Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-12-01 / 37. szám
8 A szabadság Pest, március 17. 1848. Évek óta csaknem kirekesztöleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a franezia forradalmak története, a világnak ez uj evangyéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szivembe véstem, és ott benn a holt botük megelevenedtek, és az élethez-jutottaknak szűk lett a hely és tomboltak és őrjöngtek bennem! A tüzokádó hegy közepébe kellene a toliamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leirhassom! így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szivemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kiszenvedésök helyét— vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jöni. Tanubizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből — vagy ha úgy tetszik, nevezzük állati ösztönnek — mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódáshoz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, általában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást élt bennem ama hit, s úgy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozát előtt. Political életünket távolrul néztem vagy Tá sem néztem, amiért részint egyoldalúsággal, részint bűnös egykedvűséggel vádoltak. A rövidlátók! Én tudtam azt, a mit ök nem tudtak, és azért szánakoztam a napi política kurjongató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, melyet maguknak tulajdonítottak, tudtam, hogy az ö fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkezendő viharnak első lehellete elsöpör; tudtam, hogy ök nem azon nagy színésziek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak. Magamba zárkóztam, mint elzárkózik tornyába a csillagász, s a földről az égre vetettem szemeimet, a jelenből a jövőbe. Egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő... a forradalom kitört Olaszországban! A mint nézték a jövendömondók a gyermek Jézust a jászolban, oly lelkesedéssel és áhítattal néztem én ezen uj meteort, ezen délifényt, mely születésekor is nagyobbszerü volt minden éjszakai fénynél, s melyről meg volt írva lelkemben, hogy be fogja utazni a világot. És úgy lön. Olaszországban tölté gyermekségét, vándorolt fölfelé, egyszerre Párizsban termett, mint férfi s onnan kikergette Lajos-Pülöpöt, miként Krisztus az adó-vevöket Jeruzsálem templomából. Oh mikor én meghallottam, hogy Lajos-Pülöpöt elűzték s Franciaország respublica! Egy Pesttől távol eső megyében utaztam, s ott egy fogadóban lepte... rohanta meg a hir szivemet, fejemet, lelkemet, idegeimet. Vive la Bépublique! — kiálték föl, aztán némán merően álltam, de égve, mint egy lángoszlop. A mint eszméletemet visszanyertem, egy aggodalom kezdett bántani — a jelszó ki van kiáltva, gondolám, ki tudja, mi nem történt vagy történik, mig hazaérek! nélkülem kezdődjék a forradalom? hah! Nyakraföre siettem a fővárosba... reszketve, lélekzet nélkül értem haza... Általános volt a lelkesedés, de még semmi sem történt... Nagyot lélekzettem, mint a búvár, midőn a viz alól felmerül. A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre tovább harapózott; végre Bécset is felgyújtotta. Bécset ... És mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk. Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett. Pesten márczius 14- ikén az ellenzéki kör gyűlést tartott, mely ősi szokás szerint eredménytelenül oszlott szét. E gyűlésben indit-PETÖ A költő ismeretlen ványoztatott, hogy a tizenkét po: titióképpen fölnyujtassék a k nak, még pedig rögtön, de az virágzott táblabirői szellem Po tói Pilátushoz akarta vinni a d úgy, hogy valamikor a huszadil zadban lett volna vége. Egyébirá hogy igy történt... micsoda nyo ság, kérni akarni, midőn az ide int hogy követelni kell, nem ps sal lépni a trón elé, hanem ka, ... a fejedelmek úgy sem adnak semmit, azoktól, amit akarunk, e venni. Én nem voltam jelen az elle kör gyűlésén. Akkor este Jókai -j ta el eredményét vagy is eredmé lenségét nagy keserűséggel s telj vertséggel. Hallatára magam is e' Tedtem, de el nem csüggedtem. Az éj nagyrészét ébren tölti feleségemmel együtt; bátor, leik imádott kis feleségemmel, ki m buzditólag áll gondolataim, tei előtt, mint a hadsereg előtt a m ra emelt zászló. Azon tanácskoz mit kell tenni? mert az határoz állt előttünk, hogy tenni kell és i gyárt holnap... hátha holnapntái késő lesz! Logicailag a forradalom legels pése és egyszersmint fö kötele szabaddá tenni a sajtót... azt juk tenni! a többit az istenre l és azokra, kik rendelve vannak, a kezdetteket folytassák; én csal ra vagyok hivatva, hogy az els. kést tegyem. Holnap ki kell viv a sajtószabadságot! és ha 1 döznek? isten neki; ki várhat szebb halált? E gondolatokkal aluttam el. I reggel az ifjak kávéházába sie
