Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)

1967-03-23 / 12. szám

8. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, March 23, 1967 Veterán amerikai diplomata igy látja a siovjet és Magyarország jövőjét LONDON. — A Sunday Ti­mes politikai riportere, Hen­ry Brandon, Washingtonban megszólaltatta Averell Harri­­man amerikai nagykövetet, a második világháborúban és a hidegháborúban nagy szere­pet játszott diplomatát, a vi­lágháborús vezér-generáció utolsó Hohifcánját: mit látott a múltban és hogyan képzeli el a jövőt. Harriman 40 év óta újra meg újra Oroszor­szágban járt, Trockij tói kezd­ve a szovjet valamennyi vezé­rével tárgyalt, vitázott, vias­kodott — sok fontos mondani­való gyűlt össze emlékezeté­ben. A 20-as években a szovjet politika legmarkánsabb egyé­niségével, Trockijjal tárgyalt georgiai mangán-lelőhelyek ki­aknázásáról amerikai tőke se­gítségével. Megegyezés is jött létre. Kilátás nyílt amerikai­­orosz együttműködésre. De hann'irosan felüli kereket lett Sztálin, száműzetésbe kerget­te Trockijt és kihirdette az uj politikát: Oroszország ipa­ri fejlesztését külső segítség nélkül kell megvalósítani. Ma már világosan lehet látni, hogy ez volt bevezetője a ké­sőbbi hidegháborúnak, a vi­lágforradalom politika j ának. $ $ í* A világháború után, 1945 tavaszán Moszkvából hazatér­ve, Harriman azt a vélemé­nyét hangoztatta, hogy a Szovjetunió és Amerikai szán­dékai és célkitűzései össze­egyeztethetetlenek, mégis bé­késen meg kell férnünk egy­más mellett ezen a kis föld­tekén. Emiatt súlyos támadá­sok érték minden oldalról. Ma mindenki egyetért azzal, amit Harriman több mint húsz év­vel ezelőtt mondott, több év­vel Churchill fultoni beszéde előtt, amelyben először szere­pelt a “vasfüggöny” szó. “Azt hiszem — mondta most Har­riman az angol újságírónak — idővel a szovjet fel fogja ad­ni a kommunista forradalmak eszméjét, az úgynevezett fel­­szabaditási háborúk támoga­tását, de ez az idiő még nem következett el, Brezsnyev és Koszigin éppen úgy meg van­nak győződve a világkommu­nizmus végső győzelméről, mint Sztálin és Kruscsev.” A világháború idején ezt mondta Sztálin Harrimannak és 15 évvel később a Kreml­ben, ugyanabban a szobában, ezt mondta neki Kruscsev: “A Szovjetunió óriási lépésekkel fejlődik és ez bizonyítja, hogy a kommunista rendszer a leg­jobb. Más országok követni fogják a példánkat, vagy mi gondoskodunk arról, hogy kö­vessék a példánkat.” Tehát reménytelennek lát­ja Harriman a világhelyze­tet? Nem. Már nem hiszik, hogy a Nyugat gazdasági ösz­­szeomlás előtt áll. Tudják, hogy a kommunizmus belül­ről a maga erejéből nem győz­het, tehát kívülről kell fel­forgató akciók megszervezé­sével támogatni. Ennek a megállapításnak kapcsán Har­riman úgy nyilatkozott, hogy Amerika erőteljes állásfogla­lását a vietnami kérdésben egész Ázsia örömmel üdvözli, mert félnek Kína terjeszkedé­sétől. Dulles “felszabadító politi­káját” Harriman helytelennek ítélte. Az 1952. évi elnökvá­lasztási kampány során azt vallotta, hogy ez a politika arra vezethet, hogy bátor em­berek vérüket fogják ontani abban a reményben, hogy ügyüket Amerikai támogatni fogja. Ez történt 1956-ban Magyarországon, és Amerika nem tudott segíteni. “Én ak­kor New York állam kormány­zója voltam, mi gondoskod tunk a magyar menekültek körülbelül egyharmadának el­helyezéséről New York állam­ban. Én akkor sok magyarral beszéltem és mind azt mond­ták nekem, hogy bíztak abban, hogy mi segítségükre fogunk sietni.” * * :|s Negyven évi diplomáciai ta pasztaltsága alapján Hard­man nagykövet hogyan kép­zeli el a jövőt, a jövő öt vagy tiz esztendőt ? Erre a kérdés­re Harriman igy felelt: “Én úgy hiszem, hogy a szabad­ság kiszélesítése a Szovjet­unióban és a többi kommu­nista országban elkerülhetet­len. A nemzetközi kommuniz­mus mindent átfogó szerke­zete (monolithic structure) melynek megteremtését Sztá­lin remélte, összeomlott. Ez( a szerkezet már nem létezik, és ez nemcsak a Moszkva és Peking közti harcra vonatko­zik. Ezért én arra a feltevás­­•e hajlok, hogy ha nem ké­ül sor nagyobb háborúra a .zovjettel — ami, úgy hiszem, lem fog bekövetkezni — egy­­e erősebb lesz az orosz nép nyomása, több szabadság és jobb élet követelése, és ez a szovjet urait arra fogja kény­szeríteni, hogy nagyobb súlyt fektessenek belső ügyeik el­igazítására. Hiszem azt is. hogy az irányzat Európában a vasfüggöny leomlásához fog vezetni. Nagyon fontos, hogy az uj német kormány, mely­nek Willy Brandt a külügy­minisztere, a kelet-európai or­szágokkal jobb viszony meg­teremtésén fáradozik. És ha nem lenne vietnami háború, jobb viszony lehetne köztünk és a szovjet közt is . . . Hi­szem azt is, hogy számítha­tunk arra is, hogy a Szovjet­unió felőle kommunista fenye­getés gyengülni fog.” Az európai helyzet elemzése során Harriman ezt a hatá­rozott kijelentést tette: “Én abszolút helytelennek tartom De Gaulle nézetet, hogy a hi­degháborúnak vége van. Ezt hinni szeretném, de semmi kétség, hogy ha a nyugat-eu­rópai országok nem tartanak össze, a szovjet meg fogja kí­sérelni, hogy egyiket a másik ellen kijátssza.” Averell Harriman, 75 évét meghazudtoló fiatalos tett­erővel ma is aktiv részt vesz Amerikai külpolitikájá­nak szolgálatában. Jelenleg, mint Johnson elnök tanács­adója azt tartja feladatának, hogy minden lehetőségét ki­kémlelje a vietnami konflik­tus megoldásának, hogy mi­előbb tárgyalásokra kerüljön sor és elő lehessen készíteni a jövő rendjét megteremtő megállapodásokat. New Zealand nagykövete WELLINGTON, New Zea­land. — New Zealand uj ame­rikai nagykövete Frank H. Corner lett, aki rövidesen el­foglalja washingtoni állo­máshelyét. CSAYOSSY LEÓ: HIRDESSÉTEK HARANGOK TÖRTÉNELMI REGÉNY De mindez mit ért? A “pajzs” mögötti nyugati világ za­vartalanul élte tovább gondtalan életét és a “pajzsot” tartó magyar végek felé félelmetesen hömpölygőit az oszmán ára­dat. Pénz és hatalom kellett volna. Mégpedig tömérdek mind a kettőből. Ám a nyugati fejedelmek semmi segitségre vagy áldozatra sem volnának hajlandók. Pillanatnyi érdekeik biztosi­­tása irányitotta tetteiket. Kudarcba fulladt lovagi vállalkozá­saik tartották vissza őket attól, hogy történelmi küldetést vál­lalva, Európa védelmezői legyenek. Ezt a feladatot a magya­rokra hagyták. Megismétlődött IV. Béla végzete. Akkor a tatár, most a török. Vészterhes korszak közelitett a magyarság felé. Sok ke­serűséggel teli magyar kebelből szakadt fel a sóhaj, hogy ta­lán jobb lett volna, ha Árpád vezér nem a Kárpát-medencé­ben alapit uj hazát. Tovább, nyugatabbra kellett volna ve­zetnie népét, oda, ahol biztonságosabb az élet, ahol a kivivőit határokat nem ostromolják folyvást a népvándorlás Keletről hömpölygő hullámai. A gótok példáját kellett volna követ­nie, akik Spanyolországig jutottak el, másik águk pedig Itála földjét szállotta meg . . . A magyar azonban ősidők óta pusztai nép. A beláthatat­lan sikság, földművelésre, állattenyésztésre alkalmas rónaság az éltetője. A messzibelátó, dolgoskezü magyar parasztnak nem a hegyvilág való. A tenger sem. Sem amott, sem emitt, nem tudott volna gyökeret ereszteni és elpusztul. Mint az avar nép, amelynek sem nemzetsége, sem ivadéka nem ma­radt. Elgőgösödtek, elkevélyedtek és az Ur haragjától hullot­tak el az utolsó szálig. A magyar karddal szerezte hazáját. Parlagi földek, enyé­szettől megmohosodott romok s a felperzselt élet hátramaradt üszkös pernyéi várták. De megművelte, termékennyé és lak­hatóvá varázsolta honszerzésének istenáldotta földjét. Kétkezi verejtékes munkával küzdötte le a természeti erők térhódítását és vére hullatásával verte vissza a Keletről terjeszkedő éhes népek áradatát. A népek országutján elterülő magyar paradicsomra ismét éjsötét fellegeit bocsájtja a történelem. Kard lesz a kaszá­ból, bilincs a kapából, hősök, mártírok vére vegyül a békés munka áldásos verejtékébe. A honfoglaló magyar a gazda ezen a földön. A német csak vendég, az oláh meg szláv pedig jövevény. A magyar vérzik, pusztul, elkoldusodik. Tékozolja vérét, vagyonát. Ret­tenetes pocsékolás folyik itt a vérrel. Azok, akik a magyarság vendégszeretetéből sunyálkodtak be elhagyott lakóházakba, kiirtott szinmagyar vidékekre, nem segítenek oltani a láng­ba borított falvakat. Sokszor a török betörőbandáknak nyujta­­í nak alamuszi segítséget ... A német lekushadt fejjel habzsolja a paradicsomi jólétet és csak arra ügyel, nehogy megfullad­jon a saját zsírjában. Az oláh pedig, amelynek még sohasem volt hazája, az üregi nyúl szaporodásával terjeszkedik. Vigyázz magyar! A pojánák népe úgy élősködik rajtad, mint szu a fában, mint sáskahad a tarlón. Vigyázz magyar! A lopott jusson felduzzad a jövevények ereje és te egy nap arra ébredsz, hogy Erdély ország azé, aki teleszüli és nem azé, aki életét áldozta érte. És a tót? Adtál neki fenyőövezte szállást és kivert a há­zadból. Ziska huszita martalócai lázitják, nyomorítják, rabol­ják az ország felső végeit és sáros csizmáik nyomán megszű­nik a rügyfakadás . . . Nyomasztó válság, belső zűrzavar, tel­jes kiszolgáltatottság jelei mindenütt. A szószékre lépő Báthori László pálosszerzetes igy beszélt: — Aki elad, az menekül a portékájától, aki vesz, az vesz­teségtől retteg. Aki koroskodik, nem látja hasznát, aki épit, aligha lakik benne. Aki vet, ritkán arat s aki szőlőskertet mü­vei, aligha szüretel. Akik nőt vesznek, nem teremnek fiakat s akik nem nősülnek, árván maradnak. Árulás, rablógazdálkodás, hitszegés ellen hol a bizto­síték? S vájjon az eskü, a pecsétek, a kutyabőrre festett diplo­mák megnyugtató közbizalmat árasztanak? Ó, dehogy! Bizánc, az ókeresztény művelődés évezredes fellegvára, már nyolc hónapja a szultán kezében van. Vájjon ki állítja meg a kevély hóditó legyőzhetetlennek látszó seregét? Magyarország az egyetlen nemzet, amely történelmi kül­detéstudattal néz szembe a vésszel és mélységes komolysággal érzi át a keresztény világot fegyverbekiáltó pápai szózatot. Magyarországnak egyedül kell felvennie a harcot a Bi­zánc birtokába jutott oszmán birodalommal. Megint a ma­gyar nép az, amelynek bástyaként kell helytállnia Európáért, saját testéből emelnie gátat az ázsiai medréből kilépő biroda­lom félelmetes áradatával szemben. Nyugat talán nem tudja, hogy a szultán -nem állapodik meg a magyar végeknél, hanem tovább száguld diadalittas janicsárjaival a maga elé tűzött világuralom felé? És mi lesz ha a magyar gát átszakad? A szultán akkor minden ellenállás nélkül rohanhat to­vább ... *#***• tv jg Tovább a német császárig, a francia, a spanyol trón meg­döntésére, az olasz fejedelemségek és városállamok legázo­­lására . . . Talán egészen Róma faláig, hogy a krisztusi szik­lán álló Vatikán bástyáin is a lófarku félholdas zászlót len­gesse a boszporusi vihar. V. László a magyarok ifjú királya, a pápai bulla szavai­tól döbbenten és a cselekvés sürgősségének tudatával, egybe­hívta az országgyűlést, de mielőtt összeülnének a rendek és karok, legfőbb tanácsadóit akarta meghallgatni. Az ország­­nagyokat, akik a megkoronáztatása előtti időben alkották az ideiglenes kormányzatot. A hét leköszönt kapitányt; Hunyadit, Újlakit, Rozgonyi Györgyöt, Guti Ország Mihályt, Szentmik­­lósi Pongráczot, Griska János és Bebek Imrét. Az ő vélemé­nyük mégis a legmérvadóbb ... De a hét zászlós főur közül csak négyen jelentek meg a király hívására a budai várpalo­tában. Bebek, Rozgonyi és Szentmiklósi nem voltak hajlandók sem királyért, sem törvényhozásért abbahagyni már tizenkét hete tartó baranyai vadászatukat. Újlaki és Ország Mihály válaszai satnyák, vérszegények voltak. Érveik súlytalanok. Griska túlzottnak minősítette a szultán hadi készülődéséről szóló híreket és egyezkedést aján­lott a királynak: — Engedjük át a-szultánnak a déli végek erődítményeit. Ha megkapja Szabácsot, Jajcát, Kévét, Harámot, Zalánke­­ményt, Szerémet és Nándorfehérvárt, éhsége jóllakik és nem fogja megkockáztatni a keresztes hadakkal való összecsapást. Hunyadi eddig nagy figyelemmel, szótlanul raktározta magába az erélytelen, tétovázó, meghunyászkodó fecsegést. Pokoli keserűség örvénylett a lelkében, szive mind heveseb­ben vert, erei megpattanásig feszültek halántékán, ökle ösz­­szeszorult és idegei magába gyűrt felháborodással remegtek az arcán. A király észrevette. — És kormányzó ur mit javasol? — fordult feléje bátor­talan, fátyolos hangon. Hunyadi nem rajongott a címekért, rangokért. Soha a leg­kisebb hiuságérzet, nagyravágyás nem tudott fészket rakni hősi küzdelmek izzó kohójában leegyszerüsült, egyenes lelké­ben. Egy pillanatra sem lett úrrá rajta a hatalomvágy ördöge. Amikor lemondott kormányzói tisztjéről, olyan kitüntetést kapott, amelyről az egyszerű köznemes soha nem álmodott. “Comes” lett, örökös gróf. Megköszönte a királynak, de soha­sem engedte, hogy grófnak szólítsák. Ugyané puritán szerény­séggel hárította el a hercegi címet, amellyel a pápa ruházta fel. “Ha eminenciád igazán meg akar tisztelni — irta vála­szában, — legyen hathatós segítségemre, hogy végrehajthas­sam azt, amire buzdító szavai keltettek bennem reményt. A po­gány török visszaszorítása ázsiai hazájjba, az egész keresz­tény civilizáció legelsőbb rendű érdeke ...” Már mint kiképző tiszt díszt és méltóságot szerzett ne­vének. Előbb udvari lovag, Szörényi bán, tanácstag, később erélyi vajda, temesi és krassói ispán, zászlósur. Végül kapitány, kormányzó . . . E példátlanul magasba Ívelő pálya egyedül hadvezéri tetteinek és államférfim kiválóságának volt az ered­ménye. Kormányzói méltóságáról már rég lemondott, de a király továbbra is ezzel a fényesen ragyogó címmel tisztelte meg következetesen. Hunyadi nem kergetett ábráidokat, józan valóságérzékkel mérte fel a nemzetre váró feladatokat. A fajtája szeretetétől megszállott, leghübb magyar volt, aki élete legfőbb küldeté­sének tekintette, hogy megállítsa a hazáját sújtó szenvedések áradatát és biztosítsa a békés fejlődés lehetőségét. Most itt állt szemtől szembe ifjú királyával. Meg kell láttatnia vele az országot fenyegető teljes pusztulás rémét. Pillanatokig önleikébe mélyedt és jólesően zsongitotta szivét a király könyörgővé szelídült, fénytelen hangja: — És kormányzó ur mit javasol? Sohasem tétovázó nyíltsága, őszintesége, egyenessége, meg­alkuvások nélküli szilárd jelleme a kötelességteljesités sors­döntő határkövéhez érkezett. Érezte, hogy a főranguak min­den cselszövése, ármánykodása ellenére is, benne összponto­sul a veszély tudatára ébredt király bizalma. Ez is arra köte­lezi, amit különben sem tudna másként: egyedül a nemzet érdekét tekintő, szókimondó nyíltsággal felelni. — Felséges királyom! — csendült fel érces hangja az ál­talános figyelés csendjében. — Megdöbbent és lelkem mé­lyéig megráz az ország zászlósurainak kishitűsége. Nem tudom mire vélni, hogy otthonülésre és a fegyverkezés beszüntetésére biztat szavuk. Aki pedig az ország földjéből csak egy maroknyit is hajlandó átadni az ellenségnek, az pipogya, meghunyász­kodó, gyáva hazaáruló. Érdemtelen arra, hogy ennek a vitézi országnak a levegőjét szívja és áldott kenyerét harapja. In­kább halok meg vasban és fegyverben, mintsem tovább néz­zem magyar népem szolgaságát. Az oszmánság hóditó karmai az ország határáig vájnak. A magyar nemzet ősöktől öröklött erényei cselekvést kívánnak tőlünk. Azokkal szemben, akik elkoldusitják ezt az országot, vékonyka bizalmam sincs . . . Arra a főnemesi vadásztársaságra gondolok, amely e sors­döntő időkben a Mecsek környékén puffogtatja fegyvereit és mulatozással, tivornyákkal, élvhajhászással habzsolja az élet minden gyönyörét, nem törődve a veszélyeztetett hazá­val, hadkötelezettséggel, adózással, országgyűléssel. Felséges ki­rályunk és a haza nem számíthat ezekre az urakra . . . Ellen­ben a köznemesség, székelység, a hajdúk, a jobbágyság, a zsel­­lérség, a föld népe, a parasztság lelkében annál mélyebb a nemzeti érzés, krisztusi hit és az önfeláldozó kötelességtudat. Ezekre építhet felséges királyunk! Ez a magyar nép! Őt kell hivni, toborozni és jönni fog . . . Belőle kell megszerezni az állandó zsoldos hadsereget, az alkalmi népfelkelést és a ke­resztes vitézek seregét ... A most összeüllő országgyűlés pe­dig iktassa törvénybe a főnemesek katonaállitási kötelezettsé­gét és teremtsen rendet az állam pénzügyi helyzetében meg az adók beszolgáltatása teré.n Ha minden magyar megérti a komoly idők fenyegető szavát, úgy az áldozatok nem lesz­nek hiábavalók s akkor a szultán félelmetes hadi ereje sem tud erőt venni Csaba királyfi ősi nemzetén! . . . Hunyadi szavainak pörölycsapásai elnémították a gyáván érvelőket és erőt adtak a fiatal királynak. — Köszönöm önnek, kormányzó ur — válaszolta V. László — ezeket az értékes felvilágosításokat, tanácsokat és javasla­tokat. Ezennel kinevezem önt országos főkapitánnyá. Önre há­rul a hadsereg megszervezése és az ország mozgósítása. A többi az országgyűlés feladata, amely remélem, hogy a tatárjárásnál is nagyobb veszedelem óráiban átérzi majd az idők kívánal­mait és a haza megmentésében segítségére lesz önnek. Kor­mányzó ur, mindenben és mindenkor számíthat rám. Magyar­nak érzem magamat és önök között akarok maradni! . . . A­­(Folytatjuk) * t > k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents