Szabad Sajtó, 1969. január-március (61. évfolyam, 1-13. szám)

1969-01-23 / 4. szám

Í2. OLDAL SZABAD sajtó Thursday, January 23. 1969 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek AZ ANGOL KÉMFEJEDELEM FOLYTATÁS Cromie kapitány, a pétervári tengerészeti attasé Lockhart figyelmébe ajánlotta a le­velet átadó urakat, akik hasznos szolgálatot tehetnek a brit birodalomnak. “Miután min­dig résen álltam beugrató ügyökkel szemben — jegyezte fel Lockhart —, gondosan meg­vizsgáltam a levelet. Semmi kétség, Cromie­­tól származott.” így hát Lockhart megfelelő bizalommal kezdett tárgyalni e jövevényekkel. Berzin ezredes közölte az angol alkonzullal, hogy noha a lettek támogatták a bolsevista forra­dalmat, nem áll szándékukban a Poole tá­bornok vezetésével a minap Arhangelszkben partra szállt brit haderő ellen harcolni. Ké­szen állnak arra, hogy a britekkel megegyez­zenek. Lockhart nem adott azonnal választ, hanem egy későbbi találkozót beszélt meg. Nem akart egymaga dönteni. így hát halaszt­hatatlan elfoglaltságára hivatkozva azt kér­te, hogy Berzin és társa másnap ismét ke­resse fel. Grenard, a francia főkonzul, akihez Lock­hart tanácsért fordult, elővigyázatosságra in­tette angol kollégáját. Azt javasolta, hogy fogadja el az önkéntes ügynökök szolgála­tait, de vigyázzon, nehogy kompromittálja magát. Ennek megfelelően Lockhart Berzin ezredest összehozta Sidney Reillyvel, aki kémtevékenységét nem diplomáciai beosz­tással álcázta, hanem hamis iratokkal, élnév alatt élt, s mint ilyen, sokkal könnyebben mozoghatott, vagy éppenséggel szükség ese­tén eltűnhetett. “Két nappal később — irta Lockhart — Reilly jelentette, hogy a tár­gyalások simán haladnak előre; a letteknek eszük ágában sincs együtt elpusztulni a bol­sevikokkal. Meglobogtatta annak a lehető­ségét, hogy a mi elutazásunk után lett segít­séggel esetleg képes lesz ellenforradalmat csinálni Moszkvában.” Lockhart ugyanis más, még Moszkvában maradt diplomatákkal együtt már elutazás­ra készült, amikor augusztus utolsó napjai­ban a moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájában “koordinációs kémértekezletre” gyűltek össze a Moszkvában dolgozó antant hírszerzők. Az angolokat Reilly és*George . Hill kapitány, a Reilly mellé beosztott an­gol titkosszolgálati tiszt képviselte. Más ame­rikai, angol és francia ügynökök is jelen vol­­' tak, köztük René Marchand, a párizsi Figa­ro moszkvai tudósítója. ' Sidney Reilly büszkén számolt be a szov­­jetellénes szervezkedés előkészületeinek ál­lásáról. — Uraim, sikerült megvásárolnom Ber­zin ezredest, a Kremlgárda parancsnokát. Nem mondom', nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de megéri. Félmilliót kapott készpénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, ha — miután elvégezte feladatát — eléri áz arhangelszki brit vonalakat . . . Reilly magabiztosan vázolta ezredessel együtt kidolgozott tervet. Augusztus 28-án a moszkvai Nagy Színházban a bolsevik Köz­ponti Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szovjet állam össze vezetői együtt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alatt állnak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra “teljesen megbízható és az ügy­nek elkötelezett embereket” kiválasztani. Az adott jelre gárdistái bezárják majd az ajtó­kat, és a színházban tartózkodókat fegyve­rükkel sakkban tartják. Azután egy “külön­leges osztag”, amely magából Reillyből és az ő “legbensőbb összeesküvőiből áll”, felro­han a színpadra és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Azaz, mégsem azonnal, csak néhány órá múlva, előbb nyilvánosan végigvonulnak velük Moszkva utcain, hogy mindenki lássa: “Orosz ország zsarnokai foglyok.” — A szovjet rendszer kártyavárként om­lik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenint és társait eltávolítjuk az útból, semmi nem akadályozhatja meg győzelmünket. Hatvan­ezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal ké­szen állnak a mozgósításra. Csak jelt kell adni nekik, hogy hadsereget alkossanak és a városán belül harcba szánjanak, miközben a szövetséges antant erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetellenes hadseregnek a vezetését Jugyenyics tábornokra bíztam. Egy második hadsereg Szavinkov tábornok vezetésével Észak-Oroszországban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikokból megma­radna, e két malomkő között őrlődik fel. Berzin ezredes azonban augusztus 27-én kereste fel Reillyt, hogy a Központi Bizott­ság ülését augusztus 28-ról szeptember 6-ra halasztották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósításával. — Nem bánam — mondta magabiztosan Reilly Bérzinnek. —Több az időnk a végső elrendezésre . , . És hogy ne tétlen várakozással veszteges­se az időtt, Reilly a Sidney Georgevics Re­­linszkij VCSK-nyomozó nevére séóló hamis okmányokkal Pétervárra vonatozott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tartson. Pétervárott Reilly a brit követségen azon­nal felkereste Cromie kapitányt, a tengeré­szeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service beosztottja volt. A kémfejedelem magabiztosan ismertette a moszkvai helyze­tet, a felkelés tervét. — Moszkva a kezünkben van! — dicse­kedett. Cromie azt sem tudta, hova legyen a bol­dogságtól. Az éjszakát Reilly egy pétervári hölgy ágyában töltötte, majd reggel, a pihe­nés édes percei után munkához látott. Dél­ben telefonált pétervári szervezete vezetői­nek, Grammatikovnak, a volt ohrana-ügy­­nöknek. Grammatikov hangja rekedtnek és termé­szetellenesnek tűnt. — Ki az? — kérdezte. — Én vagyok, Relinszkij — mondta Reilly. — Kicsoda? — kérdezte Grammatikov. Reilly megismételte álnevét. — Van valaki nálam, aki rossz híreket hozott — mondotta hirtelen Grammatikov. — Az orvosok túlságosan hamar kezdtek hozzá az operációhoz. A beteg állapota sú­lyos. Ha látni akar, jöjjön azonnal. Reilly Grammatikov Iákására rohant. Grammatikov lázasan üritgette fiókjait és papírokat égetett el a kályhában. — Azok az őrültek túlságosan hamar csap­tak le! — kiáltott fel, amikor Reilly a szobá­jába lépett. — Urickij halott, ma délelőtt 11 órakor meggyilkolták a hivatalában. Idegesen, kapkodva beszélt, és közben ke­ze lázasan dolgozott. Apró darabokra tépde­­sett, majd elégetett különböző iratokat. — Rendkívül kockázatos továbbra is itt maradni — suttogta. — Rám már biztosan gyanakszanak. Ha bármit is megtudnak, az elsősorban a ketőnk neve lesz. Reilly otthagyta Grammatikovot, és tele­fonon felhívta Cromie-t. A kapitány már hallott a gyilkosságról. Urickijt, a pétervári VCSK fejét egy szociálforradalmár meggyil­kolta. Cromie úgy nyilatkozott, hogy ő biz­tonságban tudja magát, és úgy véli, hogy Reillynek nincs oka az aggodalomra. Nyu­godtan találkozhatnak. Mégpedig a szokott helyen. Vagyis a Balkov Kávéházban. Reillynek még volt egy órácskája a talál­kozó megbeszélt időpontjáig. Ezalatt meg­semmisítette a nélkülözhető okmányokat, a nélkülözhetetleneket, például sifrejét pedig nagyon gondosan elrejtette. Aztán ment a Balkov Kávéházba. Cromie azonban nem jött. Egy negyed óra elteltével Reilly már tudta, hogy késésének nem a pontatlanság az oka. Cromie-vel valami történt. A mester­kém rövid latolgatás után úgy döntött, hogy elmegy az angol követségre, és megpróbálja megállapítani, mi is történt. A VCSK nyo­mozójának nevére szóló papírok, ahol éle­tében utoljára járt, figyelmeztette Balko­­vot: — Lehet, hogy valami baj van. Készítse elő menekülését. A finn határon igyekezzék átjutni. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents