Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)

1947-11-01 / 36. szám

J SZABAD SZÓ izolgáltatni és hogy ők maguk sértet­tekkel együtt Egyptomba fognak utaz­ni. Miáltal á terhelt a fasiszta uralmi rendszer hatalmi eszközeinek saját céljára való felhasználásával vagyon elleni bűncselekményeket követett el. tartózkodó terhelt ellen az 1945: VII. t. c. által törvényerőre emelt Nbr. 6 paragráfusban szabályozott eljárás le­folytatását. A megidézendök jegyzé­két a vádiratom végén közlöm. A vád tekintetében a tárgyalásra a Nbr. 20. paragráfusa és a Bp. 16. paragráfusá­nak 1. bek. értelmében a Budapesti Népbiróság bir. hátárkörrel és ille­tékességgel. Indokok: A nyomozás adatai alapján a vád­iratom inditványi részében körülirt tényállás állapítható meg. Az ekként elkövetett cselekmény a vádiratom inditványi részében megha­tározott bűncselekményt megvalósít­ja. A vádemelés tehát indokolt. vezető (dr. Aczél Endre népügyész) dr. Noszkó Imre népügyész. 1947. okt. 8. láttam: Küldjön hozzátartozóinak szeretet-csomagoi csomagok most a legolcsóbbak: Magyarországba, Erdélybe, Romániába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába valamint a többi európai országokba SIBEZ S.R.L. Victoria 850, Buenos Aires, U. T. 34 - 8582 Rosario :Hans Drewes, España 252, Tel. 22620 Montevideo: Bmé. Mitre 1423 Asunción (Paraguay): calle Buenos Aires 329 Joaquin Alonso — Megérkeztek Budapestről a legújabb magyar könyvek == I DELTA I magyar könyvkereskedés = Corrientes 1919 U. T. 47 - 7501 = Magyar és spanyol kölcsönkönyvtár le ESTUDIO KAUPY-BABINI Calle MONTEVIDEO 127, 5-ik emelet. BUENOS AIRES Telefon: 38-4174. Dr. Kaupy Zsuzsanna ügyvéd Hivatalos órák: 10—12 és 17—19 között A főtárgyalásra 19 tanú van meg­idézve. A mauthauseni haláltáborban meg­gyilkolt dr. Herz Henrik papírgyári igazgató özvegye jelenleg Buenos Ai­resben tartózkodik leányával, Breuer Tamás mérnök feleségénél, a haláltá­borban meggyükolt Dr. Bálintházy Je­nő leánya Montevideóban, fia Páris­­ban tartózkodik. A tárgyalásról részletes tudósítás­ban fogunk beszámolni Super Night Club Bar PERSIAN ROOM Buenos Aires legjobb tár­saságának találkozóhelye Amerikai jazz-zenekar Guy de Nogrddy a világhírű hegedűművész vezénylete alatt Edda de Lausanne francia chanson-énekesnő Orloff kapitány kubáni orosz énekkara Színes, világított táncparkett Kitűnő konyha, orosz különlegességekkel Carlos Pellegrini 5 81 Telefon: T. A. 35-6784 Dr. Klein László gyomor- és máj-specialista Onda corta Diatermia és Ultraviolet-kezelések Rendel: hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 4-7éra között SANTA FE 1391 T. A. 44-9493

Next

/
Thumbnails
Contents