Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)

1967-09-07 / 36. szám

7. OLDAíj Thursday, September 7, 1967 ?CZaSAD §AJT3 Lin Yu Tang neves kina! filozófus: Mao elvesztette a pártot és népet uralma alatt tartja a kínai szárazföldet, pártját mégis “rebellis pártnak” nevezi Hal­lott e már valaki olyasmit, hogy egy amerikai elnök a Fehér Házban magát rebellis­nek nevezte volna, majd fel­szólította volna az összes ifju­­korü bűnözőket az Egyesült Államokban, hogy keljenek fel, árasszák el az országot, in­tézzenek támadást és börtö­­nözzenek be minden állami kormányzót? — tette fel a kérdést Dr. Lin. — Mao, a kínai kommunis­ta párt vezére most megállás­ra szólította fel a Vörös Gár­dát. Mi a következő lépés — kérdezték Dr. Lin-től. — Kina sohasem lesz több a régi, a hihetetlen méretű garázdálkodás után. Semmi­sem lesz többé a régi, akárki is győz, mivel a közbizalom Kínában megszűnt — mondot­ta a filozófus. —- A monolitikus, az egy­bekovácsolt ország, hatalmas repedéseket, szaka dékokat mutat. Mao sikeresen törte szét a kormányt, a hadsere­get és a pártot. A párttagok sem lesznek többé a régiek, mert senki sem tudja ki, hol, kicsoda és micsoda: kapitalis­ta, revizionista, vagy polgári gondolkodású elem. — Az iskolák sem lesznek többé a régiek —1 folytatta a filozófus. — Miután a taní­tókat, tanárokat és professzo­rokat arra kényszeritették a fiatalkorú bűnözők, hogy csörgő-sapkában menetelje­nek az utcákon és közben rug­dosták és pofozták őket — ezek után nevetséges lenne iskolai fegyelemről beszélni. — És a kínai nép sem lesz többé ugyanaz, mert látták, amint táblákra rajzolt család­fáikat az utcákon rakott tü­­zekbe dobálták, Buddha szob­raikat vörös festékkel bemá­zolták és gúnyolták s amint nagyanyáikat és nagynénjei­­ket az utcákra hurcolták, megrugdosták és mélye n megalázták. Mi marad még? Ezt kérdem én — mondotta Dr. Lin. — Lehetséges, hogy a kínai vörös hadsereg helyreállítja a rendét erőszakkal? volt a következő kérdés. — Elszórtan, egyes helye­ken talán — volt a válasz. — Az újságok azt írják, hogy Canton körül több mint 100,- 000 Mao-ellenes személyt le­tartóztattak. Mire jó ez? Önök ismerik a kínai népet. Nincs elég vörös katona, hogy az egész országban ül­dözzenek és letartóztassanak 700 millió személyt. —Igaz, hogy egész hadse­regeket küldenek le délre, hogy kényszerítsék a parasz­tokat, hogy folytassák a tava­szi vetést? — volt az újabb kérdés. — Tavaszi vetés, vagy nem tavaszi vetés, de a hibát és jóvátehetetlen, kárt a néppel elkövették. Lehet egy lovat az itatóhoz vezetni, de nem lehet kényszeríteni, hogy igyék — mondotta a filozó­fus. —- Bizonyosak lehetünk benne — folytatta Dr. Lin, hogy rövidesen szörnyű éhín­ség tör ki. De még ez sem szá­mit. Ami számit, hogy a kom­munista párt elvesztette a né­pet. — Itt nem az a kérdés, hogy ki győz és ki vészit. A kér­dés veleje, hogy hatalmas fel­kelés áll fenn a kommunista rezsim ellen. És ha az embe­rek a szivükben ellenállnak, előrelátható, hogy mi fog tör­ténni. — A kínai nép a mestere a szabotázsnak, mint a múlt­ban is volt. A szeretet és tisz­telet azok iránt, akik a ha­talmon voltak, vagy vannak, eltűnt. Itt van a különbség Mao és Sztálin között. —• Sztálin tisztogatásai csak a legmagasabb vezető­ket érintették. Mao tisztoga­tásai a mélybe mennek és a kommunista párt minden egyedét, a nép minden tagját érintik. És a tömegellenállás most áttérj edt a vidékre a pa­rasztokra és a gyári munká­sokra. — Mindez eléggé veszélyes már magában véve. De el le­het-e képzelni, hogy Johnson elnök elküldené Amerika if­júkora bűnözőit, hogy nem­csak üldözzék és tartóztas­sák le pártjának polgármes­tereit és kormányzóit, hanem egyben semmisítsenek meg mindent, amerikai könyveket, amerikai bibliákat, amerikai szobrokat, festményeket és mindent, ami Washingtonra, Jeffersonra és Lincolnra em­lékeztet? —Ez az, ami mély önérze­tében sérti a népet, sokkal jobban, mint az éhezés. Ezért mondom, hogy Mao elvesztet­te a népet és ennek haragjá­tól Buddha sem fogja tudni megmenteni. A kulturális for­radalom szolgáltatja a népha­ragot és az éhínséget s ez ckozza a kétségbeesést. így dőltek meg a világtörténe­lem alatt egész birodalmak, — Gondolja, hogy a Mao­­ellenes csoport győzni fog? — tették fel a kérdést.-— Semmi ilyesmire nem gondolok. Ne vezessük félre magunkat. Liu Shao-Chi el­nök és Teng Hsiao-Ping párt­titkár nincsenek fizikailag ab­ban a helyzetben, hogy egy Mao-ellenes mozgalmat irá­nyítsanak. Minden magától megy, mint az atom láncreak­ciója. Ha megindult, nem le­het többé megállítani; — Van azonban olyasvala­mi, mint legendás hit. Ez a hit Mao egységes államában megdőlt. Fennáll azonban ab­ban, hogy Liu Shao-Chi és Teng Hsiao-ping jobb lesz. Nos, az utóbbi egyike azok­nak, aki legjobban ellenzi a revízionizmust. —- így hát nincs remény arra, hogy a két utóbbi: ve­zető alatt a helyzet jobb lesz? — Nincs — mondotta Dr. Lin. Mi szeretnek magunkat megnyugtatni. De akármi tör­ténik is a világ-forradalom dogmája megmarad. És meg­marad az örökös ellenséges­kedés politikája az Egyesült Államok ellen.- Ne felejtsük el — fejez­te be Dr. Lin, hogy Jawahar­­lal Nehru, indiai miniszterel­nöknél 15 évig tartott, mig megrázóan volt kénytelen fel­ismerni Kommunista Kína igazi arculatját. És több évig tartott Leonid Brezhnev szov­jet párttitkárnál, mig felis­merte, hogy nincs remény Vörös Kina engedményekkel való engesztelésére. Mme. Chiang, Formoza elnöké­nek felesége, sógora, H. H. Kung temetése után New Yorkban, unokájával és egy ismeretlen férfivei, TAIPEI, Formoza En­nek az évszázadnak egyik legjelentősebb filozófusa és irodalmára, a kínai Dr. Lin Yu-Tang egy nyilatkozatában egyszerűen zsarnoknak ne­vezte Mao Tze-tungot, “aki­nek nem jút tisztességes hely a történelem lapjain” s aki­nek “kulturális forradalma” visszafelé sülve, a saját arcá­ban robbant fel. — Maga a mindenható Buddha sem tudja már meg­védeni Mao Tze-tungot — mondotta a 71 éves filozófus egy intervjújában. Puskákat és lőszert találtak autójukban s átkutatták a zendüloket, New Haven, Conn, ban, A világ joghurt-evő bajnokai: Franciaország, utána Bulgária PÁRIS, Franciaország — A Biblia elmondja, hogy Ábra­hám joghurt-al etette vendé­geit. Az asszírok egészség­­ügyi okokból ették és Plinius történetíró szerint a perzsa nők azért fogyasztották, hogy szépek legyenek tőié. Iránba, azaz Perzsiában a savanyú, vastag, erjesztett tej neve “mast” és egyike a legnépszerűbb gyártmányok­nak, a “Mickey Mast”. A gö­rögök a joghurtot “oxygala”­­naik nevezik, a svédek “film­­jölk”-nek. A bolgárok mindig azok­nak a hírében állottak, akik a legtöbb joghurtot fogyaszt­ják, hála azonban egy párisi cég, a ‘Société Danone”-nek, a franciák most átvették a joghurt-evő bajnokságot. Az elmúlt évben 238 millió quart-ot f o g y a s z toltak az anyagból és az 1967-es rekord a számítások szerint 250 mil­lió quart lesz. Mindezért voltaképpen egy excentrikus orosz tudós, Elie Metchnikoff volt a felelős. A tudóst érdekelte a kérdés, mi­ért élnek a bolgár parasztok oly sokáig az eldugott falvak­ban. Az 1900-as években Pa­risban a Pasteur-intézetben kísérleti üvegeit kezelve, ar­ra a rnegállapitásra jutott, hogy a bolgárok azért élnek ■100 élvnél is többet, mert nagymennyiségű erjesztett tejet fogyasztanak. Metchnikott rájött arra, hogy a bolgár joghurtban le­vő “bacillus bulgaricus” ki­űzi a vastag bélből az egyéb rothasztó baktériumokat. El­méletét terjesztette, maga is vederszámra fogyasztotta a joghurtot s mikor 71 éves ko­rában meghalt, egy sereg francia joghurt-hivőt hagyott hátra. A nagy fogyasztás azonban nem kezdődött el addig, mig egy spanyol vállalkozó Isaac Carasso, 1929-ben Parisban egy joghurt nagyüzemet fel nem állított, melyet fiának. Dánielnek a nevéről “Dano­­ne”-nak nevezett el. Ma a Donone a joghurt piac 60 százalékát uralja Párisban és 40 százalékát egész Fran­ciaországban és francia orvo­sok még mindig mint egész­ségügyi táplálékot rendelik pácienseiknek. Némely pári­si étterem ma js az étlapján tartja, mint utóételt, a párisi ínyencek legnagyobb borzal­mára. Dr. Lin Yu Tang most Tai­­peiben él, Chiang Kai-Shek Nemzeti Kínájának fővárosá­ban. A filozófus a Harvard egyetemet végezte el, az 1920- as években kínai diplomata volt s olyanarányu munkái jelentek meg, mint “Laotse Bölcsessége”, egybegyüj tötte Confucius és korának irodal­mát és filozófiáját s most ag­gódik szétdult szülőhazájáért. — Amint Mao Kínával tett, az hihetetlen — mondot­ta Dr. Lin. — A kulturális forradalom, valamilyen ha­tártalan, eddig elő nem for­dult, magában álló és eszte­len cselekmény, melynek kö­vetkezményei sem lehetnek egyebek, mint határtalanok, magukban állók és esztelenül borzalmasak— mondotta Lin. —■ Mao végeredményben Dr. Luang Liu Cheng, 11 év után ismét együtt van családjával a clevelandi repülőtéren. Nemzeti Kínából jött ki 1956-ban, 1962-ben követte a felesége és most megérkezett két lánya. INDIA A ZENDÜLÖK ELLEN NEW DELHI, India — Bi­har állam kormányának szó­vivője bejelentette, hogy a legszigorúbb parancsot adták ki a rendőröknek és katonák­nak, hogy nyomban lőj j ének a zendülő'kre, akárhol tűnnek is fel. Az államban az utóbbi idő­ben állandó zavargások vol­tak, a hinduk és mozlemek összeütközései során. Katonai puska javítás WASHINGTON — A hon­védelmi minisztérium szószó­lója bejelentette, hogy á jö­vő hónap 1-től kezdve foko­zatosan króm-burkolattal lát­­j ált el az M-16-OS gyalogsági puskák tölténytárainak és .csöveinek belső részót. Az akció célja, hogy a puska, a kilövésnél bekövetkező auto­matikus gólyócserénél, fel ne mondja a szolgálatot. Egy sikeres úszás HONG KONG — Mao Tze­­tung sokat ünnepelt úszása egy évvel ezelőtt óriási tap­sokat eredményezett kommu­nista Kínában. Sckkal kevesebb lelkese­dés kisérte most Vörös Kina egyik katonai őrmesterének 18 órás úszását, aki Nation­­alista Kina birtokában levő szigetre, Quemony-ra úszott. rtMMUVUWWVWUMVWIVIW' HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hir dessen lapunkban! AUVHUVUUVUUUVUUUUV MAGYAR VIDÉK Ä Dima-k anyai világos községe Jöjjön a festői szépségű, virágos Duna-kanyarba! — invitálják a plakátok a látogatókat a Budapesthez közelfekvő, természeti szépségekben bővelkedő Duna­­menti községekbe. A Duna-kanyar Intéző Bizottság, hogy fokozza ezekben a községekben a szépitőkedvet és a látogatókat minél több park, virágágy várja, ver­senyt hirdetett a legrendezettebb, legvirágosabb Duna­kanyari község cim elnyerséért. Hét járás 68 köszége nevezett be a versenybe és nem kis meglepetésre az egyik legkisebb Duna-menti község, Dömös nyerte el a további szépitéshez, parkosításhoz kiirt 50,000 forin­tos első dijat. Mindenki, aki ellátogat Dömösre, mindenütt meg­találja az útszegély melletti virágsövényt, a házak előt­ti kiskerteket. Lila és fehér floxok, muskátli és rózsa, magasra nőtt kardvirág és bársonylevelü hajnalka, s még sokféle virág teszi vonzóvá a dömösi utcákat, csi­nossá a szépfekvésü kis falut, amely mindössze 1240 lelket számlál. — Itt hagyománya van annak, hogy a ház előtti útszegélyen és portán virágot ültessenek. Szinte vetél­kednek a szomszédok, kinek az ablaka néz rendezettebb utcára, pompásabb kiskertre. Dömös távlati tervében vizi sporttelep, uszodák, uj lakótelepek szerepelnek; már ma is havonta 300 ven­déget fogadnak a dömösi üdülők és tavasztól-őszig több ezer gyereket látnak vendégül az úttörő táborok. Életmentés egy házból, az elárasztott Fairbanks, Alaszkában AZ UTOLSÍ ANGOL KATONA IS ELHAGYTA AFRIKÁT JOHANNESBURG, Délaf­­rika. — Anglia befejezte 172 éves jelenlétét Afrikában. A South Wales Borderers nevű század utolsó emberei is el­hagyták Botswanát, a volt Bechuana Földet. Hacsak egyszer, valami­lyen felfordulás következté­ben neöi lesz szükség angol fegyverekre, ezek a katonák voltak az utolsó angolok, akik Afrikában szolgáltak. A Johnnesburg Star egyik cikkében k i h a n g s ulyozta, hogy valóságos irónia, hogy az angol hagyomány oly so­káig azt az elvet követte, hogy megvédelmezze a fehér ember fejlesztő tevékenysé­gét, a feketék ellenállásával szemben s ez azzal végződött, hogy most a fekete ember te­vékenységét védelmezze a fehér, ellenállással szemben. Az angol katonák feladata Botswanában az volt, hogy őrizzenek egy 700,000 dollá­ros Közép Afrika-i relay állo­mást, melyet Anglia épített, hogy megszakítsa a hirellen­­őrzést, miután Rhodézia el­szakadt Angliától. — Csupán fenyegetések és nem fegyverek irányultak az angol katonák őrző szolgála­ta éllen —írja az újság fegyveres vitézi összeütközé­sek nem játszódtak le, csak a bárokban. — Amikor a hírek elterjed­ték, hogy a fehérek fel akar­ják robbantani az állomást, POSTA-BŰNÖZÉS WASHINGTON — A posta­ügyi minisztérium jelentette, hogy a junius 30-án végző­dött évben 13,734 személyt tartóztattak le postafelügye­lők,' közöttük 996 postai al­kalmazottat, posta-csalók, lo­pások és más büntettek miatt. Lawrence F. O’Brien posta­ügyi miniszter elmondotta, hogy ez 3.5 százalékkal állt az j elmúlt évi letartóztatások fo­il lőtt. az angolok egy ezredét hoz­tak be repülőgépen Swazi­­landból. Ezt aztán mindig ki­sebb egységekkel helyettesí­tették, majd a végén néhány tucat emberrel. - Az angol helyőrség soha sem számlált több tagot, mint 120, éjjel nappal szolgálatot tartottak, géppuskákkal, puskákkal, ba­­jonettel, gumibottal, őrku­tyákkal, homokzsákokkal és reflektorokkal, s mindezt egy 8 láb magas biztonsági drót­kerítés mögött irta a dél­afrikai újság. Szovjet orv-halászok PORTO ALEGRE, Brazília. - Innen származó értesülés közli: szovjet orv-halászok, havonkint átlagosan 200,000 tonna halat fognak Brazília déli partjai közelében. A 17 éves Leslie Honrby, akit Twiggy néven ismernék, New Yorkba érkezett, újabb model be­mutatókra. Kari Pederson (jobb) Miss New York State lett. Bess Myerson (mellette), 1945-ben volt Miss America.

Next

/
Thumbnails
Contents