Szabad Sajtó, 1968. július-szeptember (60. évfolyam, 27-39. szám)
1968-07-18 / 29. szám
12. OLDAL SZABAD SAJTŐ BON ÉS BÜNHÖDÉS PÉLDÁTLAN JUSTIZMORD FOLYTATÁS Sylvia Cossy még az államügyészségre is hajlandó volt elmenni a riporterekkel, hogy ott vallomását hivatalosan jegyzőkönyvbe tegyék. Még mielőtt a gyilkossági per megkezdődött volna, milliók szereztek tudomást arról, hogy Vera Brühne beismerte a bűncselekményt leánya előtt. Az emberek most már meg voltak győződve arról, hogy a két letartóztatottat jogosan vádolják gyilkosság elkövetésével. A “Stern”-ben és a “Quick”-ben heteken keresztül megjelent folytatásos tudósítások, amelyeket bőségesen kiszíneztek a szörnyű cselekmény részleteivel (ezeket a cikkek szerzői az államügyész által rendelkezésükre bocsátott nyomozati iratokban olvasták), Vera Brühnét és Johannes Ferbachot bűnösnek mondták ki, mielőtt még a müncheni esküdtbiróság lehatározta volna az eljárás lefolytatását. Ruethnak ez még mindig nem volt elég. Hogy Ferbachot is terhelhesse egy közvetett beismerő vallomással, mozgósított egy kipróbált rendőrspiclit, a hétszeresen büntetett előéletű Siegfried Schramm csaló és szélhámos személyében. Schrammot, akit ezúttal is csalás miatt vettek őrizetbe, röviddel 1961 karácsonya előtt Rueth utasítására Ferbach cellájába helyezték. A rendőrspicli aztán pontosan szállította is Ferbachnak a gyilkosságra vonatkozólag még hiányzó beismerését. A karácsonyi ünnepek után előirásszerüen jejelentkezett a vizsgálóbírónál és jegyzőkönyvbe mondta, hogy Ferbach szenteste a cellát díszítő szerény kis karácsonyfa mellett beismerte előtte, hogy Vera Brühne megbízásából dr. Praunt és házvezetőnőjét a Stranbergi-tó partján fekvő villában agyonlőtte. Most már nem volt akadálya annak, hogy a gyilkossági komédia színre kerüljön. A tárgyalást, amely 1962 április 25-én kezdődött a müncheni esküdtbiróság előtt, a napilapok és a képeslapok “az évszázad gyilkossági perének” nevezték. A Brühne-tárgyaláson való részvétel a hat hétig tartó tárgyalás során olyan társadalmi eseménynek számított, mint például egy Karaj an-koncerten való megjelenés. A lakosság valamennyi rétegének szokatlan érdeklődése e gyilkossági rüggyel kapcsolatban mindenekelőtt a “gazda: sági csoda” országának szerelmi életére vo: natkozó leleplezésekre irányult. A nagy uj; ságok úgy írtak a tárgyalásról, mintha egy • pornográf film tartalmát ismertetnék. A “lesbosi szerelem híveinek társasága”, amely a meggyilkolt dr. Praun életében fontos szerepet játszott, a közvéleményt jobban érdekelte, mint Ferbach szerelő-lakatos védekezése, aki kétségbeesetten hangoztatta ártatlanságát és azt állította, hogy a bűncselekmény elkövetésének éjszakáján kártyázott és nem gyilkolt. A pikáns zálogosdi játék, melyet Vera grófokkal és iparbárókkal folytatott, kuncogásra vagy pirulásra késztette a közönséget; ezzel szemben a vádlott szemrehányásai, melyek szerint az államügyész csupán azért kívánja őt gyilkosnak bélyegezni, hogy az igazi gyilkosokat ne kelljen átadnia az igazságszolgáltatásnak, senkire sem gyakoroltak hatást. Azok az órákig tartó elbeszélések, amelyek arról szóltak, hogyan hozták össze a szülők a tizenöt éves lányaikat és fiaikat, akiket azután értékes reneszánsz-szekrényekből meglestek, sokkal jobban izgatták a derék bajorokat, mint a bűnügyi rendőrség eltussolási manővereit leleplező védők beszédei. Az újabb meg újabb szenzációkkal táplált közönség a tárgyaláson csupán akkor dühödött meg, amikor Sylvia Cossy nem volt hajlandó a bíróság előtt eljátszani “nagy jelenetét”, amelynek már előre örültek és mint egy ártatlan kis iskoláslány, sírva vallotta be, hogy a képeslapokban megjelent leleplezései, amelyek szerint anyja beismerte előtte a gyilkosságot, elejétől végig valótlanok. A riporterek beszélték rá az egészre és zsarolták ki belőle ,i hazugságokat .Rueth államügyész számára ennek ellenére gyerekjáték volt az esküdtekkel elhitetni, hogy a lány most, a bíróság előtt hazudik, és az igazság az, amit a képeslapok tudósítóinak elmondott. Jobban sikerült Schrammnak, a korábban hétszer büntetett koronatanúnak a fellépése. Ugyanolyan buzgalommal, mint a vizsgálat során, a tárgyalóteremben is elismételte a megható mesét Febrachnak a kis fenyőfa alatt tett beismeréséről. E vallomás közben Rueth államügyész nyugottan rajzolgathatott kis emberkéket az ügyiratcsomó borítólapjára. Legfontosabb tanúja felmondta a leckét anélkül, hogy belesült volna. A tárgyalásnak nevezett hathetes színjáték fináléja a már meghozott ítélet kihirdetése volt: Vera Brühnét és Johannes Ferbachot kétrendbeli bebizonyított gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra Ítélték. Az Ítélet rövid, szóbeli indokolásában a bíróság elnöke csupán Sylvia Cossynak a képeslapokban közzétett és a tárgyaláson visszavont vallomására, továbbá Schramm rendőrspicli meséjére tudott hivatkozni mint bizonyítékra. A “Hamburger Abendblatt” erről másnap a következőket irta: “Ez az itélet-indokolás egyike volt a legszokatlanabbaknak a német kriminálhistóriában . . .” Néhány más, elsősorban külföldi lap kritikusabb formában foglalkozott a perrel, és figyelmüket mindenekelőtt a meggyilkolt, dr. Praun személyére és életére irányították. Ennek során végre nyíltan kimondták azt, ami a perben ismételten felmerült, de amit mindenki — a védőket is beleértve — veszélyes tabuként kezelt. “Praun egyike volt azoknak a fegyverkereskedő parazitáknak, akik szép számmal élnek Nyugatnémetországban — irta a svéd “Stockholm Tidningen” —; milliós vagyonát fegyver sefteléssel szerezte, ami a háború utáni években Nyugateurópában a legjövedelmezőbb, s egyszersmind a legveszélyesebb üzleti vállalkozás volt. Praun balszerencséje az volt, hogy nem ismerte fel azt az időpontot, amikor a fegyverüzlet a magánvállalkozók számára befellegzett. 1959-ben ugyanis Németországban a fegyverüzletet maga a szövetségi kormány vette a kezébe . . . Érthető, hogy az ezzel foglalkozó bonni kormányhivatalok magánügynököknek erre a célra már adtak “iparengedélyt”. A jól kereső dr. Praun ezzel úgy látszik, nem értett egyet, ami az életébe került. Tudnia kellett volna, hogy a fegyverekkel való kapcsolat mindig is életveszélyes volt.” Magyarán mondva: Praunt azért ölték meg, mert útjában volt a bonni fegyverüzletnek. Vera Brühnének és Johannes Ferbachnak azért kell életük végéig börtönben sínylődniük, mert nem volt szavad kitudódnia, hogy Praunt miért ölték meg, s hogy a bűncselekményt minden bizonnyal a titkosszolgálat hajtotta végre. Azok a nyugatnémet lapok, melyek ugyancsak hirt adtak arról, hogy Praun fegyvercsempész volt, és gyilkosait ezen a területen kell keresni, nem merték olvasóiknak a teljes igazságot feltárni. A müncheni justizmordot alárendelt igazságügyi és rendőri szervek hibájának minősítették, s azzal nyugtatták meg olvasóikat, hogy a független, szabad igazságszolgáltatás nem sokáig tűri ezt az ítéletet, amelyet a felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül fognak helyezni. A védők által azonnal megindított felülvizsgálati eljárást azonban hónapról hónapra hallogatták. A legutóbbi csalásai miatt tizennyolc havi fogházra Ítélt Schrammot, a gyilkossági ügy koronatanujt viszont a legnagyobb csendben és titokban szabadlábra helyezték. A perben elhangzott Schramm egyik fogolytársának vallomása, amely szerint aspcilit biztosították arról, hogy ha Ferbach ellen terhelő vallomást tesz, utolsó büntetését elengedik. Ezt a bíróság célzatos hazugságnak minősítette. Az iélet után három hónappal — tehát tizennégy hónappal büntetésének lejárta előtt — Schramm valóban elhagyta a fogházat. E tény megítélésénél azt is figyelembe kell venni, hogy a bíróság Ítéletében “javíthatatlan intellektuális bűnözőnek” minősítette Schrammot, aki “a jogrend szempontjából rendkívül veszélyes hazudozó”. (Folytatják) Thursday, July 18, I9S3
