Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-10 / 37. szám
10. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, Sept., 10, 1970 A menyasszony kocsisa Nyár volt. Égig lángoltak már az aranysárga búzák, akárcsak a legények jókedve, amikor dalolva vitte őket a kocsi aratni. És innen szállt a Iáing fölfelé, a teknőből, a hegykatlanból, ahol a falut körülvette az aranysárga tenger, akárcsak kis szigetet a viz, ami éppenugy ring, hullámzik, csak éppen aranysárgán. Nem is csodálkozott senki itt ezen. Zöld csak a hegyoldal volt, körbe egészen. De szép falu, Istenem. Olyan, mint Nagy-Magyarország az Isten távcsövéban. így is mondogatták, igy is tanitgatták az öregek a fiataloknak, a gyerekeknek. Büszkék is voltak erre a szerencsére. Azt beszélték, hogy úgy született a falujuk, hogy a jó Isten egyszer azt mondta Szent Péternek : — Hallod-e, te Péter. Nézz csak le, oda-e! Ott él egy csomó favágó és bizony szegények messzire gyalogolnak mindig kenyérért, keresztülkasul a nagy hegyeken. Jó lenne, ha ott is megteremne nekik a kenyérre való. ' — Nekem oszt semmi kifogásom, Teremtő Istenem ez ellen. De hadd lám, kikrü is van szó? Na, elég abból annyi, hogy Szent Péter vállalta, hogy lemegy a favágókhoz és megnézi, mit lehet ott csinálni. El is kapta abban a szent pillanatban a mennyország harangkötelét, s mig az Úristen oldalt tekintett, gondolta Péter, megcsalva a harangot, hogy az meg se szólal, meg az Úristent is, hogy ő sem veszi észre és hipp-hopp, már ott is terem a favágók között és zsupsz, már csuszszant is lefelé a kötélen. És Péter valóban észrevétlenül ért volna földet, ha a kötél el nem szakad. Na, ekkor szólalt meg a harang, amire az Úristen Pétert kutatva, a himbálódzó kötelet pillantotta meg, s amikor lenézett, Péter már éppen a hegytető fáit érte majdnem, amik bizony fölnyársalták volna, ha az Úristen nem intézkedik hamarjában, úgy, ahogyan mondták az öregek: rögvest. És bizony Péter ott hadonászott, kapálózott, ég és föld között, de már inkább a földhöz közel, amikor az Úristen, ahogyan látta a helyzetet, azt mondta: —Hegy, legyél ott katlanná, és Péter, te csússzál le, bele a katlanba, hogy meg ne üsd magad ! Irta: SÁRI GÁL IMRE És igy is történt. — No, nézd csak fiam — magyarázták az öregek, pipaszárukkal mutatva fölfelé a hegyoldalban fehérlő útra, mert ha fölnéz rá az ember, valóságosan olyan, mint egy nagyon nagy gatya, ahogyan fönt széles egészen, aztán kétfelé ágazik és lefelé szalad a mélybe. Ez az ut, azóta is Gyatyaszár ut. így nevezik. —És a templomot miért építették a hegytetőre ? — kérdezték a gyerekek.—Mért épült oda a templom, amikor a jó Isten megsajnálta a sok gyaloglástól a favágókat? SÁRI GÁL IMRE — Hát az meg azért épült oda — adták meg a bölcs választ az öregek —, hogy mink se akartunk az Uris- I fennek adósok maradni a kenyérért és azt mondtuk, hogy ha ő megkímélt bennünket a sok járkálástól, hát ennyi hálával tartozunk neki, hogy minkis megmutassuk emberségünket, hogy nem feledkezünk meg róla soha, oszt az unokáink is emlékeznek a jóságára, a templomot a tetőre építettük, hogy lássa, hogy nem vagyunk restek misére odagyalogolni. ' Na jó, hát ez az a hegy, s ez az a Gyatyaszár ut ott fönt — nézegették a kocsiszélén ülve a legények, amikor abbahagyták a nótákat és cigarettaszünetet tartottak. Nézegették ám, mert a meredek utón nem volt könnyű kocsival járni, hát még lagzis fogattal, felpántlikázott lovakkal, s az esküvösökkel megpakolt kocsival. Már pedig vasárnap ilyen esküvő lesz és Cica Jani az egyik kocsis, aki itt ül a legénycimborák között. A legények - nagyon kacsintgattak föl az útra. Meg pislantgattak Janira is, de úgy, hogy észre ne vegye. Egy világos, hogy Jani is titokban az utat méregette. Azt számolgatta, hogy ha nekifut kocsival, ha a lovakat megereszti a Bakter Árpád házár nál, akkor a- kocsi megállás nélkül felszalad az elágazásig. S ott meg, ha a hasuk alá hajit az ostorral, fenn terem a tetőn. így lesz a legjobb — százszor is igy rendezte. És a Kovács Vendel lovai, azok felviszik a kocsit, az a két jó csikó. Mert ő már megbeszélte Kovács Vendellel, hogy adja neki akkorára a lovakat. | Mert ez igy volt szokás olyan- 1 kor, ha egy leánynak ketten is tették a szépet, hogy a lány, ha mindkettőnek fogadta az udvarlását, akkor ahhoz ment feleségül, aki megállás nélkül felvitte a templomhoz a legközelebbi esküvőn valamelyik lagzisnép kocsiját. Kiss Eszter meg rátarti leány volt és szerette is az ilyesmi vetélkedést. De ilyen esetben mindkét fiúnak is volt ám esélye a lányért, és a lánynak szeretni is kellett mind a kettőt, mert könnyen megeshetik, hogy az marja el a kezét, akihez nem húz a szive annyira. így érkeztek el a vasárnaphoz, a Varga Boris lagzijához, amikor megtörtént a döntés, hogy a versenyben ki legyen a menyasszony és a vőlegény kocsisa. Pénz feldobással dűlt el a választás. Hanyi Lacinak a vőlegény kocsija, neki meg a menyasszony kocsija jutott, a Varga Boris kocsiján. Vasárnap reggel már kifényesített szerszámokkal készen is állt a Kovács Vendel toporzékoló lovaival a piactéren, ahol a döntés történt és innen mentek ki-ki a maga vendégeiért. Eszter már fönt állt a hegytetőn, egy búzavirág csokorral és fölöltözve nyoszolyólánynak, hajában pántlikával és fején kis csipke koronával, várva izgatottan, hogy kié lesz, kivel lesz az eljegyzése egy hét múlva, mert ma dűl el ez. — És ha mind a ketten pihenő nélkül hajtanak föl?-— Olyan még nem fordult elő, mióta az eszünket tugygyuk — válaszolták az öregek. Na, elsőnek a menyasszonyos fogat indult. — Ne várj semmit, induhacc utánam mánis! — kiáltott Hanyi Lacinak vissza Cica Jani, amikor tényleg ott a Bakter Árpád házánál végighuzott a lovakon és azok már szálltak is, mint a fecskék s a falu utánuk meredt szeme alig bírta kisérni a röppenést, mert ilyet még nem is láttak ..az életben, soha.- ,-• 7— Kesza! — vágott aztán a második ostorcsapással a lovak szügyihez, ott, már a két ut torkolatánál. De még nem is tudtak megkapaszkodni a lovak már a tetőn voltak. Hanyi Laci meg ott állt még az aljban, amikor Cica i Jani integetett. Aztán megj ugrottak a Hany^ Laci lovai is, szikrákat vetettek a pat- I kők, de az elágazásnál meg kellett pihennie. Nem volt ez | szégyen. Nem, mert még so| ha más senki se tudott egy- I futtából felvágni a tetőre. Föl, már azután Laci in! tegetett Janinak és Esztinek, 1 mutatva, hogy öleljék meg egymást. * * * Simán futott az uj Ford. Cica János bátyám mosolyogva vezette. És éppen most fejezte be örökemlék ezetü szép történetét, amint megérkeztünk a farmra, az ő birtokára. — Látod fiam — mutatott körül —, innen odáig az enyém-e. Ott áll egy jegenye. Ilyen volt otthon a házunk előtt is és azt mondtam mindég, ha Isten segít, ha meg engedi érni, hogy nekem is végibe ilyen jegenyét ültetek, födém legyen, én annak a mert nagyon szeretem a jegenyét. — És meg hagyta érni, János bátyám. — Meg. — De mondja már, igazán úgy nyerte el Eszter néném kezét? — kérdeztem még meg. — így a! Én nem is gondoltam, hogy ez u mafla ember arra is képes — nevetett nagyot mögöttünk Eszter néném, aki mint egyetlen koronatanú, bizonyított. És bent a szobában János bátyám még megmutatta a Hanyi Laci levelét, amit ide, Amerikába küldött utánuk, esküvőjük huszonötödik évfordulójára, ezüst jubileumukra, ezelőtt, tiz évvel, melyben a megsárgult irkalapon, melyet az öreg Hanyi, fia irkájából szakíthatott ki, ez áll, bár fakó már a tinta is, de tisztán olvasható: “Azóta se repülték átal a gatyaszárat. Még ma is emleget mindenki, hogy te, csak annyit szótá a fakóhoz: Kesza! De még nem is tudtak megkapaszkodni, mán a tetőn vótak.” Aztán hirtelen eszébe ötlött Eszter néném tréfálkozása. — Ereggy te — .vágott vissza Eszter nénémnek —, még azt mondod, hogy mafla vótam, hát nem-e a nyakamba borutá örömödbe ? — No, én huszár vótam! fordult még felém. — De a javábu. Ehen van-e, a kép is, a falon. Csakugyan ott feszitett az öreg, fiatalkorának teljes pompájában, igazi századelejisen, nyalka huszárként, fejében csákó és vállán a mentéje. — Ej — legyintett aztán —, nem lesz mán olyan világ soha. Csak züllik, egyre züllik, fiam. Majd beszaladtak a kisunokák és bekapcsolták a televiziót. Eszter néném meg fölsürdült és átszólt a menyének telefonon, hogy jöjjön a gyerekekért, mert az öreg már fáradt autóval hazavinni őket. Érdekes APRÓSÁGOK A párisi forgalom egyre nagyobb lesz. A fejlődés érdekes irányt mutat. A metrót az utcák fölé emelik cö! löpökre egy-két szint magasra, az építés igy olcsóbb és közben szinte egyáltalán nem | zavarják a forgalmat. Amig a metro lassan földfeletti lesz, a városi utakat a gépkocsik számára igyekeznek a föld alá vezetni. A “felszín” lassan a gyalogosoké marad, s mind kisebb lesz. Csőd szélén áll a brazil szivargyártás. A nagy szivargyárak egymás után zárják be kapuikat. A krízis oka — írja a Jornal do Brasil — az, hogy a brazil szivar, amely külföldön még mindig keresett cikk, az országban olyan drága lett, hogy az árát csak nagyon kevesen tudják, megfizetni. A szivarozás különben is lassan kimegy a divatból. A drágaság csak sietteti ezt a folyamatot. Az Avanti cimü olasz lap cikket közölt a spanyol Opus Dei nevű szervezetről. Megírta, milyen hatalmas összeg — két és fél billió pezeta — áll a “mozgalom” rendelkezésére. Az Opus Dei most e jelentést hivatalos közleményben cáfolta s kérte a lap ellen az “eljárás” megindítását. A világ legnagyobb elefántcsont-gyűjteményét kiállítják a müncheni Bajor Nemzeti Múzeumban. A felbecsülhetetlen értékű tárgyakat a háború óta biztos rejtekhelyeken tartották. A szakemberek nagy lelkesedéssel restaurálják a csodálatos szépségű miniatűröket, művészi kivitelű ékszerdobozokat. -
