Szabad Sajtó, 1969. április-június (61. évfolyam, 14-26. szám)
1969-04-03 / 14. szám
SZABAD SAJTÓ Thursday, April 3, 1969 12. OLDAL Hires kémek, kalandorok és bűnügyek AZ ÉVSZÁZAD BŰNTÉNYE FOLYTATÁS A tárgyalás több héten át tartott. Felvonultak a vád és a védelem tanúi, a Korona ügyésze bemutatta a tárgyi bizonyitékokat: a lefoglalt pénzkötegeket, a szerszámokat, az ujjnyomat oka t, a festékmaradványokat és soksok fényképet. A biróság szigorú Ítéletet hozott: a vádlottak zömét a kiszabható legsúlyosabb büntetéssel, 20 és 30 év közötti börtönnel sújtotta. 20 évi szabadságvesztésnél kevesebbet csupán két vádlott kapott. Egy vádlottat felmentettek. Elsőfokon összesen 307 évi börtönbüntetést szabtak ki. A száraz jogi kifejezésekkel meghatározott, tömör tényállás mögött a bűnügyi krónika egyik legszövevényesebb vállalkozása áll! 1963. augusztus 8-án, egy csendes nyári éjszakán a glasgow-londoni vasútvonal délangliai, buckinghamshire-i szakaszán a véletlenül odavetődő szemlélő semmi különöset sem észlelt volna. A gyéren lakott területet átszelő vasútvonal mentén éjfél után az életnek kevés jele mutatkozott. Néhány helyen, igy a Cheddington község közelében levő Sears Crossingnál és attól kétmérföldnyire, a bridegói közúti átjárónál overálba öltözött szerelők kisebb csoportja szorgoskodott. Ebben semmi feltűnő sem volt, hiszen a vasútvonal villamositása ezekben a hetekben fejeződött be, és a sürgős munkákat gyakran végezték a gyérebb forgalmú éjszakai órákban. A Glasgow-London között közlekedő menetrendszerű postavonat 3 óra 03 perckor érkezett a Sears Crossing-i jelzőkhöz. Az előjelző sárgát mutatott, ezért Mills, a szerelvényt vontató Diesel-mozdony vezetője nem lepődött meg, amikor néhány száz méterrel távolabb, a következő jelzőnél piros fény fogadta. Whitby segédvezető szó nélkül leugrott a gépről, és a jelző melletti telefonhoz sietett, hogy felhívja a legközelebbi állomást, és tudakozódjék a tilos jelzés okáról és a várakozás előrelátható időtartamáról. A telefon süket volt. A segédvezető még ekkor sem gondolt semmi rosszra. Amikor néhány másodperc múlva a mozdony lépcsőjéhez ért, hátulról erős karok rántották vissza. Egy kesztyűs kéz tapadt a szájára, és látta, hogy több, munkaruhába öltözött alak lép fel a mozdony fülkéjébe. Mills mozdonyvezető csupán egy ütést érzett, és elsötétült előtte minden. Amikor magához tért, a mozdony és az első kocsi közötti átjáróban feküdt megbilincselt kézzel. A fülke tele volt egyforma munkaruhába öltözött férfiakkal, és csupán az különböztette meg őket a vonalon dolgozó villanyszerelőktől, hogy valamennyiük arcát mellig érő kámzsa fedte, melyből középen, két. nyilason 'át villant elő a szemük. A nyakukban tégla alakú, szürke doboz lógott, ezen a kiálló, rövid, nikkel antenna és a kámzsa alatt, a gégéjükhöz vezető vékony, szigetelt mikrofonhuzal árulkodott arról, hogy a készülék “Walkietalkie” rendszerű adó-vevőberendezés. Az álarcosok a mozdony megindításával próbálkoztak, de sikertelenül. Hiába forgatták a karokat, a gép nem mozdult. A fülkében pillanatról pillanatra nőtt az idegesség,, hangosan szidták az egyik alacsony termetű álarcost. — Miért mondta, hogy ért a mozdonyhoz — hallotta Mills, és azonnal látta, hogy a támadók csupán egy dologról feledkeztek meg: nem engedték ki a rögzített fékkart. Az egyik támadó hirtelen Millshez lépett Kezében potóba burkolt vaskos dorongott tartott, és a helyzethez egyáltalán nem illő, negédes hangon szólította meg az ütéstől még kába mozdonyvezetőt: — Segítsen az indításnál Papa! Ha meg akarja érni nyugdíjas korát, gyerünk a műszerfalhoz! Mills segített. A mozdony lassan megindult. Vele együtt mozdult a két első kocsi. A szerelvény többi része, amelyben 75 postás szorgoskodott a sok tízezernyi küldemény osztályozásán, a sötét Sears Crossing-i pályatesten maradt. A postások mit sem tudtak az eseményekről. Alig haladtak másfél mérföldet, amikor az előbbi, szelíd hangú bandita ismét Millshez fordult. — Fékezzünk! Látja az átjárót — mutatott a bridegói sorompóra —, ott álljunk meg. Az átjáró után, a pályatest mellett, jól látható fehér mészvonal világított. Ott kellett a mozdonnyal megállni ahhoz, hogy a második kocsi pontosan a közúti átjáróhoz kerüljön. Az átjáró mellett álló, ponyvával letakart tehergépkocsiról ugyancsak munkaruhás álarcosok ugráltak le, és a mozdonyon utazó társaikkal együtt a második kocsihoz rohantak. Feltépték a régi, rozoga postakocsi valamennyi ajtaját, és betódultak a tágas raktárhelyiségekbe. A kocsiban utazó négy kisérő nem gondolt ellenállásra. Fegyverük nem volt, és láthatóan kedvük sem, hogy veszélyeztessék életüket a rakomány védelmében. A kocsirakomány 128 pénzeszsákból állt. (Néhányat a nagy sietségben otthagytak.) A közel hárommillió font értékű hibás vagy szennyes 1 és 5 fontos bankjegyeket a nyári bankszünet után szállították Londonba, hogy az Angol Bankban hibátlan, uj bankjegyekre cseréljék. (Később a hibás, használt példányokat megsemmisítik.) A rablók a postakocsi és a tehergépkocsi között láncot alkottak. Egy negyed óra alatt kiürítették a postakocsit. Eközben semmi zavaró esemény nem történt. Munkájuk végeztével felkapaszkodtak a teherautóra, és eltűntek. A rendőrség elsé intézkedéseit aligha lehet gyorsnak nevezni. Közel három óra telt el, amig a buckinghamshire-i megyei rendőrség legyőzte a bejelentéssel kapcsolatos hitetlenkedését, és összeszedte álmos tisztviselőit. További fél nap kellett ahhoz a felismeréshez, hogy a szövevényes bünügy felderítésére a buckinghamshire-i rendőri erők nem elégségesek, és igy már jócskán elmúlt dél, amikor a Scotland Yard szakemberei megjelentek a helyszínen. A Sears Crossing-i és a Bridego Bridge-i pályarészen szorgos kutatás kezdődött. Öszszegyüjtötték a rablók hátrahagyott tárgyait és a nyomokat: egy vasutassapkát, egy csákánynyelvet és jó néhány lábnyomot. A nyomozás főhadiszállásául szolgáló vidéki szálloda alkalmi telefonközpontjába percenként érkeztek az ország rendőri szerveitől, az amatőr detektívek tízezreitől, sőt más országok rendőrségétől híranyagok. A detektívek egy része a bejelentések értékelésével és ellenőrzésével foglalkozott, a többiek egyenruhás rendőrök, és a katonaság segítségével a helyszín körül mintegy 50 méríöldnyi sugaru körben a tettesek elrejtőzésére és a hatalmas zsákmány elrejtésére alkalmas helyek felkutatásával foglalkoztak. Az első valódi nyomokat 5 nap múlva, augusztus 13-án találták meg. Egy kutatócsoport ezen a napon a támadás helyszínétől mintegy 35 mérföldre levő Leatherslade farmra ment. Az omladozó, elhagyatott, a legközelebbi lakott helytől meglehetősen távol eső tanyán a rendőrök egy lelket sem találtak. Először azt hitték, hogy az a két, névtelen telefonbejelentés, amely a farmra felhívta a rendőrség figyelmét, éppen annyira alaptalan, mint sok más ezer, jószándéku vagy félrevezető célzatú tipp volt. Leathersdale farmon azonban a rendőrök nagyon meglepő dolgokat észleltek. A lakóépület mögötti csűrben két terépjáró gépkocsi állt. Az egyik járművön alig száradt meg a festék, tehát a közelmúltban festették át. S ami még gyanusabb volt, a két jármüvüön pontosan azonos rendszám: BMG 757A díszelgett. Az épület mögötti szabad tűzhelyen elszenesedett és félig elégett textilmaradványokat találtak. Itt semmisítették meg a postavonatról elrabolt pénzeszsákokat. Az elhagyott dél-angliai tanyához vezető fasorba alig egy óra múlva gépkocsik hosszú sora érkezett. A mozgó bűnügyi laboratóriummal érkező szakemberek az épület minden zugát átkutatták. Nagyitólencsévei, ujjnyomkutató berendezésekkel, parányi csipeszekkel vizsgáltak át minden olyan helyet, ahol nyomok maradhattak. Munkájuk nem volt hiábavaló. A tanyaépületben ujjnyomok egész tömegét találták. Ujjnyomok voltak a fürdőszobában, a lakószoba asztalán levő társasjátékon, a tűzhely előtt álló, macskaetetésre használt tűzálló lábos oldalán. (Folytatjuk.;
