Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)
1967-06-29 / 26. szám
8. OLDAL 3ZÁÖAD SAJTÓ HALOH GYERMEKE ÉLŐ KOPORSÓJA LETT AZ ANYA CORON, Palawan sziget (Fülöp Szigetek). — Az alábbi történet alighanem a világ legmegdöbbentőbb és mindeddig egyedülálló szülési története. A történet a következő: Egy Rosita Rose nevű háziasszony nyolc és félhónapja volt terhes, amikor elkezdett alhasi görcsökről panaszkodni. Ezeik azonban nem voltak szülési fájdalmak. Dr. Virgilio 'Carillo, szülész-orvos, ekkor elhatározta: annak ellenére, hogy a szülés ideje még nem érkezett el, a szülési eljárást lefolytatja, császármetszés utján. Rosita befeküdt a helyi kórházba, az orvos elaltatta és hozzáfogott a császármetszéshez. Amikor azonban a császármetszést v é g r ehajtotta, megdöbbenve vette észre: a magzat halott. A dolgot még súlyosabbá tette az, hogy Úgynevezett méhenfcivüli terrességről volt szó, a halott magzat eltávolítása tehát rendkívüli nehézségekbe ütközött. Tekintettel a helyi kórház szegényes és kezdetleges felszerelésére, Dr. Carillo nem merte végrehajtani a műtétet, hanem a felnyitott alhasi részt összevarrta — miközben a halott magzat az aszszony testében maradt. így tehát, Rosita Rose, tulajdon bcílott gyermekének élő koporsójává vált. Az orvos nyomban értesítette Rosita férjét a történtekről és közölte vele: Rositát valamelyik nagy manilai kórházba kell szállítani, ahol a műtét elvégezhető. Amikor Manilában —majdnem hat hét múltán — végrehajtották a különös műtétet, az orvosoknak darabokban kellett a halott magzat csontvázát eltávolitaniuk az élő koporsóból — az anya testéből. A magzat már oszlásnak indult és az utolsó hetekben elviselhetetlen fájdalmat okozott az anyának. — Már nem lehetett megállapítani, hogy fiú lett volna, vagy lány — mondta könnyekkel szemében Rosita Rose. MAO BOJKOTÁLJA A MAGYAR NYELVET TOKIO. — Mao Ce-tung eszméinek gyűjteményes kiadása eddig 14 nyelven jelent meg. Képviselve vannak a világnyelveken kivül: japán, vietnami, arab, indonéz, burmai, nepáli, perzsa, szuahéli, stb., és előkészületben vannak eszperantó sziámi, hindi, urdu, albán, tamil nyelvű kiadások. Tokióban nem tudják, mi lehet az oka, hogy Mao göndör latait nem adják ki a középeurópai csatlós népek eszmei gazdagit4§äFä. Ennek talán az az oka, hogy ezeknek az országoknak, Magyarországnak is, kormányai a moszkvaipekingi vitában Moszkva oldalára álltak és Mao eszméinek terjesztését nem engednék meg. Nem szabad a farmernek a tehén farkát levágnia YEOVIL, Anglia — Egy John Dening nevű farmernek 130 tehene van és John a közelmúltban elhatározta: az állatoknak operációra van szükségük és ő megtakarít ja az állatorvos költségeit és egymaga végzi el a műtéteket. John Dening úgy találta, hogy a tehenek túlságosan piszkosak, mert farkukkal mindenhová beletúrnak. Ezért hát mind a 130 tehénnek levágta a farkát, érzéstelenítés nélkül. A “levágás” módja azonban a következő volt: John erős gumigyűrűket csavart rendkívül szorosan a tehenek farkára. A szoros gumigyűrűk egy idő múltán teljesen elvágták a farok vérkeringését és néhány nap múltán a farok egyszerűen elszáradt és leesett, mintegy 6 incs huszszuságu csonikot hagyva maga után. Egyik szomszédja meglátta a dolgot és feljelentette John Demin get. A szakértőül ikihalgatott állatorvos közölte: a különös operáció után a temenek legalább 8-10 órán keresztül rendkívüli fájdalmat éreztek, ezenkívül, azóta is szenvednek, mert farok hijján, nem tudják hátukról elhajtani a legyeket. A bíróság 43 dollárnak megfelelő pénzbü ntetésre Ítélte John Deninget, állatkínzás elmén. AZ APA ÉLETKORA: TÍZ ESZTENDŐ DEZAJ MARKiOOS, Iran. — A közelmúltban az iráni kormány népszámlálást rendelt el. Az egyilk népszámláló, ebbe a faluba került, itt kellett számbavennie az adatokat. A népszámláló bekopogtatott és közölte, hogy felveszi az adatokat. A házban még két kisebb gyerek is volt, egy hároméves kislány és egy 6 esztendős kisfiú. — Hívd ide az édesapátokat — mondotta a népszámláló a tizenhat éves fiúnak. — Én vagyok az édesapa. Ezek az én gyerekeim — szólt a fiú. A megdöbbent népszámláló később megtudta: ez a fiú 9 éves korában vette feleségül tizenkét éves szerelmét és házasságukból egy év múlva megszületett az első gyermek. A tízéves fiú tehát apa volt. Örvösök véleménye: — Megtörténhet, hogy tízéves fiú már szexuális életet tud élni. Ezt az állapotot koraérett serdülőkornak nevezik. Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, orvosilag azonban nem lehetetlen. Thursday, June 29. 1967 Sir Laurence rákbeieg LONDON — Hivatalos jelentés közölte: A 60 éves Sir Laurence Olivier, a világ legkiválóbb Shakespeare színésze, az Angol Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője, proztata-rákban szenved. Kórházban kezelik, felépülésének valószínűsége 8'5 százalék. Az átkozott Katinszki végrendelet Irta: GONDOS SÁNDOR A MESE HŐSÉT ELTEMETIK A mesék és regények hősei rendesen életükben követnek el olyan dolgokat, hogy holtuk után regényt Írjanak felőlük. Katinszki Kázmér ezt is fordítva csinálta. Előbb halt meg és csak azután szerzett jussot arra, hogy regényhős legyen belőle. Akkor se olyan hős, aki felől sajnálkozva mondogatják: — Be kár1 hogy meghalt. Ha soká él még, nagy ember lett volna belőle. Katiszki Kázmér felől inkább reszkető dühhel, haragos indulattal beszélték: — Fulladt volna a csirizes tálba inas korában. Az efajta jókívánságoknak persze nem lehetett sok foganatja, mert Katinszki Kázmér sohase volt inas, amint hogy a Katinszki családnak sohase volt olyan tagja, aki oda alacsonyodon volna, hogy kezét toliforgatáson kivül egyéb munkára is használja. A legtöbb Katinszki a tollat is csak azért forgatta, hogy adóslevelet vagy váltót írjon vele. Katinszki Kázmér mesébe való dolgai azzal kezdődtek, hogy kora reggel halva találta ágyában a bejáró takarító asszonya. Jó szerencse1 hogy a kis városkában, mondjuk Nagybányán, a temetés napjáig nem tudtak semmit Katinszki Kázmér viselt dolgai felől, mert ha tudnák, akkor bizonyára nem temeti olyan fényes gyászbeszéddel a boldogultat nagyságos és főtisztelendő Rátz Nepomuk Antal apátplébános. Ékes szavú volt amugyis az öreg pap, szónoknak talán túl hosszú lélekzetü, de annyi szent, hogy Katinszki Kázmér temetésén a rendesnél is jobban vágta ki a rezet. Sirt az ékes szónoklat hallatára minden vénasszony; az öregebb férfiak is erősen fújták az orrukat: hadházi Gellért Máté nyugalmazott dragonyos kapitány pedig könnyezett is harcos katona létére. Csak éppen egyetlen ember akadt a nagyszámú gyászoló gyülekezetben, aki hideg1 közömbös arccal hallgatta a fennen szárnyaló szavakat, amint ragyogó gondolatokba fonódtak. Arcvonása se mozdult, szeme se rebbent annak az egyetlen embernek. Az ősz apát-plébános nem álhatta, hogy a temetés végén meg ne kérdezze tőle: — Kegyelmedet vájjon nem hatotta-e meg mai beszédem? A közömbös arcú ember szinte bocsánatkérőlag felelte: — Tetszett az nekem szörnyüképen, nagyságos apát ur. Sohase hallottam én ennél szebb búcsúztató beszédet. Úgy járt tőle a gégém feje, mint a pusztai kút ágas fája, hol fel, hol alá’ de azért mégse könnyezhettem rajta, mert — tetszik tudni — én nem vagyok ám idevalósi ember, nem sírhattam más város papjának búcsúztató beszédén. Mit szólt volna ahhoz az én papom, ha hazamegyek? Az ősz lelkipásztor behódolt a kézenfekvő igazságnak és barátságosan kérdezte: — Kegyelmednek bizonyára jó ismerőse volt a boldogult? Az idegenből szakadt ember nagyot rántott a vállán és változatlan kézsséggel felelte: — Nem az nekem, instállom! Nem ismertem én a boldogultat. Hirét se hallottam soha. — Ejnye no! — csóválta fejét tűnődve az apát ur. — Hát akkor voltaképpen mit keresett kelmed a temetésen? — Úgy történt a dolog, instállom, — magyarázta nagy készséggel az idegen, — hogy én voltaképpen lovakat akartam venni a vásáron, de akárhogy kerestem a sok között’ mert volt ám elég, nem találtam kedvemre valókat. Olyan sokáig válogattam, hogy közben a vonat is elment, más meg nincs, tehát halnap hajnalig mindenképen itt kellett maradjak. így aztán gondoltam, ha nincs ló, jó a szamár is, unalmamban eljöttem erre a temetésre, hogy apát ur beszédét meghallgassam. A gyászoló közönség eközben lassan szétoszlott. Ki erre, ki arra, ment mindenki a maga útjára. A halottal nem törődött többé senki. A temetés után pár napra sírkövet állítottak a hant fölé hozzáértő, ügyes mesterek és annak gránitból való táblájára illendően rávésték: “Itt nyugszik lovag prichodovski Katinszki Kázmér, nyugalmazott kincstári főerdőmester a Ferenc József rend tulajdonosa. Élt nyolcvanhat évet. Meghalt, mert muszáj volt vele.” Akik közelebbről ismerték a boldogultat, akik délelőttönként együtt sörözgettek vele a nagy vendéglőben vagy ebédután a kaszinóban kártyázgattak poharazás közben, azok néhány napig még emlegették; de azután, hogy uj játszótársat szereztek maguknak, lassanként elhallgattak, mintha sohase is lett volna. Hiába, ilyen az emberi sors. Talán végleg el is feledkeznek róla' hirét-hamvát elmossa az idő, ez az örökös eső, amelynek szakadása sohase áll meg, ha pár hét múltán hivatalos hirdetményt nem tesz közzé a helyi hetilapban a királyi közjegyző, mondván: •— Felhivatnak mindazok, akik törvényes örökös vagy egyenes leszármazott nélkül elhalálozott lovag prichodovski Katinszki Kázmér hagyatékával szemben bárminemű jogos igényt támaszthatnak, hogy a néhai való hagyatékozó végrendeletének tizenöt nappal e hirdetmény közzététele után való meghirdetésénél az alulírott királyi közjegyző hivatalos helyiségében jelenjenek meg és ott igényüket vagy követelésüket akár élőszóval, akár Írásban jelentsék be a törvényes következmények terhe alatt. Szabályszerűen hivatalos volt ez a hirdetmény. Egyetlen mondatból állott és nem volt benne se vessző, se más Írásjel. Hiába’ az öreg Kassay, a királyi közjegyző értette a dolgát. Nagy feltűnést keltett a kis városban ez a hirdetmény. Népek legtöbbje egyszerű állami nyugdíjast látott Katinszki Kázmérban és csodálkozva kérdezte: — Mi vagyon maradhatott volna az állam elöregedett, nyugdíjas cselédje után? Néhány ócska ruha, pár kopott, ósdi ékszer, rozoga bútorok. Fizetését, majd nyugdiját bizonyára felélte az utolsó krajcárig. Ha maradt is valamije, elvitte azt bizonyosan a temetés költsége. Fél órán keresztül nem beszél ingyen semmiféle apát ur. A kántor se mond búcsúztatót bagóért. A járatosabbak, akik tudtak felőle' hogy lehetett Katinszkinek valamije, tűnődve találgatták: — Vájjon kire hagyhatta azt a keveset, amije volt? Se ija, se fia, nem volt annak senkije széles evilágon. A közjegyzőt — sörözés közben — hiába faggatták. Titokzatos arcot vágott és félhalkan rebegte: — Várjatok a meghirdetésre. Akkor jön a meglepetés. Követelés, vagy a hagyatékkal szemben jogosan támasztható igénye nem volt ugyan senkinek, de azért feltűnően nagy számú közönség jelent meg a végrendelet kihirdetésénél. A kíváncsiság hozta valamennyit. Olyan sokan voltak a tágas szobában, hogy a köjegyző a hétközpapi helyett ünnepi arany keretű pápaszemét kereste elő a nevezetesnek Ígérkező alkalomra, két égő gyertyát állíttatott az asztalra, hivatalos meghirdetési tanukat jelölt ki a polgármester, főerdész és szolgabiró személyében. így foglalt helyet fontoskodó arccal az asztal mellett és ünnepélyes hangon kezdett a terjedelmes okirat olvasásához: — Esendő lelkemet a mindenható Isten jóságos kegyelmébe, múlandó testemet a föld porának ajánlva, én, lovag prichodovski Katinszki Kázmér nyugalmazott kincstári főerdőmester az alulírott tanuk jelenlétében, ép elmével és erőm teljes birtokában meglevő vagyonom felől a következő módon intézkedem: 1.) Temetési költségeim fedezésére egy ezer forintot hagyományozok nagyságos és főtisztelendő Rátz Nepomuk Antal apát-plébános ur részére’ kinek a mondott összeget a Debreceni Városi Takarékpénztár halotti levelem felmutatása ellenében készpénzben és az esedékes kamatokkal együttesen fizeti ki. Az összeg mikénti felhasználása felől az apát-plébános ur elszámolással nem tartozik. Nagyságos és főtisztelendő Rátz Nepomuk Antal apátplébános, aki az első sorban ült, kegyteljesen égnek emelte szemeit és áhitatosan rebegte: k— Legyen meg az Ur akarata. Nem lehetett tudni, hogy nagy vagy kis “u” betűt használt az “ur” szóban az apás, de a hátsó sorokból Lovászy András kovácsmester mély hangja bosszúsan dörmögött: — A papzsák már megkapta a magáét. Erre azonban nem adtak semmit, mert Lovászy uram közismert vastag nyakú kálvinista volt, mindennemű pápistáknak örökös ellensége. Annyira ment, hogy pápista gazda lovának patkóját sohase verte fel elég erősen. Néha a szöget is mélyre eresztette. A közjegyző tovább olvasta a végrendeletet: t 2. ) A birtokomban levő Ferenc József rend aranyból való lovag-keresztje a legfelsőbb császári és királyi kabinetirodának a végrendeletet meghirdető királyi közjegyző ur által Bécs városába hivatalos utón visszaküldessék. A közjegyző kissé hátrafordult’ magához intette segédjét és olyan hangon, hogy mindenki hallhassa, fülébe súgta: — Vegye át azonnal az érdemrendet a temetkezési vállalkozótól és készítsen a történtekről hivatalos jegyzőkönyvet. Mikor a közjegyző segédje a megbízatás fontos voltához mért hivatalos arccal úgy tett, mintha távoznék, de az ajtónál megállt és onnan hallgatta a továbbiakat; a közjegyző folytatta a végrendelet pontjait: 3. ) Mindennemű hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonom, melyeknek összértéke egy millió forintot meghaladó . . . Olyan égnek csapó zugás tört ki a káprázatos összeg hallatára a teremben, hogy a közjegyző hangja elveszett a nagy zsivajban. — Micsoda? — Hogy mondta? — Egy millió? — Bolond beszéd! Elment a közjegyző esze vénségére. Már olvasni se tud. — Nem a bizony! Katinszki volt a bolond. Több, mint egy millió? Annyi temérdek pénz talán nincs is a világon. A polgármester’ aki tanú gyanánt ült a zöldposztós, hivatalos asztal mellett, közelebb hajolt a közjegyzőhöz és izgatottan kérdezte: — Megbotlott talán közjegyző uram nyelve? Amire a királyi közjegyző méltatlankodva pattant fel: — Olvasni csak tudok, polgármester uram! Azt mondja a végrendelet, hogy mindennemű ingó és ingatlan vagyonom, amelynek összértéke egy millió forintot meghaladó ... és millió ez három pápaszemen át is . . . és azután igy folytatja: — ... a következőképpen van elhelyezve: Item A) A lengyelországi Prichodovka községben lévő ősi birtokom az összes gazdasági felszerelésekkel és állatokkal egyetemben, négyezerkétszáz katasztrális hold területtel. — A holdban van az, nem Lengyelországban! Kiáltott közbe haragtól vörösre gyűlt arccal Lovászy András kovácsmester, az erős kálvinista. — Rég elmúlt már Lengyelország. Nincs többé Lengyelország! Bizonykodott erős hangon Lováczy uram szomszédja, a luteránus kántor-tanitó. A közjegyző azonban ügyet se vetett a közbeszólókra, hanem zavartalanul folytatta: Item B) Osztrák államadóssági, magyar földtehermentesitési, Déli Vasúti és Tisza Szabályozási kötvényeim, melyeknek együttes értéke százezer arany forint, letétben találhatók a Pesti Hazai Első Takaréknál. Az apát-plébános, aki úgy érezte, hogy visszavágással tartozik a kálvinista kovácsmesternek és a luteránus kántortanitónak’ hátrafordult és hangosan kérdezte: — Pesti Hazai Takarékpénztár és Budapest városa csak van, Yovászy uram? Azok egyikse Lengyelország, hogy csak a holdban létezzenek. A közjegyző továbbhaladt az értékek felsorolásával: Item C) A Pesti Hazai Takarékpénztár betéti könyve egyszázezer forintról. Item D) Az Osztrák Hitelintézet betéti könyve ötvenezer forintról. Item E) A Békési Takarékpénztár, a Debreceni Városi Takarékpénztár és a Szegei Első Takarékpénztár betéti könyvei, együttesen húszezer forintot meghaladó összegről. (Folytatjuk)
