Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-05-15 / 18. szám
Szabad Szd 5 Velünk együtt él, a mi társadalmunkban, a mi korunkban egy individuum, neve: Htiss. Beszel, kérdez, válaszol, gondolkodik és elhatározásaihoz képest cselekszik, tehát a természettudomány megállapítása szerint ember. A négy betű, mely nevét alkotja, összeolvasva úgy hangzik, mintha egy idegesitö, de egyébként veszélytelen legyet akarnánk elkergetni orrunk hegyéről, vagy mintha késsel megvágott ujjúnkat kapnánk szánkhoz, sziszegő hang kíséretében. Arca és arckifejezése is olyan, mintha csak emlékeztetne nagy veszedelmekre, feje nem a gorilláé, de hasonló ahhoz. Vaskos, komor, stupid arcát egy színpadi kikészítő pár festékvonással az őserdők óriás majmává varázsolhatná, a mely a kiccsfilmeken fehér asszonyt rabol. E kortársunk megrendültség nélküli kijelentése szerint, három év leforgása alatt két és félmillió embert ölt. Ezzel rekordot állított nem csak a tömeggyilkosság, hanem az összes rekordok terén is, mert olyan nagy a különbözet az ő és az idáig ismert tömeggyilkosok áldozatainak száma közt, hogy veri az összes pályákon működő rekorderek teljesítményét. Cinkotai Kiss, Jack, a hasfelmetsző, Petiot és az összes panoptikumi figurák még az egyszázas számot sem érték el. Repülök, úszók, kerékpárosok futók és magasságugrók csak pár órával, kilométerrel és centiméterrel verték győztes elődjeiket, de ez a bajnok egyszerre két és félmillió halottal produkált többet, mint az őt megelőző kékszakállúk, szadisták, örültek és emberirtók. Igaz, hogy voltak segítő társai. Hitler és Himmler, kik néki parancsoltak, hatvan hóhér, meg hóhérnő, akiknek ő adott parancsot. — Ezeket azonban nem mellékesen nevezi meg munkatársnak, nem helyez tul nagy súlyt részvételükre inkább egymagában vállalja a teljesítményt, igy talán bravúrosabbnak érzi. De az is lehetséges, hogy az egész ügyet nem tartja oly világraszólónak, mint ahogy a világ azt elképzeli. Szenvedély, láz, “bravúr” nélkül csinálta és most, a bírák előtt is inkább természetesnek, szükségszerűnek tudja munkáját, amelyért nem jár különösebb elismerés. Szerénységét csak egy pontnál függeszti fel. Büszkén vallja, hogy az auschwitzi vállalat gázállományát ő javította fel, hogy ő volt az egyesegyedül, ki rájött, hogy szénmonoxidná! sokkal célszerűbb a cyklongáz, mert bár több kint okoz, de hamarabb végez, igy tehát takarékosabb úgy anyag ban, mint időben. A nürnbergi tárgyalások folyamán többször felmerült a kérdés, szükséges-e, hasznos-e ez a hosszú időre kinyúló. apró részletekig mindenre kiterjedő bírósági készenlét. A jogos hosszait igénylők követelték a gyilkosok azonnali kivégzését. A többiek, a mindig felületesek nevettek és a mindenhol és mindenkor jelenlevő humoristák vicceket gyártottak a már fehér-szakállasra vénült birákról, az angol biteken kövérre, erősre táplált gyilkosokról és az akták lemérhetetlen súlyáról. A legtöbb ember úgy látta, hogy ez az óriás dimenzióju, végtelenségig tartó tárgyalás nem célszerű, szörszálhasogatást, bürokráciát árul el, ha ugyan nem ennél rosszabbat is: önkényes halogatást, bizonyos elnézést egyesek részéröl és túlzott nyugalmat, megfontoltságot az Ítélkezők oldaláról. Egyetlen általános érv'szólt a tárgyalások mellett, s ez az érv a propaganda fontossága volt. Ahogy azonban ma semmit sem lehet előre kiszámítani, ahogy az eddig örökösnek, változhatatlannak tudott logika is uj alapokból indul ki és ezáltal uj megállapításokhoz vezet, úgy a logikus feltételezés sem állt elő, hogy a nürnbergi tárgyalás az egész emberi világot fel fogja rázni kábultságából. Az elképzelés, hogy javító hatással fog szolgálni, hogy feleszmélt megrendültséget fog előidézni az összes gyilkosok, vagy akadályozott gyilkosoknál, s mindazoknál, akik idáig “semmit sem láttak, semmit sem hallottak”, vagy még azt a keveset, amiről tudomást vettek “sem hitték el”, ez a mindennél logikusabb elgondolás nem következett be. A főgyilkosokat nem lehet rábírni arra, hogy a bűntudatot magukra vegyék. Gyilkosságaikat ma is szükségszerűnek látják. Nekik erre belső, saját törvényeik vannak. A szabadon szaladgáló gyilkosok, ha fegyverük van, tovább gyilkolnak. A régebbi gyilkosokhoz újak csatlakoznak. Ezek már nem is eev “közös cél” érdekében, hanem önállósítva magukat, külön-kiilön gyilkolnak. Egy általuk elrabolt ház, mit vissza kell származtatni, vagy már maga a legyilkoltnak vélt ember élő állanotban való meglátása, megbotránkozást hoz létre bennük. Mi sem természetesebb. minthogy elintézzék azt, amit a nagyon elfoglalt tömeggyilkosok nem végezhettek el annak idején. így a nürnbergi tárgyalás nevelési szempontból telfes csődöt mutat. Mint ahogy a kiküldött újságírók jelentik, “az érdeklődés is napról-napra csökken”. Ugylátszik, a németek nem kívánnak nevelő intézetbe járni, inkább azon törik fejüket, mikép folytathatnák a hitleri eszmét, melynek egyik főigé.ie, hogy ők egy elvesztett háború után is csak győztesek lehetnek. Ha az embernek az a gondolata támadna, hogy Németországot körül kell venni egy nagy fallal, mely addig zárja el a külvilágtól, mig a kinntröl beküldött tisztítók az összes létező eszközökkel fertőtlenítik, akkor hibásan gondolkodna. Mert a falon kívül megtalálná ugyanazt az eszmét egy más szioárnyalatban. A hitleri pestis megfertőzte majd az egész világot, mert a világnak mindig hajlama volt erre a betegségre. Csak virulenssé kellett ébreszteni a bacillust, hogy nőjjön, szaporodjon, terjedjen. E legszömyübb járvány fő faktora a gazdasági kérdés, mely sosem volt oly bonyolult, mint napjainkban. A gazdasági kérdés mellett azonban, egy még megoldhatatlanabbnak tetsző tény is szerepel és ez, az emberek klinikai clfajultsága. Statisztika mutatja, hogy már a háború előtt egyes országok betegházaiban több őrült volt internálva, mint másféle betegséggel sújtott ember. Elképzelhető, mennyi lehetett azok száma, kik nem kerültek felügyelet alá, de még idegorvos elé sem. Kik akár mint “veszélytelen” csendes őrüllek, vagy veszélyes, de csendes szadisták éltek társadalmunkban. Ezek a szadisták csendesek voltak addig, mig szadizmusuk kiélésének akadályai voltak. A törvény szigorúsága és a társadalmi rend gátat állított kitörni akaró ösztöneiknek. Ez a mi időnk, a legalkalmasabb előmozdítója a szadizmus kiélésének. A hitleri nagyravágyás, a német kegyetlenkedés felébresztette a szadisták elfojtott vágyait. Bátorságot öntött beléjük, feltüzelte képzeletüket. Szervezetet létesített számukra, tömöritette őket, jutalmakat osztogatott ki köztük és igy boldogan tapasztalták, hogy elérkezett az ö világuk. Rangra, méltóságra emelve a szadizmust, most már azok is jelentkeztek, kiknél csak kezdetleges formában volt meg e legszőrnyühb betegség. Látva, hogy a legmagasabb polcon álló személyiségek is közülük kerültek ki, az egyszerű rossz embertől a kiteljesült paranojás őrültig, valamennyi erőre kapott, akcióba lépett és végül, mámorából, beteg lázasságából törvényt alkotott. Ma az ő törvényük uralkodik. Két és fél millió emberáldozat három év alatt, aztán újabb két és fél miiló, majd ráadásnak még egy, csupán egy fajtából, — mi ez a felszabadult, beteg ösztönü népeknek? Tovább garázdálkodnak, felkavart, átkos vérük nem nyugszik le és nem fog lenyugodni addig, mig egy náluknál erősebb erkölcsi öszszefogás nem alkot oly törvényt, mely gúzsba köti őket, úgy, hogy mozdulni se tuujanak. A mai demokráciák azonban erre képtelenek. Már csak azért is, mert demokrácia alatt minden egyes ember azt érti ma, ami neki jelent előnyt. Talán még sosem volt egy politikai fogalom annyira nyújtható és tágitható, mint ez a most mindenki által követelt demokrácia. A politikailag képzetlen kispolgár mellett, demokráciát követel a tőke, mert ez a legbiztatóbb forma megmaradásához. Ám demokráciát kívánnak a konzervatívok is, mert egy “teljes egyenjogú” államban az ő akaratuk is érvényesül. A reakciósok, a náci érzelmüek is beleegyeznek joWb Zemplényi Klára; V i l á g v á
