Szabad Sajtó, 1969. április-június (61. évfolyam, 14-26. szám)
1969-05-08 / 19. szám
*2. OLDAL SZABAD SAJTŐ Thursday, May 8, 1968» f Hires kémek, kalandorok és bűnügyek 1 RÓBERT BÁCSI - AVAGY I SZÉLHÁMOS "APOSTOL'' FOLYTATÁS Az atyja, Feinschilbert Róbert, aki Budapesten, Magyarországon lakik. Megállapítottam, hogy legutóbb vagyoni érdekű iratokat küldött neki, amelyekben ő is érdekelve van. Ezeket atyja utasítására, tartalmuk ismerete nélkül aláírta. Ezek az iratok ez idő szerint valószínűleg útban vannak Magyarország felé, s amint meg tudtam állapítani, talán dr. Fülöp Budapest címére szólnak. Feinschilbert kisaszszony, atyja utasítása szerint járván el, egy meghatalmazást irt alá dr. Fülöpnek, hogy az, mint az ő megbízottja járjon el és úgy látszik, ő tudhatta valamennyire, hogy miért ir alá ilyen meghatalmazást, mert dr. Fülöp előtte teljesen ismeretlen, de bizonyára nagyon ismerí azt az atyjá. Az előttünk nem ismeretes, hogy Feinschilbert kisasszony üz-e Magyarországon nagyobb méretű hitel üzleteket, akár a saját, akár az anyja neve alatt, de az tény, hogy okvetlenül kap pénzt valamilyen forrásból, s ez az összeg havonta kiteszi az 1500—1600 angol fontot is, amiből azt következtettük, hogy ezt a hatalmas összeget az atyja küldi időközönként. Tisztelettel kérem ezen jelentésemet a budapesti Magyar Királyi Rendőrség főnökéhez továbbítani s ott tudomásul venni.” Ez a “diszkrét puhatolózásáról szóló angol rendőrségi jelentés önmagában aligha mondana valamit, ha nem ismernénk az ügy főszereplőjét, Feinschilbert Róbertét. Az idősebb olvasók bizonyára jól emlékeznek még a Kálvin-téri, városligeti levesosztásokra, az ócska, ütött-kopott kondorokra, az azokból kiszolgált, levesnek titulált löttyre, s e jótékonysági akció “apostolára”, Róbert bácsira. Igen, arról a köpcös, kecskeszakállu, enyhén karikalábu, bajuszos kis Róbert Rácsiról van szó, aki 1925 és 1930 között úgy tündökölt a magyar jótékonyság egén, mint előtte még soha senki, akit a köznyelv Apostolnak nevezett el. A nyomorgó munkanélküliek tizezrei állottak Róbert bácsi kondérjai előtt hosszuhosszu sorokban, rongyosan, nyáron csuromvizesen az izzadtságtól, télen dideregve a fagytól, hogy napjában legalább egyszer meleg “ételhez” jussanak. S akkor, azokban az években tényleg a nyomorgók angyalának tűnt Róbert bácsi. A főváros szegényei — hány tíz- és tízezer volt belőlük? — tisztelték, miután idejükből úgyis futotta — munkát nem kaptak —, járták a várost, hogy Róbert bácsi számára gyűjtsék az alamizsnát. Az uralkodó körök hallgatólagosan tudomásul vették Róbert bácsi “levesakcióit”, legalább az államkincstár pénzéből nem kellett ilyen célokra forditaniok. Sőt, olykor-olykor még a saját zsebükbe is belenyúltak az urak, 50—100 pengő erejéig . . . Amikor a vasárnapi nagymise előtt néhány pengőt ejtettek a templomajtóban ülő koldus kalapjába — a szerencsétlen nyomorult egy életen át emlegette urainak “jó szivét“ . . . Ilyen meggondolásból adtak Róbert bácsi akciójára is . . . Róbert bácsi népkonyháinak az ötletét egyáltalán nem a véletlen szülte . . . A huszas évek első felében a főváros tisztikara volt kénytelen ilyen konyhákat felállítani hogy legalább valamelyest enyhítse a szegények szörnyű éhségét, a munkanélküliek hatalmas seregének nyomorát. Ilyen népkonyha állt a város több pontján, s a főváros évente körülbelül húszezer aranykorona értékű pengőt szavazott meg ilyen célokra. Lévén ekkoriban dr. Sipőcz Jenő alpolgármester a szociális és népjóléti ügyek legfőbb főnöke a városházán — e levesosztó helyeket Sipőcz-kon.yháknak nevezte el a nép. Kétségkívül jelentős volt ez az összeg, de mégiscsak csepp a tengerben, ha tudjuk, hogy volt olyan nap, amikor Budapesten hatvanezren tolongtak a népkonyhák előtt, Ennyi éhes emberszájat betömni, jólakatni ebből a pénzbőől — eleve kilátástalannak tűnt. Mindenesetre néhány esztendőre megszavazta a főváros ezt az összeget, aztán 1925-ben egyszercsak bejelentette, hogy még ennyi pénzt sem tud áldozni a nyomorenyhitő akciókra, mert a főváros kasszái is kimertltek. Miután a főváros beszüntette az ingyenkonyhát, egyszercsak megjelent a városházán egy köpcös, görbelábu, keménykalapos, alacsony ur, s bemutatkozott: — Feinschilbert Róbert török állampolgár vagyok, aki Budapesten telepedtem le, s életem nagy célja, hogy az emberiségnek jót tegyek. Tudom, hogy önök már nem tudják fenntartani a népkonyhákat. De éppen ezért jöttem. Adják át nekem a meglevő berendezéseket, s én gondoskodom róla, hogy Budapesten szegénysége továbbra is megkapja a maga meleg leves adagját... Sőt, teljes vagyonom feláldozásával hajlandó vagyok biztosítani tízezer ember számára a második fogást is... Feinschilbert Róbert török állampolgár persze nem ilyen tökéletes folyékonysággal adta elő mondanivalóját, mint ahogy ezt mi most leírtuk, hiszen csak törte a magyar nyelvet, de mondókájának mindenesetre ez volt a lényege. És Sipőcz alpolgámester ur, a fővárosi szociális és népjóléti ügyek főnöke kapva kapott az ajánlaton. Hogyisne kapott volna, amikor leginkább őt szorongatta a nyomorában lázongó budapesti szegénynép. Nyomban összehívta a sajtó képviselőit, és bemutatta nekik Feinschilbert urat: * — Aki beszél németül, angolul, oroszul, franciául, spanyolul és természetesen törökül, különben özvegy, foglalkozása magánzó, hat gimnáziumot végzett. Ez utóbbi azonban egyáltalán nem zárja ki magas műveltségét ,nagy vagyonnal rendelkezik, amelyet a közjó szolgálatába szeretne állitani. Kérem a hírlapíró urakat — szólt az újságírókhoz Sipőcz alpolgármester —, szíveskedjenek a közvélemény tudomására hozni, hogy Feinschilbert ur átveszi a népkonyhákat, természetesen engedély kap bizonyos szeretet-adományok gyűjtésére . . . — Ez semmiség! — kiáltott közbe kissé tiszteletlenül Feinschilbert ur. — Formaság... — ... Az engedélyt mindenesetre megadjuk, s kérjük Budapest úri közösségét, részesítse erkölcsi és anyagi támogatásban a nép jólétemelésnek e nagyszabású vállalkozását! Feinschilbert ur ily módon rövidesen a budapesti szegények Róbert bácsija lett. Elhitték, hogy akadt egy jótékony lélek, aki egész vagyonát arra áldozza, hogy az ő éhségüket csillapítsa, gyermekeik éhes száját reggel, délben és este betömje . . . Fényképek, életrajzok és kissé homályos utalások jelentek meg az újságokban arról, hogy Feinschilbert Róbert horibilis vagyonnal redelkezik. De ennek pontos hollétéről, nagyságáról egyenlőre senki sem tudott,mint ahogy arról sem, hogyan került Budapestre a török Róbert bácsi, s mit keresett az egyik héten Angliában, a másik héten Isztambulban, majd Madridban, aztán meg Helsinkiben ... Az újságolvasó közönség ez utóbbit betudta Róbert bácsi világutazó szenvedélyének. Akik meg levest vártak tőle, aiigha kutatták, hogy milyen vagyonból fedezi a népkonyhák költségeit Róbert bácsi . . . Az arisztokrata körök is figyeltek Róbert bácsi akciójára. Hullottak az ötven, száz pengősök a milliomos uraktól ; herceg Eszterházy, és száztizezer hold akkori tulajdonosa például szintén belenyúlt a zsebébe, és százötven pengőt küldött inasával Róbert bácsi főhadiszállására, a Városligetbe . .. Róbert bácsi ugyanis itt ütötte fel tanyáját, egy nagyobb fabódéban, melyben egy ócska kecskelábu asztal és néhány rozoga szék állt. E bódéra is csak azért volt szükség, hogy legyen egy hely, ahol a bizonyos órájában megtalálhatják a pártfogók kegyes adományaikkal. A pénz éjszakára persze már nem maradt itt, szépen átvándorolt. Róbert bácsi Erzsébet körút 9-11. fsz. 2. szám alatti négyszobás lakásába. Az “apostol” ugyanis a New York palotában lakott, öt lépésnyire a Hungária kávéháztól; itt töltötte legszivesebben szabad óráit, művészek, irók és más hírességek árnyékában, nak. (Folytatjuk)
