Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-03 / 36. szám
Thursday, Sept. 3, 1970. SZAB4D SAJTÓ Sc oldal ' HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA FIATAL ASSZONY, — Tisztelt Miss Homoki, legyen szives válaszoljon nekem az alábbi ügyben, ami nagyon érdekel. 9 évvel ezelőtt költözött ide egy házaspár, abban az évben esküdtek meg. A férj akkor 62 éves volt, az asszony 40 volt, így az asszony most még csak 49 éves, a férj pedig már 71 éves. Jóban vagyok az asszonynyal és egyszer bizalmasan megkérdeztem tőle, hogyan birja ki ezt, hiszen még fiatal no. Azt mondotta, hogy amikor férjhezment, tudta, hogy igy lesz és amig a férje él, hűséges hozzá, eszébe sem jut más férfire gondolni. Én nem hiszek neki, biztosan van barátja, csak titokban tartja. VÁLASZ. — Mások legbensőbb magánéletében vájkálni nagyon csúnya és ízléstelen dolog. Az ő helyében azt feleltem volna, hogy ne üsse az orrát olyanba, ami nem tartozik magára. Különben sincs joga valakit gyanúsítani. Van egy német közmondás: Wie der Schelm so denkt er, ami magyarul olyasfélét jelent, hogy amilyen a huncut, úgy gondolkodik. A gondolkodásmódja sokat elárul és meglehetősen rossz fényt vet magára. * * * ŐSZI HARMAT. — Kedves Miss Homoki, a Lelki Klinika augusztus 2-án megjelent rovatában olvastam, hogy megírta egy kérdezőnek egy régi magyar nóta hiteles szövegét. Nagyon szépen kérem, hogy válaszoljon az én hasonló kérdésemre is. Szeretem azt a szép szomorú bujdosó dalt, amelyik úgy kezdődik, hogy “őszi harmat után”. Ez egy kuruc nóta és nem egyforma szöveggel éneklik. Melyik az igazi szöveg? VÁLASZ. — A bujdosó-dal, amire gondol, voltaképpen Balassi Bálint, az első nagy magyar lírikus “Boldogtalan vagyok” cimü verse egyik szakaszából született. Ez bujdosó-vers. Balassi 1551- ben született, 1594-ben halt meg. Reménytelen szerelem fűzte az egri várkapitány feleségéhez, losonczy Annához, hozzá irta gyönyörű Juliaverseit. Közben megnősült, házasságát azonban semmisnek nyilvánitota az egyházi biróság. Akkor megkérte az özvegy Losonczy Anna kezét, de az asszony kikosarazta. A költő bánatában kibujdosott Lengyelországba. Abban az időben irta az említett verset. Ennek harmadik szakasza igy szól, — Nem sok idő múlván — Sárgul, hulldogálván — Fáról a gyönge levél. — Zöld erdő harmatját, — Piros csizmám nyomát, — Hóval lepi bé a tél.” Később ebből dolgozták fel több változatban a kuruc bujdosó-dalt. KÉRŐ (Kanada). — 27 éves vagyok, nagyon csendesen élek. 4 év óta dolgozom az üzleti irodában, a főnököm szintén magyar, elvált ember, gyereke nincs, 36 éves, nagyon jómegjelenésü szimpatikus férfi. Sietve irom, hogy mi történt, mert sokat adok az ön véleményére. Tegmap megkért, hogy zárás után maradjak az iroodáhan, mert magánügyben beszélni szeretné velem. Mikor a többiek elmentek, elmesélte, hogy már régen figyel engem, megtetszettem neki, szívesen elvenne, de van több feltétele, mert az első felesége úgy viselkedett, hogy majdnem tönkretette az életét. Azt mondotta, hogy ha feleségül vesz, többé nem kell dolgoznom, jó anyagi helyzetben van, mindent megad nekem. Feltétele az, hogy csak azokkal a nőkkel batárkozhatok, akik ellen neki nincs kifogása. Itt élő rokonaim csak egy hónapban egyszer jöhetnek hozzánk látogatóba, én csak olyan vendéget hívhatok meg, akit ő választ ki. Azt is mondotta, előre bele kell egyeznem, hogy a nevemre érkező leveleket kinyissa, a háztartási pénzről könyvet kell vezetnem és pontosan elszámolni neki minden dollárról és ha valahová elmegyek hazulról, telefonon meg kell mondanom neki, hogy hová megyek, meddig leszek ott és amikor hazaérek, köteles vagyok telefonálni, hogy már otthon vagyok. Színházba mehetünk, moziba azonban nem mehetek, mert ő nem szereti a mozit, televízió nem lehet a házban, mert utálja a televíziót. A beszélgetést azzal végezte be, hogy gyorsan feleljek az ajánlatra, mert ő senkitől semmit sem kér kétszer. Mit tanácsol Mrs. Homoki? VÁLASZ. — Teljesítse a kívánságát, feleljen gyorsan: nem. Szerinte első felesége majdnem tönkretette az életét. Szerintem az lesz az igazság, hogy ő akarta tönkretenni az asszony életét, annak azonban volt esze és ottahgyta. Magának még több esze legyen. Hagyja ott, mielőtt elkezdené. A kérője betegesen zsarnoki hajlamú ember. Nem feleséget akar, hanem rabszolganőt. Inkább börtönbe, mint ilyen házasságba. * * * MRS. B. — Tudom, hogy minden házasságban előfordul vita és veszekedés és nem szégyellem, hogy néha nálunk is van. Ha én valamiért vitatkozók, a férjem fölényesen azt mondja, hogy velem nem érdemes vitatkozni, mert úgyis enyém az utolsó szó és utána napokig nem beszél velem, nem szól hozzám, ami nagyon mérgesít engem. Kérek jó receptet. VÁLASZ. — Egyetlen receptem van. Ne várja amig a férje szól magához, kezdje maga a beszélgetést. Házasságban veszekedés után fontosabb az első szó, mint a veszekedésben az utolsó szó. no k BÓK? BÓK: Udvarias hazugság. * * * BÓK: Amkior egy férfi feleségül vesz egy nőt a legnagyobb bókot nyutja át neki, és egyben az utolsót. * * * BÓK: Az egyetlen dolog, amire az emberek mindig visszaemlékeznek. * * * BÓK: A legolcsóbb ajándék. * i * BÓK: Van, aki elvből, van, aki udvariasságból, van aki megszokásból bókol. Csak egyfajta hőkölő nincs: aki meggyőződésből teszi. * * * BÓK: Az alkalmazott részére a legszebb bók a fizetésemelés. * * * BÓK: A legnagyobb hazudozónak is hisznek, ha bókol. Humor Egy asszonyt megkérnek, árulja el, miért fordítanak nagyobb figyelmet a nők a szépségápolásra, mint tanultságukra ? — Mert a férfiak gyakran ostobák, de ritkán vakok. * * * Egy bírósági tudósítás közli, hogy az asszony válópert indított a férje ellen, akit csak a TV érdekelt. “El is választották a férjétől, mert be tudta bizonyítani, hogy az az egész házasság alatt csak háromszor szólt hozzá. A három gyereket a feleségnek ítélték.” * * * A színházi szünetben a kritikus odarohan a ruhatárhoz és kéri a kabátját. — Uram, még két felvonás van hátra, miért szalad el? — igy a ruhatárosnő. — Azért. AZ UJ EMBERTÍPUS TÓP10NCT Irta: ANNUS JÓZSEF Isten látja a lelkem: nem irigylem én őket. Nagy hajat is növeszthetnék, rossz nadrágom, elnyúlt pulóverem is akadna, ha jól körülnéznék a lomok közt. (Rossz cipőm meg egészen biztosan, mert annak is válik már talpa, amelyiket a múlt héten vettem). A kosz, a piszok már inkább gondot jelentene. Gondolom viszketnék tőle és az már igen nagy áldozat lenne, hogy folyton vakarózzék az ember a divat kedvéért. Amit irigylek tőlük, a filozófiájuk. Ha nekünk valamikor ilyen lett volna! De nem volt. Mert milyen tizenévesek voltunk mi? Csupa rapszódiikus, szétszórt figyelmű ,szalmaláng természetű kamaszok. Egyik nap még megöltük volna a legjobb barátunkat, ha Jókait idejétmúlt öreg bútornak meri nevezni, másnap mi magunk neveztük annak, harmadnap pedig az egész irodalomra legyintettünk,, mert valaki mikroszkópot csinált egy olajcseppből, és azon át bámulták a legyek lábát, a hangyák fejét, és a vöröshagymanyuzat sejtjeit. Persze csupán játékból. Mert mi, kis buta kamaszok se Jókaiból, se a fusimikroszkópon szemlélt természeti csodákból nem voltunk képesek felépíteni semmiféle magas rendű filozófiát. Hagytuk magunkat manipulálni tanártól, újságtól, rádiótól, és mindenféle felnőttől. Néhány hipotézisünk volt talán, hogy nem mind ember, aki felnőtt, de mindez alapjában nem zavarta meg kisded játékainkat. Röstellem mindezt igy elmondani, amikor ezekről azt hallom, olvasom, hogy kész, kiérlelt, okos filozófia lapul a bozont alatt, és az ijesztő külső nagyon is humánus, békeharcos lelket takar. Azt is megtudtam, hogy a “piszokkultusz” nem öncélú mosdatlanság ám. Nem bizony ! Mint mindennek, ennek is szociológiai gyökerei vannak. Úgy bizony! Mégpedig milyenek: a fiatalok tiltakozása, ellenkezése ez a felnőttek ápoltságával, tisztaságával szemben, minthogy az nyilván csak felszín, csalás, szemfényvesztés. Mert tiszta csak az lehet, aki piszkos. S a rongyos ruha, retkes nyak, zsíros haj, koszos köröm nem az, aminek látszik, hanem negációja minden elfogadott felnőtt normának. Innen van az is, hogy - az egyébként ápolt és csinosan öltözködő — lányok szóbaállnak (sőt!) az enyhén szólva ápolatlan fiatalemberekkel, mint azt egy nagyon okos előadásban hallgattuk, hanem a mögötte meghúzódó szimpatikus magatartás. Némiképpen zavart, hogy erről a bizonyos magatartásról már sokféle és ellentmondásos hirt hallottam, de nem hagytam magam befolyásolni. Amikor találkoztam a típus egyik reprezentánsával, minden előítélet nélkül léptem hozzá. Éppen csak a fejét mozdította. Hajából kevéske fiirészpor, vagy virágpor szóródott. Rágott tovább. Akkor se szólt, amikor tisztességesen tudomására hoztam, hogy szeretnék eszmét cserélni vele. Mondtam, és ő hallgatott. Ez kissé zavart. Talán nem hallja, amit mondok? De mégis. Valamit halkabban mondhattam, mert rákérr dezett: — Hö? Aztán rágott tovább, és én beszéltem. Dicsértem filozófiájukat. Ezt valahogy nem birta elviselni. Kiköpte a rágógumit, és elém dugta az arcát. Jó morcos volt. Aztán megszólalt: — Kihúzhassa a gyufát! Értve? — Értve — bólintottam. Mert nagyfene filozófiám soha nem volt, de a világos beszéd az nálam azért értve. Csak az nem értve, hogy ezek a toprongyos gyerekek miképpen lehetnek mindmind az álcázás ilyen rangos művészei? Hogy tudják annyira, de annyira elrejteni a műveltségűket, humanizmusukat, hogy jelét se látni? Rájöttem valamire, de ne mondják meg senkinek: egyszer ki fog derülni, hogy nincs nekik . . . Csak a toprongy, meg a kosz valódi.
