Szabad Szó - Libre Palabra, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1945-07-01 / 1. szám
Szabad Szó 13 L OND ONI NA PL 0 Irta: Tábori Pál Azt hiszem, mindnyájunkban, londoni magyarokban, él a titkos, vagy leplezetlen vágy, hogy hazamenj iánk és otthon elmondjuk rokonnak, jóbarátnak ezeknek az éveknek hősi és romantikus történetét. A bombát, a melynek szelét éreztük. A tüzet, mely nek lángnyelve íölénk hajolt, mint gigászi hullám a törékeny mentöcsónak főié. A leveleket, amelyeket elküldtünk s amelyek nem érkeztek meg soha. A leveleket, amelyeket hiáha vártunk, “spam és pam" izét s azt a remek Hitler-viceet, amelyet a sarki kocsmában hallottunk, ahol meleg volt a sör és inég forróbb a hangulat. Hogy a gyerekek minek nevezték el a riadó-szirénát és hogy mi történt Kováccsal, akit mindenki gyáva embernek ismert, viszont kiderült róla, hogy valóságos hős. S igy javább. — Úgy érezzük, tudom, hogy évekre szóló mesc-inivalónk lesz, mielőtt azokra a kérdésekre kerülhet sor, amelyekre aztán mi szeretnénk feleletet. Azok, akik közülünk a toll rabjai, talárt még sokszorosan érzik ezt a közlésvágyat. Gyűlnek a jegyzetek és álmatlan éjszakákon csiszoljuk a hasonlatokat, keressük a jelzőket, formáljuk az élménytömeg sokaságát. Rendes, polgári embernek is, de az Írónak még százszorosán: kiváltság és csodálatos ajándék, hogy ezeket az éveket itt, a szigetországban élhettük végig, közvetlen közelében egy világváltó, példátlan legendának, amelyet nem felejtünk el soha. Majdnem félszáz háborús könyvet olvastam az elmúlt hónapokban. Volt közöttük kimagasló, kitünően megirt, közvetlen munka. De kivétel nélkül mindegyikből hiányzott egy valami. — Elkerülhetetlenül. Ami hiányzott, az a távlat volt, az események és érzések arányérzéke, a megítélés biztonsága. Mintha nagy művész festményét nézte volna az ember, de elvan közelről, hogy az ecsetvonások aprólékos szövevényében elveszett a szín és perspektíva. Ha visszagondolunk az első világégésre, emlékezhetünk, — hogy minden komoly és értékes irodalmi munka, időtálló háborús Írás, jóval a fegyverszünet után került az olvasó elé. Remarque és Arnold Zweig, R. C. Sheriff és Dos Pasos, Zilahy és Richard Aldington... a listát hosszasan lehetne folytatni. Az élménynek A Londonban élő kiváló író és újságíró legújabb müve, a “Londoni Napló" most jelent meg magyar nyelven a Sylvan Press kiadóvállalatnál. Tábori Pál könyve több, mint egy napló: izgalmas riportokból és érdekes regénytöredékekböi hü korrajz bontakozik ki az olvasó előtt. Itt közöljük a könyv bevezetőjét és egy rövid fejezetét: érnie kellett, a tapasztalatnak le kellett szűrődnie, mielőtt az élet nyersanyagából művészi alkotás válhatott. Ebben a második világháborúban, a mely már megtépett idegekre, alig lecsillapult agyakra zudult, másodszor ugyanegy nemzedék életében, ez az irodalmi igazság sokszorosan érvényes. Épen ezért nem álszerénység, vagy mentegetödzés, ha arra kérem az olvasót: tekintse ezt a könyvet _ "időközi jelentésinek. Tudom, talán sokezer iró — köztük jónehány magyar — foglalkozik a gondolattal, hogy megirja emlékeit ezekről a véres, glóriás és sokszor tragikomikus évekről. Én itt, özekben a jegyzetekben, mintegy bevezetőjét, vázlatát szeretném adni annak a könyvnek, amelyet, meglehet, öt, vagy tiz esztendő múlva irhatok meg — igazán. Amit itt készülök adni, csöppet sem rendkívüli. Nem jártam csatatereken, nem repültem német, vagy olasz légelháritó ütegek fölött, nem utaztam tengeralattjárón. 1939. augusztus óta nem hagytam el Nagybritannia területét. Persze, azóta mindnyájan a frontvonalban éltünk itt és nem kellett az élmény után szaladni, jött az magától, kérés és keresés nélkül. — Lehet, csak annyi a jogcímem ennek a könyvnek megírására, hogy foglalkozásom több emberrel és több ese • ménnyel hozott szorosabb kapcsolatba, mint talán az angliai és amerikai magyarság legtöbbjét. A háborút sohasem nézhettem a földszinti zsölyék első sorából; de gyakran akadt helyem fent, a karzati székek legelején * néha, nagyritkán, megny'-lt a vas* ajtó és bemehettem a színfalak mögé. Még igy is, sok minden van, amit ott láttam s amit nem mondhatok eL Nem azért, mintha a nagyvezérkar gyakorta közölte volna velem titkait, vagy meghívtak volna egy-egy titkos fegyver föpróoájára. Hanem azért, inert ezek a Kisebb, jelenteje telenebb titkok sem az én titkaim és sok köztük a személyi természetű, amit jobb elfelejteni, eltemetni. . Nem csoda, ha eljutottam ahhoz ponthoz, amikor gondolkooai kezdtem: mennyire politikai ez a háború, mennyire tartozik a pártállás, yagy a pártvezér követése az alapvető problémákhoz? S legalább is a magam számára megállapítottam, hogy ma a demokráciák, vagy a diktatúrák oldalán lenni nem politika, hanem — ne haragudjanak ezért az erős kifejezésért — hitvallás. Ez a háború, igy hiszem, nem nemzetek küzdelme, hanem eszméké. Huszonöt esztendővel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy hetvenezer osztrák és német, tiz ezer olasz és négyezer magyar nem csak hogy szabadiában éljen Angliában, hanem részese lehessen a háborús erőfeszítésnek. 1914ben “árulók’1 lettek volna; ma ugyanezek képviselik az igazi Németországot, az Igazi olasz és magyar népet — legalább is a demokráciák európai fellegvárában. Magyarnak, igy érzem, ma csak egy feladata lehet itt Londonban: képviselni és hirdetni a másik, az igazi Magyarországot, amelyet semmiféle quisling-rendszer nem pusz tithatott el. A „Szabad Szó"- a demokratikus magyarok független lapja. A „Szabad Szó" minden előfizetője erősíti a demokrácia frontját. Előfizetés félévre 3.— pésó. Küldje be még ma az előfizetést: EDITORIAL - Casilla Correo 90 - BUENOS AIRES címre. Editor—Director! Dr. SZÉKELY JÓZSEF
