Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-12-01 / 25. szám
SZABAD SZÓ BUENOS AIRESI KARÁCSONY 1946-ban. Irta: János Andor ' 4 Visszavonhatatlanul és jogerősen elhatároztam, hogy ez idén karácsonyi ünnepi hetet fogok tartani az ösbékebeli karácsonyok mintájára, ragyogó karácsonyfával, értékes és figyelmes ajándékokkal, áhitattal és jókedvvel és mindazon ünnepi kellékekkel, melyek az eféle tradicionális szeretet ünnepek sikeres megrendezéséhez szükségesek. Az elmúlt háborús esztendőkben a körülmények nem szorgalmazták az ilyen szeretet-játékokat... az emberek akkor el volfak foglalva gyilkolással, afrikai offenzivákkal, európai invázióval, messzehordő rakétalövegekkel és egyéb fontos harci dolgokkal ... a karácsony megünneplésére vajmi kevés akarat és alkalom adódott. Most azonban már béke van, helyesebben most folyik annak lázas előkészítése mind az öt kontinensentengereken és levegőben, a nemzetek szövetségében, szenátusokban, különböző szakkonferenciákon, Párisban és New Yorkban, Hong-Kongban és Budapesten, Rómában és Teheránban is. Valósággal sziiretje van a békének, az elmúlt háborúkra és annak szörnyű pusztításaira, tömegmészárlásaira és tüzpoklára csak a kérődző történetírók tudnak még emlékezni, ma már csak a béke aktuális, lehetőleg az örökbéke, mondjuk tiz-husz esztendőre. A nyilt és titkos fegyverkezés, a leszerelünk és le nem szerelünk, az atombomba kísérletek, a diplpmáciai szócsaták, ideológiai kakasviadalok is mind az áldott békét szolgálják... csak jószándéku ember legyen, aki azt el is hiszi. Talán soha sivárabb karácsony nem volt, mint az 1946-os Még a világháború különböző fázisainál — főleg mikor a szövetségesek aratták a nagy győzelmeket — a naiv lelkek az uccáról azt hitték, hogy a fegyverszünet után, hosszabb-rövidebb idő múltán a béketárgyalások is diadallal és közmegelégedéssel zárulnak le és utána... nem a vízözön, hanem egy szebb emberi élet következik. S helyette... ökörsütéses népünnepélyek egymásutánja, politikai tűzijátékok, műiden hit és benső tartalom nélkül — a csalódások és csömör útvesztőjében. \ A mai karácsonyra, mikor felgyújtjuk az ünnepi fényeket, azoknak a gyertyáknak a világ sok-sok millió martyrjának tiszteletére kell örökmécsesként lobogni, emlékére, akik jeltelen tömegsírban nyugosznak, megcsonkítva és megalázva, vagy kinzókamrákban és gázkohókban értek tragikus vértanú-halált; emlékére a hatéves háború áldozatainak, a náci vandalizmustól kiirtott hős közkatonák, polgárok és munkásoknak, elnémított humanisták, üyík-költök és fegyvercső elé állított demokrata politikusok emlékének... akár az orosz hómezökön, vagy a budai Dunaparton, akár a francia földalatti mozgalomban — vagy a mauthauseni halálfáborokban pusztultak el... egy jövendő szebb világért. Ám a háború salakja máig sem ülepedett le, sőt virulensen fenn úszik a poitikai zavaros vizek -felületén, ugyanazzal a bomlasztó, rosszillatu lápvirágokkal, amelyek a háború előtt fertőzték meg mind az öt világrészt. Meddig fognak még ezek a felszínen úszkálhatni? S mikor tör ki az a tüzkráter, amelynek lávája örökre eltemeti a szenvedő emberi test e kártékony férgeit? Akik különböző országokban még mindig uj érdekháborukról álmodoznak, akiknek az elmúlt szörnyűségek nem voltak eléggé intő példák, emberbörbe bujt politikusok és diplomaták, akik minden szép törekvést csak elgáncsolni tudnak, mellényzseb-diktátorok, akik még ma is vért szomjaznak és az a ragadozó gangszter-tábor, amely csak a maga zsákmányát és zsíros profitját hajszolja — hullákon is keresztül. És mikor fognak már! kipusztulni az úgynevezett jelszavak kortesei, lánckereskedői és élösdijei? . Itt Buenos Airesben is — ez a karácsony még nem a szeretet békés, nagy ünnepe. Magyar kolóniánkban is minden szép ~s minden rut tünet fellelhető, csupán az egység hiányzik. Az egymás iránti szeretet ,lelki megbékélés és az őszinte barátság harmóniája, Széttagolva vagyunk, Ugyanúgy, mint azelőtt. Nácik, horthysták és demokraták kasztjára. Semmi nem változott. Csak a hang lett tompább és simulékonyabb, csak módosították a taktikát egy kissé az “uj demokrata’’ kollaboracionisták vonalvezetésével, de az akusztika a demokrácia hangversenytermében a lehető legroszszabb. És természetesen a módszerek változtak meg. Ma a jelszavak szélhámosainak és a politikai kullancsoknak a “demokrata” cégér lett az üzleti védjegyük, ma már abban a “szakban dolgoznak”, ez ma náluk a jövedelmező divat és az alibi, melylyel szeplős múltjukat álcázzák és csupán magukat szeretnék átmenteni egy megváltozott világrendbe. Ezeknek az újonnan feltünedező, ismeretlen meteoroknak és politikai sipistáknak csupán annyi közük volt a demokráciához, hogy nem ölíeS, vagy raboltak (talán a jó véletlen folytán), vagy pedig idejében még semleges területre tudtak menekülni, ahol óhazai tevékenységüket jótékony homály fedi. Most azonban, ahelyett, hegy csendben maradnának, vagy beállnának a sor leghátuljára, közszerepelni kezdenek, bizalmi állásokat töltenek be és röhögj sorstárs — még beszédeket is tartanak a demokrácia védelmében. Az emigrációnak ezek a mételyei koptatják és népszerütlenitik a demokrácia fogalmát s természetesen csak átmenetileg tudnak ily szabadon és sikerrel garázdálkodni, az égő naptól hamar elolvad a vaj a fejükön és majd más hadszíntereken kell uj szerencsét próbálniok... Karácsony előtt, kimentem még a fiatalon elhunyt kislányom síremlékéhez is ünnepi látogatásra. E vidéki kis temető kapujára is arany betűkkel van írva az, hogy: FELTÁMADUNK . .. Feltámadunk egy uj, szebb életre, mint az utolsó hat esztendő volt, mit érdemes lesz majd megérni, amit nem a rakétaágyuk, atombombák és halálsugarak irányítanak, hanem a megértés, összefogás és a kultúra örök szeretete, mikor a mai megcsufolt ember visszakaphatja újra — emberi méltóságát is. Hinni annál könnyebb abban, mert feledni gyorsan tudunk és hét nap múlva jön egy más, uj esztendő. Az ismeretlen: 1947.
