Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)

1969-08-28 / 35. szám

8. oldal SZABAD SAJTÓ TiHiisday, - August ■ 28, 196S ‘ MAGYAR A MAGYARÉRT” A SZIV-TÜDŐGÉP ÁTADÁSA 1 ERDÉLYBE! 150-en sebesültek meg a leomlott sátor következtében a wisconsini State Fair.-en West Allisban. Huszonnyolc év után ismét az Egyesült Államoké a külpolitikai kezdeményezés WASHINGTON - Politikai k örök az ország fővárosában úgy látják, hogy a Szovjet­unióval való tárgyalások me­netrendje megváltozott. Ri­chard M. Nixon elnök, az el­nöki kampány alatt hangoz­követe az Egyesült Államok­ban, a Moszkvába utazott Anatoly F. Dobrynin, újból elhalasztotta visszatér é s é t Washingtonba. Az utolsó er­ről szóló jelentés az, hogy valószínűleg csak szeptember­a minap, hogy simább kapcso­latokat keres kommunista Kí­nával. És még politikai kez­deményezésben meré szebb volt, amikor a külügyminisz­ter kijelentette, hogy barát­ságos kapcsolatokat keres úgy látott elvét, “tárgyalás és nein szembenállás” a Szov­jettel, a jelek szerint mellék­vágányra helyezték. A Szovjettel való tárgya­lási menetrend minden eddig közölt változata szerint ezidő­­szerint a két országnak már mélyen benne kellene lennie az előzetes tárgyalásokban, .számos kérdésben, mint pél­dául a stratégiai fegyverek kölcsönös csökkentését illető­leg. Azonban a “Strategic Arms Limitation Talks” (SALT) tárgyalások jégre kerültek, mindenesetre ami az idei nyarat illeti s minden más hasonló tárgyalás is ha­lasztást szenved s bizonyára nem az Egyesült Államok hi­bájából. Mint politikai körökben megjegyzik, a Szovjet nagy­,‘Lee Roy Yarbrough, az atlantai autóverseny győztese kisfiával. ben fog visszatérni, amikor a szovjet külügyminiszter And­rej Gromyko is rendszeresen feltűnik New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szerveze­te közgyűlésének megnyitá­sán. így ahelyett, hogy már javában folynának tárgyalá­sok Dobrynin és az amerikai külügyminisztérium illetékes közegei közölt minden elha­lasztódott a külügyminiszteri találkozóra, szeptemberben. Mindezen változások felüle­tes magyarázata, hogy a Kreml egyszerűen elhalasz­totta a szovjet nagykövet, Dobrynin visszatérését Wa­shingtonba. Lényegében azon­ban egészen másról van szó. A jelenlegi szovjet magatar­tás és halogatás nem egyéb, mint reakció Washington ak­cióira. Kétségtelen ugyanis, hogy a külpolitikai kezdeményezés — hosszú idő óta —. Washing­ton kezébe csúszott és Nixon elnök és kormánya nem késik vele, hogy felhasználja ezt. Amerikai külpolitikai kez­deményezés volt, amikor Ni­­r.on elnök a Távolkeletről való visszatérésekor megállt Románia fővárosában, Buka­restben. És még nagyobbha­­tásu kezdeményezés volt, ami­kor ezt az elnök utazása egyik “legemlékezetesebb epizódjá­nak” nevezte. Washingtoni iniciativa volt, amikor William P. Rogers külügyminiszter kij elentette a Szovjettel, mint Vörös Kí­nával, sőt odáig ment, hogy óvatosságra intette egymás ellenében, a két kommunista nagyhatalmat. (Figyelmeztet­te mindkettőjüket, hogy a Szovjetnek jobb fegyverei vannak, viszont a kínaiaké az embertömeg és hogy a kí­naiak állóképessége szinte f elülmulb atatlan.) Mindez uj szerep az Egye­sült Államok külpolitikájában. Roger külügyminiszter kije­lentette, hogy Washington r.em “semlegességet” keres a Szovjet és Kina között, ha­nem mindkettejük barátsá­gát. Ezután pedig tanácsolta nekik, hogy kerüljék el az egymás elleni háborút. Ez visszahelyezte Washing­tont, a békecsináló szerepébe. ElsőizDen Pearl Harbor óta, az Egyesült Államok ismét “érdekelt megfigyelő” és nem ‘'főrésztvevő”. Mindez elegendő volt, hogy megdöbbentse a Szovjetet mely a kezdeményezéshez volt szokva és nagy önbiza­lommal várta, az Egyesült Államok “áhitatos reakció­ját”. Elegendő volt azonban arra is, hogy kivegyék Dobrynin kezéből a tárgyalások előké­­szitését szeptemberig, amig Gromyko személyesen végez­heti a felderítést az Egyesült Államokban, aki egyenesen a meghökkent politbürótól kapja utasításait. Amerikai és kanadai adako­zók adományaiból sikerült sziv-tüdőgépet ajándékozni az Erdélyi Református Egyház­nak és azon át Erdély népé­nek. A négytagú amerikai bi­zottság 1969 julius 21.-én délelőtt 11 órakor adta át a gépet a Kolozsvári Reformá­tus Egyházkerület Igazgató­­tanácsának azegyházkerüíeti tanácsteremben tartott gyű­lésén. A bibliaolvasással és imával történt megnyitás, Gerőffy Jenő főgondnok üd­vözlő beszéde. Dr. Dávid Gyu­la püspökhelyettes szavai és az egyházkerületi tanácsos előterjesztése után az átadó bizottság tagjai beszéltek. Köteles Béla a Református Világszövetség, Babos Sándor az amerikai és kanadai refor­mátus egyházak és adakozók képviseletében és Szigethy Béla a sziv-tüdőgép akciót szervezett Magyar Evangé­liumi Világszolgálat és az egész akció képviseletében szólt és adta át a Református Egyházkerületnek a $18,000 értékű gépet. Áz adomány Is­ten egyetemes szeretetét szándékozott kézzelfogható­­lag bizor.vitani, amelyet ma­gyar keresztyének cselekede­tén át úgy nyilatkoztatott ki, hogy az ajándék minden faji, nyelvi, vallási és világnézeti különbség nélkül mindenkin segítsen, akinek súlyos ope­ráció kapcsán a gép segítsé­gére szüksége lesz. Az elfoga­dó beszédet Nagy Gyula püspök mondta, aki megindul­­tan fejezte ki azt a reményét, hogy ez a testvéri érintkezés a gép átadásával nem fejező­dik be, hanem további tettek­ben fog megnyilatkozni. Ennek az óhajnak a kife­jezésére. főleg a következő dolog adott lökést. Az Egy­házkerülettel, a román ható­ságokkal és a Református Világszövetséggel hónapokon át lefolyt levelezés és meg­állapodás alapján a sziv-tudő­­gép átadásának julius 20.-án, vasárnap délelőtt 10 órai is­­tentiszte!°ttel kapcsolatban a marosvásárhelyi református vártemplomban kellett volna megtörténnie. De Bukarest­ben julius’ 3.-án feladott és hozzánk julius 5.-én érkezett távirattal ezt a megállapodást egyoldalúan meg akarták vál­toztatni cs az átadást vala­mikor a marosvásárhelyi e­­gyetem őszi begyülése utáni időre akarták elhalasztani. Mi ebbe az egyoldalú változ­tatásba nem tudtunk bele­menni. Így alakult ki távira­tozás folyamán az a kompro­misszum. hogy az átadás nem Marosvásárhelyen vasárnap, julius 20.-án gyülekezet je­lenlétében, hanem Kolozsvá­ron, hétfőn, julius 21.-én az Egyházkerület Igazgatótaná­csa gyűlésén valami 35 sze­mély jelenlétében történt meg. A Kolozsvári Református Egyházkerületnek által unk ajándékozott, .sziv-tüdőgépet áz Egyházkerület néhány hé­ten belül fogja hivatalosan átadni a marosvásárhelyi or­vostudományi egyetem máso­dik klinikai osztályának. . Hisszük, hogy ezt a sziv­­tüdőgép akciót Isten Lelke kezdte el és vezette végig. Ezért hisszük azt, hogy áldás­sá teszi mind az akciót, mind a gépet, minden emberi aka­dály ellenére. Ami pedig a jövőt illeti, tudjuk, hogy az is az ő kezében van és a Neki engedelmeskedő embereken át véghezviszi jóságos terveit, előbb vagy utóbb. Mivel a sziv-tüdőgép költ­ségeinek fedezéséhez még je­lentős összegre van sziiksé­­í günk, kérjük a szives ado­mányokat a sziv-tüdőgép alap pénztárosához erre a címre küldeni: The Rév. Alexander Babos, 937 Broadway, Bethle­hem, Pa. 18015. “Mig időnk van, cseleked­jünk jót mindenekkel, kivált­képpen pedig a mi hitünknek cselédeivel” (Gál. 6:10). Szigethty Béla, lelkész Flanders, N.J. 07836. James A. Lövell asztroíiauO féle­ségével Romában: '

Next

/
Thumbnails
Contents