Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-10-16 / 42. szám
12. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, Oct. 16, 1969 yu" -yif—yir—y.------v------if——V---------j Hires kémek, kalandorok és bűnügyek \ Budapestből Mekka II. és egyéb alvilági trükkök (Folytatás) Jani azóta nyolcnak már megfizetett, csak egynek tartozik még, a Főnöknek. A dolog nem babra megy. Jani bosszút esküdött és ezt a bosszút a Főnök vére fogja kiengesztelni. Miután a Főnök beszélt velem, beült a Kulacsba, szemben a banda starthelyével. Én kiálltam a délelőtti őrhelyemre és figyeltem a fejleményeket. Féltizenegy volt, amikor a fekete Etel a Szövetség utcánál egy őszülő hajú, vidékinek látszó, kövér férfivel megismerkedett. Elsőrendű “fogás” lehetett, mert Etel a legbájosabb mosolyát pazarolta rá és olyan hízelgő hangon beszélt hozzá, hogy az öregur nem tudott ellenállni a csábításnak. De Etel nem sietett. Meg kellett várni, ámig Kisvörös leadja a drótot a Főnöknek és Rezes Janónak a Kulacsban és előkészítik a lakást, ahol a pasast néhány perccel később “meg fogják dobni”. Etel lassan befordult a Hársfa utcába, 8- 10 lépésről szégyenlősen követte önkéntes áldozata. Jól megnéztem, amikor elhaladt előttem. Rámpillantott ő is és bizonyára félreérthette fejcsóválásomat, ami halk figyelmeztetés akart lenni részemről, mert zavart mosollyal — amelyben volt valami naiv huncutság is —, őszülő bajuszát kezdte pödörgetni. Aztán befordult ő is a Hársfa utcába . . . A Főnök megvárta, amig az öregur eltűnik az utca sötétjében, aztán ő is utána ment. Alig tiz perc múlva már jött is a Főnök és Rezes Jani és valamit beszéltek, melyen jó nagyokat röhögtek. Rezes magyarázott a Főnöknek, ami hiteles lehetett, mert ő volt a koronatanúja az öregur kalandjának. Nyilván rendben ment minden, mert meg sem várták, amig az öregur eltávozik, egyedül a Kisvöröst hagyták hátra figyelőnek és — ha mégis szükség volna rá, idomitónak. Hogy mennyi volt a lopott pénz, íazt nem tudom, de a Főnök jókedvéből következtetve szép summa lehetett. Húsz perc múlva vonult el az öregur. Tekintete mutatta, hogy még semmit sem vett észre. Órám este 10 óra 50 percet mutatott. A Szőke Szida is bement a döntés hírére a Kulacsba és igy Rozi is a Rákóczi útra jött. Negyedtizenkettőkor Japán Manci fordult be a Hársfa utcába egy elegáns úrral. Mikor elhaladt mellettünk, joibbkezének mutató és hüvelykujját összedörzsölte, ezzel a nemzetközi jellel adta tudtunkra, hogy pénz áll a házhoz. Rozi azonnal ment Nyilas Pista után a Kulacsba, jelezve neki, hogy Manci szerint a pasasnál elég sok pénz lehet. Nyilvánvaló volt, hogy a házban a házmester nem fekszik le hajnalig, olyan gyorsan engedett be minket a kapun. Alig másfél méter széles kapuboltozat alá kerültünk. Egy pislogó villanylámpa világította meg a helyet. A lépcsőház körül sötét, széles, zegzugos csarnok terpeszkedett, amelynek hátteréből három-négy ajtó nyílt. A lépcsőház szűk, piszkos lépcsőjén az első emeletre értünk. Előttünk volt a Főnök lakása. Mi azonban nem a lépcsőházból nyíló ajtón mentünk be, hanem balra fordultunk és a kilincsre becsukott konyhán keresztül jutottunk beljebb. — Voltál már ebben a kégliben? — Még nem. — No, gyere gyorsan, fussunk át rajta, amig Manci ideér, hogy ha valami balhé lenne, tudd, hogy merre pucolj el. — Oké — mondtam —, gyerünk. Csak futólag nézhettem körül, de ez is elég volt ahhoz, hogy megjegyezzem magamnak a “döntőkégli” breendezését. — Ez az igazi bukókégli — magyarázta sebtiben Nyilas. — A pasas erre a székre teszi a ruháját, mert máshol nincs hely. Mi ott leszünk a szomszéd szobában és a lyukon keresztül figyeljük, mikor lehet biztosra bejönni. — De hisz nincs kilincs — fedeztem fel — hogyan tudsz belógni? — Te zöldfülű, nem érek most rá sokat dumálni, gyerünk, mert Manciék már itt vannak. Csengettek. Csakhamar visszamentünk a konyhába. Ott a sötétben vártuk, amig a Mancia vendéggel átmegy az előszobán és. beér a belső szobába. Akkor mi is átmentünk a konyhából nyíló rabicfalu lyukba, amelyen egy sezlon és egy éjjeliszekrény volt. Láttam a belső szobába vezető tapétaajtót, amelyről szintén hiányzott a kilincs. — Légy csöndben! — súgta Nyilas és a leszerelt kilincslyukon keresztül bekukucskált a szobába. Amikor pedig a helyzetet alkalmasnak látta a “beavatkozásra”, lehúzta a cipőjét, az éjjeliszekrény fiókjából elővette a kilincset, beillesztette a nyílásba és benyitott. Az ajtó meg volt olajozva, hogy legkisebb neszt sem adott a nyitásnál. Két lépésnyire állt a szék. Nyilas négykézláb kuporogva, villámgyors mozdulattal kutatta ki a zsebeket. Elsősorban a belső zsebből szedte ki a tárcát. Üres volt .... Ekkor a többi zsebet tapogatta végig, majd a mellényt, megnézte az órát: ezüst! — és szinte undorodva dugta vissza. Ilyenért nem érdemes megreszkirozni a dologházat, ami Nyilasnak, mint “többszörösen visszaesőnek” kijárna, ha lebukik . . . Egyszerre nagy koppanással esett a földre egy kis pisztoly. A helyzet borotvaélen táncolt. A legkisebb hibás mozdulat és “minden elveszett”! De most láttam, hogy milyen tökéletes az összjáték a két “partner” között. Manci hirtelen hangosan beszélni kezdett, hogy a zajról elterelje a figyelmet. Nyilas árnyékszerüen kúszott ki a szobából, becsukta az ajtót, lehúzta a kilincset és felemelkedett. Az egész legfeljebb három másodpercig tartott. Bent pedig beszélgetés kezdődött. Hallottam, amint a férfi olyasfélét mondott: “nem értem, hogy lehet . . .”, mi pedig gondolkozás nélkül mentünk kifelé a konyhán keresztül a folyosóra. — Most pedig spurtoljunk, nehogy ez a pasas itt lásson bennünket — vonta le Nyilas a rosszul sikerült lopási kísérlet egyetlen okos következményét. Kint az utcán a Főnök és Rezes Jani vártak ránk. — No, hogy ment? Hol a szajré? — fogta meg a Főnök Nyilast. — Sehogy ... — vallotta be Nyilas és megtoldotta egy keserves káromkodással. — Azt hittem, jó lesz. Manci egész bedobta a pasast, de úgy látszik, a nadrágjában volt a pénz és mikor be akartam nyúlni, egyszerre csak leesett a stukkerja. A palinak szagos lett a dolog, de nincs balhé, még idejében meglógtunk. A Főnök nagyon dühös lett, szidta Nyilast, mint a bokrot, más ügyekre tett célzásokat, amiket nem értettem. Nyilas meg replikázott és már-már tettlegessé fajust a szóváltás, amikor Rezes Pista közbelépett: — Ne dilizz, Jani, fogd be a szád, még csak az kell,hogy murizzatok és bajba keverjétek az egész galerit. Valaki meghallja a veszekedést és beköpi az oberhén! Ennek meg volt a hatása és abbahagyták a vitatkozást. A zsebesek közül Rezes Pista kint maradt az utcán, Nyilas Jani pedig visszavonult a Kulacsba. Éjfélig nem történt különösebb esemény. Akkor a Szőke Szida jött a Kőrútról a Rákóczi útra egy férfival. Kisvörös éppen velem járkált és mindjárt felismerte az egyiket. — Az a Púpos Gida, a valutás. A másik — úgy nézem —, egy idegen. — Mit akar ezektől a Szida? — kérdeztem, mert szokatlan látvány volt az elegáns nő mellett a kis púpos, a másik oldalán meg egy vörös hajú, fekete, felöltős ember. — Te hólyag, nem érted ezt a mókát! A Púpos Gida megfogta az idegent, de nem bírt vele. Ezek úgy elrejtik a dohányt, hogy még egy ilyen se tudja kicsiklandozni belőle. Nohát, erre való a csaj. A púpos továbbadta a Szidának, az majd megtalálja az inge alatt is a pénzt. Jegyezd meg, hogy egy ilyen a legjobb pali a világon. (Folytatjuk.) .
