Szabad Sajtó, 1970. január-március (62. évfolyam, 1-13. szám)

1970-02-12 / 7. szám

Thursday, Feb. 12, 1970 SZABAD SAJTÓ 5. oldal AZ ÖREGSÉG ROSSZABB A HALÁLNÁL- MONDJA EGY HIRES FRANCIA ÍRÓNŐ Franciaország’ legkiválóbb Johannesburg, Délafrikábar. volt a színhelye a tragédiának, ahol egy..iskolás gyereket szállító busz és egy postaszállitó vonat össze ütközött. Legalább 23 gyerek meghalt, 13 súlyosan megsebesült. és leghíresebb írónője a 62 esztendős Simoné de Beau­voir. Mile, de Beauvoirnak a közelmúltban jelent meg uj könyve, amelynek cime: Az Öregség. A közelmúltban a kiváló író­nőt megintervjuolta egy ame­rikai újságíró Párisban. Si­moné de Beauvoir a követke­ző nyilatkozatot tette: — Tekintettel arra, hogy magam is megöregedtem, most már valójában tudom és látom, hogy mi az öregség. Az öregség a mai Társadalom titkos szégyene. Öregnek len­ni rosszabb, mint meghalni. Az öregség rosszabb, mint a halál. — Ötven esztendős voltam, amikor egy amerikai diák el­mondta nekem, hogy diák­lány-barátnője mit mondott neki felőlem. A megjegyzés igy hangzott: — Ne beszélj nekem Simone de Beauvoiról: az már ret­tenetesen öreg asszony. — Talán ez volt az egyik indítéka annak, hogy sókkal később,' 1967 júniusában, hoz­­zákezdtem az öregségről szó­ló könyvem megírásának. Mi­közben a kérdést tanulmá­nyoztam, mindenekelőtt, két körülményre lettem figyel­mes. Az egyik körülmény az volt, hogy a mai Társadalom nem kezeli az. időskorúakat emberi lények módjára. — Az öreg embert ma már korántsem tekintik tisztelet­reméltónak s bölcsnek—vagy legalább is, ez az értékelés kivételnek számit. Az öreg embert ma általában nevet­ségesnek tekintik kigunyol­­ják . — Következésképpen, két fő-tipusát láthatjuk az idős­korunknak: az egyik az, aki­nek előjogai vannak, a másik pedig az, akit kizsákmányol­nak. A pi’obléma azonban csu­pán a 19-ik századtól kezdve vált égetővé: az orvostudo­mány ugyanis csupán a 19-ik századtól kezdve képes arra, hogy jelentős mértékben meg­hosszabbítsa az emberi éle­tet. —Csupán a 19-ik századtól kezdve találhatunk az embe­ri társadalmakban jelentős számú időskorú személyt. — S ekkor, a 19-ik század­tól kezdve, azt látjuk: az em­beri társadalom nem kezeli emberi lény módjára az idős­korúakat. Az emberi társada­lom valamiképpen, ember­­alatti lényeknek tartja az időskorúakat, k e v e s b bnek trtja őket annál, mint ameny­­nyire egy fiatal, vagy közép­korú emberi lényt értékel. — Néhány primitiv társa­dalomban még mindig tiszte­lik az öregeket és például egy, az Andesekben élő hegyi törzs körében még az a meg­győződés, hogy az időskorú személyek természetfeletti hatalommal és természetfelet­ti képességekkel rendelkez­nek. — A szegényebb és szűkö­sebb körülmények között élő törzsek között azonban az időskorúakat egyszerűen fe­lesleges tehernek, gazdasági nyűgnek tekintik és nagyon sók esetben, elpusztítják őket. — Igazában véve azonban — ezt találtam tanulmányaim során — a modern nyugati társadalom az, amely teljes egészében és véglegesen le­alacsonyítja az időskorúakat. — Valamikor az öreg em­ber tapasztalata és önmagá­ban felhalmozott tudása tisz­teletet váltott ki. Ma, az ipari fejlődés, a technika korában, kevésre értékelik a tapaszta­latot és a felhalmozott tudást: az igazi értéket a fiatalság jelenti, az igazi értéket a fia­talság lendülete és gyorsasá­ga jelenti. — Azok, akik szerencsések voltak és sikerült valami kis pénzt összekaparniuk fiata­labb korukban, öregkorukban, legalább, viszonylagos fizikai kényelemben élhetnek. — A kevésbbé szerencsések öregkora azonban keserű: az átlagos munkás számára az öregkor gyakran már korán elérkezik, nem egyszer már 50 esztendős korában öreg­nek számit. Ezek a szerenT csétlen öregek, idős korukban magányra és a legjobb eset­ben is szerény életmódra van­nak kárhoztatva. — Az öregkor “békéje” nem egyéb közönséges hazug­ságnál és legendánál. Az idős­korúakat elsősorban is el­elhagyja a Társadalom, az­után engedi, hogy közömbös­ségbe és keserűségbe süllyed­jenek és magányosan, kiáb­rándultán és rettegve várják a halált, amely ilyen módon semmiképpen sem lehet mél­tóságteljes és semmiképpen sem lehet békés: a modern nyugati társadalmakban az az igazán szerencsétlen, aki megöregszik. Szere ncsések azok, kik fiatal korukban meghalnak. William Pröxmire, Wiscon­sin! demokrata szenátor, feb­­rüár21-én alapítványi vacso­rát rendez. A vacsora fő-szó­noka Edward M. Kennedy, szenátor lesz. Hosszú idő óta ez az első nyilvános politikai szereplés, amelyet Kennedy elfogadott. Kennedy teljesen igyekszik elzárkózni a nyil­vánosság elől az emlékezetes autószerencsétlenség óta. Jól értesült körök tudni vélik: Február 21-ike lesz az a nap, amikor Kennedy kilép hosszú ideje tartó politikai elzárkó­­zottságából. Nixon elnök legújabb bi­zalmasa —- állítólag — egy John Ehrlichman nevű ügy­véd. Sokak szerint Mr. Ehr­lichman jelenleg nagyobb be­folyást tud gyakorolni az el­nökre, mint Nixon régi ügy­véd-társa, a mostani igazság­ügyminiszter, John N. Mit­chell. Sokakban felmerült a kér­dés: miért késlekedett Nixon elnök a költségvetési terve­zet benyújtásával? Válasz: A federális kormány nyomdái olyan foglaltak voltak, hogy nem tudták a költségvetési tervezetet idejében kinyom­tatni. A Fehér Házhoz közelálló körök tudni vélik: Amerika uj politikai irányvonalat szán­dékozik követni a jövőben kommunista Kínával szemben. Az új politika lényege: Ame­rika nem igyekszik kommi>> nista Kínát távoltartani az Egyesült Nemzetek Szerveze­tétől és megengedi, hogy á legközelebbi tagfelvétel alkal­mával, szövetségesei, szaba­don, mindenfajta nyomás nél­kül, szavazzanak kommunista Kina UN-tagsága ügyében. Egyes washingtoni tör­vényhozók a közelmúltban be­szélgetéseket folytattak Geor­ge Wallace, a Harmadik Párt egykori elnökével. A beszél­getésekből kiderült: Mr. Wal­lace még nem döntött végle­gesen affelc3, hogy indul d Alabama állam kormányzó megbízatásáért, azt azonbar már “majdnem biztosan", el döntötte, hogy 1972-ben irt dúl Nixon elnök ellen, akit semmiképpen sem tart meg felelő elnöknek. hTrmsM LAPUNKBAN Még mindig nincs határozat Washingtonban Nixon elnök legutóbbi legfelsőbb birósági kinevezése ügyébeii. Ä jelenlegi szövetségi körzeti biró G. Harrold Carswell a főváros nevezetességeit tekinti meg Sen. Edward J. Gurney republikánus floridai szenátor társaságában. Washington i levél írja: SPECTATOR

Next

/
Thumbnails
Contents