Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)
1967-08-31 / 35. szám
Thursday, August 31, 1967 «/ÁBAfc SAJT* S-IK OLDAL BEJELENTÉS ES FELHÍVÁS! A Szabad Sajtó passaici “ügyvezető szerkesztői” pozíciója, a 80-ik életévébe lépő Dr. Kormaim Frigyes lemondásával megüresedett. Amidőn ezt most bejelentjük olvasóinknak, egyben felhívjuk mindazok figyelmét, akik tehetséget és hajlamot éreznek magukban arra, hogy egy régi alapítású, sok-sok évtizedes tisztes múltra viszsza tekintő amerikai magyar hetilap helyi képviseletét kellőképen ellássák, a lapnak hirdetéseket szerezzenek és az előfizetéseket beszedjék, a laphoz érkező postát Központi Irodánkhoz pontosan továbbítsák stb., hogy ez a pozíció nyitva áll egy megfelelő személy számára. Egy ügyes, rátermett férfi, vagy nő, fiatal, vagy idősebb, aki magyarul és angolul irni is tud, jó mellékfoglalkozást talál magának a helyi szerkesztői és lapképviselői teendők ellátásával, ami egyben újságírói előnyöket is biztosit neki minden téren. Javadalmazás százalékos alapon. Érdeklődők lépjenek öszszeköttetésbe a lap szerkesztőjével, Diénes Lászlóval, kinek cime: 216 Somerset St. New Brunswick, N. J. 08903 (lapvállalatunk New Jersey-i központi irodája). Telefon: VI 6- 9707, vagy pedig: VA 6- 7707, esti órákban pedig lakás-telefonja: LI 8-1369, (Metuchen, N. J.). Tekintettel arra, hogy lapunk passaici cime a mindenkori helyi ügyv. szerkesztő címén van, szeretnénk a pozíciót minél előbb valakivel betölteni, hogy az ügyek intézésében, és a posta továbbításában fennakadás ne legyen. Felkérjük tehát mindazokat, akiket fenti ajánlatunk érdekel, jelentkezzenek azonnal! DIÉNES LÁSZLÓ szerkesztő PASSAIC, N. J. cs környéke TRENTON, N. J. ÉS KORNYÉKE korsó vizet. Hadd válogassanak1 a lányok. Petyka volt az idősebb és bátrabb, s mivel őhoz— Az nem ér semmit, méltóságos ur. Mi abból a korsóból akarunk inni, amiből a többiek isznak. Jusztina gúnyosan hahotázott, s a méltóságos ur gondolkozott. Ilyen két szép lány. Ezeknek ő mindent parancsolhatna. És ezek mindig eljönnek napszámba 30 krajcárért. De a többiek többen vannak. Azokra még nagyobb szükség van. Itt nem jó lesz Ítélkezni. Bizzuk az ispánokra: — Ispán ur, tegyen igazságot a lányok között Jusztina, vigyázz, hogy mindenki szorgalmas legyen. Aki nem igyekszik, nem kap tengerikapálást. Felült a kocsijába, s elhajtott Batányi Tamás. A lányok munkába fogtak. A két cigánylány a szélen kapált. A lányok még csak egy seregbe se akartak velük állni. Egyébként izzadtak, szenvedtek, de daloltak a lányok. Sietniök kellett, s egy kimért táblát ma estig bevégezniök. Petyka és Juliska majd meghaltak a szomjúságtól. Reggel és délben ittak a csikókutnál. Akármilyen szomjasak voltak, nem akartak a külön korsóhoz nyúlni. Ők is a Matáry Tamás napszámosai. Ők is lányok és fiatalok. A többi lányok pedig korsójukat elrejtették egy közeli füzesben. És daloltak. És kacagták a cigánylányok keserűségét. Mind koldusok voltak. Kenyeret és kicsi avas szalonnát ettek. Ha majd a hét végén kikapják a pénzüket, háromszor annyi sé volna elég csak az adósságra. Még jó, ha egyik-másiknak az apja meg nem issza a kis pénzt vasárnap a kocsmában. De gőgösek voltak és ez jólesett nekik. Vasárnaponként alázatosan kullogtak be a napszámukért a Batáry-kastélyba. De akkor is különválva mentek. Sohasem a cigánylányokkal együtt. Ez esetben úgy volt, hogy a lányok be se mennek a faluba, mert már reggel ötkor úgyis munkába kell állni. És a falu messze van. És olyan szép, nyárias az éjszaka. Petyka és Juliska persze külön csináltak maguknak éji szállást. Messze a többi lányoktól. Ők nem nótáztak, de aludni nem tudtak. Már késő volt, s csendes minden. Éjfél lehetett, s megszólalt Petyka: Gyere Juliska. Lábujjhegyen megindultak a füzes felé. Csendben, óvatosan, sokáig keresgéltek. Végre megtalálták a korsót. Be volt pólyázva zöld sással. Petyka óvatosan lerántotta a sást. Felkapta a korsót, s ivott. Mintha nem petyhüdt viz volna, hanem az élet, a boldogság, az álmok teljesülése, úgy itta: — Igyál Juliska, És Juliska is ivott. Ahitatosan, sokat. Azután ismét bepólyázták a korsót, holott viz alig volt már benne. Reggel pedig mentek a korsóhoz a többi lányok. Vihogva mondták egymásnak: __ Nem nyúlt hozzá senki. Ebből nem iszik ám cigány. És boldog arccal vették fel a kapát, hogy 30 krajcárért dolgozzanak a méltóságos Matáryak üdvére. És a cigánylányok is boldogok voltak már e napon. És igy folyik ám a répakapálás szép Magyarországon. TRENTONI MI ÚJSÁG PASSAIC0N? A SZABAD SAJTÓ helybeli képviseletére eddig jelentkezők személye nem volt megfelelő és igy megismételjük multheti felhívásunkat. Addig is, amig a helyi szerkesztői pozíció betöltést nem nyer, kérjük a lapunkba szánt mindennemű közlemény, valamint hirdetések és előfizetések alábbi címre küldését: Szabad Sajtó Associated Hungarian Press. ' Inc. 216 Somerset St. New Brunswick, N. J. 08903 (Telefonszám: VI 6-9707) A CSALÁDI KÖR múlt vasárnapra hirdetett nagyszabású nyári piknikjét alaposan megzavarta az eső. A New Jersey felett elvonuló felhőszakadás azonban többeket nem akadályozott meg abban, Bútorát vásárolja ROTE Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Market Si.. Passaic. N.J. Telefons PB 7-1,834 BIZUB T. JÓZSEF temetkezési igazgató a legmodernebb felszereléssel áll a gyászolók rendelkezésére. 203-5-7 THIRD STREET. PASSAIC. N. J. Telefon: 777-4332 és 515 LEXINGTON AVE., CLIFTON, N. J. Telefon: 777-4332 Bélyegző-órák faji szegregációja CAPETOWN, South Africa — Az Associated Press nevű amerikai hirügynökség itteni irodája jelentette: Marais Viljoené délafrikai munkaügyi miniszter, közölte a parlamentben: minisztériuma utasította a délafrikai gyárosokat, hogy gyáruk mindegyik üzemében bélyegző-órákat helyezzenek el és a dolgozóknak munka-kezdetkor és a munka-végzéskor, bélyegezniük kell. A munkaügyi minisztérium ellenőrizni fogja a bélyegzőlapokat, valamint a fizetéseket is, mivel, az utóbbi időben, egyre több panasz érkezett arravonatkozóan, hogy a gyárosok egyszerűen nem hajlandók megfizetni a tulhogy elmenjenek a piknikre, illetve a Kálvin Teremben megtartott zenés mulatságra, ahol jól érezték magukat. Hírek a Szent. István Római Katolikus Egyházközségből Közli: Ft. Dr. Dunay Antal plébános 223 Third St.. Passaic. N. J. Az egyházközség tagjai részére novemberben tervezett floridai kirándulásra Mrs. Coopernél lehet jelentkezni. (Telefon.: GR 2-2051). Szept. 14-én a Ntl. Council of Catholic Women nagygyűlést tart iskolánk dísztermében, amelyre egyházunk tagjait is szeretettel meghívják és kérik, hogy ezt a napot már most vegyék nyilvántartásba. BAUM BÚTOR ÜZLET 172 Market St., Passaic, N. J. Telefon: PR 9-258* HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására NYITVA ÉJJEL NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIC N. J. Telefon: GReoorv 3-3037 órákat a munkásoknak. A parlament elfogadta a munkaügyi miniszter beszámolóját, azonban közfelkiáltással utasította őt arra, tekintettel arra, hogy Dél-Afrika belső élete a fehérek és a négerek teljes elkülönülésén alapszik, megengedhetetlen, hogy az egy gyárban dolgozó fehérek és négerek ugyanazt a bélyegző-órát használják. A munkaügyi miniszter kijelentette: utasítani fogja a gyárosokat, hogy “fajilag szegregált” bélyegzést valósítsanak meg és külön bélyegző-órákat szereljenek fel a fehérek és külön bélyeéző-órákat a négerek számára. Ayub Moszkvába megy ISLAMABAD, Pakisztán — Diplomáciai forrásokból jelentették, hogy Ayub kán, Patisztán elnöke szeptember második felében a Kreml meghívására Moszkvába utazik, hogy megbeszéléseket folytasson a kommunista politikusokkal nemzetközi kérdésekről és saját országa kérdéseiről. A Peace Corps segit a sterilizációnál BOMBAY, India — Amint azt korábban jelentettük, Bombayban megkezdték a sterilizációs program végrehajtását. A sterilizációs műtéteket indiai orvosok végzik, az. operációknál azonban az amerikai Peace Corps önkéntesei segítenek. A sterilizációs műtéteket Bombay hat, vasútállomásán hajtják végre, egyszerűen azért ,mert ezek az állomások a város mindegyik részéből könnyen megközelíthetők, központi helyeken fekszenek. A sterilizációs program kezdetén az amerikai Peace Corps önkéntesei rendezték be ezeket az intézeteket a hat bombayi vasútállomáson, ők végezték a propaganda-munkát valamint ők szervezték meg ezeknek a sterilizációs központoknak az adminisztratív rendszerét is. E'gy-egy ilyen műtét hozzávetőlegesen nyolc percig tart és érzéstelenitéssei végzik. Az a férfi, akit sterilizáltak, ném lesz többé nemzőképes, a műtét, azonban nem akadályozza meg a normális szexuális élétben. Az a férfi, aki hajlandó magát stérilizáló műtétnek ayvetni, 2.65 dollárnak megfelelő összeget kap, aki pedig rá tud beszélni valakit arra. hogy ilyen műtétnek vesse magát alá, az 1,30 dollárnak megfelelő jutalomban részesül. A Trentoni Független Refoimátus Egyház hitei Közli r Nt. Kovács István lelkipásztor Istentiszteletek ideje: magyar 9:30, ang°l 11 óra. Vallásos nevelése gyermekeinknek és injainknak ismét megkezdődik a nyári szünet után. Szeptember második vasárnapján 9:30-kor megnyílik a vasárnapi iskola minden korú gyermek részére. Ugyancsak azon a vasárnap este 7 órakor megkezdi a két, ifjúsági csoport a heti gyűléseit. Szeretettel kérjük a szülőket, hogy gyermekeik vallásos neveltetéséről gondoskodjanak.Az egyetlen maradandó érték, amit gyermekeink tőlünk örökölhetnek: a hivő, erkölcsös keresztyén élet. Augusztus 26-án esküdött templomunkban Jáck Butler és Kovács Judith, a lelkészpár leánya. Tanuk voltak: William Lukitsh és Pamela Tenney. Labor Day hétvégén ltjaink résztvesznek az országos azországos ifjúsági konferencián Detroitban. Az országos; presbiteri konferencián Ligonierben több presbiter résztvesz jövő vasárnap és hétfőn. SIKKASZTOK AZ ÉLEN CHICAGO — A Fireman’s Fund American Insurance Companies jelentette, hogy a sikkasztásból eredő üzleti veszteségek évi 3 billió dollárt tesznek ki és még lényegesen emelkedni fognak. — Az összesített kár, melyét lopások és sikkaszt "'«KOk okoznak az amerikai üzleti világnak, 10 billió dollár évente és ez csak a kezdet — írja a jelentés. — Az ezirányu kutatások kimutatták, hogy ez a veszteség a következő évtizedben megduplázódik, sőt háromszorosa emelkedhet és ebből a sikkasztok bizonyára alaposan kiveszik részüket. Kimutatta a biztositó társaság, hogy az üzleti bukások minden évben, 30 százalékban, a tisztességtelen alkalmazottaknak tulajdonítható. — Régebben a kis, szemüveges, pókháló takarta Íróasztal mögött ülő könyvelő volt, aki állandóan gyanú álatt állott, ma azonban a körülmények megváltoztak és egy üzleti vállalat csaknem, minden osztálya érett vadászterület a sikkasztok számára — mondja a jelentés. ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEGI JENÖNÉ 37 Cummings Avenue, Trenton, N. J. 08611 OW 5-6517 Európai tengeri “veszély” flotta PÁR IS — A NATO “elvben megállapodott” hogy hadihajókból álló úgynevezett veszély-flotta felállításában — jelentették jólértesült európai politikai körökből. A flotta tengeri mása volna azoknak a fennálló gyors csapatoknak, az úgynevezett “tűzoltó brigádnak”, melyeket a légierők fedezete alatt, órákon belül a NATO vészélyeztetett északi és déli szárnyára lehet vetni. Azonkívül a veszély-flotta felállítása a NATO válasza arra, hogy a közelkeleti háborút ürügyül felhasználva, a Szovjetunió megerősítette tengeri egységeit az Atlantic óceánon és a Földközi tengeren. FÜSTÖLT LEVÉL PÁRIS. — Ritkaságok közé tartozik az a levél, amelyet “kolera-levél” néven nemrégiben Párizsban árverésen ad-v tak el. A levelet' a múlt századbeli nagy kolerajárvány idején adták fel Párizsban, s “Füstölve” feliratú bélyegzővel látták el, ami azt jelentette, hogy fertőtlenítettek. GAZAI MUNKANÉLKÜLIEK GAZA — Az izraeli katonai hatóságok f elállitottak egy városi elhelyező irodát a munkanélküliek számára. Két óra leforgása alatt 200 munkanélküli jelentkezett. Ingatlant akar vásárolni? Közjegyzóre van srTiknéap? Utazni akart GEORGE M. PRGGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad Si., Trenlon. N.J. Telefon.: EX 3-4469 Dr. Herbert L Bell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLAT 1964 N. Olden Avenue, Trenton, N. J. Telefon: 883-4407 és 394-5233 Ady Endre: RÉPAKAPÁLAS Az ötezer holdas Batáry-tanyán dolgoztak napi 30 krajcárért a lányok. Répát kapáltak, s daloltak, mert május volt,, mikor is bizseregni szökött a fiatal vér. Egy tejfölös szájú ispánka lovagolt néha a lányokig. Cukrosodött nyálu szájjal bámulva á‘friss, kapáló lányokat. Szeretett volna dévajkodni Velük, de félt, hogy kikacagják. Azután pedig az Öreg Batáry Tamás ur érkezhet minden percben. Mint az Orbán lelke, olyan volt az öreg. Két deres lovával égyre á dóminiumot: járta. A lányok előtt Jusztijka szorgoskodott. Ugyanő kezdte az uj nótát, ha a régit már befejezték egy-két sóhajjal a lányok. Jusztika félig urileány lett volna. Talán a Batáryakkal is rokonságban volt. Kurtanemes parasztleány, amilyen sok van a vidékünkön. Erős csipőjü, piros arcú, melles. Leghátul pedig a két cigánylány kapált: Petyka és Juliska. Ők nem daloltak. Velük nem álltak szóba a többi lányok. Holott ők is 30 krajcárt kaptak a kapálásért. Délben a két deressel megérkezett az öreg Batáry. Ordítva hívta az ispánkát, aki lován most is ott ténfergett a répatábla mellett. Szidta az ispánokat az öreg Batáry, hogy a lányok rosszul kapálnak. Kiadta ilyenformán a mérgét és nyomban kegyes kedve támadt. Elballagott az ebédelő lányokhoz. Jusztina, Bakos Jusztina. Jusztina felállott az ebédtől s magát illegetve, lépdelt a méltóságos ur elé. — Hát mi újság van, Jusztina? — A két cigány lánnyal van sok bajunk, méltóságos ur. A méltóságos ur újra kiáltott: — Hé, cigánylányok. Hogyishívják. Igen, Petyka, Juliska. ■ : 5. Jön a két cigány lány lomhán az öreg Batáry elé. Láthatóan el voltak csigázva. Nekik illett és kellett legszaporábban dolkozniok. Batáry Tamás kedvvel nézett a két cigánylányra. Mert Petyka és Juliska bársonyosak, finoman zömökek, szép szeműek voltak. De rögtön Jusztinához fordult a méltóságos ur: — Hát mi a panasz ezek ellen? Jusztina méltatlankodva, latoló fontossággal válaszolta: — Ezek a cigányok a , mi korsónkból akarnak inni. Batáry Tamás a két cigánylányra nézett s álmélkodott: — Ah, ah. Igaz ez, Petyka? Petyka volt az idősebb és bátrabb, s mivel őhozzá szólott a méltóságos ur, hát ő válaszolt: — Igaz. Mi itt mind leányok vágyunk. Mind 30 krajcárt kapunk naponként. A mi szánk is van olyan tiszta, mint az övék. És nekünk falu csúfjára külön korsót hoznak. Azért sem kell. Mi az őkorsójukból akarunk inni. v Batíjry Tamás vakarta a fejét. Magához intette az ispánkát. — Ispán ur, hozzanak ide minden reggel 4-5 nagy REPÜLŐ- £S HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS IRKA és TUZEX —ALTALANOS. MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad Street Trenton, N. J. Telefon: 392-0078 és 392-0016 TAKARÉKBETÉTEK BIZTOSÍTOTT HAZJAVITASI KÖLCSÖNÖK OLD BOROUGH SAVINGS & LOAN ASS’N. 858 South Broad Street, Trenton, N. J. Telefonok: EX 3-4148 EX 3-4149 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGUAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárakat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenton. N. J. JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK