Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)

1967-10-12 / 41. szám

6. OLDAL SZAiiAö SAJTÓ Thursday, October 12, 196/ Megvalósulás felé közeledik egy 30 év előtti utópisztikus regény CHICAGO — A feketén fénylő anyag akkora volt mint egy alma, de pontosan egy mázsát nyomott. A mes­terségesen előállitotí elem — magyarázta a felfedező tudós — mesés erőket rejt magá­ban. Ezer billó kilowatt-órát elektromos feszült ségben, mely elegendő volna, hogy egy várost, mint Londont ha­muvá változtassa. Mindez fantázia szülemé­nye volt és John Dominik kalandregény iró találta ki, amikor megírta “bestseller­­j ét”, melynek cime 1935-ben ez volt: “Atomsuly 500”. Most az évszázad harma­dik harmadának küszöbén, több mint 30 évvel a fantasz­tikus regény megjelenése után, amerikai tudósók ezt az utópiát felerészben megvaló­sították. Nemrégen a kémikusok egy nemzetközi konferenciáján, Chicagóban, bejelentette Al­bert Ghiorso, amerikai atom­fizikus, legutóbbi felfedezé­sét: Neki és munkatársainak sikerült előállítani- az eddig legsúlyosabb mesterséges ele­met, a “mendelevium” nevű nehéz-ércnelk egy izotópját. Atomsulya: 258. (Atomsuly valamelyik elemnek . a spe­ciális súlya, egy viszonyszám a vízhez, vagy oxigénhez. A viz atomsulya 1, az oxigéné 16.) A modern atomfizika nehéz fegyverével, elektro-magneti­­kus sugarakkal bombáztak anyagot, hogy ezáltal egy uj elemet állítsanak elő, mely feltehetőleg jelen volt a Föl­dön, de. évbilliókkal ezelőtt eltűnt a Földről. A természetben előforduló ércek közt jelenleg a legsú­lyosabb az urán. A tudósok feltevése szerint azonban a mnél súlyosabb érc volt a Földön. Ezeknek azonban mind az volt a tulajdonságuk, íogy erős sugárzást bocsátót­ok ki és igy könnyebb ele­mekké esteik szét. Azzal, hogy könnyebb ele­meket hihetetlen sebességgel egymásra ütköztetnek, vagy rogy nehezebb elemeket to­vábbi a t o m rész ecskékfcel acmbáznak, keresik a tüdő­sek azoknak a földi ősanya­goknak előállítását, melyeket a technikai irodalom “tran­­szurán”-oknak nevez. így a kutató tudósok az el­múlt évtizedben egy tucat mesterséges elemet épít ettek lel, melyeknek neve úgy hangzik, mintha utópisztikus regényeikből vették volna őket: “americium”, “einstei­nium”, “californium”, berke­­lium” nobclium” stb. Az ‘einsteinium”, mélyet Oak Ridge-ben, az amerikai atombomba gyárban állítot­tak elő, az alap kísérleti anyaga volt a legutóbbi cali­­forniai kutatásoknak. Ezen uj anyag grammjának egy­­háromszázezred részét héli­um atomokkal bombázták, igy keletkezett egy még újabb anyag, a “mendelevium”, il­letve annak izotópja. (Izotóp, az anyag egy teljes atomja.) Ez a szuper-atom 101 pro­tonból és 157 neutronból áll, azonkívül az atom belsejében 101 elektron kering hát kü­lönböző vonalon a mag körül. — Ha valaki látni tudná — mondotta Dr. Elliot Pierce, az amerikai atombizottság tágja — úgy ez az atom ezüs tös-szürke kis test volna. De remkisem láthatja, olyan vég­telenül apró és a Berkeley egyetem fizikusai 30,000 ato­mot áldottak elő az uj anyag­ról, hogy legalább a mikrosz­kóp alatt láthassák. Csodálkozással állapították meg a californiai fizikusok, hogy ez az újonnan előállí­tott “transzurán”, milyen íiosszu életű. Eddig ugyanis, minél magasabbra jutottak s tudósok a ranglétrán újabb és nehezebb mesterséges ele­mek előállításában, mindig rövidebb, úgynevezett “félér­­téik-időkkel” kellett számol­­niok. A “félérték-idő” az az idő, mely alatt az uj anyag atomjainak fele szétesik. A “lavrencium”-nál példá­ul, melynek atomsulya 257, ez a “félérték-idő” csak 8 má­­sodpperc volt, az előállítás után. Szovjet tudósok úgy hitték, hogy feltalálták egy igen nehéz “transzurán” elő­állítását, a “kurtshativium”­­ot, 260 atomsullyal, de eddig bizonyítani nem tudták, mi­vel ennél az anyagnál a “fél­­érték-idő” csak 4/16-od má­sodpercig tartott. Ezzel szemben az amerikai ‘mendelevium” 258-nál, az atomok felének szétesése csak két hónap múltán követke­zik be. Erre a nem várt megálla­pításra építik a tudósok azon reményeiket, hogy to­vábbi ,még nehezebb transzu­­ránck felfedezésénél, olyan elem csoportra bukkannak, melyek élettartama különö­sen hosszú. Hogy a még fel nem fede­zett transzuránoknak milyen tulajdonságaik lesznek, előre nem látható és számitbaó. A csaknem határtalan lehetősé­gekre azonban Glenn Sea­­borg, az amerikai atomener­gia-bizottság elnöke mutatott rá, amikor az eddig legismer­tebb transzuránra, a plutó­niumra mutatott rá.--7 Amikor a plutóniumot felfedeztük, nem tudtuk, nogy mire lesz jó. Most üzem­anyagul használjuk atom­­meghajtású haj ó-mo toroknál is alapanyagul atombombák gyártásában. Az amerikai tudósok remé­lik azonban, hogy a legköze­lebbi és súlyosabb elemek mesterséges felépítése alkal­mával, megismerik azok tu­lajdonságait és használható­ságát is. Mintegy 5 millió dolláros költséggel jelenles épülőben van Burlingtonban, Massa­chusetts államban, egy úgy­nevezett transzurán gyár. En­nek az a feladata, hogy egy sorozat uj és nehezebb tran­szuránt állítsanak elő. Egyelőre a végcél az, hogy felfedezzék a 184-iik elemet. Ez kétszer olyan nehéz vol­na, mint a 250 atomsulyu urán, két és félszer nehe­zebb, mint az ólom és atom­sulya igy pontosan akkora volna, mint a 30 évvel ezelőtti utópia-regényben megjósolt atomsuly: 500. Uj fajta biztosítás LONDON, Anglia Lloyd biztositó társaság Londonban, felajánlotta, hogy biztosit külföldön utazó üzletembere­ket, indokolatlan letartózta­tások ellen, ha ezekben az idegen országokban háború, vagy európa-ellenes propa­ganda, vagy érzés tör ki. A biztosítás ára 4.20 dol­lár három hetes biztosításra, melyben a kifizetendő összeg 14,000 dollár, a letartóztatás esetén. Olcsó látogatás CANBERRA, Ausztrália — Az ország közlekedésügyi mi­nisztere bejelentette, hogy azok a szülők, . akiknek gye­rekei kivándoroltak Ausz­tráliába, 50 százalékkal ol­­csóbben a menettérti jegyek áránál, utazhatnak Ausztrá­liába gyerekekbe meglátoga­tására. Föld keletkezésekor számos JÖJJÖN VELÜNK M AG YARORS ZÁG R A! Amikor legszebb Magyarország, akkor leszünk ott! REPÜLJÖN M U TM U M M»uNES LEGMODERNEBB JET GÉPEIVEL viteldíj« CLEVELAND-BUDAPEST ÉS VISSZA $480.50 NEW YORK-BUDAPEST ÉS VISSZA $426.00 Csatlakozás Romániába, Csehszlovákiába és a Kárpátaljára UTAZZÉK TAPASZTALT VEZETŐKKEL: 1. uámu csoport 2. uáma csoport >. s»4mn csoport Jun. 6-án indul Jul. 11-én indul Aug. 1-én indul VEZETI: VEZETI« VEZETI» Szappanos Ferenc a WDOK rádióállomás népszerű magyar Le­mondó ja, immár ki­lencedszer vezet éven­ként Magyarországra induló csoportot. Jsck P. Russall City of Clsvsland aki Cleveland városá­nak 25 éve tanácsosa, az Amcrikaszerte hí­res “Night In Buda­pest” estek rendező­je, fl éve vezeti a cso­portos hazalátogatókat Dienes E. László újságíró, lő, a Szt. vétség, biztosítási központi Amerikai vétség tagja. lapszerkesz- György Szö­­testvériességi egyesüket főtitkára, az Magyar Szö­­igazgatósági RÉSZLETES INFORMÁCIÓÉRT KÜLDJE AZ ALANTI SZELVÉNYT A KŐVETKEZŐ CÍMRE« MR. LÁSZLÓ I. DIENES, 222 Amboy Avenue, Meiuchen, N.J. 03840. Kérek részletes felvilágosítást az 1968-ban Magyarországra, Csehszlovákiába, Romániába és a Kárpátaljára indítandó cso­portos utazásairól. (Kérjük, kereszttel megjelölni azt. a túrát, amely önt elsősorban érdekli) □ Junius 6 □ Julius 11 □ Augusztus 1 Né*: ....................................................................................... Cím: ...................................................................................... Várói: .................................................................................... Állam:...................................................Zip Coda:................. East Liverpool, O.-ban, piketeiök visszatérítenek egy 7 teherautóból álló kocsisort, amint a soffőrök sztrájkja folyik a teamsterek ellen. Újból tárgyalják a Sacco-Vanzetti ügyet, ezúttal Olaszországban BOSTON, Mass. — Nyu­godt léptekkel haladt a halál két jelöltje az elektromos szék felé Charlestown fegy­­házában, Massachusetts ál­lamban. — Jó estét uraim kö­szöntötte egyikük a kivégzés­re egybegyült tanukat. Az­után mégegyszer hangoztatta ártatlanságát. A második is — miután a íegyház igazga­tójának megköszönt “min­dent, amit érte tett” ezen szavak kíséretében lépett a villanyos székhez: Egyet­len bücselekményt som kö­vettem el, csak néhány ki­sebb bűnöm van. tatlanságáról meg voltak győ­ződve — erre beperelték Tcrwald irót, rágalmazás­ért és a két kivégzett becsü­­eitének megsértéséért. A per i milánói bíróság előtt fo­lyik. :—• A vád mondja Thor­­wald — minden értelmes em­ber számára érthetetlen. Mert 1 birónak, ha vádlott bűnös­ségét meg akarja állapítani, előbb meg kell állapítania, hogy Sacco és Vanzetti való­ban elkövették-e a rablógyil­kosságot, vágy nem. Ezt pe­dig ma sem könnyebb meg­állapítani, mint 40 évvel ez­előtt. A Sacco-Vanzetti eset fo­­mczzan'atei a következők voltak: 1920 április 15-én, a kis parvárosban South Brain­­tree-ben, nem messze Boston-Igy halt meg 1927 augusz­tus 23-án, a két olasz-ameri­kai, a 35 éves Nicola Sacco és a 39 éves Bartolomeo Van­zetti, mindenkettő földhözra­gadt, de saját maga által be­vallott ariankisa. Lánya hajjal utánozza atyja, RobinOlds repülő ezredes bajuszát, aki visszatért Vietnamból, ahol 4 szovjet gyártmányú MÍG gépet le­lőtt. Kinevezték a repülő akadémia parancsnokává. Az amerikai történelem 'eghiresebb blinlető perében — irta a “Newsweek” kot tős rablógyilkosságért halál­ra ítélték őket, valószínűleg ártatlanul. Most, 40 év után, Amerika legjobban körülvitatolt bűn­esete után, újból tárgyalják a bünpert, ezúttal egy olasz bíróság előtt és a vádlott egy német iró, az 50 éves Jür­gen Thorwald. A német iró “A detektívek évszázada” címen egy köny­vet irt s abban ez a kitétel szerepel a Sacco-Vanzetti esetről: -—.Ha mindketten az utolsó pillanatig ártatlansá­gukat hangoztatták, úgy e: aktiv, fanatikus anarkisták gondolkodásmódjából s z á r­­mazik, mely szerint rabló­­gyilkosság az anarkizmus ér­dekében, nem számit bűn­tettnek. A kivégzett Sacco és Van­zetti rokonai akik két ki­végzett hozzátartozójuk ár-DARWEN, Anglia Egy különös esetet tárgyaltak itt a bíróságon, melynek vádlott­ja egy apa volt, aiki nem en­gedte meg 15 éves lányának, hogy szemüveget viseljen. Aleány, aki az egyetemre akart menni később, annyira rövidlátó, hogy a k-izépisko­­'ában, melybe jár, a fekete táblát sem látja szemüveg nélkül. Otthon a televíziót csak hallgatta, de nem látta. Amikor a lány iskolájának igazgatója maga vásárolt a lánynak egy szemüveget, hogy egyáltalában folytathas­sa tanulmányait, az apa meg­tiltotta lányának, hogy az is­kolát tovább látogassa. Viszont az iskola igazgató­ja elmondotta, hogy a lány a legbrilliánsabb tanítványa volt, akivel csak 33 éves ta­nári működése alatt találko­zott. Az apát bűnösnek találták gyermekének elhanyagolásá­ban, amit azzal követett el, hogy nem engedte szemüve­get viselni. Két női biró azon­ban az Ítéletet felfüggesztet­te és az apát szabadlábra he­lyezte azon Ígéret ellenében, rogy megengedi lányának a szemüveg viselését. Megjegy­zendő, hogy mindkét női biró szemüveket viselt. Hercegnő az Expón-Egy repülőgép az iskola udvarba zuhant, Dallas,. Tex,-ban. Mind a hét utasa meghalt, diák nem sérült meg. MONTREAL — Margaret, angol királyi hercegnő és fér­je, Lord Snowdon, néhány napig Montrealban tartózko­dik, az Expo 67 világkiállítás megtekintése céljából. tói, az egyik gyár két őrét, akik éppen 15,776 dollár ösz­­szegü munkabért hoztak egy bankból, lelőtték és a pénzt elrabolták. A rablógyilkossá­got két férfi követte el, az­után egy Bucik autóban mé­nek,ültek, melyben három cin­kostársuk várt rájuk. Amikor a bostoni rendőr­ség a Buick tulajdonosát meg­találta, az éppen két anarkista társával beszélgetett, Sacco­­val és Vanzetti-vel. A Buick tulajdonosa, a detektívek lát­tára menekülni kezdett, sike­rült eltűnnie és később kijut­nia Olaszországba. A rendőrség elfogta Sac­­cot és Vanzettit. Sacconál egy .32 kaliberű Colt pisz­tolyt találtak, Vanzetti zse­bében pedig egy ,38-as Har­rington and Richardson revol­vert. A per 1921 májusában kez­dődött el. A vád a szemta­nukra alapult, akik a tett színhelyén állítólag látták Saccot és Vanzettit. A véde­lem tíz tanút állított, akik a látszat szerint megdönthetet­len alibit szolgáltattak a két vádlottnak. A vád megállapította, hogy a két őrt Sacco pisztolyával Lőtték agyon, a Vanzettinél talált revolver pedig azonos azzal, melyet az egyik őrtől loptak el. A védelem szakér­tői pontosan az ellenkezőjét állították. A bűn per csaknem kéthó­napos időtartama után, ami­kor az esküdtszék tanácsko­zásara vonult vissza, Thayer biró a következő beszédet in­tézte hozzá j uk: — Mutassák meg, hogy bátrak, olyanok, mint az amerikai katonáik a harcté­ren. A jury bűnösnek mon­dotta ki a vádlottakat. Az ügy ezen a pontján, a iberálisok, szocialisták és communisták szerte Ameri­­:ában és Európában elkezd­ek, 6 éves hadjáratukat, az elnyomottak” életének meg­­nentésére. Az Egyesült Államok- fő­­commenlátora, Walter Lipp­­nan arról irt, hogy “kétségei vannak, melyek nem hagyják nyugodni”. A kommunisták apja, a “Vörös Segély” való­sággal dühöngött a “kapita­lizmus jogi hóhérlegényei” elen. Az európai parlamentek, a Vatikán és az angol munkás­párt, Massachusettes kor­mányzójához fordulták, hogy kegyelmezzen meg az elítél­teknek. Thomas Mann, Al­bert Einstein, H. G. Wels és Benito Mussolini petíciókat küldtek országaikból. Időközben azonban az tör­tént, hogy Calvin Goddard ez­redes, a bűnügyi ballisztikai vizsgálati módszerek megte­remtője kétségtelenül meg­állt rpito'ita, hogy a gyilkos golyók Sacco pisztolyából származtak. Ez adta meg a végső döntést a Sacco-Van­zetti ügynek. A két férfi villanyos szék­ben való kivégzése után, min­denütt Olaszországban és Amerikában bizottságok ala­kultak Sacco és Vanzetti re­­habilitására. A “bizottságok” a mai napig is eredménytele­nek maradtak, mert időköz­ben az ügynek olyan alapos ismerői, mint az anarkisták akkori fő védője, Fred H. Moore ügyvéd és az egykori amerikai anarkista főnök, Treska, bevallották, hogy ala­pos kétségük van a két anar­kista ártatlanságában. A mostani milánói perben, a Sacco-Vanzetti Klubok az első nyilvános eshetőségüket látják. Remélik, Hogy a mi­lánói biró tárgyalást tart­hat massachuscttsi törvényes hatóságokkal. Ezért Michael Musmanno, a pennsylvánia legfelsőbb bí­róság bírája, aki akkoriban Sacco és Vanzetti védőjének segédje volt, valószínűleg a per folyamán Milanóba fog utazni. EGY KÜLÖNÖS BÍRÓSÁGI PER, na _ ^M i SZEMÜVEG VISELESE KORUL

Next

/
Thumbnails
Contents