Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)
1967-11-23 / 47. szám
6. OLDAL SZABAD SAJTÓ A Szovjetunió 50 éves jubileumának külszine és ami a hátterében forr MOSZKVA, Szovjetunió — Amint az elmúlt héten, folyamatos ágyudörgés reszkedtette meg a levegőt Moszkvában, a szovjet jubileum tiszteletére és a Kreml szószólói felsorolták a kommunizmus 50 éves gazdasági, kulturális és tudományos eredményeit — egy teljesítményét a kormányzatnak véka alá rejtették. S ez az, hogy képes volt átvészelni a bírálatot és véleménykülönbséget, mely a világkommun izmus számos bástyája felől érte. A vezetők azonban nem látszanak meggyőződve, hogy ez a képesség, az erő jele. Torkig vannak azzal, hogy egy uj generáció kopog az ajtókon és uj meghatározások szűrődnek be a hivatalos kommunista nyelvezetbe. És ez a maipari óriás-üzemek igazgatóigatartásuk indokolt, mert az nak a könyökén jön ki a “párvonal”, s a természettudósok szkeptikusok a pártdoktrináival szemben. A tisztikar az alezredestől kezdve az altábornagyig, telítve van hazafias büszkeséggel és nemzeti ambíciókkal és rossz szájízzel tekint le a “proletár nemzetköziségre”. Általában a kommunista párt tanításait erős kétség kíséri. Az egyetemek számos diákja elégedetlen. Sokan közülük a vezető körökből kerülnek ki. A kommunista világmozgalom, mely a kinai-szovjet szakadás folytán meg-NEW YORK - Erre a kérdésre az egyik newyorki újság pénzügyi szakértője megfontolásra érdemes feleletet adott. A kérdés kettős volt: helyes-e a pénzünk kamatoztatása takarékbetét utján vagy he’yesebb-e értékpapírokba fektetni megtakarított pénzünket ? A kettős kérdésre kettős feleletet kapott az olvasó : 1. Az utolsó hat év alatt a dollár értékcsökkenése másfél és három százalék közt váltakozott. Ha tehát takarékbetétünk 5 százalék kamatot hoz. ez fedezné az évi értékcsökkenést, feltéve, hogy a 3 százalékos lemorzsolódás tovább tart a következő években. De 5 százalék kamat nem jelent 5 százalékot, ha számbaveszszük, hogy abból egy kisebbnagyobb részt felemészt a jövedelmi adó. Ha a' messzibb jövőre gondolunk, tudnunk kell azt is, hogy úgy a tőkedollár, mint a kamatdollár egyre zsugorodik. Emlékezzünk arra, hogy a második világháború kezdete óta a 100-centes dollár 40-centes dollárrá lett. 2. A kérdésre, hogy jobb-e a részvényvásárlás, mindenekelőtt tudni kell, hogy a részvények osztalékai kevesebbet tesznek ki, mint a takarékbetétek kamatai. A newyorki érgyorsult, már nem tekinti példaadónak az 1917-es bolseviki forradalmat. Erős kétségek merültek fel, a Kreml politikai filozófiája iránt. A mai szovjet kormány — mint világosan látható — a megalkuvások kormánya és megalkuvás, magán a kommunizmuson belül, valami egészen uj. Az öreg kommunisták szemében, ez kifejezetten gyengeség. Nehezen mondható meg, hogy a jelenlegi szovjet kormány képes lesz e tovább vinni az ügyeket a régi mederben, annak ellenére, hogy a szovjet állam alapja és szerkezete sohasem volt ilyen szilárd és gazdasági, tudományos és katonai teljesítőképessége a csúcsán áll. De más a helyáet, ha ideológiáról van szó. Ötven éves párturalom után, a kommunista ideológia megérett arra, hogy meg változzék és a vezetők tudják ezt. S tudják azt is, hogy ezt a változást akár hirtelen, akár fokozatos, a fiatalabb generáció fogja bevezeni. A Világgazdaság és Nemzetközi Viszonylatok Intézetének márc. 21-24-én Moszkvában tartott konferenciáján, hivatalos szovjet és szovjetblokk közgazdászok olyan véleményeket fejeztek ki, mely évekkel ezelőtt azonnali eltávolításukat eredményezték volna. Ennek az intézetnek a hitéktőzsdén jegyzett résvények legtöbbje 5 százaléknál kevesebb osztalékot fizet, sok ennek csak a felét adja. A részvény tehát jövedelem (kamatozás) szempontjából alig jön számba. De számba jön mint a tőke megőrzője. A részvények árfolyamai a dollár értékcsökkenése mértékében általában emelkednek, de megeshet, hogy épp azok a részvények, amelyekbe pénzünket befektettük, árveszteséget szenvednek. Minden részvényvásárlás kockázattal jár; ha nem lenne kockázat, mindenki biztosan meggazdagodhatna egyszerűen azáltal, ho>y részvényeket vásárol. Különbséget kell tenni jó minőségű ás a spekulativ részvények közt. A jó részvények háromnegyede öt vagy tiz év után többet fog érni, mint ma. De senkisem tudja megmondani, melyek lesznek ebben a háromnegyed keretben; a leg jobb vállalatok részvényéi is eszithetnek értékükből. Sok függ attól — és ezt mindenkinek magának kell megítélnie, —■ hogy mi a megtakarított pénz rendeltetése. Bizonyos összeget minden körülmények közt takarékbank ba kell tenni, hogy az rendkívüli, előre nem látható kiadások fedezésére mindenkor rendelkezésre álljon, példávatalos lapjában, augusztusban megjelent az egyik kommunista résztvevő közgazdász, S. Zavadsky azon véleménye és beismerése, “hogy a fejlett kapitalista országok munkásainak életszínvonala állandóan -emelkedik és hogy a “népjóléti állam” a Nyugaton stabilizálta a politikai helyzetet.” Egy másik szovjet közgazdász, I. Sokolov szerint, “az élet nem erősiti meg azt a tételt, hogy a kapitalizmus növekvő krízise megfosztja a kapitalista gazdaságot attól a képességétől, hogy állandóan kiterjessze piacait.” A konferencia részvevői közül számosán adtak kifejezést azon véleményüknek, hogy Lenin napjai óta változott a világ és ma meg van a lehetősége annak, hogy olyan megállapitásokra jussanak, melyek erősen különböznek Leninéitől. A csehszlovák közgazdász, L. Urban oly messzire ment. hogy javasolta: töröljék a kommunista lexikonból azt a megállapítást, “hogy a kapitalizmus e fog tűnni, gazdasági összeomlás, vagy valamilyen forradalmi háború következtében.” A konferencia — melynek egyik főtémája volt, hogy megvitassa Lenin hires könyvét “Imperializmus a Kapitalizmus Legmagasabb Foka” — annyit egyhangúan bevallott, hogy a világforradalmi folyamat, melyet Lenin gyors kilátásba helyezett, “halasztást szenvedett”. A jólismer,; szovjet tudós, Y. Ambartsumov, arra a következtetésre jutott, “hogy a forradalmi folyamat meghoszszabbodása bizonyos átmeneti állapotba vezethet, mely nem lesz már monopolisztikus állami kapitalizmus sem, de még nem szocializmus.” Ennek a mondásnak a hátterében az az elgondolás áll, hogy a fejlődő kapitalizmus és szovjet szocializmus hasonlóvá válik egymáshoz, aminek hangoztatásával ma még a fejével játszik az ember a Szovjetunióban s amit Ambartsumov professzor nem merne nyíltan hangoztatni, azért magyarázta ilyen nyakatokért módon a konferencián. A kommunizmus politikai szabályai sem olyan szentek és sérthetetlenek többé. Júliusban a “World Marxist Review” vezércikkíró gárdája Prágában egy nemzetközi konferenciát hivott össze, hogy megtárgyalják “a nagy októberi forradalom történelmi jelentőségét.” Ezen a világ 44 kommunista pártjának delegátusai vettek részt. A szovjet delegációt Boris N. Ponomarev, a szovjet párt központi bizottságának titkára és G. B. Frantsov professzor, a “Kommunista” cimü újság szerkesztője vezette. És bár a szovjet delegáció mindent megtett, hogy az októberi forradalmat minden ország kommunista pártja elé, mint elengedhetetlen példát állítsa oda, egyik nem szovjet delegátus a másik után állt fel és kért uj megfontolást erre nézve. Latin-amerikai és spanyol delegátusok hangoztatták: — Nem engedjük, hogy a múlt film! LAPUNKAT ul hoszas súlyos betegség esetére. Ez még fontosabb, mint a dollár értékcsökkenése elleni védelem, fontosabb, mint a kamat nagysága és a részvények árfolyamhullámzása. A 4 éves Timmy Faas. az 1968-as March of Dimes “plakát-gyereke” látogatóban a Fehér Házban, Lynda Bird Johnsonnal és vőlegényével Charles Robb kapitánnyal. Thursday, Nov. 23, ISS’/ félrevezessen bennünket, ,-r- A leghangosabb Jósé Fortuni quatemalai delegátus volt, aki erős kétségét fejezte ki a kommunizmus legérinthetetlenebb doktrínája a “proletáríátus diktatúrája” felett. — Nem tekintjük a proletáriátus uralmát szükséges előfeltételének a forradalmi harcban —r kiáltotta Ruben Costellianos, a panamai kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja.-A csilei kommunista párt főtitkára, mely egyike Dél■merika legfontosabb kommunista pártjának, kijelentét.e, hogy nincs szükség “egypárt-rendszerre” és az olasz és francia kommunisták lelkesen támogatták ebben. A spanyol delegátus, Saniago Alvarez, kijelentette, mgy a moszkvai párt vezetői élj esen zavarba hozták más államok pártjait azzal, hogy megtagadták Sztálint. Mindezt széltében-hosszában, megírták a “World Marxist Review’ ’augusztusi és szeptemberi számaiban, mely újság nagy elterjedtségnek örvend a Szovjetunióban. A Kubában, Havanában augusztusban tartott “szolidáris konferencián” alaposan lehúzták a Szovjetunióról a keresztvizet. Úgy Prágában, mint Havanában hangsúlyozták, hogy “Mao Tze-tung elméletei olyan faktorok, melyeket számításba kell venni.” 25 beszéd közül, csak 9- ben kárhoztatták Maot. Magában a Szovjetunióban sem elhanyagolandó a vezetés birálata és a véleménykülömbség. Ezek okozták, hogy a szovjet kommunista párt történetének uj hat kötete, nem tudott megjelenni a jubileumi ünnepségekre. Az első két kötet megjelent, le a többit később fogják megjelentetni, ha egyáltalában. Ennek következtében Pyotr M. Pcspolov “nagy tiszteletnek örvéhdő” párt-teoretikus, elvesztette állását, mint a NYOLCMILLIÓ ÉVES ÁLLKAPOCS MISKOLC — Magyarország földje újabb tudományos világszenzációt szolgáltatott az emberiség múltjáról: Borsod megyében, Rudabányán nyolc millió éves emberi állkapcsot találtak, négy zápfoggal. Itt a bányagépek először agy masztodon maradványait, állkapcsát és agyarát tárták fel, majd a bányaüzem főgeológusa az őskori ló lábszárcsontjára és az ember állkapcsához és fogaihoz hasonló leletre bukkant. Erről állapította meg, hogy ez az emberré válás első lépcsőfokán álló őslény maradványa. A leletről több másolatot készítenek a világ legjelentősebb muzemuai számára. Többek között Bécs, Basel, Moszk va, Kijev, Tbiliszi, Frankfurt. Heeidelberg, München, Utrecht, Kelet-Berlin, London, Paris, New York, Washington, San Francisco, Chicago. Calcutta, Nairobi, Pi’etoiria s Peking múzeumai kapják majd meg a “Rudapithercus líungaricus” másolatát. HÁLÓSZOBA RÁCSOS ABLAK... STOCKHOLM - A svéd börtönigazgatók uj liberális reformmal kísérleteznek: A börtönökben hálószobákat rendeznek be, amelyekben a rabok találkát adhatnak feleségüknek vagy menyasszonyuknak. A jó útra térés előmozdítása a cél, mondja az országos börtönigazgatóság igazgatója. Ez nyilván a menyasszonyokra is vonatkozik . . . Egy Iberia Caravelle jet lezuhant Fernhurst, Anglia közelében. 37 személy meghalt. Marx, Engels, Lenin Intézet igazgatója. A történelemirók Sztálin jellemzésében nem tudtak megegyezni és Sztálin szerepe, dicsérete, vagy kárhoztatása amugyis Damckles-kardjaként függött az egész jubileum felett. Nyilvánvaló, hogy a jubileum nem hozta meg a meggyőződést, egy másik hasonló 50 évre, inkább a bevezetésének látszott annak, amit Ambartsumov, az érdemes professzor mondott — “egy átmeneti állapot” megkezdésének. Huszonnégy év óta először választottak ismét republikánus kormányzót Kentucky ban. Louie B. Nunn, az uj kormányzó a feleségével. Louisville-ben. EGY AGYAFÚRT BANKRABLÁS TÁNCOS KÍSÉRD KÖRÜLMÉNYÉI LONDON, Anglia — A London Cooperativ Society, főintézetében, takarékosság okából, megszüntette egy őr alkalmazását, mivel a föld-, alatti páncélszobát amugyis megközelithetetlennek tartotta. Jelenleg a Scotland Yard 20 detektivje keresi a tetteseket, akik feltörték a páncél szobát s talán London pénzügyi történetében a legnagyobb zsákmányra tettek szer.t Az elmúlt vasárnap lángszóróval, mely 4532 Fahrenheit fokot fejlesztett, utat törtek a földalatti páncél-helységbe és az ott a bank ügyfelei által letétbe helyezett 520 páncéldobozból, több mint 100-at feltörtek és tartalmukat elvitték. A nyomozás során megállapították, hogy a betöréses rablás kezdő pillanataiban a szemközti épületen levő riasztó készülék megszólalt és a kivonult rendőrség 24 órán keresztül nem tudta leállítani. Mig a rendőrök ezzel foglalkoztak, a bankban a bankrablók vígan égették és fúrták az acélt. A nem hivatalos, megállapítások szerint a betörők 1,400,000-14,000,000 kő zö 11 i összeget raboltak el. Előzőleg a legnagyobb összegű rablás az 1963 augusztus 8-án elkövetett vonatrablás volt, melyben a tettesek 7,300,000 dollárra tettek szert. A végösszeget csak altkor tudják megállapitani ha a páncélfiókok bérlőivel érintkezésbe léptek. A tettesek nyilván biztosak voltak a dolgukban, mivel két emelettel feljebb egy lármás lakodalmas parti játszódott le, sok tánccal és lábdobogással. Edgar Hoover FBI főnök lesújtó jelentése a biinözésnövekedésről WASHINGTON _ A bűnözés rohamléptekkel válik a nemzet első számú belügyi problémájává és éveite körülbelül 27 billió dollárba kerül az adófizetőknek. A számok az 1967-es év első hat hónapjára azt mutatják, hogy a bűnözés 17 százalékkal emelkedett, az 1986-os év ugyanezen peródiusával szemben. Az 1966-os év bűnözésének emelkedése az 1965-össel szemben 11 százalék volt. E számok valódisága mögött, nem kisebb tekintély áll, mint J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója. Egy üzenetben, az FBI legutóbbi Law Enforcement Bulletin-jában, Edgar Hoover támadást intéz a bűnözés feletti úgynevezett népszerű felfogás ellen. Főleg azokat birálja, akik engedékenységért és kegyelemért esedeznek megátalkodott t ö r v é nyszegők irányában, akik semmibe sem veszik a társadalom törvényeit, rendjét és jogait és nincsenek tudatában annak, hogy mindazok, “akik naponta áldozataivá válnak gonoszindulatu banditáknak”, állandó és maradandó felszabadulást kívánnak a fenyegetettség ellen és teljes joguk van íozzá. Hoover különösen a következő népszerű feldolgásokat támadja, a bűnözés növekedéssel kapcsolatban: 1. A bűnözés azért növekszik, mert az ország lakossága állandóan növekszik. — Ez igaz mondja az FBI főnöke — de a bűnözés. 1960 óta 62 százalékkal növekedett és a lakosságszám ugyanezen idő alatt, csak 9 százalékkal. — így a bűnözés növekedése a lakosság növekedéshez, 7:1- hez. 2. Hogy fejlesztett jelentési módszerek a bűnözésről, további bűnözésre vezetnek. — Ez nem állja meg a helyét — mondja Edgar Hoover — mert száz és száz rendőrség éveken keresztül ugyanazon korlátozott bünözés-jelentésekkel dolgozik és mégis a bűnözés minden kategóriájában emelkedés mutatkozik. 3. Hogy a bűnözés növekedés egyik főoka, hogy a fiatalkorú bűnözők kor kategóriájába kerülők száma növekzik. — Ez sem állja meg helyét — mondja Edgar Hoover. Ebben a 10-17 éves korhatárba kerülők száma I960 és 1966 között 19 százalékkal növekedett, viszont ugyanezen idő alatt, az ebbe a csoportba tartozók bűnözése 54 százalékkal emelkedett. — Amit ma egy férfi, nő és gyerek az utcán megkiván — mondotta Mr. Hoover — az az azonnali biztonság és teljesen indokoltan, mivel az a lehetőség, hogy valaki az utcán bűnözés áldozatává válik, 1960 óta 48 százalékkal emelkedett. — Ami a békés polgárok nagy többségét illeti — mondja Mr. Hoover — azoknak szintén megvannak a maguk jogai. Kiáltásaikat biztonságért azonban elfullasztja a sok hangosabb és erőszakosabb kiáltozás a kegyelemért és elnézésért notórius bűnözők részére. Az igazságszolgáltatásnak ki kell terjeszkednia a bírósági termeken túl, oda, ahol az áldozatok jogait megsértik. Az FBI igazgató a következőkkel fejezi be a jelentést: — Ha az egyén nem biztos többé az otthonában és az utcán, akkor az igazság szolgáltatása gyenge lábon áll. Ez a helyzet inkább a bűnözőnek szolgál, a törvénytisztelő polgárság rovására. “HÁLA ISTENNEK” SAN FRANCISCO. — Amikor megjött a híre annak, hogy a november 7-i választáson a közönség elé vitt kérdést — hogy Amerika azonnal kössön fegyverszünetet Vietnamban és azonnali hatállyal vonuljon ki onnan, 2:1 arányban leszavazták az uj polgármester: Josef Alioto igy kiáltott fel: “Hála Istennek”. az írónő jóslata DES MOINES, la. — Pearl S. Buck, az ismert írónő és előadó a következőket jelentette ki az őt megintervjuoló újságíróknak: A kínai nép maga fogja egy táborba gyűjteni a kommunistákat és nacionalistákat, mihelyet uj vezetőt találnak. Mao Tze-tung ideje elmúlt. Mint ismeretes az írónő hosszú időt töltött Kínában :s más ázsiai országokban. Hogyan lelet védekezni a dollár értékcsökkenése ellen?