sugaraihoz. Az igazság a szabadság fénye lehet, hogy kápráztatja s megzavarja kezdetben a szolgaság házában félig megvakult nemzetet. De csak hadd nézze, s nemsokára képes lesz eltűrni. Pár év alatt az emberek észretérnek. A vélemények túlságos heve lecsillapszik. Az igazság elszórt elemei megszűnnek küzdeni és egyesülni kezdenek...” S ez megér sok mindent; azt is, amibe múlhatatlanul kerül. * Nem, a bosszú nem intéri el semmit. De önmagában teljes és tökéletes, mint a vihar, az árvíz. Nincs teljes emberi cselekmény nélküle • A fascista magyar tisztek most végre jól érzik magukat: azt csinálnak, amit akarnak. Huszonöt éven át készültek erre, megalkották a maguk számára egyfajta területenkívüliséget és sérthetetlenséget, külön becsületkódexet és védettséget. Most ünnepélyesen, égnek emelt szemekkel önkényeskednek és erőszakoskodnak. Zrínyi nem igy képzelte el a magyar katonát. * Északi szél, novemberi jegeseső. A pesti zsidók tízezreit terelik ismeretlen gyűjtőhelyek felé. A szakadó esőben asszonyok, gyerekek, aggastyánok vánszorognak. Egy fiatal hadnagy, aki tizennyolc hónapot töltött a fronton, idegrohamot kapott, amikor ezt a menetet látta. A bűnökre nincs “jóvátétel”. A megtorlás nem lesz jóvátétel. P. bizonyára elpusztult már Auschvitz gázkamrás táborában, aho vá május végén elvitték; és ha él, milyen feltételek mellett? Hetvenhat éves ember, téli ruha nélkül. .. L. reménykedik, hogy él, s én nem merem megmondani, neki: jobb, ha nem él, mert a deportálás szenvedéseit nem lehet elképzelni. S mindennek végrehajtásához akadtak magyarok... Akadtak? Sorbaálltak, hogy segédkezzenek.
