Szabad Szó - Libre Palabra, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1945-10-15 / 8. szám

) FORUM Ebbon a rovatban helyet adunk minden közér. dekü ügy megvitatására beküldött tárgyilagos hoz­­zászólásnak. Demokrata-gyiilés az “IMEXPORT”-nál Néhány szó gróf Semsey, Zilahy Kiss, dr. Miklós és Szász Béla egységfrontjának megalakulásáról A “Szabad Szó” szenzációs leleple­zése Zilahi Kiss Gestapo-ügynök bue­­nosairesi kapcsolatairól gondolkodóba ejtette a magyar kolóniát. Most ér­tünk meg sok olyan politikai mester­kedést, amelynek szálait a háttérből a horthysta reakció vezető emberei irányítottak. A “kolóuiális egység uj szerveinek” szükségességét Semsey gróf egy kör­levélben, Szász Béla pedig a “Magyar Lapokéban hangoztatta. A demok­ratikus magyarok köreiben feltűnt ugyan az együttműködésnek ez az el­ső jele, de még nem sejtette senki, . hogy milyen terveket akart Horthy ügyvivője Szász Bélával együtt meg­valósítani. Ez év május 20-án aztán meghívókat kaptak a bueuosairesi ma­gyar egyesültek egy “egységfrontos” szervezkedésre. A meghívót a Segély­egylet levélpapírján küldték ki, de az ülést nem az egyesület helyiségébe hívták össze, hanem egy import-ex­port cég irodájába. Alulírott, mint az Avellaneda! Ma­gyar Egyesület megbízottja jelent meg Molnár Lajos polgártárssal ezen a különös ülésen, amely a 25 de Mayo 120 számú házban, az “Imexport” iro­­uaittüLui, Di, Mikló s András üzleté­ben ment végbe. A gyűlést Dr. Szily Imre ügyvéd nyitotta meg, de a tanácskozáson Dr. Miklós András és Szász Béia vitték a vezető szerepet. Mi akkor még nem ismertük Dr, Miklósnak gróf Semsey­­hez és Zilahi Kiss Gestapo-ügynök - höz fűződő kapcsolatait, mégis gya­núsnak tűnt fel az uj demokratáknak sürgető igyekezete egy uj demokra­tikust szövetség létesítése iránt. fin többszöri felszólalással kértem a jelenvoltakat, hogy ne hamarkodjuk el a döntést és ne bontsuk meg a se­­gitömunka egységét egy uj alakulás­sal. Dr. Miklós és Szász Béla azonban nagy hévvel sürgették az azonnali szavazást és szótöbbséggel ki is mond­ták a “Magyar Népet Segítő Demok­ratikus Szövetség” megalakulását. — Szász Béla az “Imexport“ irodájának írógépén szövegezte meg előttünk azt a “kiáltványt“, amit azután a “Dél* amerikai Magyarságában hoztak nyil­vánosságra. A kiáltvány körül heves vita folyt le, mert Szász Béla egy minden jelenlevő által aláirt okmányt kért. Röviden, furcsán kijelentette: “Nekem ez kell!” Szavazásra vitték a dolgot. Szász megkapta az okmányt. Dr. Kutassy, a Segélyegylet elnöke, a megalakulás! okmány aláírásakor érkezett. Szász, Dr, Szily és Dr. Mik­lós kérték, hogy ő is írja alá azt. Dr. Kutassy megtagadta. Vájjon miért? Mi Úgy láttuk, hogy a “M. N. S. D. Szövetség” a horthysta reakció átmen­tésének egyik eszköze és annak célja a régi demokrata erők megbontása. Ezért nem csatlakoztunk ehhez a gya­nús szervezkedéshez. A Zilahi Kiss­­ügy kirobbanása idejekorán világított be a horthysták uj szervezkedésének hátterébe. Bizonyosak vagyunk benne, bogy a jövőben nem fog sikerülni a politikai kalandorok megtévesztő munkája és a demokrácia soraiból el­távolítják azokat, akik ezzel az “egy­ségfronttal" megbontották a buenos­­airesi magyar kolónia egységét és akadályozták a magyar nép tényleges megsegítésére megindult munkát. ODRY KAROLY az Avellaneda! Magyar Egyesület vezetőségi tagja. CRUZ ROJA COMITE or AYUDA A HUNGRLA NYILATKOZAT A “Sz. bad Magyar Értesítő” című kiadvány szeptemberi szá mában súlyos, igaztalan táma­dás jelent meg a Vörös Kereszt Magyar Bizottsága és annak több vezetőségi tagja eilen. A Vörös Kereszt Magyar Bi­zottságát alkotó egyesületek, bizottságok és személyek egyön­tetűen szolidaritást vállalnak a megtámadottakkal és visszauta­sítanak minden rágalmat. Miután a névtelenül szerkesz­tett "Szabad Magyar Értesítő” támadó cikke mögött köztudo­más szerint a “Magyar Né>pet Segitö Demokratikus Szövetség” cimü szervezet emberei állnak, igy elég rámutatni arra, hogy ennek a Szövetségnek több ve­zetőségi tagja azzal a Zilahi Kiss Jenő Gestapo-ügynökkel állt kapcsolatban, aki ellen a magyarországi Népbiróság ügyé­sze gyilkosság és csalás miatt emelt vádiratot. Ismerve a tá­madás forrását, meg lehet álla­pítani annak célját is. A táma­dások célja az egységbontás és a magyar nép segítésére irá­nyuló munkánk szabotálása.-Buenos Aires, október hó 5. A Vörös Kereszt Magyar Bizottsága. A minden szama szenzáció

Next

/
Thumbnails
Contents