Szabad Sajtó, 1968. január-március (60. évfolyam, 4-13. szám)
1968-02-22 / 8. szám
6. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, Feb. 22, 1968 A Wasp nevű amerikai repülőgéphordozó három helikoptere menti a személyzetet a sülyedő tartályhalóról Portsmouth, Va.-tól 250 mérföldnyire. ORANKINT 1,1 DOLLÁRT KERES EGY FÉRFI, HA MOZDULATLANUL ALL Texas állam Forth Worth nevű városában élt egy 21 esztendős, William A, Fuqua nevű fiatalember. Bili mindaddig ebben a városban élt, időnkint más városokba is utazott, ahol nem mindennapi képességére és szolgálataira szükség volt, amig a közelmúltban a US Army be nem hi-vta katonának. Mr. Fuqua, annak rendje és módja szerint, bevonult katonának és ezzel a körülménnyel, három évre, félbe szakitódott a világ egyik legkülönösebb — és egyik legjövedelmezőbb — karrierje. Bill Fuqua, aki eredetileg, meglehetősen gyengén fizetett, másodrendű szinész volt. néhány évvel ezelőtt, abbahagyta a színjátszást és különleges képességét más, jövedelmezőbb módon gyümölcsöztette. Bili különleges képessége a következő: képes arra, hogy órákon keresztül, bármilyen testhelyzetben (például, karját előrenyujtva, stb.) teljesen mozdulatlanul, rezzenetlenül, szinte szemrebbenés nélkül, álljon. Bili Fuquat az ország különböző részeiben, nagy férfi divatáruházak a 1 k a lmazták modellként. Bilinek a kirakatban kellett állnia, ugyanúgy, mint bármelyik másik, nemélő modellnek. Az illetékes áruház minden egyes esetben, közölte egy, a kirakatba helyezett feliratban a nézőkkel, hogy például — a két modell közül az egyik, élő ember. A különös mutatványnak rengeteg nézője volt, mert Bili olyan mozdulatlanul és rezzenetlenül tud állni, mintha nem-élő modell volna. Julie Nixon, a republikánus elnökjelölt lánya, a vőlegénye, David I Eisenhower és Tricia Nixon, egy babysitting tervezetben Manches-1 tér, N.H.-ban, kisegítve a választókat, akik szavazni mennek. Amikor azután valamelyik munkás megjelent, a modelleket vállára kapta és kiszállította azokat a kirakatból, Bili még akkor is olyan merev és mozdulatlan volt, mint akármelyik próba-baba. Ezért a különös teljeseményért azután az áruházak órán kint 1,300 dollárt fizettek Bili Fuquanak. A leghosszabb idő, ameddig Bili mindeddig teljesen mozdulatlan p r ó bababaként állott egy kirakatban, 4 óra és 28 perc volt. A leghoszszabb idő pedig, amig egyetlen szemrebbenés nélkül állott egy kirakatban, 45 perc volt. Bill Fuqua, közvetlenül katonai szolgálatra történt bevonulása előtt, a következőket mondotta az újságíróknak: — Sokan azt állitjáik, hogy miközben egy kiratkatban mereven és mozdulatlanul állok. hipnózis hatása alatt vagyok és ez az oka annak, hogy ilyesmire képes vagyok. Ez azonban nem igaz. Soha még nem hipnotizáltak, teljesen éber vagyok ilyen alkalmakkor és pontosan tudom és látom, hogy mi történik körülöttem. — Az egész dolog csupán rendkívül erős koncentrális kérdése és ezenkívül, az szűk séges, hogy valaki a legteljesebb mértékben fegyelmezni tudja izmait. —- Tizenötéves, high school diák voltam, amikor ezt a különleges képességemet első Ízben felfedeztem. Először osztálytársaimat szórakoztattam mozdulatlan pózaimmal. — Amikor, az iskola elvégzése után színész lettem és Kínai elmebetegek Mao szavait idézik PEKING — A “Jemnin Jih Pao”, a kínai kommunista párt hivatalos napilapja, nemrégiben rendkívül érdekes és jellemző cikket közölt. A cikkből minden kommentár nélkül idézzük a következő részeltet: — A kínai elmegyógyintézetekben nemrégiben bevezették azt a szokást, hogy az ápoltak körében tanfolyamokat rendeznek és ezeken a tanfolyamokon Mao Tse-tung mondásaiból olvasnak fel az ápolónők és az orvosok. Megengedhetet lennek találtuk ugyanis, hogy a nagy Mao bölcseségében éppen az elmebetegek ne részesüljenek. — Kezdetben az elmebetegek nevetve hallgatták a Mao Tse-tung idézeteket és felolvasás közben zajongtak és vihogtak. Később azonban, elkezdték szabad idejükben tanulmányozni a mondásokat és ma már, az ország mindegyik elmegyógyintézetében, az elmebeteg legnagyobb öröme, ha Mao-idézeteket mondogathatnak kórusban. — Ezenkívül: a legtöbb elmegyógyintézetben az ápoltak dalokat állítottak össze a nagy Mao mondásaiból és ezeket a dalokat éneklik kórusban, minden étkezés előtt. Körutazás a Hold körül PÁRIS — Az egyik párisi napilap r e j tvénypályázatot közölt és az első dij: ingyenes körutazás a Hold körül. A lap szerkesztősége azonban nem közli, hogy erre a körutazásra mikor kerülhet sor és azt sem közli, hogy amerikai, vagy szovjet űrhajón fogják-e lebonyolítani. nem tudtam tisztességesen megélni, elhatároztam, hogy gyümölcsöftetni fogam ezt a különleges képessé gémét. Őszintén meg kell mondanom: mozdulatlanságommal az elmúlt esztendők folyamán valóban nagyon tisztességes pénzeket keresztem. — Miután leszereltem a katonaságtól, el szándékozom menni Párisba, hogy személyesen megismerkedjem a világ jelenleg élő legkiválóbb pantomim-mű vészével, a francia Marcel Marceauval. — Már évek óta levelezünk Monsieur Marceauval és a kiváló pantomim-művész meghívott, hogy látogassam meg Párisban. Az útra mindent előkészítettem, terveim el azonban felboritptta a katonai behívás. Párisi látogatásom tehát, a leszerelésem utáni időpontra halasztódott. A LUSTASÁG / EREDMÉNYE . NERJA, Spanyolország —A 70 éves Angel Moreno Diaz, minden héten fogad az országos sportversenyekre, eddig azonban még sohasem nyert. A múlt héten is fogadott, az időjárás azonban olyan rossz volt, hogy nem ment el a megadott napon a fogadási irodában, benyújtani szelvényét. Később kiderült, hogy ha benyújtja szelvényét, azon a héten 420,000 dollárnak megfelelő összeget nyerhetett volna. PISZTOLY SIHANOUKNAK PHNOM PENH, Cambodia. — Az északvietnami kormány egy lelőtt amerikai pilóta pisztolyát ajándékba, emléiljbe adta Norodom Sihanouk herceg, cambodiai államfőnek. Sihanouk elfogadta a pisztolyt és ünnepélyesen megígérte: minden erejével támogatni fogja Észak-Vietnam Amerika elleni harcát. Megjavihatatlan hajó ATHEN, Görögország — A “Bache” nevű amerikai torpedó-romboló, amely nemrégiben a görög partok közelében sziklazátonyra futott, annyira megrongálódott, hogy megjavitbatatlan — közli egy innen származó hivatalos jelentés. Ajándék Amerikának LONDON — A 71 éves Alfred Barrs 100 fontos (240 dollár) csekket küldött ajándékba az Egyesült Államok kormányának. A csekkhez mellékelt üzenete igy hangzik: Haragszom mindazokra, akik Amerikát támadják és ezzel az összeggel az Egyesült Államok iránti rokonszenvemet akarom kifejezésre juttatni. Az 55 éves Semon E. Knudsent a Ford Motor Co. igazgatójának választották meg, egy héttel azután, hogy ügyvezető alelnöki állását feladta a General Motorsnál.