Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)
1970-10-22 / 43. szám
2. oldal SZAH*n SA.TTíl) Thursday, Oct. 22, 1970 Az idén ismét fölkereshettem Olaszországot, az azúrkék tengerek övezte, napsütötte félszigetet, Szicíliát, ezt a gyönyörű szigetet, a kiáltó ellentétek hazáját, s visszatérve elhatároztam, hogy megkísérlem az ezer szint, a sok-sok élményt visszatükrözni e sorokban. Az antik világ emlékeit, a gyönyörű műemlékeket, festményeket és szobrokat a szinte páratlan szép tájakat Goethe előtt és az ő leírása óta oly sokan dicsérték, hogy az Itáliáról szóló müvek egy könyvtárat töltenének meg. Nem tűzhetek magam elé e néhány sor papírra vetésekor olyan óéit, mint e könyvek bármelyike. Néhány impresszió, egy-két érdekes találkozás, beszélgetés leírása — hátha kikerekedik belőlük valami az 1970 j'uliusi, a mai Itáliából — ez a célom. Rövid intermezzo Bécston: vonatunk máris villanyvezetékek alatt halad a Brennero felé. Nincs zsúfoltság — a vonatjegy drága és többen utaznak autón, autóbuszon. Kétszer is takarítanak, nagyon tiszta a vonat. A hegyek kétoldalt egyre magasabbak, csúcsaikon hóir.ezők, jég, aotnely szikrázik, de nem olvad a napfényben. Átszállás Innsbruckban: az uj utitársak Dél-Tirolba utaznak, osztrákok, de olasz állampolgárok. Később kiderül: az asszonyka néhány öngyújtót visz át á határon, Olaszországban a gyufa drága és a bécsi öngyújtó ugylátszik keresett cikk. Beszélgetünk: önkormányzatot kívánnak, most már van tartományi gyűlésük, a napokban alakult. Időközben beérünk a Brenner-szorosba, zuhog az eső. Itt majd mindennap esik — közük az utitársak. Polgáriruhás osztrák, majd olasz tisztviselők futó ellenőrzése, inkább csak párbeszéd, az útlevelekbe belepillantanak, az enyémbe golyós tollal beírják a keltet az olasz urak: ha szükséggé van a bélyegzésre, Brenneren kérje”. Nincs rá szükségem. Brenneren leszáll egy Németországból érkező volt vendégmunkás, két nehéz bőrönddel. Bőröndjeit a vámosok átkutatják. A határ után a fülke előtt olasz árus: kávé, gyümölcs, sör, hűsítők, szendvics. Kérünk egy szendvicset: két kenyér között egy szelet sonka, százötven lira. Árus el. A tiroli utitárs: ennek az ára száz lira és nézze meg a sonkát. A sonka a zöld szin minden árnyalatában játszó, fogyaszthatatlan. Sietve utolérem az árust: — “Uram!” — karját az égre mutató ujjakkal felemeli — “Meleg van, kicserélem!” — mindezt némi mulatságos pátosszal, de elnézést kérőén. Az utitársak magyaráznak: rengeteg a német utas, nem ismerik az árakat, számukra igen előnyös a márka átváltási árfolyama. Ezért bármit vesz: óvatosan! A tiroliak kiszállnak, a fülke kiürül. Első olasz utitársunk egy ezép vonásu, már nem aifatl hölgy. Megáll az ablakban, lehúzza, egy 18—20 éves fiúval beszél. Ahogy a vonat elindul, a hölgy sírni kezd. Napszemüveget vesz elő és a sötét üvegek mögé rejti könnyező szemét. Később, amikor a fülke megtelik olaszokkal és általános beszélgetés kezdődik, megtudjuk, hogy fiatal házas a hölgy lánya és a gyermekáldást veszélyezteti valami. A profeszszor biztatta a klinikán: még nincsen veszve semmi. A többiek is megnyilatkoznak, kiki szóhoz jut és nagy beszélgetés kezdődik. Kifaggatják a magyar utast: honnan-hová, kicsoda, honnan tud olaszul? Nagyon kedvesek, érdeklődésük családias, érződik a jószándék, jóindulat. A hangot egy nyugdíjas házaspár hölgy tagja viszi: termetes néni, hangosan, élénk arcjátékkal beszél, hangja és kifejezései néha patétikusak, azt hisszük: mindjárt megmosolyogják! Nem: nagyon figyelmesen, tisztelettel és érdeklődéssel hallgatják, a fülke előtt megáll két fiatal, figyelnek. “Amikor én kislány voltam, egész héten napi 14 órát dolgoztam, amit kerestem, azt odaadtam az édesanyámnak és hetekig vártam arra, hogy egyszer majd elmegyek vele táncolni! Most! A mai fiatalság . ..” A beszélgetés az iskolára terelődik: egységes v é 1 emény; reformra van szükség! A tanárok sztrájkját, hogy nem vizsgáztatnak, amíg követelésüket nem teljesitik, a fülke közvéleménye nem helyesli. Különösen egy tisztviselő hangos: ebből a sok sztrájkból végüüs az “erős kéz uralma” lesz a kiút. (Görög diktatúra?) Bolognában tűzijáték: a helyi ünnepség most érte el a tetőfokát. Többen kiszállnak, az üléseket — a szemben levőket — össze lehet huzni, ezt tossz ük és rájuk feküdve elalszunk, miután megittuk a “Ruffino, Firenze” töltötte két decis borosüveg jóizü és h ütött tartalmát. Róma, Via déllé Mercode — szűk kis utca, közel a hires Fontana déllé Trevihez, ahová az aprópénzt hajítja a babonás turista, aki vissza akar térni még Rómába. Az épület kapuján, az elegáns ITALCABLE cégjelzés alatt, fehér rajzlapon, piros betűkkel izgatott irás. A kapuval szemben, a szűk utca egyik szemközti házának falán másik két, rajzszöggel kitűzött lap. Senki sem szedi le. Elolvassák, mennek tovább. A három rajzlap szövege emelkedő hangulatú, mintegy Crescendo. Szószerinti “Az ITALCABLE személyzete az uj szerződésért meghatározatlan ideig sztrájkol. Aljas, aki széthúzást szit! Tárgyilagos közlés, némi figyelmeztető éllel. Nézzük a második rajzlapot. “Sztrájktörők, vérszopók, értetek is harcolunk, szegyelL jétek magatokat!” Ez már dühös, leleplező, megszégyenítő, erkölcsi kényszert sugárzó. És az utolsó: “Bariletti a főnök! Most Ön is megtudja, hogy az ITALCABLE dolgozói kemény fickók! A főnököt is juhokkal játszátok, ne velünk!” És még egy rajzlap: Nápoly a Vomero dombjainak zegzugos utcácskáinak egyikében, ott ahol az utcák szükek, a napfény nem képes bevilágítani a földszinti ablakon, a család nyitott ajtó-ablak mellett késziti a vacsorát, nézi a tv-müsort, vitatkozik, énekel, veszekszik, a gyerekek egész nap az utcán játszanak. Vári Lajos Sziklának vezette tengeralattjáróját TOULON — Balszerencre üldözi a francia flotta atommeghaj tásu tengeralattjáróit. Az Eurydice és a Minerva elsüllyedése után kis híján ugyanerre a sorsra jutott a Galatea is. Toulon közelében, nyílt tengeren összeütközött egy másik tengeralattjáróval. Parancsnoka, Lauga sorhajóhadnagy a megsérült, léket kapott hajót teljes sebességgel a közeli szikláknak vezette, hogy igy óvja meg az elsüllyedéstől és a legénységet a pusztulástól. A karambol következtében a Galatea ötvenhét főnyi legénységéből hatan meghaltak, s többen megsérültek. A robesiiltek között van Jean Riviére tengerész is, aki szerencsés véletlen folytán menekült meg az Eurydice katasztrófájából. Indulás előtt öt jcerccel gyötrő fogfájás miatt hagyta el az Eurydice-t. ■MVMmUVWVHVVMMVHHHM Terjessze lapunkat ÚTI JEGYZETEK: OLASZORSZÁGBAN Az oaklandi állatkertben, Brian Bullock 16 hónapos San Pablo, Californiai fiú, boldogan csókolja a lámát. Az állatkertben van egy külön rész kisgyerekek számára, ahol dédelgethetik az állatokat.
