Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)

1970-10-01 / 40. szám

16. oldal

SZAR AD SAJTÓ

Thursday, Oct. 1, 1970

“Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek..

FŐ A BECSÜLET

(TÖRTÉNET A RÉGI VILÁGBÓL) (Folytatás)

— Emil, kérlek — mondta nagyon sértődötten az ezredorvosnak — nem ebben állapodtunk meg. Én teljesítettem a feltételeket, ti . . . hm . . . ígéretetek ellenére cselekedtetek. Emlékezetem szerint abban állapodtunk meg, hogy ez a kínos ügy közöttünk marad.

— Amennyiben, kérlek, kilépsz a kaszinóból és a klubból.

— Megtettem.

— Nem tetted meg. A kaszinóból kiléptél, de a klubból nem.

— Azóta sem voltam ott.

— Ez nem elég, Emil, nem ezt Ígérted. Hol a nyilatkozat?

— Nem nyilatkoztam még levélben, mert haladékot akartam kérni tőletek. Bíztam benne, hogy mint barátaim . . .

— Csak voltunk barátaid. Kérlek, megértheted, te hamisan játszottál, csaltál, Emil, s ilyen körülmények között nem óhajtjuk többé barátaidnak mondani magunkat.

— Tudomásul veszem, kérlek, de némi megértésre, gondoltam, számíthatok.

— Milyen megértésre és miben?

— Tudod, hogy Bécsben egy nagyon előkelő család egyetlen lányának udvarolok. Sokszor beszéltem előtte a klubról, s nagyon felkeltettem az érdeklődését. Most közelednek az ünnepségek — a millenniumi eseményekre gondolt Babó, a botrány 1896 tavaszán történt—a család felutazik Pestre, s én, ígéretemhez híven, leendő menyasszonyomat ekkor be akartam vezetni a klubba. Ehhez kívántam tőletek engedélyt kérni s ezért nem fordultam még levélben a klubhoz.

— Sajnálom, kérlek, de nincs halasztás. Azonnal nyilatkoznod kell, nem várunk tovább.

— Tönkre vagyok téve. Házasságom meghiúsul, szegei irodámat feladhatom, a mandátumról kénytelen leszek lemondani.

— Mert ki akartál fosztani, Emil. Ráfizettél, kérlek. És most szeretném, ha befejeznénk ezt a beszélgetést — mondta Kosztka, s hátat fordított volt barátjának.

Babó nagyon élesen válaszolt:

— Rendben van, kérlek, te akartad a botrányt, hát legyen — mondta, s köszönés nélkül otthagyta az ezredorvost. A pályaudvarra sietett, s az első vonattal visszautazott Bécsbe.

S bár a fővárosban nagy megbotránkozással figyelték a fejleményeket, a szegedi közvélemény felháborodása túltett még a pestin is. A tiszaparti város kaszinójában

nyíltan tárgyalták az ügyet, s egy helybeli potentát kijelentette:

— Bár megdöbbentett, nem lepett meg az eset. Láttam néhányszor játszani Babót, s ahányszor láttam, mindig nagy összegeket nyert. Négyszemközt céloztam is rá: a kártyához nemcsak szerencse kell. Tréfával válaszolt rá . . .

— Nincs fél esztendeje, hogy játszottam vele — mondta erre egy szegedi birtokos. Néhány óra alatt többezer forintomat nyerte el. A szemébe mondtam, hogy ha nem tudom, kivel ülök az asztalnál, még azt hiszem, egy hamiskártyás fosztott ki.

— Erre ő?

— Hajlandó revansot adni. Ezt mondta.

— Elfogadtad?

— Másnap elutazott . . .

Itt, a szegedi kaszinóban mondta ki először egy pártbelije:

— Úgy hiszem, urak, ideje lenne felkérni Babót, hogy nyújtsa be lemondását a Ház elnökének.

S mig napokon át ezt latolgatták a szegediek, titkon a városba érkezett Babó. Lakásába zárkózott, nem engedett magához senkit, még legbenső barátai, bizalmasai jelentkezését is visszautasította.

— Nagyon sajnálom — üzente mindenkinek, aki meg akarta látogatni, — betegségem nem engedi, hogy vendéget fogadjak.

Csak irodája vezetőjét hivatta. Zárt ajtók mögött tárgyalt a két férfi, s másnap Babó, amilyen váratlanul jött, oly hirtelen elutazott.

Órák alatt elterjedt a hir a városban: magával vitte irodája húszezer forintnyi hivatalos pénzét. Az a néhány hive, aki még kitartott mellette, ekkor felnyitotta a lakást, s megállapította: Babó nagyon hoszszu időre távozhatott. Egyetlen értékesebb darab nem maradt a szobákban, a képviselő magával vitte minden arany- és ezüstholmiját, egész ruhatárát, értékpapírjait. S az is hamarosan kiderült: nemcsak az iroda pénze hiányzik, Babó kölcsönkért Osztó doktortól is ezer forintot, úgy látszik, nagy összegre lehetett szüksége. A barátok — menteni, ami menthető — értesítették a családot, s a rokonság azonnal rendezte a pénzbeli ügyeket.

Néhány nap múlva pedig ismét levelet kapott dr. Osztó, s megint Bécsből: “Ma újabb konzultációm volt dr. Schröderrel. Olaszországba küldött. Még nem tudom, mit csinálok. Onnan értesítem. Hive, Babó Emil.”

E levélből csupán a harmadik mondat feltűnő, az, hogy az újabb híradást onnan, vagyis Olaszországból Ígérte Babó, tanúsítja: az utazásról véglegesen döntött. A “még nem tudom, mit csinálok” tehát nem

arra utal, hogy az orvos tanácsát fontolgatta volna. Ennél lényegesebb ügyeken töprenghetett a hamiskártyás honatya: lemondjon-e mandátumáról, vagy sem, végleg külföldre távozzék, vagy hazatérjen.

De mig a császárvárosban bezárkózva élt a Weisinger Gasse 30. számú ház első emeletén és csak akkor hagyta el a lakást, ha a postára igyekezett, napjait nem töltötte tétlenül. Nyilván széleskörű pesti ismeretsége révén szellőztetni kezdte Kosztka viselt dolgait. Volt mit.

Megint Kosztka — Írták a lapok — megint ő, aki a Dániel-ügy főrendezője volt. Az országos kaszinóra, pengették az érzékenyebb húrokat, éppenséggel nem vet valami jó fényt dr. Kosztka Emil szereplése.

Az ezredorvosnak — tárták az újságok a közvélemény elé a tényt — soha nem volt vagyona, amióta csak a pesti élet ismert figurája, mindig szerencsejátékból élt. A 80- as években még kávéházakban kártyázott, s ki tudja, csak Fortuna pártfogolta, vagy gondosan ápolt, hosszú ujjai is segítették benne, tény, hogy néhány kivételes véletlen esettől eltekintve, mindig nyertesként állt fel az asztaltól. A könnyen jött jénzt —könnyen el is szórta, neve ez időkben sűrűn volt olvasható a hitelezők közlönyében, suszterek és szabók szólították fel adósságaik rendezésére. !

Még kávéházi kártyás korában vívta első halálosvégü párbaját. Egy este másnapig kölcsönkért Tamásffy Gyula lovagtól öt forintot. A törlesztés óráján a lovag pénzét kérte, erre Kosztka felállt a kártyaasztaltól és se szó, se beszéd, pofonütötte Tamásffyt. Az ügy természetesen fegyverrel folytatódott, s Kosztka első lövésével megölte a lovagot. Ült is e párbaj miatt — a kor úri világának törvénykezése szerint — egy hétig az államfogházban ... Ezzel mindenki napirendre tért az ügy felett, párbaj volt, s egyik fél meghalt, a becsület kívánta, hogy lövöldözzenek, minek ezzel tovább foglalkozni?

Kosztka pedig rövid idő múlva nagy összeget nyert a tőzsdén, s ekkor, hogy, hogy nem, felvétette magát a kaszinóba. Ettől kezdve ott kártyázta és párbajozta tovább életét.

így szólt az újságcikk, amelyet két helyreigazítás és — természetesen — egy párbaj követett.

Az első helyesbítést nyilván maga a szerkesztőség határozhatta el. Tény, hogy a cikk megjelenését követő napon már közzétették: a Kosztkáról szóló Írásban tévedtek: az ezredorvos nem öt, hanem három forintot kért kölcsön és pofon nem volt. . < Aztán egy nap múlva megint helyesbítés, de most már a Tamásffy-család kérésére : nem öt és nem három, hanem négy forintot adott annakidején kölcsön a lovag, s a kártyaszobabeli összeszólaláskor a két férfi között — idézzük a választékos kifejezést — tettleges inzultus nem történt, de Kosztka sértő kifejezést használt, s ezt Tamásffy nem tűrhette el . . . t

(Folytatjuk) |