Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-12-25 / 52. szám
SZABAD SAJTÓ Lr VAN-E 8 LÁBAS VIETNAMI ÓRIÁS? SAIGON, Delvietnam — A közmondásszerü “félelmetes hóembernek” ugylátszik megvan a tropikus mása, a “félelmetes dzsungel ember”, ha a szemnek hinni lehet. — Ez a véleménye egy ameamerikai helikopter személyzetnek, mely 18 incs hosszú lábnyokökat talált Délvietnam magas északi területén, a Shau Valleyben, mely egyben az északvietnamiak beszivárgási vonala is. Alan Szpila hadnagy látta meg legelőször az óriás lábnyomokat, miközben egy helikoptert vezetett. — Figyeltem ezeket a lábnyomokat a levegőből elég hosszú ideje és nyomban feltűnt azok szokatlan nagysága. így leszálltam, hogy közelebbről megnézzem a nyomokat és valóban 18 incs hosszúak és 8 incs szélesek voltak — mondta Szpila hadnagy. Szpila elmondotta hogy a nyomok nagyobb arányban az úgynevezett Ho Chi-minh szandál mintáját mutatták, melyeket autók gumikerekeiből . készítenek az északviettram iák és mélyen bevágódtak a talajba, ami arra enged következtetni, hogy viselőjük nagy súllyal bir. A lépés vagyis a nyomók egymástó1 való távolsága négy lábat tett ki-Darryl Santella biztonsági tiszt, aki Szpilával együtt pillantotta meg a nyomokat kijelentette, ha a nyomok embertől erednek, hogy annak legalább ,8 láb magasnak kell lennie. ^ — Minden, amit mondhatok, hogy felfedeztük egy vietnami óriás nyomait, vagy pedig valakinek jó humorérzéke var — mondotta Santella. Szpila pedig kijelentette: — Nem mondom, hogy egy nagy fel fedezés küszöbén állunk, csak annyit, hogy láttam a lábnyomokat és lefényképeztem azokat. Ebből mindenki kialakithatja a maga véleményét. Megszületett az első kis orrszarvú a londoni állatkertben. Az anyát Kenyából importálták. Egy öntudatos London, mely a világ legizgalmasabb városa lett LONDON, Anglia — Anglia lendületes élete és az a körülmény, hogy valójában a szórakozás világközpontja lett, az angolokba uj bizalmat öntött, mely nagyjából eltűnőben volt a második világháború után, amikor a birodalom úgyszólván szétmorzsolódott. Nem könnyű megállapítani, mi volt az oka hogy London háború utáni ájiiltságából, a világ legizgalmasabb fővárosává fejlődött. Tény azonban hogy az 1960-as évek fellendülése az 1950-es években kezdődött, amikor az állapotok azzal kezdek javulni; hogy a munkapiac keresettebbé vált, a fiatalság állásokat kapott jó fizetéssel, ahelyett hogy mélyen alulfizetett gyakornokok maradtak volna, mint a háború előtti években. A fiatalság az 1950-es évén hirtelen eddig fel nem használt munkaforrásnak bizonyult, alkalmazni kezdték őket az ipari tervezésben a harisnyától kezdve televíziós készülékekig s “a fiatalságot Terjessze lapunkat melynek modern felfogását méltóság-ellenesnek kiáltották ki előzőleg nagy tömegekben a foglalkoztatni kezdték uj és modern vállalatoknál. Másutt a világon fiatal személyek még mindig küzdenek az elismerésért, melyet a brit fiatalság már elért. így az angol stílusok a maguk uj lendületével — olykor azonban ízléstelen túlzásaival — vonzókká váltak, mig más nemzetek stílusa inkább a régibb, pénzesebb piacokhoz alkalmazkodott. Ennek következményeképpen a világi turistái elkezdték Anglia megszállását, mind nagyobb számban. 1968 első 9 hónapjában több mint 2,500,000 turista érkezett Angliába 15 százalékkal több, mint 1967 első 9 hónapjában. Az egész 1968-as évben több mint 4,300,000 turista jött Angliába és költött el 4,500,000 fontot az utazási költségeket is beleértve. (10,800,000 dollár.) Ezek azért jöttek, hogy megtekintsék a Buckingham palotát, a Towert, a Windsori kastélyt és Shakespeare születési helyét Stratford-on—Avon-ban. Válójában a turista látvá300,000-en tartottak hippie mulatságot Californiában, mely után ez a hulladék maradt hátra. nyosságok hosszú időn át ugyanazok maradtak, most azonban kibővültek Chelseaval a modern, tulhabzó élet központjával és Carnaby St.el, a világ legrikitóbb ruhakülönlegességeivel. A pénzektől eltekintve, melyet a külföldi látogatók kis ajándék cikkekre költenek, melyek a személyes podgvászban szállíthatók, nagyobb tárgyak is elkelnek az angol fővárosban. 1968-ban 10,000,000 font értékben vettek vagy rendeltek autókat külföldiek (24,000,000 dollár). És 5,000,000 dollárt költöttek italra, cigarettára, szivarra és dohányra. (12,000,000 dollár.) Éhezés és máglyahalál Indiában politikai célok eléréséért NEW DELHI, India — Hetvennégy napig az agg férfi csak a “halhatatlanság vizéből” élt, azután meghalt. A turbános Darshan Singh Pheruman az indiai kormánytól I egy város elnyerését akarta! kiéhezni. Három évvel ezelőtt Singh j Pheruman-al egy hiten lévők, j a sikh-vallásközösség 7 millió! tagja, az északnyugat indiai) Panshab-al együtt, kijártak masuknak egy indiai államot, hinduk nélkül. A sikh-ek nem akartak a hindukkal együttélni. mivel a sikh-ek, eltérően a hinduktól, csak egy Istenben hisznek. Panshab fővárosát Chandigarh-t azonban a sikh-eknek továbbra is meg kellett osztani a hindukkal, mivel ez egyben a fővárosa volt a szomszédos Haryana hindu államnak is. mely nagy kegyeket élvez New Delhiben. Mivel a sikh-kek a maguk államának fővárosát is maguknak akarták tartani tárgyalásokba bocsátkoztak a központi kormánnyal s mikor ezek nem vezettek megoldásra, a sikh Pheruman 85 éves korában elhatározta, hogy a legnagyobb áldozatot hozza a sikh államnak: Böjtölni fog, mig a központi kormány teljesen nekik adja a fővárost, vagy meghal. Darshan Singh Pheruman tehát Amritzar arany-templomába ment és megkedte a böjtölést. India miniszterelnöke, Mrs, Indira Gandhi hagyta böjtölni. 74 nap után, Október 2-án az indiai újságok oldalakat szenteltek Pheruman mártír-halálának és a sikhek jellemének, mely szerint sohasem szegik meg szavukat és halálukig harcolnak az igaz ügyért. A sikhek teszik ki a 600 milliós India katonaságának 1 3-ad részét és í\ harci erők eli-te-jét képezik. 10,000 szakállas sikh harcos hamvasztotta most el a vértanú halált halt Pherumant, amikor a szertartás alatt hirtelen 30 haragos sikh lépett az . emelvényre és kiáltozni kezdett: — Hol marad Fateh Singh ? Sant (szent) Fateh Singh, aki 59 éves, vezetője a vallási Sikh Pártnak. Ő is meg akart már halni politikai célokért a sikh-ekért. A baj csak az volt, hogy a szent ember áldozatkészsége már többizben nem álotta ki a próbát. 1961-ben félbeszakított egy 23 napos éhező tüntetést azzal, hogy Nehru minisztereinek azt üzente neki, hogy tárgyalni akar vele. 1965-ben egy éhségsztrájkban egy sikh földmivelőt hagyott maga helyett koplalni, azzal a kifogással, hogy szivbántalmai vannak, (Rossz nyelvek akkor azt állították, az ment a szivére, hogy az indiai-pakisztáni háború frontja 15 mérföldnyire húzódott Amritzartól, az éhségsztrájkok helyétől.) S végül 1966-ban a vallási vezető, aki 250 font súlyú, egy éhségsztrájkját félbeszakította 10 nap után, azzal hogy inkább elégeti magát. Akkor már kezdett a füst felszállni az előkészített máglyáról az amritzári aranytemplom udvarán, a láncok készen álltak, hogy velük a szokás szerint a máglyához láncolják a kövér szentet és a vallásos sikh-ek tizezrei könvnyezö szemmel készültek a szent ember áldozatára. S ekkor a máris sárga “halálingbe” öltöztetett Sant Fateh Singh megjelent a nép előtt és kijelentette, hogy éppen most kapott beleegyező nyilatkozatot Indira Gandhi miniszterelnöktől, mégpedig Írásban, igy az önégetés elmaradt. Ez azonban nem volt igaz s a sikh vezetők megállapod-' tak abban, hogy a szent nevetségessé tette őket. Igaz, hogy Sing Pheruman éhhalála most letörölte a szent által a sikh-ekre hozott szégyent, de vegtilis Fateh Singhnek is feli kell mutatnia valamit. A sikh fiatalság máris elégetett néhány, a szent külsejével készült szalmabábut. ) A szentnek Fateh Singhnek tennie kellett valamit, igy bejelentette, hogy a vallásalapitó 500-ik születésnapi évfordulóján égeti el magát, ezen a napon azonban Fateh Singh bejelentette a “legvéglegesebb” dátumot, az 1970 február 1-ét. Kijelentette: — Előzőleg négy napig éhezni fogok és ha : ezt túlélem, február 1-én elégetem magam. A Texas University játékosának Fred Steinmarknak tőből le kellett amputálni a ball lábát. 2. oldal