Szabad Sajtó, 1968. április-június (60. évfolyam, 14-26. szám)
1968-06-13 / 24. szám
«. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, June 13, 1968 POMPIDOU: - & VÁLASZTÁS FŐ TÁRGYA A KOMMUNIZMUS LESZ A “szegény meneteleik” útban “Resurrection Citybe” Washingtonba, megálltak Arlingtonban, néhai Kennedy elnök sírjánál. MENESZTETTÉK A SÉRTHETETLENNEK GONDOLT !, ANGOL UISAGKIRÁLYT, EGY CIKKE MIATT LONDON, Anglia —A London Daily Mirror szerkesztőségével és egyébb irodáival szemben, az utca másik oldalán egy kocsma van, melynek neve White Heart. Az ott gyülekező újságírók azonban a] sajtónegyedben “Hátbaszuró”-nak nevezik. Ez a “becenév” örök emlékeztetője annak, hogy a Fleet St. London nagy versengésben álló hírlapi világának voltaképpeni tengelye, egy dzsungel, melyben a legkeményebb és legtehetségesebb újság-vezető sorsa sincs biztonságban és karrierje niegsemmisithető 12 óra leforgása alatt. Az elmúlt hét csütörtökjén ennek a dzsungelnek elismert királya, aki még hozzá a Cecil King világszerte jólismert nevét viseli, esett áldozatául a törvényszerű tapasztalat rák, hogy a Fleet St.-em, senki sincs biztonságban. A 67 éves Cecil King-et, a hatalmas “International Publishing Corp. igazgatóságának elnökét — ide tartozik aj napi 5 milliós példányszámban megjelenő “Daily M irr os is — menesztették nagyhatalmat jelentő állásából. Cecil King ezt a londoni TV-n j elentette be: — 3V|a reggel egy levelet kaptam az igazgatóságtól, melybán lemondásomat kérték. Azt a szemrehányást hozták fel ellenem, hogy túlsókat foglalkozom politikával és nem eleget az ujságkiadással. Ez voltaképpen célzás volt egy cikkre, melyet King régebben a Daily Mirrorban irt s melyben megvádolta Harold Wilson miniszte relnököt, hogy valótlant álhit, a nemzet pénzügyi tartalékait illetően. Miután pedig King az angol Nemzeti Bank igazgatója volt, mielőtt a cikkét nyilvánosságra hozta, megállapításai különösen súlyosan estek latba. A kormány őt vádolta az angol font leértékelésének szükségességével, miután ez közvetlenül azután történt, hogy cikke megjelent az ötmilliós újságban. King elmondotta, hogy először visszautasította, hogy lemondjon. ■— Miért vonuljak vissza — tette fel a kérdést. Később azonban igy folytatta: — Ha azonban saját kollégái vannak az ember ellen, nem marad egyéb hátra, mint menni. — A felmondásnak beillő felszólítás, hogy menjek, ellentámadás volt ellenem a cikkem miatt, az International Publishing Corp. igazgatói részéről — mondotta King. A tablóid nagyságú Daily Mirror rendszerint a munkáspártot támogatja. Utódja védenceinek egyike lett, az 54 éves Hugh Cudlipp, akit “csodagyereknek” tekintenek, mert már 22 éves korában szerkesztő volt a Fleet St.-en. És 30 éven keresztül Cecil King jobbkeze volt. King unokaöccse a néhai Lord Northcliffe-nek, aki előfutárja volt az ujságüzletben a tömegkiadásnak és King 40 éven keresztül igazgatója volt a Daily Mirrornak. Ez idő alatt elnökölt egy növekvő ujságbirodalom fölött, melybe több mint 200 újság és magazin tartozik a jelenben. Szinte hihetetlen volt, hogy egyidejűleg kiadója tudott lenni a Mirrornak és a “The People”-nak, mely egy szenzációt hajhászó vasárnapi újság. A magas és zárkozott férfi, az előkelő Winchester magániskolába járt és Oxfordban a Christ Church Colleget végezte. Művész tárgyaikat gyűjt, régi könyveket, porcellánt és ezüstnemüket. Egyszer saját újságjáról, a “Feople”-ről kijelentette: — Nem az én ízlésem szerint való lap. Én intellektuell vagyok. Szókimondósága nemcsak Angliára vonatkozott. Az elmúlt évben Amerikában járt és elmondta az “American Society of Newspaper Editors”-nak, hogy a U. S. kiadók “olcsó pince árukat” boL csátanak a sajtópiacra és az “újságjaik olvashatatlanok és nem tartalmaznak semmiféle üzenetet az olvasóhoz”. King határozottan ellenfele volt a “sajtó utján elkövetett rágalmazási törvényeknek”, mert ezek a sajtó ellen irányulnak. — Ezen törvények miatt a kommentátorok és vezető vezércikk írók kénytelenek felvizezni írásaikat — ez volt a kedvenc mondása. Most miután nem volt hajlandó felvizezni saját mondani valóját, mennie kellett. PARIS, Franciaország. — Georges Pompidou miniszterelnök kijelentette, hogy a “totalitári á n u s kommunizmus”, a legfőbb tárgya lesz, a junius 23-ra kitűzött általlános választásoknak. Azonkívül a miniszterelnök sürgette a munkásokat, hogy térjenek gyorsan vissza munkájukhoz, mert a francia közgazdaság jelentékenyen károsodik a folytatódó sztrájkoktól. Egy országos televíziós adásban, — melyet a de Gaulle kampány beindításának tekintenek — Pompidou az általános választásokat úgy irta le, mint két lehetőséget: — Vagy a kommunizmust választják, vagy a gaulleizmust, mely szabadságot és függetlenséget biztosit az országnak. — A nemzetnek — mondotta — döntenie kell, a totalitáriuánus kommunizmus mellett, vagy ellen van. Fölösleges mondanunk, hogy mi elene vagyunk. És készek vagyunk, hogy küzdj ünk a veszély ellen. Azt is elmondotta Pompidou, tisztában ván vele, hogy “kis csoportok”, melyek néhányát külföldről pénzelik, el vannak határozva rá, hogy nyugtalanságot ás zavargásokat okozzanak az országban. Ez volt a második eset, hogy Pompidou vésztjóslóan külföldi beavatkozásról beszélt, részleteket azonban ezúttal sem említett. Beavatott körök elmondották, a francia kormánynak bizonyítékai vannak, rá, hogy Vörös Kina nagy pénzösszegéket utalt át a svájci bankokból, “a francia maoisták számára, akik a diákok és munkások között rejtőzködnek és a zavargásokat elkezdték. Edward! Kennedy üt amerikai haliparié! WASHINGTON — Az amerikai halfogyasztás az elmúlt 10 évben a duplájára emelkedett, de az amerikai halászoknak, részesedése a halpiacból, 60 százalékról 29 százalékra esett vissza. Azonkívül az Egyesült Államok a világ haltermelőinek második helyéről a hatodik helyre csúszott vissza — mondotta Edward M. Kennedy Mass, demokrata szenátora. Kijelentette: — Az amerikai hivatásos halászokat nemcsak elavult halászhajók és felszerelésük hátráltatja, hanem az elmaradt módszerek is, melyekkel aratják, kezélik és eladják a halat. A kommunisták saigoni támadása alatt, elbújt a vietnami asszony, a kisfiúval. HIRDESSEN LAPUNKBAN!
