Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-10-23 / 43. szám
SZABAD SAJTÓ Thursday, Oct. 23, i%9 2. oldhi ,1 Middlesex megyében az állami törvényhozásba három A nyakkendő alkonya RÓMA — A nyakkendőboltok válságba kerültek: a forgalom több mint 80 százalékkal esett. Ennek oka nem a nyári idény, amely a férfiakat eltéríti a nyakkendőviselettől, hanem a nyitott ingbe bujtatott selyemkendő szokatlan inváziója. Most a selyemkendő, vagy a “strogolinG” korszaka érkezett el. (Strogolinónak hívják az olaszok azt a selyem- vagy egyszerű vászondarabot, melyet a nyakuk köré tekernek. Még a banktisztviselők is, akik néhány éve még félfogadáskor kötelezően a hagyományos nyakkendőt viselték, ma ugyancsak a legkülönfélébb szinü selyemkendőkben pompáznak: vörös, zöld, kék és sárga csikókkal. A selyemkendőt azonban | most már a derekukra is kötik a férfiak, vagy a fejükre, mint valami turbánt. TEHERAUTÓ AZ ISKOLA ELLEN RIO de JANEIRO, Brazília — Egy teherautó nekirohant egy iskola falának. Öt diák a helyszínen szörnyethalt, a soffőrt súlyos sebesülten szállították kórházba. különböző kerületre osztva választunk képviselőket. A Distinct 7-A képviselőjelöltjei Daniel W. Horgán és Herbert M. Tanziman. A 7-B kerület képviselőjelöltjei. David M. Foley és Martin A. Spitzer, a New Jerseyben a demokrata kormányzat nagy fejlődést és előrehaladást hozott (Folytatás az 1-ső oldalról) Amikor Robert B. Meyner New Jersey kormányzója volt, személye annyira közismert lett országszerte, működése annyira kifogástalan volt, hogy az országos demokrata konvención az Egyesült Államok elnöki székébe is jelölésre emlegették őt. Meyner kormányzó mostani újraválasztásával nem vesz semmiféle “csensz”-jet New Jersey népe, mert ismerjük őt és munkáját jól, teljesítményei jólismertek és emlékezetesek mindenki előtt. Visszadjuk neki azt, amit az Alkotmánv előírásai szerint akkor el kellett vennünk tőle s lehetőséget adunk neki mostani újraválasztásával arra, hogy folytassa kitűnő munkáját, mint államunk kormányzója. November 4-én, amikor a szavazógéphez megyünk, habozás nélkül lehúzhatjuk a billentyűt a neve felett, mert megbízható, rátermett s önmagát igazolt embert ültetünk ismét a kormányzói székbe! freeholderek. Úgy Otlows&i, mint Lee hosszú éveken át megmutatták, hogy alkalmas, j rátermett emberek ebben a | pozícióban. Otlowski a megyei egészségügyi osztály feje, Lee pedig a parkok ügyosztályának a feje, mindketten olyan eredményeket tudnak felmutatni, ami valósággal kötelez minket arra, hogy újraválasszuk őket. Semmi okunk nem lehet arra, hogy lecseréljük bármelyiküket is! Mindent egybevetve: amivel kezdtük azt az írást, azzal fejezzük be: New Jerseyben a demokrata kormányzat és demokrata képviselet fejlődést, előrehaladást és a nép valódi képviseletét jelenti és aki a demokratákra szavaz kedden, november 4-én, önmagának is jót tesz ezzel! A modern automatikus ruhaszári tóban mindig süt a nap. Nem kell többé az időváltozástól félni. Nem. kell többé a nedves, kimosott fehérneműt fel- és lecipelni a lépcsőkön. Nem kell többé átmenetileg se száritóköteleket pincében vagy fürdőszobában felerősíteni. Gombnyomásra az egész ruhacsomó alig 45 perc alatt habosra szárad. Permanent vasalásra is a legjobb. Látogasson el és nézzen körül a helyi “Appliance” üzletben és legyen ez egy ruhaszárító év családja részére. 229-8» 7-C kerület demokrata jelöltjei pedig John J. Fay és Thomas J. Deverin. Újraválasztásra, illetve megválasztásra pályáznak ezek a hivatalos demokrata-párti jelöltek s jól tesszük, ha rájuk szavazunk. Middlesex megye Freeholder testületébe újraválasztásra pályáznak George J. Otlowski, a megyei vezetőség igazgatója és Thomas A. Lee © PUBLIC SERVICE ELECTRIC ANB GAS COMPANY NOW! Hey Dad, Mom needs a Drver... Hey Mom, sun’s out!