Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-24 / 39. szám
2. oldal SZAKAD SAJTÓ Thursday, Sept. 24, 4970 **A veréb is madár../* Néhány hónappal ezelőtt New Brunswickon, a Rutgers Egyetem Scott Hall-jában (College Ave. és Hamilton St.) {bemutattak egy magyar filmet, amely óriási sikerű volt. Aki ott volt, aki látta (és hallotta) mind azt mondta. “Remek volt, ilyen magyar szines-filmet máskor is szívesen [ megnézünk . . .” Mert a “Veréb is madár” c. film, Kabos Lászlóval, a “Kis Kabossal” a kettős főszerepben valóban egy nem mindennapi alkotás. Alig hogy elkészült ez a film, külföldre került s a bécsi televízió is bemutatta, német beszéddel, szinkronizációval. Ez már magában véve is nagy dicsérete egy magyar filmnek. Amikor azután eljutott a film Amerikába, amerre csak lejátszották, mindenütt óriási közönséget vonzott, mert a hire megelőzte a bemutatókat. Az. eredeti humorral telitett mindvégig kacagtató, olykor magát a mai magyarországi rendszert is kigunyoló filmben Kis Kabos tehetsége legjavát adja; tökéletesen alakítja az odahaza maradt magyart és az Ame rikába vándorolt, itt meggazdagodott és hazalátogató magyart s a film több szereplőit is magával ragadja és viszi a remek alakítás utján Kis Kabos művészete . . . Sokan, akik nem látták ezt a filmet, mondogatták: “de kár, hogy nem tudtam, elmenni arra az előadásra s nem láthattam én is . . .” Most azonban a Buchsbaum Enterprises vállalat visszahozza New Brunswickra ezt a filmet, még pedig október 4-én, vasárnap délután 2-kor és este 6 órakor, ugyanott, ahol előbb: a Rutgers Egyetem Scott Halijában, egy másik, ugyancsak felnőtteknek való “sex-film”-el együtt, amelynek cime “Sok hűség semmiért”. Mindenkinek alkalma lesz tehát megnézni ezt a filmet, illetve mindkét nagyszerű filmet október 4-én. Jegyek elővételben beszerezhetők Somody Pál-náí, 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. Tel: 846-9707. Gone Fishing. Minden szabványos vagy nukleátis erőtelep működésénél nagy szerepe van a víznek, amelyet leginkább a folyokbol nyernek, hogy a fontos berendezéseket hütse és hogy a gőzt újra kondenzálja. A hütő viz, miközben munkáját végzi, természetesen felmelegszik. A Public Service mindig igyekezett szabályozni a meleg viz hatását a folyokra, amelyekbe munkája végeztével visszatér. A Salem Nuclear Generating Sation-nál, amelynek építése folyamatban van az alsó Delaware folyo partjain egy tudósokból álló együttes, amelynek vezetője Dr. Edward C. Raney, a Cornell egyetem állattani professzora, tanulmányokat folytat a folyóban élő halak és egyéb élőlények életére vonatkozolag. Ennek a munkának az a célja, hogy meggyőződjenek arról, hogy az uj telep működésének nem lesz kóros hatása a vízi életre. A Tanulmányozás már két éve folyik és a teleptől fölfelé és lefelé 10-10 mérföldre kiterjed. A kutatást 1972-ig a telep, üzembehelyezéséig folytatják, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy valóban sikerült megőriznünk a környezet épségét. A Better Environment is Our Business Too ® Public Service Electric and Gas Company 196-7» Fényszóró LONDON — A Reuter nevű angol hírszolgálati ügynökség jelenti: A munka és a termelésügyi minisztérium közölte: Az 1970-es év első 7 hónapjában, Anglia, a sztrájkok következtében, 6,- 054,000 munkanapot veszített a termelésből. Ez majdnem kétszerese annak, amennyi munkanap az előző esztendő azonos időszakában a sztrájkok miatt kiesett a termelésből. Az 1970-es év január elseje és julius vége között összesen 2,537 sztrájk történt Angliában. Tizenhárom év óta ilyen nagymennyiségű munkanap - veszteségre nem volt példa az országban. • WASHINGTON — Rendszerint jólértesült forrásból származó, hivatalosan azonban meg nem erősített jelentés arról számol be, hogy Nixon elnököt a közelkeleti repülőgéprablások előtti napon, a kémelháritó szervezet figyelmeztette ilyen lehetőségre. TAIPEI, Taiwan — Chiang Kai-shek, nemzeti Kina elnöke, állítólag felajánlotta, hogy csapatokat küld Cambodiába, a kommunisták elleni küzdelem céljára. (Chian 1985-ben felajánlotta Amerikának, hogy katonákat küld Dél-Vietnamba, a Johnson adminisztráció azonban elutasította az ajánlatot. —■ Szerk.) • UNITED NATIONS — Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 25 éves fennállása alkalmából rendezett októberi ünnepségén mintegy 75 állam-, illetve kormányfő fog megjelenni. A világszervezet számára különleges gondot okoz a külföldi állam- és kormányfők személyes védelme, a Fehér Ház pedig állandóan tárgyal a UN főtitkárságával arról: melyik külföldi állam-, illetve kormányfő kapjon hivatalos meghívást a Fehér Házba?