Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-24 / 39. szám
®. oldal SZAR AO «AJTfli Thursday, Sept. 24, 1970 Ezekben a hetekben a Concorde áll az érdeklődés középpontjában, illetve dehogyis áll: süvít, villan, cikázik. Ezrek lesik, de mire megpillantják, már szem elől is veszítik, fölcsillan az égen egy másodpercre, csak a gyorsan szerte-permetező gőzesik marad utána, s a fojtott robaj. A Concorde természetesen az angolok és franciák hires közös produktuma, a hangsebességnél gyorsabb utasszállító repülőgép, mely most mutatkozott be a világnak Halás* Péter (és a nagy, nemzetközi légitárságoik képviselőinek) a farnborough-i nemzetközi repülő-demonstráción. Ha minden rendben és a tervek szerint történik (és az előjelek szerint nincs ok annak feltételezésére, hogy ne történnék), a szuperszonikus Concorde 1973-ban bekapcsolódik a nemzetközi személyszállító forgalomba. Minthogy óránként kétezerkétszáz kilométeres sebességgel repül, ez azt jelenti, hogy London és New York között például három óra és húsz perc alatt repüli végig az utat. A New Yorkban reggeliző utas meg sem éhezik ebédre, mikor már kiszállhat a gépből a londoni Heathtani. Mr. Mitchell viszont hozzáfűzte, hogy ezek a csoportok nem állnak egységes irányítás alatt. Az igazságügyminiszter egyetlen csoportot sem említett meg név szerint. * ❖ * Reggio Calabriaban (Olaszország) heteken keresztül, a szó valóságos értelmében, vihar tombolt egy pohár vízben: Reggio Calabria lakosai véres zendüléseket rendeztek annak érdekében, hogy a calabriai körzet fővárosa Reggio Calabria legyen. A zendülők ezt kiáltozták: Főváros, vagy halál! * * * Az angol humanizmus legújabb példája: London egyik déli körzetében, a városi fogház celláit befestik, hogy azokat vonzóbbá tegyék a rabok számára. A férfiak cellái kékszinüek, a női cellák pedig rózsaszínűek lesznek. Illetékesek alighanem a baby-ruhákról vették a példát. Mint ismeretes, a fiu-csecsemők baby-ruhája kék, a lányoké pedig rózsaszínű. A jordani válság mindeddig egyik legérdekesebb mellé.k-mozzanata ez volt: Miközben Amman, Jordan fővárosa, lángolt, a halottak száma 'többszáz, a sebesülteké pedig többezer volt, Hussein, Jordan uralkodója, aki szenvedélyes és világszerte ismert amatőr-rádiós, rádióállomásán vidáman és szinte gondtalanul csevegett néhány angol amatőr rádióstársával, a világűr hullámain keresztül. * * * VI. Pál pápa, most első Ízben, nyíltan szembeszállt a liberális theológusokkal: Mielőtt castel gandolfoi nyaralójából visszautazott a Vatikánba, kijelentette egy zarándok-csoport előtt: A theológusoknak nem szabad könnyelmű elméletek felállításával “játszadozniuk” a katolikus egyház integritásával. * * * John N. Mitchell, amerikai igazságügyminiszter, nemrégiben kijelentette: Országszerte megszervezett fehér és fekete radikális csoportok működnek, amelyek bombázásokkal és egyéb terrorcselekményekkel igyekeznek az Egyesült Államok társadalmi és politikai egyensúlyát megbonrow repülőtéren. Két cocktaillel átrepüli az Atlanti óceánt. Nyilvánvaló, hogy az utazás fogalma és élménye elvész a soronkövetkező nemzedékek életéből. Utazás nem lesz többé, csak elindulás és megérkezés, s a kettő között egy kis unatkozó tétlenség, amélyet plasztik-mosolyu stewardessek műtősnői biztonsággal és rutinnal cocktail-érzéstelenitenek. Nyilvánvaló, hogy ezután már csak az utasnak rakétával való kilövése következhet. Három-négy 4cettő-egy . . . lift-off! Eléggé riasztó. A kérdés csak az, hogy kit riaszt meg? Az ifjú nemzedék nem adja jelét annak, hogy ellenére volna a sebesség. Az utazás nem azt jelenti számára, amit nekünk, a középgenerációnak jelentett. Nemzetközi vonatok és óceánjárók gyorsan tűnnek el a színről, gazdasági üzemképtelenségük mind nyilvánvalóbb. — Marad az autó és a repülőgép. A baj az, hogy mindkettő önmagába zárja az utast, izolálja. A gépkocsi úgy robog végig a beton-csikon, mintha futószalagon állna, a repülőgép utasának pedig, ha időről-időre nem tájékoztatja a pilóta megafon-hangja, fogalma sincs arról, hogy hol van, milyen táj fölött repül, mikor jutottt egyik ország légteréből a másikébe. Ha odakint sötét van, akkor a gép ablakából saját arca. mered vissza rá, ha világos van, rendszerint felhők gomolyognak alatta. De a repülőgép ablakának már amúgy sincs nagy jövője. Tervező-mérnökök mind határozottabban utalnak rá, hogy fölösleges luxus. Nehéz velük vitatkozni. Arról, amit a gép ablakából Iáé az utas, könnyüszivvel lemondhat. A Jumbo 747-es vagy a Boeing 707-es útja Londontól New Yorkig kétszer annyi ideig tart, mint a Concordeé (hat, hat és fél óráig), de az ablakon való kinézésre már itt sincs idő. Amint befejeződik az étkezés, legördül a mozivászon, kiosztják a fülhallgatókat és kezdődik a film. Az óceán-repülésnek a középpontjában nem az áll, hogy az utas utazik. Mindent elkövetnek, hogy erről el terel j ék a figyelmét. Az utas eszik, iszik, filmet néz, fülhallgatóján át sztereofonikus zenét hallgat és “mindjárt megérkezik”. A repülőtársaságok úgy hirdetik a gépeiken felszolgálásra kerülő ételeket, italokat, mint a nagyvendéglők. A héten az egyik londoni lapban a National Airlines sudár, ifjú hölgy képével hirdetett, a lány bikiniben van, szemüveget visel, fogakkal nevet, s a kép fölött a felirat: “'Megkérdezte, hogy nem akarok-e moziba menni vele és Miamiban találtam magam!” Nem is olyan nagy túlzás. London—Miami úgyszólván mozitávolságra van. Délelőtt tiz óra negyvenkor indul a gép, délután három óra tiz perckor Miamiban van. Természetesen beleszámítandó a London és Florida közötti óraszámitás különbsége. De miért kell beleszámítani ? Az innen odaérkezés amugyis oly valószínűtlen, oly elvont körülmények között történik, oly sterilen, ég s föld között, kiszabadulva a köznapi világ gravitációjából, hogy bátran meg lehet feledkezni róla. S ha a Concorde repíti majd az utasait az Atlanti óceán fölött? Reggel tízkor indul a Gép New Yorkból és délután negyed kettőkor leszáll Londonban. Igaz, a londoni óramutató negyedhetet mutat majd, de még mindig világos lesz és éppen le lehet ülni egy korai vacsorához, ha ugyan az utasnak megjött már az étvágya a késői reggeli után. Az orvosok és a pszichológusok egyelőre nem nézik jó szemmel ezt a lehetőséget s arra hivatkoznak, hogy mikor az óramutató és szívverés ritmusával a szuperszonikus utas hirtelen aszinkronitásba kerül, akkor ennek elkerülhetetlenül Megkövült bennem a bizonytalanság, tétován inog az akarat. Ni, az a fürge kis patak hogy fut biztos célja medrében. A fák is ara nyszőnyeget terítenek a perzselt földre kilombcsodtak fényre, örömre, viaskodtak viharral, éggel s amig bírnak állnak, maradnak, lecövekelt, konok gyökérrel. S én, elvégeztem, amit kellett? betöltöttem a sorsomat? voltam virág, lettem gyümölcs, lombomnak hullni már szabad? tedd a kirótt parancsokat, kelj föl megtorpant akarat, újszülött forrásként törj elő! örök medrében az Idő visz téged, hömpölyget tovább, két partod közt élet s halál. megérzi következményeit. A szervezetben valamilyen ideges csuklás támad, nem ténylegesen, csak képletesen. Az úgynevezett circadian ciklus átmeneti üzemzavarba kerül. Lehet, hogy ez igaz, de bizonyíték van rá, hogy ennél nagyobb megpróbáltatásokat is elvisel az ember. Minderről még sokat fognak irni és töprengeni, a szuperszonikus utasszállitásnak lesznek hívei, és ellenségei (hiszen máris vannak), de ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy meg fog valósulni. A hangnál gyorsabban való repülés pedig jelképes végét jelenti annak a kornak, amelyben az utazás fogalmának még érvénye és atmoszférája volt. Jelképesen, igen, mert hiszen ténylegesen, a gyakorlatban annak a kornak már amugyis vége. Már csak a közép-generáció, a negyven-ötven évesek azok, akik még emlékeznek nagy pályaudvarok hangjaira, amikor még a vonat jelentette az utazást, poggyászkocsik dübörögtek a peronon s az egyik pulmankocsi ablakának keretében megjelent egy nő, rendszerint szőke s rendszerint titokzatos. Ő jelentette az utazást. Az ismeretlenség sejtelmét, titkokat. A talányt és a talán-t. Mi még olvastunk regényeket, amelyekben a hősök zöldesfényü expressz-szakaszban vágtattak idegen városok között, az étkezőkocsi pincére pezsgőt töltött a poharakba, a fekete ablakon túl szikraeső halt az éjbe s néma, magányos kis állomásokon megvető gőggel száguldott át a vonat. Mi még olvastunk az utasról, aki a tájon utazik át, aki nemcsak elindul és megérkezik, de utazik. Olvastunk róluk, irigyeltük őket és készültünk arra, hogy egyszer majd .... De ebből nem lett semmi. Mire utazhattunk volna, már nem utazhattunk. S mire talán csakugyan utazhatnánk . . . már nincs utazás. Kiment a divatból. A mi nemzedékünknek hiányzik. Még ismerjük hírből, irodalmi emlékekből. Másodkézből. De azért majd, amikor felsüvit az első Concorde Londonból New York felé, (ki tudja, hogy a vonalak melyik végén állok akkor) levett kalappal fogok utána integetni. Nem az utasoknak. Ők úgysem látnák. A gépnek. Mert azért ez óriási dolog! London, New York: három óra húsz perc. Barátom! De utazni aligha fogok rajta. Már nem anynyira sürgős-. Á hangnál sebesebben.. „ Irta: HALÁSZ PÉTER Az akarathoz Irta: MIKES MARGIT
