Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)
1970-10-29 / 44. szám
Thursday, Oct. 29, 1970 SZAB AH SAJTÓ 7. oldal Mialatt a nép könyörög azért, hogy szigorúbb törvényeket hozzanak, melynek megvédik a betörők, suhancok, kábító szer-szenvedély áldozatok és hasonló sötét veszélyek fenyegetéseitől, Williams jóváhagyólag másfelé fordítja- fejét. Az ellen a törvényjavaslat ellen szavazott, amely szövetségi bűnné tette lőfegyvereknek államhatárokon át szállítását. Az ellen a törvényjavaslat ellen szavazott, amely szövetségi bűnné tette mindazoknak a trénirozását, akik fegyverek és bombák használatával polgári rendzavarást terveznek. Még az ellen is szavazott, hogy az egyes helyi törvényfoganatositó szervek szövetségi segítséget jelentő pénzalapjaira egy átalány-összeg engedélyeztessék. És egyetlen ujját meg nem mozdította volna annak érdekében, hogy 17 bünözés-megakadályozására irányuló törvényjavaslat, ami a Kongresszusban felgyülemlett, megmozduljon . . . Nelson Gross hisz abban, hogy a Kormányzat legfontosabb feladata a polgárok védelme. A Szenátusnak döntően kell cselekednie az erőszakoskodások megakadályozásáért és azért, hogy a törvény tiszteletben tartassák! New Jersey-nek szüksége van egy olyan szenátorra, aki eléggé törődik majd azzal, hogy harcoljon a polgárok védelméért! (Paid for by Volunteers *S>r Gross, 60 Park Place, Newark, N. J. Wm. Marfuggi, Ciunn.) Valósággal bűn az, amilyen keveset tesz Harrison Williams a bűnözés megakadályozásáért Nelson Gross United States Szenátornak Tudni fogja, hogy ő ott vml