Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)

1969-08-21 / 34. szám

2. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday. August 21, 1969 Széni István Bucsn Edisonban A new-brunswicki Szent Jó­zsef magyar görögkatolikus egyházközség hagyományos Szent István Napi Piknikje aug. 24-én, vasárnap lesz az egyházközség piknikhelyén, a St. Joseph’s Grove-ban (23 Bradley Drive Edison, N-J.) Közeli és távolabbi vidékekről máris sokan készülődnek er­re a búcsúra, ahol magyarok ezrei adnak egymásnak ta­lálkozót minden évben. A piknik déli 12 órakor tá­bori szentmisével kezdődik a helyszínen, amely mise kere­tében, illetve végeztével az egyház birtokában levő ere­deti Szent István Ereklye fel­mutatása immár hagyomány. Utána kész meleg ebéd várja a vendégeket a fák alatt felál­lított asztaloknál. Lesz jó la­­> cipecsenye, kolbász és hason­ló magyaros eledelek és min­denféle hűsítő italok. Délelőtt 11 órától este 9- ig ingyen autóbuszjárat lesz a High streeti templom elől, : New Brunswickból, ki a pik­nikhelyre. Aki autóval megy. az 1-es vagy 27-es utón Ni­­xonba keresse a St. Joseph Grovet, illetve az iránymuta­tó táblákat. Mindenkit szeretettel hiv erre a piknikre lapjaink ut­ján is a Szt. József Egyház vezetősége. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hir­dessen a mi itteni, helyi la­punkban ! MENJÜNK A GYPSY CAMP-BE! Cartereten, a Holy St. 8 sz. alatt van a régi jónevü ma­gyar mulatóhely, a Gypsy Camp. Minden szombaton es­te Hegedűs Bertalan és ci - igányzenekara muzsikál itt, Nagy Lajos közkedvelt dal­énekesünk pedig gondoskodik arról, hogy a legszebb ma­gyar dalokat úgy énekli el, ahogyan azt mi szeretjük .. . Kitűnő magyar koszt, igazi jó magyar hangulat, kellemes atmoszféra várja a vendége­ket a Gypsy Camp-íben, Car­tereten. Finom sültcsirke, ci­gány burgonyával, egyik spe­cialitása a Gypsy Camp kony­hájának, de az étlapon egy sereg más magyarosan ké­szült ínyencség is van. Ha jól akar mulatni, ha egy kede­­mesestét akar eltölteni csa­ládtagjai, barátai társaságá­ban, látogasson el New Jer­sey egyetlen magyar zenés mulatójába, a Gypsy Camp­­•be! Dr. Sam első birkózása előtt a Columbus, Ohio melletti Gahannában. A sárhányó leleplezte a gázolót MONOR — Monor lakatlan területén egy tehergépkocsi elgázolta a kerékpáron hala­dó Bajáli Lajos 22 éves la­katost. A gázolás után a te­herautó vezetője cserben­hagyta áldozatát, megszökött a helyszinről. A rendőrök a gázolás szín­helyén egy 60 centiméteres sárhányódarabot találtak, — amely a gázoló gépkocsiról szakadt le. Ebből megállapí­tották, .hogy a tehergépko­csi GAB 51-es tipusu volt. A kocsi felkutatására szé­leskörű nyomozás indult. A Pest megyei rendőrfőka­pitányság közrendészetének egyik szabadnapos rendőre, Varga István őrmester, a Fe­rencvárosban figyelmes lett egy ilyen tipusi tehergépko­csira, amelynek egyik sárhá­nyó járói egy rész hiányzott. Egy személygépkocsival kö­vette a teherautót, amely a Nagy vásártel epre tartott. Ott igazoltatta vezetőjét, Bakó Sándor 50 éves gépkocsiveze­tőt. Az először tagadta, hogy köze lenne a gázoláshoz, de amikor a rendőr közölte ve­le, hogy sárhányójánák le­tört darabja a rendőrség bir­tokában van, beismerte a gá­zolást. A rendőrségen Bakót őrizetbe vették. Finom magyaros ételek és kitűnő hűsítő italok, zene, tánc, jó hangulat és jó társaság várja a vendégeket.------o-----­A NÉPSZERŰ JÓSKA "SZIVÁRVÁNY" ZENEKARA MUZSIKÁL Cethaibetegségek GENOVA — Kutatások so­rán kiderült hogy a cethal­­félék legtöbb betegsége ha­sonlít az ember megbetegedé­seihez. Találkoztak már máj­zsugorra!, tüdőgyulladással, vesekővel és rákos megbete­gedéssel. Gyakori az érelme­szesedés és a szívinfarktus is. A jugoszláv vasúti katasztrófa oka BELGRÁD — Nemrégiben fejeződött be a hivatalos vizs­gálat az emlékezetes, julius 30-adiki, Tetovo és Gostivar közötti vasúti szerencsétlen­ségre vonatkozóan, amely 29 halálos áldozatot követelt. A vizsgálat kiderítette: a bal­esetet a gondatlan fékezés okozta. Az állomás dolgozói ugyanis csak oly módon fé­kezték le a wagonökat, hogy köveket helyeztek a kerekek alá. “Óriási lábnyom” a Marson. Repülünk a Marsra? WASHINGTON — Dr Wernher von Braun, a világ­­hirü, németszármazásu ame­rikai rakéta-szakértő, mon­dotta egy sajtóértekezleten: Amerika 14 év múlva már landoltathat asztronaut a Marson és az amerikai aszt­ronaut űrutazása és landolá­sa a Mars bolygón, éppen olyan egyszerű lesz, mint amilyen ma egy átlagos lé­­giut New York és Washing­ton között. Dr. Braun sze­rint az asztronaut útja a Marsra körülbelül 70 napot fog igénybe venni “és a leg­teljesebb mértékben veszély­telen lesz.” India lakossága CALCUTTA — Az indiai Központi Tervszerű sitési igazgatóság statisztikai je­lentést tett közzé az ország lakosságáról. Ezek szerint je­lenleg Indiában — 1969. ja­nuár 1-én — 530,604,102 fő él. A havi népszaporulat megha­ladja az egymillióit! Pedálos öntözés NEW YORK — Egy itteni találmány a magánházak kis kertjeinek öntözését könnyí­ti meg. A szerkezet szívócsö­vét a közeli patakba, tóba, víztároló medencébe kell süllyeszteni, és a pedál tapo­sásával lehet a vizet a gyep­re. vagy a virágokra fecsken­dezni. Halálos autóbusz MADRID — A Madrid és Cadiz közötti országúton, egy személyszállító autóbusz, ösz­­szeütközött egy téglákat szál­lító teherautóval. Az autóbusz utasai közül tizenketten meg­haltak; körülbelül húszán pe­dig megsebesültek. Szent István Piknik A Woodbridge-i MAGYAR AMERIKAI POLGÁRI KÖR Augusztus 24-éuf VASÁRMP délután 2 órai kezdettel tartja SZENT ISTVÁN PIKNIKJÉT saját helyiségében: 95 Pori Reading Ave. Wcodbridge, N. J amelyre ezúton is mindenkit szeretettel meghiv A RENDEZŐSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents