Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-03 / 36. szám
SZABAD SAJTÓ Thursday, Sept. 3, 1070. ! 16. oldal A CIÁNKÁLIS GYILKOS (Folytatás) S ugyanakkor Kunz százados valóban szenzációs fejleménnyel szolgált. Elcsípte azt a Salamon Tuttmann foglárt, aki rendszeresen közvetített leveleket Hofrichter és a családja között. A főhadnagy ily módon adta ki utasításait, hogy milyen hamis tanúvallomásokra vegyék rá a tanukat, milyen bizonyítékokat tüntessenek el, mit valljanak családja tagjai. A foglár, aki ezt a jó szolgálatot tette Hofrichternek, esetenként tiz korona jutalmat kapott. A foglárt letartóztatták. Röviddel azután sikerült megszerezni a Hofrichter bűnösségét bizonyító utolsó és döntő bizonyítékot is. Már előzőleg tudták, hogy a főhadnagy két katonai menetlevelet hamisított, amelynek egyike Alfred Haller névre szólt. A linzi postahivatalban már hosszabb idő óta hevert a “Poste Restante” fiókban egy doboz Haller dr. címére, “minta érték nélkül” jelzéssel, amelyet senki nem vett át. Az egyik postás a szokásos várakozási idő leteltével a dobozt visszaküldte a feladónak, a bécsi Friedl és Baum papirkereskedő cégnek. Amikor a kereskedő kinyitotta a csomagot, ciánkálit talált benne. Természetesen azonnal felkereste a rendőrséget. Most már rájöttek, hogy Hofrichter lakásán miért nem találtak ciánkálit a házkutatásnál. A főhadnagy soha nem tartott magánál mérget, hanem mindig valamelyik postahivatal “Poste Restante” osztályán, álnévre cimzett csomagban tárolta a gyilkos anyagot. A méreg eredeti származását azonban még mindig nem sikerült kideríteni. Ez volt az egyetlen pont, amelyről Hofrichter hallgatott még teljes és részletes beismerő vallomása során is. A beismerésre öt hónapi fogház után szánta rá magát. Először nem a vizsgálóbírónak, hanem az elmeszakértőnek ismerte be, hogy valóban ő volt Mader százados gyilkosa, s a többi tiszt elleni gyilkossági kísérlet tettese. A börtönőr segítségével olyan szerhez jutott, amely idegzavarokat idézett elő. Elmebajt színlelt és abban bízott, hogy igy felmentik tettének következményei alól. Az orvosok hosszasan vizsgálták a főhadnagyot, azután közölték vele, hogy teljesen egészségesnek tartják, elmebeli állapota nem indokolja tettét. Hofrichter ezek után Kunz hadbíró százados előtt is beismerő vallomást tett. S másnap Kunz századost és a hozzá beosztott Köhler hadbíró századost őrnagygyá léptették elő. A beismerő vallomás igazolta, hogy az első feltételezés helyes volt. Hofrichter azért küldte el a méregpirulákat a vezérkari tiszteknek, hogy haláluk után megnyíljon számára az ut a 'vezérkarba. Elmondta, hogy felesége többször szemrehányást tett neki, mert nem haladt elég gyorsan előre, s az iránta való szerelem késztette tettére. “Hofrichter vallomásával végétért a bűnössége s ártatlansága kérdésében megindult vita, amely a közönséget, de különösen a katonatiszti köröket annyira foglalkoztatta — irta a Budapesti Hírlap a beismerő vallomásról. — Megszűnt az a reménység is, hogy az elvetemült cselekedetet nem olyan ember követte el, aki Ferenc József kardbotját viseli. Nem is politikai vagy faji érdek hatott itt közre. Hofrichter osztrák születésű tisztje a közös hadseregnek, s tette egyéni bűn volt, a sötét útra tévedt ambíció vétkes cselekedete.” Ezekután úgy tűnt; hogy Hofricíhter sorsa megpecsételődött. Büntetése csak a halál lehet. A nyomozás uj feladata az lehet, hogy tisztázza Hofrichter feleségének szerepét. Az asszonyt őrizetbe vették, s gyanúsítottként kihallgatták. Frau Hofrichter fölindultán utasította vissza a vádakat. Kijelentette, hogy ő soha nem ösztönözte gyorsabb előrehaladásra férjét. Ami pedig bűncselekményét illeti, arról soha nem volt tudomása. Egész éjszakán át szünet nélkül faggatták az asszonyt, de nem tudtak semmiféle bizonyítékot találni. Ezekután szabadon bocsátották. A bécsi katonai bíróság 1910. május 23- án kezdte meg a végtárgyalást az orgyilkossággal és a többszöri gyilkossági kísérlettel vádolt Adolf Hofrichter főhadnagy ügyében. A katonai büntető perrendtartás értelmében zárt, titkos tárgyalást tartottak, de az eset jelentőségére való tekintettel a hadügyminiszter kivételesen úgy intézkedett, hogy a jogerős Ítéletet majd hozzák nyilvánosságra. Hofrichtert diszegyenruhájában vezették be a terembe, majd bevonultak a bíróság tagjai: egy őrnagy, két százados, két főhadnagy és két hadnagy. Az ügyész, Kunz hadbíró őrnagy felolvasta a vádiratot, majd felolvasták Hofrichter vallomását. A főhadnagy ekkor kijelentette, hogy beismerő vallomását pillanatnyi elmezavarában tette meg, s visszavonta azt. A hat napig tartó tárgyaláson Hofrichter végig állhatatosan tagadott. Ezek után meghozták az ítéletet, de még nem került nyilvánosságra: a katonai szabályok szerint azt előbb a hadtestparancsnoknak, majd a katonai főtörvényszéknek kellett felterjeszteni jóváhagyás végett. Mindenki halálos ítéletet várt, de azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a főhadnagy kegyelmet kap. Nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a főhadnagyot csak huszévi fegyházra Ítélték. Hofrichter, aki jól ismerte a katonai büntetőtörvénykönyvet, vallomásának visszavonásával mentette meg magát a kivégzéstől. A különleges szabadályok szerint ugyanis a vádlottat, ha nem tesz beismerő vallomást vagy visszavonja azt, legfeljebb huszévi fegyházra lehet ítélni. Miután az Ítéletet a legfelsőbb katonai törvényszék megerősítette, 1919. junius 25- én a bécsi helyőrségi bíróság épületében hirdették ki. Az épület körül már kora délelőtt nagy tömeg gyűlt össze. Ott vártak délutánig, amikor megérkeztek a katonai bíróság tagjai az Ítélethirdetésre. Miután a hadbíróság tagjai elfoglalták helyüket, az elnök intézkedésére két börtörőr felszegett szuronnyal bekísérte a tiszti egyenruhát viselő Hofrichter. A bírák felálltak. Egy vezérkari tiszt kibontotta a lepecsételt Ítéletet és átadta a hadbírónak. Az elnök kivonta a kardját, s ekkor az ajtó háromszor harsant fel a kürtszó. Ezután következett az Ítélet felolvasása: a huszévi fegyházon kívül, természetesen, lefokozás. Most már nem volt hátra más, mint hogy elvezessék Hofrichtert, Tiszti zubbonyát ekkor viselte utoljára. Ahogy a cellába, ért, meg kellett válnia tőle, s felvenni a fegyencek ruháját. Hofrichter most már csak egy hónapot töltött a viszonylag kényelmes helyőrségi börtönben. Felesége meglátogatta őt, megmutatta férjének néhány hónapos csecsemőjét, aki akkor született, amikor apja már a börtönben volt. Hofrichter esküdözött feleségének, hogy ártatlanul ítélték el, s könyörgött neki, hogy ne hagyja el. Háromnegyed óráig tartott ez a komédia. Aztán a főporkoláb végetvetett a beszélgetésnek. Az asszonynak távoznia kellett. Nemsokára előállt a fekete gépkocsi, amely Hofrichtert a möllersdorfi fegyházba szállította. Délben már ott kapta cellájában a csajka bablevest, amit első alkalommal olyan undorral utasított el magától. Másnap már belátta, hogy a színmű, amelynek ő volt a főszereplője, végétért. Tudomásul kellett vennie, hogy most már húsz esztendeig csak rabkoszt lehet az osztályrésze. Szabadulását nem is érte meg. A ciánkális főhadnagy a börtönben halt meg, “rabbetegségben”, tüdőbajban. (VÉGE) m I BECSÜLET 1 (TÖRTÉNET A RÉGI VILÁGBÓL) Ohne ász! — mondta dr. Kosztka Emil ezredorvos, szeméhez csippentette monokliját, s turkálni kezdett az előtte fekvő pénzcsomóban. A kibieek nagyot lélegeztek: végre valami izgalom, úgy látszott, most kezdődik a játék. ^ Az urak huszonegyeztek. Nem valami kültelki csapszékben és nem is egy magánlakás szobájában, hanem az országos kaszinó elegáns, s a külvilágtól légmentesen elzárt különtermében. (Folytatjuk) ! “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek...”
