Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)

1970-07-02 / 27. szám

14. oldal

SZÁSA 0 SA.FT0

Thursday, July 2, 1970

[hires bűnügyek!

NYUGALOMBA VONULT 1 MILLIOMOS

:|l MAGÁNDETEKTÍV, AKI IRTÓZIK A VÉRTŐL

A ‘közelmúltban, 84 esztendőé korában, nyugalomba vonult Raymond J. Burns, aki azzal dicsekedhet: a világ

leghireseb és leggazdagabb magándetektív je. Mr. Burns nyugalomba vonulása előtt a ■“William J. Burns International Detective Agency” igazgatóbizottságának elnöke ivóit.

Ennek a magándetektivügymökségnek Amerikában, Kanadában, a Karibi Szigetcsoport táján, öszesen 94 irodája van, az 1969-es esztendőben a magándetektív részvénytársaság összjövedelme 97 millió dollár volt. Raymond J. Burns évek óta többszörös milliomos.

Raymond J. Burns pontosan az ellenkezője annak, ahogyan a bűnügyi regények, a filmek és a televíziós müa őrs z ám ok bemutatják a magándetektívet : alacsony, filigrántermetü, kopaszodó és rendkívül szelíd ember. Revolvert sohasem hord magánál, naponta legfeljebb egy pohárka skót whiskyt iszik, azt is mindig szódával higitja ... és még soha életében nem verekedett.

Amikor hire érkezett Raymond S. Bums nyugalombavonulásának, az újságírók megintervjuolták elegáns new yorki irodájában. Mr. Burns éppen távozóban volt, az újságíróknak azonban szívesen állott rendelkezésére.

Mr. Burns hellyel kínálta az újságírókat, azután a következőket mondotta:

— Tudom, hogy mindaz, amit most mondok, ki fogja ábrándítani azokat, akik a magándetektíveket filmekről, a televíziós programokról és a bűnügyi regényekből merőben másképpen képzelik el.

■— Mindenekelőtt, egész életemben irtóztam a vértől és most is irtózom. Soha revolvert nem hordtam magamnál. Nézzék meg az aktatáskámat: az abban talált legveszélyesebb tárgy a “Wall Street Journal” mai száma.

— Harminc éve nem vettem részt nyomozás b,a h munkám főként adminisztratív és pénzügyi jellegű volt.

Nagyapám, Michael Burns, Írországból vándorolt ide és polgári foglalkozása férfiszabó volt. Apám, William, fiatalkorában gyakran lábatlanikodott a columbusi. (0) rendőrség körül és később, egy ízben, a saját szakállára, nyomozást kezdett egy választási visszaélés ügyében. Nyomozása meglepően eredményes volt.

— Apámat nemsokkal később a US Secret Service alkalmazta és apám egyike lett a Service legkiválóbb nyomozóinak,

—A Secret Service 1906- ban kikölcsönözte apámat a san franciscoi rendőrségnek, mert Friscoban egy széleskörű korrupciós hálózatot kellett leleplezni. Én akkor joghallgató voltam és a hirre azonnal otthagytam az egyetemet v és csatlakoztam apámhoz . . imádtam az izgalmat és a kalandokat. A nyomozás sikeres volt, apám 1909-ben megvált a Secret Servicetői és magándetektív irodát nyitott. Ügynökségünk ma is az akkori nevet viseli, amely ma már illik hozzánk, akkoriban azonban nevetséges túlzásként hatott:

— William J. Burns International Detective Agency.

—- Apám kezdetben két magándetektív irodát nyitott, egyet New Yorkban, egyet pedig Chicagóban. A chicagói iroda vezetője én lettem. Első igazán jelentős ügyfelünk az “American Bankers Association” volt. Ehhez a szervezethez akkor 11,000 bank tartozott, országszerte.

— A bankok problémái akkor is ugyanazok voltak, mint manapság: pénz és csékikhamisitás, rablás és páncélszekrény-furás. Feladatunk az volt, hogy azokat a bankokat, amelyek az Association tagjai, megfelelő védelemben részesítsük.

— Érdekes módon, akkor is szokásos volt az ipari szabotázs és a bombarobbantás. Működésünk első néhány évében számos ilyen — nagyszerű jövedelmet hozó megbízást kaptunk. Egyik esetünk, amély akkoriban országos feltűnést keltett, a los angelesi “Times” szerkesztőségében történt bomba robbanás volt. A robbanás zaját 20 mérföldnyire hallották, a robbanás következtében 21 személy vesztette 'életét.

—. Mindegyik ügyben sikeresen nyomoztunk és ezzel hírnevünk meg volt alapozva. Irodáinkat sorra nyitottuk ki Amerikában és külföldön egyaránt.

— Az első világháborúban legfőbb feladatunk az volt, hogy fegyveres őreinkkel őriztessük a nagy gyártelepeket, Számunkra az első világháború évei a prosperitás esztendei voltak.

— Apám — 1922-ben,. átmenetileg megvált ügynökségünktől, mert a “Bureau of Investigation” igazgatója lett. (Ez volt az elődje a későbbi

J. Edgar Hoover vezetése alatt megalakult Federal Bureau of Investigationnak). — Szerk.) Apám később visszatért ügynökségünkhöz, 1932- ben meghalt és akkor én lettem a vállalat elnöke.

— Az 1930-as években hatalmas fellendülésnek indultak a jól vezetett magándetektív irodák. A bűnözők gondoskodtak erről: ez volt az az időszak, amikor a bűnözési arányszám hirtelen fellendült Amerikában.

— Legnagyobb jövedelmünk ma abból származik, hogy egyenruhás és polgáriruhás őreink gyártelepeket, vállalatokat, bankokat, szupermarketeket, nagyáruházakat őriznek. Összesen 29,009 alkalmazottunk van, ezek 90 százaléka ilyen jellegű munkát végez, a fennmaradó 10 százalék a nyomozási munka: csekk és pénzhamisitás, eltűnt személyek megkeresése, bizonyos személyek múltjának lenyomozása stb.

— Gyilkosságok terén

gyengén állunk: az «tarait

évben például egyetlen gyű-, kossági esetünk sem volt.

— Most, hogy. elhatároztam visszavonulásomat, utódom az öcsém, Sherman lett, én magam azonban továbbra is az igazgatóbizottság tagja maradok. A jövő azonban fiainké. Nemsokára Sherman, és az én fiam veszik majd. át az ügynökség vezetését.

— Végezetül, még annyit szeretnék mondani: tapasztalatom az, hogy a bűnözés végeredményben nem kifizetődő, a bűnözők többsége — előbbutóbb — lebukik, kétségtelen azonban, hogy a bűnözés elleni küzdelem kifizetődő. Erről én magam tanúskodhatóTM., hiszen a bűnözés ellen folytatott küzdelem — többszörös milliomossá tett.

Kínrtfey Miklós:

KRÓNIKA

Lapunk első oldalán cikket közlünk arról, hogy a televíziós hálózatok bajban vannak: tartózkodniuk kell az erőszakos jelenetek á b rázolásától, 6 n n ék következtében azonban a megszeliditett műsorszámok érdek- SCariüiT Miklós :elenné válnak.

A közvélemény és a kongresszus egyre inkább hajlik affelé a meggyőződés felé, hogy a mai élet általános, erőszakos jellege egyenes következménye azoknak az erőszakosságoknak, amelyek éveken keresztül a televízió ernyőjén voltak láthatók. A kérdés tehát nem. kevesebb, mint ez: valóban a televíziós erőszakosságok teszik a Társadalmat erőszakossá ?

Ebből a célból, elhatároztam, hogy megintervjuolom az amerikai romantikus előidők két tevékeny résztvevőjét és tanúját s megkérdezem őket: milyen összefüggést találnak az akkori erőszakos cselekedetek, az akkori bűnözés és az akkori televíziós műsorok között?

Először Winnetout, az apacsok legendás főnökét intervjuoLtam meg. Winnetou leparkolta lovát a bérház előtt, amelyben lakom és szokásos macskaszerü nesztelen ruganyos lépteivel lépett lakásomba. Emstszegek/kel kivert puskáján megcsillant az ablakon beömlő napsugár.

Whisikyvel kínáltam, az apacsok főnöke azonban megrázta a fejét:

— Winnetou nem iszik tüzes vizet. Kérdezz, sápaditarcü testvérem!

— A televíziós hirdetések nyomán kezdtek el vörösbőrü. testvéreim sört és bort inni. Az édes Manischewitz miatt sökan kerültek az Örök Vadászmezőkre. Whiskyt nem volt szabad hirdetni a televízión, ezt azonban a fehérek ajándékba adták az indiánoknak.

— Határozottan állíthatom: a romantikus eloldok kegyetlenségeihez nagymértékben járult hozzá a televízió. Beszéltem. Howgh! Pshaw!

— Köszönöm — feleltem, az apacsok főnöke hozzám lépett, mindkét felől megcsókolta arcomat és igy búcsúzott :

— A Sápadtarcuak Istene kisérje lépteidet, testvérem. Te nem vagy a vörösbőrüek ellensége — ezzel Winnetou távozott s mielőtt elnyargalt lován, a. bérház előtt, üdvözlésül, kétszer elsütötte ezüstszegekkel kivert puskáját.

A következő megintervj uolt a “Lone Ranger” volt, természetesen az elmaradhatatlan Tontoval együtt jelent meg.

A “Lone Ranger” ezúttal sem vetette le maszkját. Nyugodt, zengő hangján, igy beszélt :

— A televízió a romantikus időkben is alaposan megnehezítette a bűnözés elleni küzdelmet. A televíziós történeték gyakori postakocsi és vonatrablásait a bűnözők a gyakorlatban is követték.

— A televíziós történeteket átültették a valóságba, ezért határoztam el, hogy Tontóval együtt a bűnözés elleni küzdelem szolgálatába állok. Dolgunk azonban nem volt könnyű: a producerek egyre több és több erőszakos vadnyugati történetet készítettek és a bünhullám egyre nagyobb mérteikben növekedett.

A televízióra vonatkozó kérdésemre az apacsok legendás főnöke igy válaszolt:

— A televízió már a romantikus időkben is káros volt. A Nagy Manitou a tanúm rá és számos testvérem, akik most az Örök Vadászmezőkön üziik az üvöltő eoyotafarkasokat: a fehéreket a televízió tette kegyetlenné. Ott tanulták a kegyetlenséget, a televízió gyűlölteit« meg velük a vörösbőrüeket.

— Válaszom a feltett kérdésre : a romantikus előidők erőszakos cselekedetei felére csökkentek volna az akkori televíziós műsorok nélkül.

A “Lone Ranger” ezután, Tonto kíséretében távozott. Kinéztem az ablakon : lovaik elnyultan vágtattak a Euclid Avenue koszos porfelhőjében és a távolból felhangzott a “Lone Ranger” kiáltása:

— Hi-Hu, Silver!

PÁRTOLJA HIRDETŐM