Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-09-11 / 37. szám
SZABAD SAJTÓ Thursday, Sept. 11, 1969 12. oldal Budapestből Mekka II. és egyéb alvilági trükkök (Folytatás) — Kitanitom magát ennek az üzletnek egyik legfontosabb titkára — mondta az én emberem —, ne hordjon magánál egyszerre ötnél több tűzkövet. — Miért? — Mert ha jön a hekus vagy a hék razziáznak, elkobozzák az egészet. Mit találnak nálam? Idenézzen: hármat-négyet. Legyenek boldogok vele. Az én raktárom a feleségemnél van, aki a Nagydiófa utcánál árul húzós játékot. Félóránként leszalad ide és átad nekem annyit, amennyi kell. Higygye el, sok tandijat fizettem, amig rájöttem erre a megoldásra. Különben a tartalékom itt van, nézzem meg. — Odavezetett a ház előcsarnoka nyílásához és kivett onnan egy ujságpapiríba burkolt csomagot. A Rákóczi ut forgalma fokozatosan nőtt. Mind több és több jelenet kötötte le a figyelmet. És amint nőtt a forgalom — megjelentek az utcán a kis hölgyek. Ám sokkal érdekesebbek voltak ezeknél a nőknél azok a lovagok, akiket a nők nagyrésze mellett mint állandó kísérőket megfigyeltem. Ezek az “urak” olyan módon kisérték a hölgyeket, hogy a közömbös járókelő észre sem veszi az összetartozást. Együtt csak ritkán láttam őket, ha igen, annak megvolt a maga különleges oka. Ilyenkor is csak egész rövid ideig tartott az együttlét. Egyébként a hölgyek mindig egyedül jártak és majdnem mindegyik mögött 10—15 lépésnyire haladt a lovagja. Rendszerint a járda szélén. Onnan jobban áttekinthető ugyanis a járda, figyelhető a nő: figyelmeztetheti, ha valami bajt gyanít, és közbeléphet, ha valami nemvárt dolog történik körülötte. De ha a szükség úgy kívánja, könnyebben átszaladhat az utca másik oldalára is. Mialatt igy sétáltam, volt időm megfigyelni az előttem haladó párokat. A háttérben mozgó lovag figyelte a szembejövőket: van-e valaki, akiről feltehető, hogy megtetszett neki a nője? Ha igen, akkor akcióba lép és a megállapított jellel figyelmezteti a lányt. A nő megérti a jelet és ehhez alkalmazkodik. Ha a manőver sikerül, a lovag diszkrét távolságból tovább követi a párt, azután a kapu alatt vár, vagy a ház előtt sétál. Ismeri a detektiveket. Tudja, mikor kell nagyon vigyázni, mert a hekusok csak a nap bizonyos óráiban szoktak razziázni. Ha idejében észreveszi őket, leadja a megállapított jelet a kapu alatti vészcsengőn, vagy úgy tünteti fel a dolgot,, mintha ő. is a nő társaságában lett volna, vagy mintha ruhapróbára kisérte volna föl a lakásába. De nem is ez a legfontosabb teendője, hanem az, hogy még melegében elszedje a nőtől a pénzt, lehetőleg az utolsó fillérig. Tapasztalataim nemsokára érdekes dologgal bővültek. A hangszerüzlet előtt megállt egy idősebb ember és mustrálgatta az elvonuló nőket. Egyesekhez odalépett és kis fehér cédulát nyomott a kezükbe. Külsőm — úgy látszik — megnyerte a bizalmát, mert odajött hozzám és megkérdezte, mit csinálok. — Amit maga — feleltem —, nézem a nőket. — Figyeli őket? — Mi az hogy! Ez a szakmám. — Hát persze — mondta az öreg. — Nézze, csinálhatnánk, egy boltot. Adok magának egy pengőt, ha elvállalja ezeket a cédulákat. Ossza ki a lányok között. — Hány darab? — Kétszáz . . . — Elvállalom — mondtam —, de csak egyötvenért. Alkudoztunk, én kitartottam, végül mégis megfizette, amennyit kértem és átvettem a cédulákat. Ez áll rajtuk: “Az Alsóerdősor utca x sz. III. 45 alatt három jó szoba van, két kijárattal. 60 fillér, razzia nincs. LJj lakás. M. Józsefné. Bözsi Néni.” Bözsi néni forgalmát — bevallom — nem nagyon emeltem a cédulák kiosztásával. . . . Delet harangoztak a Rózsák terén, s már indultam volna ebédelni a Kulacsba, mikor észrevettem a túloldalon Pojvát, az egyik Tisza Kálmán téri “barátomat”. Átmentem hozzá és beszélgettünk egy kicsit. Pojva dilemmában volt: azon tépelődött, hogy elmenjen-e a fiukkal ma éjjel egy kirakatfeltérésre, vagy maradjon a téren, ahol. markecolásra, vagyis részeg emberek kifosztására volt kilátás. — Maradj a téren — ajánlottam neki — és melózz ott. Én éjfél után lemegyek. Mikor a Kulacsba értem, már ott volt a Kisvörös és Rozi is. Egy liter borral néha sokra megy az ember, hát még kettővel- A másodiknál megkérdeztem Kisvöröst, hogyan jutott ideáig? Elmondta, hogy törvénytelen gyerek, lelencházban nevelkedett, inas lett egy lakatosnál, akitől lopott néhány pengő értékű ruhát. Javítóba került, megszökött, de újra visszavitték, később újra megszökött. Hesszelő lett. Összeakadt néhány rovott múltú cimibórájával, kinyitottak néhány kirakatot, azóta nem volt rendes foglalkozása, toloncházba került, csavargó lett, tolvajokkal cimboráit. Egy-egy jó “szenk” után összeszedte magát, kiruházkodott és most félév óta a Főnök szolgálatában áll, mint figyelő. Rozi röviden végzett velem: — Ugyan, mit dumáljak? Mondjuk, hogy a faterom tele van dohánnyal, én princ vagyok és csak viccből jöttem ide, két ilyen vagánnyal, mint ti vagytok. No, kell-e még egyéb is? Bővebbet az Oberhén tudhatsz meg ingyen és bérmentve. A kocsmában sokan ebédeltek. Nem meszmessze tőlünk egy fiatal pár ült. A nő alig töbfb húsz évesnél. Nevetve, jókedvűen beszélt a vele szemben ülő fiatalemberrel, aki igazi jampectipus volt. Abból, hogy igy láttam őket, már sejtettem, hogy mifélék lehetnek, de megkérdeztem mégis a kisvöröst, kik azok ott? — Férj és feleség — mondta. — Borosék. Az asszony itt jár a Körúton, nagyszerűen keres. Ismerem őket jól, ha akarod odamehetünk. — Hogyne, úgysem ismerem még őket. Gyerünk. Kisvörös bemutatott, odaültünk. Újabb bort rendeltem: — Ki tudod pörkölni a cehhet? — Ne majrézz! — nyugtattam meg — van elég dohány nálam. Rövid idő múlva már többet tudtam Borosékról :az asszonyka még lánykorában ismerte Borost, aki két év óta volt már kitartottja, amikor elvette őt feleségül és azóta igy élnek. Nem értettem, miért kellett elvennie, ha az asszony továbbra is “kijárni”? Kisvörös elnevette magát: — Hát hol éltél eddig, hogy még ennyit sem tudsz? Azért vette feleségül az Irént, nehogy eszébe jusson meglógni. Boros kicsit bosszúsan nézett Kisvörösre: — Úgy látszik, mindenki jobban akarja tudni nálam, hogy mit csináltam. Azt hiszem, nem olyan nagy szenzáció az én esetem, ugyanezt csinálta Laboráns is, meg más is. De nem cáfolta meg Kisvörös állítását. Nyilván köztudott volt a dolog ezekben a körökben. — És mi lesz, hogy ha mégis kinyomozzák, hogy nincs foglalkozásod? Mi lesz akkor? Azt hiszed, nem szúrnak ki? — faggattam Borost. — Az nem létezik. Van egy hamis fényképes igazolványom. Békét hagynak a hekusok. — Ezek békét — vágott közbe a cseresznyeszáju menyecske. — Hát tegnap este? Nem elvertél miattuk? — Jó, jó, kicsikém, hiszen tudod, hogy csak a te érdekedben történt. Hát vertelek én eddig? Ütöttelek, mint a többiek a nőiket ? — Nem mondom — duruzsolt Irén —, de azért tegnap ugyancsak megpofoztál l (Folytatjuk.) 1 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek
