Szabad Sajtó, 1968. január-március (60. évfolyam, 4-13. szám)

1968-02-29 / 9. szám

Z. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, Feb. 29, 1968 IRTÓZIK A ZÁRT JUTÓTÓL, LAKAT ALATT A NAGYHÍRŰ FRANCIA SZÉLHÁMOS Ä 29 éves Robert I. Schramm, Herman Talmadge demokrata szenátor asszisztense, perli a legfelsőbb bíróságot, (háttér közép), mert nem tartja rendben és tisztán a házatáját. PÁRIS — A francia Rivéra nagy közönségsikere volt né­hány nappal ezelőtt Pierrc Aumay bűnügyének tárgyalá­sa. A szerény külsejű, ötvenes Monsieur Aunay ugyanis — megjelenésével ellentétben — nem kis fizetésű házalóügy­­nck, hanem a tárgyalóterem egyik vendégének szavaival: az évszázad szélhámosa, aki pillanatnyilag éppen szökés miatt állt a biróság előtt. A nagystiiu szélhámos hu­­szárcsinyj eiről, legen dákat mesélnek. Egyik nagy fogása az volt, amikor — fagyasztott csirkéikben csempészett aranypénzeket. Máskor egy titkos genfi folyószámlát “ko­­pasztott meg” úgy, liegy a folyószámi a-tulaidonos tpst-Agyonlőtték az albán menekültet LONDON, Anglia. — Egy csendes előváros utcáján. Londonban agyonlőtték az 51 éves Georgy Kola-t, egy albá­niai politikai menekültet. Egy jólöltözött fegyveres fér­fi két golyót eresztett belé majd letérdelt melléje és öt golyót lőtt a fejébe. A merénylő azután autóján menekült, két teherautó sof­­főr, akik látták a gyilkossá­got utánna eredtek. Ezek be­telefonálták a menekülő au­tójának rendszámát a rendőr­ségnek és néhány órával ké­seibb iletarjáztattak egy 39 éves férfit, aki gyári munkás­nak adta ki magát, Luton, Bedfordshire-ben és megvá­dolták gyilkossággal. vérbátyának adta ki magát. Legszenzáci ósabb stiklije azonban az volt, amikor há­ta itószer-csempésznek álcázva felhivta magára az amerikai nyomozó szervek figyelmét, majd némi macska-egér já­ték után kijátszotta a detek­­tivek csapdáját, s angolosan távozott a közönséges porcu­korért bezsebelt tizenkétezer dollárral. Hat évvel ezelőtt a zseniá­lis szélhámos csillaga leáldo­zott: a rács mögé került. A párisi Fresnes börtönben azon ban sikerült elérnie, hogy az egyik gazdasági hivatalba osz­­szák be munkára. Monsieur Aunay itt sem volt hűtlen önmagához: 25 ezer frank ér­tékű számlát hamisított — természetesen olyan áruk el­lenértékéként, amelyeket a börtönigazgatóság azóta sem látott. Mire azonban erre fény derült, a derék szélhá­mos már a Riviérán volt — igaz, nem nyaralóként, ha­nem egy fegyveres rablótá­madás értelmi szerzőjeként, amiért ismét börtönbe került. Szerencséjére itt enyhébb — és kivételesen valódi — szív­rohamot kapott, ezért átszállí­tották a helybeli kórházba, amelynek rövidesen a ked­vence lett. Pezsgős, kaviáros vacsorá­kat adott a kórházi személy­zetnek — és őrzőinek. Még­sem érezte igazán jól magát. Egy este tetten érték, mint szobájának ablakrácsát fű­részelte. Az épület körül nyomban megkettőzték az őr­séget. Monsieur Aunay-niak igy igazán könnyű dolga volt: pizsamáját csak az előzéke­nyen kórtermében hagyott öltönyre kellett cserélnie, s máris kisétálhatott az ajtón. Az ablakra és az udvarra na­gyon vigyáztak,- de az ajtó minidig nyitva volt. “Ó, sose zártuk be: Mon­sieur Aunay-nak igen kelle­metlen zárthely-iszonya volt”, — magyarázta a szökést kö­vetően az egyik őr . . . A nizzai bíróság azonban nem volt tekintettel a kitű­nő úriember érzékeny pszichi­kai állapotára, s újabb két és fél évi zárthelyi tartózkodás­ra ítélte. A RABLÓ LEGJOBB BARÁTJA MOSZKVA — Egy Volga­­menti városban kiderült, hogy a kutya nem minden ember­nek legjobb barátja. Akadt ott egy kutya, amely elárulta a gazdáját, a betörőt. Betörés volt egy füszerüz­­letben. Kijöttek a rendőrök. Az üzletben találtak egy ku­tyát, amely szomorúan nézett rájuk, mintha ennivalót kére­­getne. Kiengedték. És követ­ték. A kutya elvezette a ren­dőröket a gazdája lakóházá­ba. Ott éppen vodkás mulato­zás volt, annak, örömére, hogy jól sikerült a rablás a füszer­­üzletben. Shirley a színen LOS ANGELES — Shirley Temple Black, akinek politi­kai kísérlete nemrégiben ku­darcot vallott, kijelentette: a közeljövőben több műsoros estén fellép majd, szavalatok­kal és énekszámokkal. GYAKORLOTT MAGYAR GÉPSZEDÓT keresünk magas szakszervezeti munkabérrel. Nappali munka, hétfőtől péntekig. Állandó állás, jó munkafeltételek. írjon vagy jelentkezzen sze­mélyesen a délelőtti órákban. SZABADSÁG 1736 East 22nd Street, Cleveland Ohio 44114 Telefon: (216) 241-5905 MIND HŐSÖK ŐK ... ANN ARBOR. Mich. — A Michigan állami, egyetem kör­kérdést intézett az újságok munkaügyi cikkíróihoz és ri­portereihez: kiket tartanak Amerika legkiválóbb munkás­­vezéreinek? A kérdőívhez mellékelve volt egy névlista. amelyből a szerkesztők válo­gassanak. A kiváló unióvezé­rek listáján volt Dave Beck, aki börtönben ült, és Jimmy Hoffa, aki börtönben ül. Ami azért is érdekes, mert a ve­zéreket egyebek közt erköl­csösség szempontjából is meg­ítélendőnek tartotta az egye­tem. EZ EX A AYAROTV JÖJJÖN VELÜNK MAGYARORSZÁGRA! Amikor legszebb Magyarország, akkor leszünk ott! REPÜLJÖN M um uM LEGMODERNEBB JET GÉPEIVEL TITELDIJi CLEVELAND-BUDAPEST ÉS VISSZA $480.50 NEW YORK-BUDAPEST ÉS VISSZA $426.00 Csatlakozás Romániába, Csehszlovákiába és a Kárpátaljára Augusztus 1-én induló csoportok vezetői: Donó András elnöke az öregameri­­kásoknak és az Egye­sült Magyar Egyletek­nek, a WJMO rádióál­lomás magyar bemon­dója, számos magyar­­országi csoportos uta­zás vezetője. Cleve­land város közigazga­tási főtisztviselője. Dienes I. László újságíró, lapszerkesz­tő, a Szt. György Szö­vetség, testvériességi biztosítási egyesület központi főtitkára. RÉSZLETES INFORMÁCIÓÉRT KÜLDJE AZ ALANTI SZELVÉNYT A KÖVETKEZŐ CIMREi MR. LÁSZLÓ I. DIENES, 222 Amboy Avenue, Metuchen, N.J. 08840. Kérek részletes felvilágosítást az 1968-ban Magyarországra. Csehszlovákiába, Romániába és a Kárpátaljára indítandó cso­portos utazásairól. Név: Cím: Váró«: Állam:.............................................................Zip Coda:

Next

/
Thumbnails
Contents