Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-12-25 / 52. szám
8. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, Dec. 25, 1969 Kétféle nagy problémát vetett fel, az uj alaszkai olaj Leállt a további vizsgálat ti "ÍM , / ' 1 ff ■■ /I repulo-tanyerok ugyeben tudtak be a vizsgálók, igy főleg meteoroknak, továbbá magasan repülő gépeknek, iőjarást mérő ballonoknak és hasonlóknak. NEW YORK — A sarki hideg erősebb ellenségnek bizonyult, mint azt az olajipar számította, úgy a szárazföidön, mint a tengeren — tűnt ki intervjükből, melyeket olajtársaságok és kormánytisztviselők adtak. M. A. Wright, a Humble Oil and Refining Co. igazgatóságának elnöke — mely a kísérleti utazást az S. S. Mánhattan-al szponzorálta a Észak-Nyugati Átjárón keresztül, a következőket mondotta: — Úgy hiszem, erősebb tartályhajóra van szükségünk, mint számítottuk. Russell E. Train, helyettes belügyminiszter, aki a minisztérium részéről mélyen van belebonyolódva az alaszkai olaj-problémába, elmondotta, hogy az olajipar főjavaslata, hogy megoldja a “permafrost” problémát, azzal, hogy hatalmas alaszkai olajvezetéket épit, nem lesz kivihető és nem fogadható el a belügyminisztérium által. Wright és Train szónokok voltak egy konferencián a new yorki Americana Hotelben az olajkiömlést illetően Alaszkában a tengerbe. A konferenciát az American Petroleum Institute és a Federal Water Pollution Control Adminisztration ren d e z t e. együttesen. Wright elmondotta, hogy az infláció és a változtatások miatt a tervekben egy uj 250,000 tonnás jégtörő tartályhajó építésére melyre a Humble Co.-nak szüksége lesz az Északnyugati Átjárón való szállításra — most már 70 millió dollárra lesz szükség, kétszer annyira tehát, mint amikor az eredeti terveket csináltál. A Humble az 1970-es év első évnegyede után hozza meg döntését, hogy építsen e ilyen óriás tartályhajókból álló flottát — mondotta Wright. Azonkívül a viz az alaszkai North Slope partjain olyan sekély, hogy a hajók olajjal való megtöltését 25 mérföldnyíre benn a tengeren kell eszközölni. A “permafrost”-terv — me; Ivet Train elutasított — az TERJESSZE LAPUNKAT volt, hogy egy 800 mérföldes transz-alaszkai csövez e t é k rendszert több láb vastag kavicsréteggel borítanak, úgyhogy a forró olaj. mely 170 fok Fahrenhet-en folyik át a csővezetékbe a talajból, nem olvasztja fel a “permafrost”ot. A “permafrost” szemétből, kövekből és vízből álló állandóan megfagyott réteg, melyet, ha megzavarnak óriási tócsákba olvad fel. — Szigetelés nem a megoldása egy állandó probléma-, nak, ha földbe süllyesztjük a csővezetéket — mondotta Train. — A szigetelésre használt kavicsréteg, nem fogja megakadályozni a “permafrost” olvadását, csak meg fogja lassítani azt, a végeredmény hosszabb idő alatt, ugyanaz lesz, egv felolvadt terület a csővezeték mindkét oldalán és alatta, 50 lábnyi kiterjedésben minden iránybanj Elmondotta Air. Train azt is, hogy7 az olajtársaság azon terve, hogy a csővezetéket a talaj fölött vezessék el bizonyos magasságban, szintén nem megoldás, mivel minden vándorló próspektor (ásvány és olajkutató) kedve szerint belelőhet a vezetékbe és kilyukaszthatja azt. A probléma, most Walter Hickel belügyminiszter kezében van, aki maga fogja elWASHINGTON — Az amerikai légierő bejelentette,, hogy nem foglalkozik többé a “repülő csészealjak” további vizsgálatával. A légierő minisztere Robert C. Seamans Jr. jelentette a 21 éves “Project Bluebook” megszűnését, mely a vizsgálatok ezreit hajtotta végre bejelentésekkel kapcsolatban, a “repülő tányérokról”. Egy emlékiratban a légierő parancsnokságához Seamans kijelentette: — A Project Bluebook további folytatása nem igazolható sem a nemzetbiztonság, sem pedig a tudomány érdeke alapján. A légierő minisztere kiemelte a Bluebook program két tanulmányát, melyeket a University of Colorado és a -Na-i diónál Academy of Sciences végzett és. ezek “nem szolgáltattak technikai többletet volt' polgármestere, Robert F. Wagner megerősítette, hogy külön él a feleségétől, miután Mrs. Wagner elmondta riportereknek, hogy férje kiköltözött apartment j ükből, az 1 Graeie Terrace-n. Mrs. Wagner, a volt Barazon túl, amit a mai tudomány már ismer”. Röviden az emlékirat azt fejezte ki, hogy elméletek földön-kivüli erőkről, melyek jóval meghaladják a földi ember képességeit, teljesen alaptalanok és gyakran tréfacsináláson, hallucináción, megbízhatatlan jelentések és pszichológiai okokon nyugszanak. A légierő kijelentette, hogy az egyes UFO jelentések kivizsgálássá és kinyomozásának költségei nem állapíthatók meg-, mivel azokat katonái, személyzet hajtotta végre. Elmondotta a légierő szóvivője, hogy 21 év alatt 12, 618 “repülő tányér” ügyet vizsgáltak ki s egyetlen esetben sem találták a bizonyítékokat veszélyeseknek a nemzet biztonságára nézve, A legtöbb ilyen repülő-tányér megfigyelést, csillagászati aktivitásnak bara Cavanagh felhívta telefonon az újságokat és hírközlő irodákat és jelentette, hogy, férje jelenleg a Yale Clubban lakik és “egy gondtalan és vidám agglegény életét éli egyik cocktail partyról a másikra futva az egész városban.” Wagner ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a “cocktail körjárat” ugyan nem igaz, igaz azonban, hogy “jelenleg nem élünk együtt”. A volt new yorki polgármester kijelentette: — Sajnálatomat kell kifejeznem, hogy Mrs. Wagner jónak látta, hogy nyilvános kijelentéseket tegyen személyes problémájáról. Mrs. Wagner orvosi ápolás alatt áll és minden vágyam, hogy mihamarabb ismét jó egészségnek örvendjen. Eddig nem történt az ügyben semmi törvényes lépés. Mrs. Wagner kijelentette, hogy nem fog elválni a férjétől, mivel “katolikus vagyok és nem hiszek sem a különélésben, sem a válásban. “Ugyancsak elmondta Mrs. Wagner, hogy betegeskedve 28 napot töltött Connecticutban “s ő ezalatt az idő alatt egyszer jött csak megláogatni”. Mrs. Wagner a testvére a volt helyettes polgármesternek és .tüzrendészeti commissionérnek, Edward Cavanaghnak. ő és Wagner, aki ugyancsak katolikus, 1965-ban, dönteni, elfogadják e az olajtársaság tervezetét. Kigyulladt egy “idősek; otthona” Notre Dame du Lac, Duebecben, több mint* 50 benn,lakó meghalt s- egyedül a: kápolna maradt meg. Különváltak Wagner volt new yorki polgármester és ielesége NEW YORK — New York A légierő erről szóló hivatalos okmányai, melyeket most a légierő levéltárában helyeznek el a Maxwell Airforce Base-n, Alabamaban, azt mu-. tátják, hogy a “repülő csészealjak” megfigyelése jóval alábbhagyott a “gazdag” év, 1952 után, amikor 1502 UFO jelentést küldtek be a légierőnek. Az elmúlt évben csak 375 UFO látását jelentették és ebben az évben eddig mindössze 149-et. Mégis Dr. James McDonald az Institute of Atmospheric Physics vezetője a University of Arizonán kijelentette, hogy “az UFO (unidentified flying object) kérdés az égre kiált erőteljes tudományos tanulmányok érdekében”. Hirdessen lapunkban! Kétrészes táncruha. Wagner polgármesterségének utolsó évében keltek egybe, miután Wagner első felesége, Susan meghalt rákban. Barátok tudtak róla, hogy a házaspár között nézeteltérések vannak. Mrs. Wagner, 40 éves szőke társaságbeli hölgy elmondotta, hogy úgy ö, mint férje, jogi tanácsadókhoz fordultak. Mrs. Wagner ügyvédje James Halpin, Wagneré pedig Vincent J. Malone, aki kijelentette, hogy nem indult törvényes eljárás és hogy a bitit polgármesternek nincs is szándékában el járás, megindítása.