Szabad Sajtó, 1968. január-március (60. évfolyam, 4-13. szám)

1968-02-22 / 8. szám

10. OLDAL tiKABAD '"SAJTÓ Thursday, Feb. 22, 1968 AZ EGYETEM ELNÖK ÉS BÉKÁN TÁVOZÁSÁT FOGIA KÖVETELNI AZ ÁLLAMI SZENÁTOR NÉV/ YORK — Az állami törvényhozó testület Joint Legislative Committee on Grime-jának egyik tagja — mely kábítószerek törvényel­lenes használatát vizsgálja a State University-n Stony Bróok, L. I.-ben — elmondot­ta new yorki újságoknak, hogy követelni fogja az egye­tem elnökének és a diákok dékánjának lemondását állá­saikról. John Lindsay, New York polgár­­mestere, újságírókkal a szemetes­sztrájk befejezése előtt. | Eltűnt a gép ' NEW DELHI, India — A honvédelmi minisztérium je­lentette. hogy az indiai légi­erő egy katona szállító repü­lőgépe, 98 személlyel a fedél­zetén eltűnt a Himalaja he­gyeiben és 48 óra óta nem érkezett a gép sorsáról hir. Abraham Bernstein, N. Y. állami szenátor azt a panaszt emelte az egyetem elnöke John S. Toll és a dékán, Da­vid Tilley ellen, hogy “teljes mértékben e 1 m u la sztották, hogy felismerjék a kampu­­szon uralkodó kábítószer problémát és semmit sem tet­tek ezirányban.” — Sőt — mondotta az álla­mi szenátor — ami még fon­tosabb, az eddigi összegyűj­tött tényállásokból kiderül, nem voltak hajlandók és visz­­szautasitották, hogy segítse­nek. Rendkívül éles támadásá­ban az egyetem adminisztrá­ciója ellen, a szenátor kijelen­tette: — Az egyetem nyeri el a rossz nevet, holott az az adminisztráci óhoz tartozik. Minden törekvés és érdeklő­dés, hogy ellenőrizzék a ká­bítószer problémát, teljesen összeomlott az egyetem veze­tőségében, az elnöktől lefelé. Azután a szenátor célzást tett rá, hogy mihelyt a kezé­ben lesznek a tanúvallomá­sok összes adatai, követelni fogja a két vezető lemondá­sát, esetleg másodét is. A parlamenti bizottság csü­törtökön tartja ötödik és utol­só meghallgatását az egyetem kábítószer ügyével kapcsolatban, mely akkor robbant ki, mikor Suffolk megye rendőrsége razziát tar­tott a kampuszon, január 17- án. Mintegy 30 diákot tartóz­tattak le. akik vagy birtokol­tak, vagy árusítottak kábító­szert. Beavatott forrásokból nyert értesülések szerint, a bizott­ság egy törvény meghozatalát fogja javasolni, mely szerint minden diák és tanár, akit el­itéinek kábítószer tartásával, vagy árusításával, automati­kusan eltávolítható az állami egyetem minden college-jé­­ről. Ugyanezen beavatott kö­rök elmondták, hogy akadé­miai szabadság leple alatt, az intézmény megadta a jogot a diákoknak, hogy bármit is te­gyenek és meg védte őket minden külső beavatkozástól. Talán felemelik az adót ezévben WASHINGTON — George H. Mahon, a kongresszusi képvíselőház költs égvetési bizottságának elnöke kijelen­tette, a kongresszus valószí­nűleg hozzá fog járulni az adó felemeléséhez ebben az év­ben, a kormány kiadásainak jelentős csökkentése után. A patkányoké a szó COLOMBO, Ceylon — Egy parlamenti bizottság a sze­nátus nagytermében tartotta vitáját a ceyloni alkotmány revivi ójáról és ezt egy nyilvános hiközlő rendszeren keresztül közvetítették. Miközben a tárgyalás folyt patkányok átrágták a hírköz­lő rendszer drótjait és igy a bizottság kénytelen volt fél­beszakítani vitáját. A képvi­selők átmentek a képviselő­ház tárgyalótermébe, ahol ke­vesebb a patkány és ott foly­tatták a tárgyalást. A hír­közlés működött. Hirdessen lapunkban! Chicagóban egy húsfeldolgozó gyárban robbanás történt, mely megölt C személyt és megsebesített hetvenhatot. Daytona Beach, Fla.-ban a Daytona Sports Car versenyen, az első három, nyugatnémetországi Porsche kocsi volt. TÖBBSZÁZ 1BÓ "POLGÁRI ELLENÁLLASA" RÉSZLETEKBEN NEW YORK — Az egykori iró Henry David Thoreau “polgári ellenállásról’’ beszélt és komolyan gondolta azt. Mi­vel ellene volt annak idején a “Mexicoi háborúnak” s en­nek hangot is adott, börtönbe került. Azon célból, hogy kifejez­zék ellenkezésüket a vietnami háborúval kapcsolatban. 448 jelenlegi iró és újságírói Thoreau-hoz hasonlóiképpen cselekedett, azaz csak rész­ben. Idézve az egykori iró ellen­­véleményét az állammal szemben, az aláírók, köztük Nelson Algren, James Bald­win. Eric Bentley, Allen Gins­burg, Paul Goodman, Betty Friedan, Dwight McDonald, Henry Miller, Terry South­ern, Benjamin Spock és Wil­lem Styron, teljes oldalas hir­detést adtak fel a New York Post-ban és a New York Re­view of Books-ban, melyben a következőket szegezték le: — Senki közülünk nem fogja megfizetni a javasolt 10 százalékos többlet adót, vagy bármilyen háború okoz­ta adóemelést és: — Sokan közülünk nem fogja fizetni a jelenlegi 23 százalékos jövedelmi adót, melyet arra is felhasználnak, hogy financirozzák a háborút Vietnamban. Ez sokak nézete szerint nem az az anyag, melyből a mártírokat csinálják. Elsősor­ban még kétséges, hogy az adóemelést megszavazza s a kongresszus. Éppen az alá­írók egy-harmad része, akik visszautasítják, hogy a jelen­legi adót fizessék, nem való­színű, hogy börtönbe menje­nek, mivel egy részük nem fizetett adót évek óta azon a símen, hogy pacifisták. Miu­­án ezek bejelentették jöve­delmüket és az adó egy ré­szét megfizették, az országos adóhivatal nem állítja őket bíróság elé. A hiányzó adót bankszámlájukról vonják le és hozzáteszik a 6 százalékos késedelmi kamatot. És min­dig van elég pénz a bank­számlán, hogy megtakarítsa­nak maguknak és az adóhiva­talnak egy sereg kellemetlen­séget. Nyolc újság úgy vélte, hogy az egész oldalas hirde­tés sértené az Egyesült Álla­mok törvényeit és visszauta­sították annak közlését. Egyi­ke a visszautasitóknak, a New York Times volt. INDONÉZIAI DIAKOK KRÉTA TÜNTETÉSE A RIZS MELLETT JAKARTA, Indonézia — Ez az ország valószinüleg az egyedüli a világon, ahol a diákok magatartása és visel­kedése a rizs árától függ. Január közepén a rizs ára Indonéziában alaposan 30 rúpiáról 35 rúpiára szökkent fel literenkint (kb. 2 font.) Pontosan ekkor kezdődött az egyetemeken az iskolai év. A diákok tervet dolgoztak ki. mély szerint minden máso­dik napon csak a diákság fele gyülekezett a tantermekben, a másik fele az úgynevezett krétatüntetéseket rendezi az utcákon. Ez abból áll, hogy autóbu­szokon, taxikon, jeepeken, és kerékpár hajtotta riksákon krétával mindenütt felírják a jármüvek oldalára: - Sze­retjük a rizst. Adjanak ne­künk rizst — és kezükben csóválják a krétát. A diákok már bebizonyí­tották, hogy tüntetéseik ha­tásosak, végeredményben is ők buktatták meg Sukarno kormányzatát. Most megfo­gadták, hogy tüntetéseiket addig folytatják, mig a rizs árát leszállítják.

Next

/
Thumbnails
Contents