Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-17 / 38. szám
16. ©Mal SZABAD SAJTÓ Thursday, S«pt. 17. 1970 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. FŐ A BECSÜLET (TÖRTÉNET A RÉGI VILÁGBÓL) (Folytatás) A párbaj mellett kardoskodók latolgatni is kezdték az esélyeket, s már eleve nem sokat adtak volna Dániel életéért. Igaz, a földbirtokos ne mvolt kezdő a lovardák ez időben oly sok vért látott fűrészporos szinterén, kitűnő céllövőnek tartották, jónéhány párbaj már volt mögötte, de még rajta is rneszsze túltett Justh és különösen a kaszinó kivégző embere, dr. Kosztka. S ha engedik az urak ezt a törvényesített lövöldözést, Dániel bizonyosan ott hal meg a lovardában. De nem engedték. Néhány nap múlva tárgyalásra készen állt a becsületbiróság. Elnökéül a gőgösdölyfös gróf Esterházy Mihályt választották. , A bírák egész éjjel tanácskoztak Dániel sorsáról. Maguk elé idézték a négy kártyapartnert, a kibicek, végül a fiatal földbirtokost. Éjfél után hívták a zárt terembe, hajnali fél négyig hallgatták ki. Amikor távozott, már alig állt a lábán. Barátai vezették egy kisebb terembe, s nyomban lefektették. Reggelig ott tartották, akkor szinte ölben cipelték a kocsihoz, s lakására vitték. A becsület bíróság reggel fél nyolckor döntött. ; A megfellebezhetetlen határozat szerint Dániel: párbajképtelen. Törölték a kaszinó világának társadalmából. Mégpedig egyetlen szavazattal: Esterházyéval. A hattagú bíróság fele — nyilván az a három megbízott, aki Dánielt képviselte — a párbaj mellett foglalt állást. A másik három elvetette ezt a három lehetőséget. S ekkor — immár sorsot meghatározó felelőssége tudatában — Esterházy nemet mondott a párbajra. Az erősen raccsoló arisztokrata igy indokolta szavazatát, amikor a bíróság végre előjött a tanácskozó szobából, s a döntést megismerte a kaszinó közönsége: — Uhaim! Mi a hamis játék lehetőségét nem is méhlegeltük, én egy alapjában véve uhi embehhől nem is tételezek fel ilyen cselekedetet. Hanem a magaviseleté, uhaim, a magaviseleté! Ennek a Dánielnek, amikoh Kosztka uhék hamis játékkal vádolták meg, fel kellett volna hábohodnia, a legmélységesebben vissza kellett volna utasítania a gyanúsítást. Minden álmatlanságában bizonyos uh igy cselekszik az ő helyében. De Dániel csak kipkedett-kapkodott . . . — De kérlek, gróf uram, hisz a sértés után azonnal provokáltatta partnereit! — védte egy hive a földbirtokost. — Nem számit, kéhlek, nem számit! Nekem az volt a benyomásom, hogy Dániel mindvégig úgy viselkedett, mint aki nem az igazát és a becsületét védi, hanem inkább kegyeleméht esedezik. Ez, kéhlek, nem uhi magaviselet, a könyöhgést becsületbeli ügyben nem lehet ákceptálni! — De kérlek, gróf uram — védelmezte tovább Dánielt barátja —, a hamis kártyázást csak in flagranti esetén lehet megállapítani, itt pedig ilyesmiről távolról sincs szó! — Nem éhtesz, kéhlek? — nézett nagyon hidegen Esterházy a fiatalemberre. — Nem éhted még mindig, hogy nem a káhtyázáshól, hanem az uhi magatahtáshól van szó? Bocsáss meg, e témáhól nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni. Dániel elpackázta a becsületét. Hemélem, annyiha talán uh mahadt, hogy tudni fogja a kötelességét. A kaszinó társadalmi törvénye szerint éppen elég volt, ha levélben értesítik a delikvenst, a választott urak tisztsége az Ítélettel véget ért. Az értesítést tehát gyorsan megfogalmazták, két frakkba öltözött ur átvette s Dániel lakására vitte. Az nem tartozott e megbízottak feladatához, hogy legalább addig várjanak, amig a címzett elolvassa az írást . . . De hiszen, kellett is azt olvasni! Amint beléptek a hirhordozók, Dániel tüstént tudta, hányadán áll. Ő csak biccentett, mint két látogatója, s a frakkosok nyomban távoztak is. Sokkal kellemesebb volt Papp Géza megbízatása. A kaszinóban mindvégig ő képviselte Dánielt — az urak döntése szerint neki kellett a földbirtokos fivéreivel közölnie a szomorú tényt. Meg is tette, annak rendje s módja szerint. A két Dánieltől üzenetet kapott, amely a harmadiknak szólt. Sietett is átadni. Alig távoztak barátja lakásáról a frakkosok, már meg is érkezett Papp. Mikor a szobába lépett, a földbirtokos az asztalnál ült, s végrendeletét irta. A két fiatalember kezet fogott. — Édes Józsefem — mondta Papp —, nagyon fáj nekem ez a dolog, végtelenül sajnálom, hogy át kell szenvednem veled. Hanem Józsefem, ez mostantól már nem a te ügyed, itt a családod becsülete forog kockán. Főispán bátyád — kit különlegesen tisztelek, — üzeni: e dolgon a kivándorlás, kedves barátom nem segít. Egy férfi ilyen esetben ismeri teendőjét . . . — Gézám, már te is elhiszed, amivel vádolnak? Esküszöm neked, legjobb barátomnak, hogy teljesen ártatlan vagyok. Engem igazságtalanul ítéltek el! — Józsefem, hittel hiszem, hogy a vád nem igaz. Meg kivánlak nyugtatni: ez nem is képezte mérlegelés tárgyát, a hamis játékot az urak fel sem tételezték rólad. A magatartásod, engedd meg, Józsefem, nem volt kifogástalan. — Készen állok Gézám, hogy kötelességem szerint cselekedjek. E hirt megviheted az uraknak és a fivéreimnek. A földbirtokos kezet nyújtott Pappnak, barátja hozzá lépett, megölelte. Bizonyos volt benne, hogy többé nem látja életében Dánielt. Szomorúan távozott a szobából — egy pillanatra úgy érezte: kriptából lép ki — s az ajtóban csaknem összeütközött két utcai ruhás fiatalemberrel. Egyiküket sem ismerte, ezért visszanézett; látta, hogy mindketten bementek barátja szobájába. Sietve indult a kijárati ajtóhoz, de a hallban mélyen meghajló inas állította meg: — Nagyságos uram! Asszonyom kéreti. Aház asszonya Dániel édesanyja volt. Kérése elől nem lehetett kitérni. Papp kézcsókkal járult a talpig feketébe öltözött nagyasszony elé. Az özvegy nyomban a tárgyra tért: — Ön, kedves Papp, nemde barátja a fiamnak? — Feltételezhetem, hogy amit most elmondok, részben a kettőnk titka marad, másrészt, amire kérem, a kaszinóbeli urak tudomására jut? Papp meghajolt, jelezve, hogy e szerint cselekszik. — Akkor figyeljen ide, kedves Papp. Bizonyosan tudja, családomat alig egy hónapja szörnyű csapás érte: lányom, Dániel Emma és vöm, Steingasner Kálmán szegedi közjegyző lelki egyensúlya egyazon napon bomlott meg, s mindkettejüket a lipótmezei intézetbe kellett szállítani. Most pedig a kaszinóban a kisebbik fiamra halálos verdiktet mondtak ki az urak. Ezt az újabb szörnyűséget én már képtelen lennék elviselni. — De nagyasszonyom . . . — Ne szóljon közbe, kedves Papp, nem kívánok az uraknak a fiam életéért rimánkodni, tudom, hogy egy kikönyörgött élet Józsefemnek nem kell. Hanem figyeljen most jól rám, fiam. A mi családunk legalább olyan nagy família, mint az Esterházyé, a Dániel név éppen olyan történelmi, mint a grófé. Ahhoz a másikhoz, ahhoz a . . . hogy is mondjam, na: ahhoz a bakafelcserhez pedig nem kívánom magunkat hasonlítani. Ha tehát nekem ez a hogyishívják ... — Kosztka Emil doktorra gondol, nagyasszonyom? — Az, az . . . tehát ha ez a Kosztka nekem azt mondja, hogy a fiam hamisan kártyázott, s ezzel szemben egy Dániel József becsületszavát adja az anyjának, hogy nem, én az uttóbinak hiszek. Ezt, kedves Papp, közölje az urakkal. A fiatalember köszönni akart. — Várjon kérem, még nem végeztem . . . (Folytatjuk)
