Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-07-01 / 20. szám
SZABAD S Z Ó 7 Zemplényi Klára: l J ív l L "I" U R A Javaslat az uj nemzedék univerzális átnevelésére A szociális és gazdasági reformok megvalósítása mellett, sőt ezeket megelőzve, sürgető problémaként áll előttünk az ifjúság átnevelése. Tudjuk, hogy azok az eszmék, melyek a háborúhoz és a legkegyetlenebb emberirtáshoz vezettek, tovább terjednek. De mialatt a győztes hatalmak államférfiul kiil- és belpolitikai kérdéseiket tárgyalják, alig fordítják figyelmüket az egymás iránti gyűlölettel eltelt emberek lelki világa felé és még nemi volt idejük ahhoz, hogy a lezüllött, egyes országokban félrevezetett, másutt leírhatatlan szenvedéseken átment fiatalság nevelésével komolyan foglalkozzanak. Pedig a világbékének legfőbb biztosítéka az uj humanista elvek szerint átnevelt uj nemzedék erkölcse és gondolkodás módja. A legyőzött országok szellemi elömunkásai, mindgyakrabban és türelmetlenebbül foglalkoznak ezzel az égető kérdéssel. S, O. S. jeleket küldenek .szét a világba, de kétségbeejtő gazdasági helyzetükben, sebeikből még fel nem gyógyulva, a legsötétebb pesszimizmussal küzdenek. Ez azonban helytelen, mert a pesszimizmus akadálya a cselekvésnek, a kétkedés tehetetlenségre kárhoztat. Le kell tehát vetni sötétlátásunkat, fel kell alóla szabadulni, mint ahogy a múlt idők számos beidegzettségét is le kell rázni magukról, ha alkalmazkodni akarunk a teljesen megváltozott élethez, ha egyáltalán élni akarunk. A legtöbb cikkben, mely általánosságban foglalkozik az uj nemzedékkel, azon a megállapitáson van a hangsúly, hogy “egy egész nemzedék pusztult ki.” Ha ez a megállapítás első pillanatra ijesztő igazságként hat is, egy uj, egy más .szemszögből vizsgálva, elveszti ijesztő hatását. Próbáljuk ledobni magunkról régi beállítottságunkat, s merjük kimondani, hogy a nemzetek háború előtti legfőbb erkölcsi követelménye, a sokgyermekes család,^ nem is nyugodott valóságos emberi, csupán nemzeti etikán. Mert a kitüntetett, sokgyermekes anyák ágyutölteléknek szülték fiaikat és szaporaságuk a sűrűn lakta, túlzsúfolt országokban több élettér követelését és más országok népének kiirtását vonta maga után. Az tehát, hogy a felnövekvő nemzedék ritkább sorú lesz, ez, az elhulltak után való gyásztól eltekintve, a megviselt emberiség előnyére fog szolgálni. Mert nemcsak sok vér, veszett, de javak is, mik szükségesek az emberi élethez. Több idő kell ahhoz, hogy a megbolygatott, véráztatta föld újból ellássál lakóit és a szétszedett, felrobbantott gyárak újra termeljenek, m,int amennyi idő kell az elliullt emberek utánpótlásához. A másik, szintén pesszimizmusból fakadó tévedés az az elgondolás, hogy a világháború és annak borza 1 más kilengései ‘ ‘ örökre tönkretette, gyógyíthatatlan lelki beteggé nyomorította“ fiataljainkat. Ez a gyászos elsiratá-a az élő uj generációnak helytelen és káros. A megállapítás, hogy ezek a gyermekek, kik zsenge korukban tanúi voltak az ösbünöknek, kiket ütöttek, éheztettek, s kik maguk is bűnöztek ha alkalom volt rá. maguk is joptak, raboltak, -— hogy ezek a gyermekek örökre elvesztek a társadalom számára, csak játszat igazság, de messze van attól, hogy valóban igaz is legyen. Az oly gyakran felhangzó kérdés, hogy “mi lehet egy olyan gyermekből, ki végig nézte csa ládtagjai legyilkolását, ki hulla hegyek tövében aludt, ki részt vett a (felnőttek verekedésében egy falat ennivalóért, s ki úgy látta, hogy rabolni nem bűn, hanem ügyesség és életrevalóság, oly megdöbbentőnek hangzik, hogy elnémitja az embert. De a sötétlátástól szabadult felelet az lehet e kétségbeesett jaj - dulásra, hogy az elveszettnek tartott uj nemzedék egyáltalán nincs elveszve, ellenkezőleg, talán újfajta emberként áll előttünk, várva, hogy felismerve lelki és testi fel - dultságát, segítéssel és helyes irányítással meggyógyítsuk és egy uj társadalmi rendbe tereljük. Nem csak Ereiül szempontjai vannak a világon. Nem szabály az, hogy ez a sokat szenvedett fiatal generáció egész életére lelki beteg legyen és haláláig viselje idegeiben és kedélyében a lelkét ért sérüléseket. Semmikép sem bizonyos, hogy a háború előtti felnőttek, gyermekkorból á'thordott traumái nem-e a. teljes ellátottság és felelőtlen jólét kitermelt beteg virágai voltak. IS nyugodtan felvethetjük a kérdést, hogy e nehéz időkön átesett, de mindennek dacára még is megmaradt ifjú nemzedék megacélozva a szenvedéstől, izmosra edzve a meztelen lét harcaiban, céltudatos irányítás mellett, nem-e inkább felel meg az uj kornak, a gyorsabb, a lendülöbb, a “veszedelmesebb” mának, mint a háború előtti, minden védelemmel körülbástyázott polgári fiatalság. S ha igy van, akkor ez á mai fiatalság, jó irányítás mellett hasznosítani fogja szörnyű tapasztalatait. Meg fog birkózni a lét nehézségeivel, miután megtanult saját lábán állni és saját fejével gondolkodni. Alkalmas lesz a kollektiv életre, mert tapasztalta, hogy csoportosan, egymást támogatva könnyebb a lét, Nevelőiknek csak irányt kell szabni, hogy milyen legyen ez a lét. Értelmük, ügyességük kifejlődött, csak meg kell nekik mondani, hogy mire használják fel okosságukat és ügyességüket. Ezekhez az útmutatásokhoz azonban a pedagógia teljes reformja szüséges. Legelső feltétel, hogy csakis azok a tanítók tanítsák az ifjúságot, kik maguk is
