Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)
1970-10-01 / 40. szám
Thursday, Oct. 1, 1970 SZABAD SAJTÓ S. oldal SZEKSZ JELIGE — Kedves Miss Homoki, a napi újságjukban olvastam a cikkét, amelyikben raegirta, hogy Jacquelin Susan Szerelmi Gép cimii regényének filmesitési jogát 1.5 millió dollárért vette meg egy hollywoddi filmgyár. Én ezen nem is csodálkozom, mert ma nagy divat a szekszuális kérdés, az erotika. Mindenki erről ir és mindenki erről vitatkozik. Már több ilyen könyvet és sok cikket olvastam, azonban egyből sem tudtam meg, hogy mi a különség a szerelem és az erotika között. Mit mondanak erről az igazi szakértők, mert én nem vagyok szakértő. VÁLASZ — Ne szerénykedjen. Szerelemben, erotikában minden nő és minden férfi szakértő. A hivatásos szakértők szerint az erotika is, a szerelem is összetett érzés, az erotika egyik formája a szerelemnek, a szerelem egyik formája az erotikának. Kipróbálhatja. * * * ELÉGEDETLEN FELESÉG — Kedves Miss Homoki, kiváncsi vagyok, hogy mit szól ahhoz, amit a levelemben irok. Az én feleségem nagyon jó asszony. Nagyszerűen vezeti a háztartást és szeret engem. Én is szeretem őt, nem lehet oka panaszra, mert mindennel ellátom, nem minden asszonynak van annyi szép ruhája és ékszere, mint neki. Ennek ellenére mindig panaszkodik és nagyon sokszor veszekszik velem, mert nem tetszik neki, hogy nem ülök mindig otthon. Nem szeretek otthon ülni. Szeretem a sportokat és szeretek kártyázni, nem a pénz miatt, hanem csak szórakozásból, időtöltésből. Szombaton vagy vasárnap meccsre megyek és egy héten párszor este elmegyek a fiukkal kártyázni egy kicsit. Télen a weckenden síelek. A feleségem nem szeret semmi sportot, a kártyát pedig utálja, neki egyik sem szórakozás. Rossz férj vagyok én amiatt, mert szeretek egy kis szabadságot? VÁLASZ — Annyiban igaza van, hogy a férjnek jár egy kis házonkivüli szabadság. Az még nem bűn, ha nem ül mindig a felesége szoknyáján és egyszer-egyszer összejön a barátaival vagy meccsre megy egy kicsit kiizgulni, kikiabálni magát. A maga viselkedése azonban túlmegy ennek a szabadságnak a határán. Abba a hibába esett, amibe meglehetősen sok férj beleesik. Nősülés után is legényembert játszik. Nem a feleségével él, hanem csak a felesége mellett. Nem akarok felületesen Ítélkezni, de meg kell mondanom, ez önző alaptermészetre mutat, mintha nem érezne felelősséget az asszonyért, a családért. Önző még akkor is, ha anyagilag jól gondoskodik róla. Jóérzésü asszony nemcsak kenyérkenyerő gépet akar, hanem férjet, házastársat. Maga a sportot, a kártyát kedveli és ki akarja belőle venni a részét. Arra nem gondol, hogy a feleségének is jusson valami? Tudja, hogy mi a kedvenc időtöltése, szórakozása? Azt hiszem, nem. Nem, mert csak önmagára gondol. Nos, hát kérdezze meg, üljenek le és szépen egyezzenek meg úgy, hogy magának is jusson egy kis “szabadság”, de a szórakozásra szánt idő nagyrészében a feleségével együtt szórakozzon. Maga kért ugyan választ de azért a feleségének is üzenek valamit. Mutassa meg neki. Kedves “elégedetlen feleség”, ne veszekedjen, mert azzal még jobban elkergeti hazulról a férjét és abból sem lesz baj, ha néha-néha elkiséri a meccsre, a síelésre, sőt ától sem dűl össze a ház, ha a kártyában is kibicel neki. Akkor a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. * * sje T. TERÉZ — Imádom a színházat és rajongtak a színésznőkért, akik egészen mások, mint a többi nők és ugyanazok a barátnőim, akik szintén rajonganak a színházért, a színésznőket mindig csak kritizálják, a játékukat jónak tartják, de mint nőről, csúnyán beszélnek róluk, az egyik öreg, a másik csúnya, a harmadik nem ízléses, stb. Én nem értem, miért van ez igy. VÁLASZ — Magam is tapasztaltam ezt. Sok nőben valamiféle ösztönös ellenséges érzés él a színésznőkkel szemben. Bonyolult és téves, de megmagyarázható érzés az alapja. A nők általában verhetetlen konkurrenst látnak a színésznőben, akivel nehéz felvenni a versenyt, mert színpadon vagy filmen él, ahol nagy előnyben van a polgári nővel szemben. A szinésznőt szellemessé vagy hóditóan tragikussá faragja a szerző szövege, amit elmond. A kosztümtervező, a maszkirozó művészi Ízlése széppé, elegánssá teszi akkor is, ha bizonyos fokig mindez hiányzik is belőle. Tetejébe a színház nimbusza ellenállhatatlanná varázsolja. Az átlag nő azonban ebben a tekintetben önmagára van utalva, önmagának kell megteremtenie maga körül a varázslatos légkört, amire vágyik. Ezért igazságtalannak tartja, hogy a színésznő mindezt készen kapja, tehát jogtalan előnyben van része. Okos nő azonban mégse próbáljon úgy öltözködni, mozogni, viselkedni, mint a színésznő a színpadon. Ne próbáljon szerepet játszani. Adja magát olyannak, amilyen. Színésznővel csak igy versenyezhet. Mert a férfi a színpadon vagy a filmen csodálja ugyan a szinésznőt, de legtöbbnyire a mindennapi életre túlságosan izgalmasnak és bonyolultnak tartja a paradicsommadár-nőket. Kivétel csak erősiti a szabályt. (Bartók Béla halálának 25-ik évfordulója alkalmából.) Ki ünnepelné más az ő nevében a szeretet csodálatos müvét, ha nem a szépség, jóság és igazság ügyéért százszor megtiport virág: a nép. A nép, turáni nép, amelynek átkát fároszként hajtogatta szét és sorsát percre sem felejtve világgá dobta hírnevét. Embert kereső tiszta két szeme finoman iveit ötvösmüvü keze elefántcsontokon billentve magyarnak adta. s népnek, mi a lényege. Jöttek és jönnek még utána eszmék, korok, s ezekben bölcselet, ő magába zárt öntudattal lecsendesit háborgó földet és eget. Ady-n kívül csak ő ha álmodhatta, Dunának — Oltnak — Visztulának — Tárogatónak, balkán furulyának — egy a hangja, a vágya — ha ez vagy az, kissé másképp is variálja. ó nagy művész, az alkotó zsenid int, mit sem sejtő ünneplőknek itt, s egymásra lelt kis népek nagy hatalma a megoldást, a jövőnket mutatja. Szent tűzben égő szellem hangsorán — csellón — hegedűn — zongorán — próbált tanyák közé ha hazaérkezünk, te vigasztalsz, ős ritmusok nyomán. Haza, ahonnan dalod szárnyra kelt, s ahol hibánk — erényünk feltalálva emlékezünk, — mert te vagy mivelünk, s utat mutatsz, ha szenvedünk. VIDÁM SAROK: EZ IS ÉLET? 1 Annyit beszélnek a hippikről, gondoltam egyet: fondorlatos módon beépülök közéjük. Lementem közéjük a parkba, és azonnal kaptam egy hatalmas pofont. — Helyben vagyok — szóltam — , titeket kereslek. — Helyben vagyunk — válaszolták a derék hippik és tovább ütöttek. Később áttértek a rúgásra is. — Na, ebből elég lesz — mondtam határozottan és elterültem. Miután magamhoz tértem, imigyen intéztem szavaimat a bandához: — Haverok, én közétek akarok állni! — Miért? — Gyerekkori vágyam, hogy vagy atomfizikus leszek, vagy hippi. Mivel hosszú tanulmányok után nem sikerült kideritenem, miért szól a csengő, ha megnyomják a gombot, marad a másik szenvedély. — Foglalkozásod van? — kérdezték. , — Van. | — Az nem jó! És hol laksz? — Egy házban. — Még rosszabb! Azonnal költözz el, válassz egy padot a parkban. Bokor is jó. — De nekem családom van. — Fuj! Hagyd ott, majd mi pótoljuk a szeretetet — ajánlotta egyikük, s gyengéden fültövön vágott. — Jó. Holnap akkor ugyanitt találkozunk. Addig beszerzek néhány eredeti hippiruhát is — bucsuzkodtam és zöldeskékre vert szemeimben az újdonsült barátság boldog könnyei csillogtak. — Nyanya, én hippi vagyok — újságoltam otthon a feleségemnek. — Nehéz napod volt? — kérdezte nejem. — Nem különösebben. — Akkor hagyd abba a hülyéskedést. Menj, mossál kezet, vacsorázunk. — Szó sem lehet róla! Mától kezdve nem mosakszom és a vacsora sem kell. Ezentúl csak tejen és kenyérhéjon élek. — Az jó lesz, legalább veszek ebben a hónapban egy uj kosztümöt. — Nagyon valószínűtlen, mert kilépek az állásomból. A hippik nem dolgoznak — szóltam, s távoztam. Éjszaka egy pádon aludtam. Másnap éhesen kószáltam a városban. Kerestem a galerit. Sehol sem találtam. Az utolsó pénzemért vettem, egy újságot, amelyből megtudtam: az éjjelt a banda tagjai szintén kemény fekhelyen, priccsen töltötték. E'gyszál magamra maradtam, s megviláglott előttem életem nagy tragédiája: már sem atomfizikus, sem hippi nem lehetek. Hazabandukoltam, szomorúan megcsókoltam nejemet, megettem egy fél sült csirkét, megittam két savanyu fröccsöt, lefeküdtem a puha-tiszta ágyba, s elaludtam. , Hát már ez is élet ? Horváth István, j KERESD A SZERZŐT ! Otto Klemperer egyszer Beethoven negyedik zongoraversenyét vezényelte egy próbán. Horovitz volt a szólistája. Klemperer egy bizonyos ütemet vezényelt a próbán, de azt Horovitz túl gyorsnak találta és kérte, hogy lassabban játsszék. Klemperer haragra gerjedt: — Ha ez nem is tetszik önnek, akkor is én vagyok itt a karmester. — Rendben van — felelte Horovitz. Ön itt van, én is itt vagyok, de hol van Beethoven? HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA IYÁN1 ZOLTÁN: Megtiport virág
